24. fejezet

Igazlelkű élet a veszedelmes időkben

Az evangéliumhoz való hithűségünk által biztonságra lelhetünk napjaink veszedelmei elől, és pozitív hatással lehetünk a világra.

George Albert Smith életéből

George Albert Smith szolgálata általános felhatalmazottként a 20. század első felének nagy részét felölelte. E veszedelmes időszakban a világ rengeteg pusztító és zavaros eseményt élt meg, köztük a nagy világválságot, és két világháborút. Ezek a csapások, valamint az, amit ő a társadalom általános erkölcsi romlásának nevezett, arra indították Smith elnököt, hogy többször is elmondja: „Ez a világ kritikus állapotban van!”¹ A világ eseményeiben meglátta az utolsó napokról szóló próféciákat, és meg volt győződve arról, hogy az egyetlen reményt a világ békéjéhez az Isten törvényeinek való engedelmesség jelenti. Az első világháború csúcspontján így figyelmeztetett: „A háborúnak nem lesz vége, és a viszály a világon nem szűnik meg mindaddig, míg az emberek gyermekei meg nem bánják bűneiket, és vissza nem térnek Istenhez, szolgálva Őt, és betartva parancsolatait.”²

E nehéz időszakban Smith elnök észrevette, hogy sokan elcsüggedtek. Így számolt be: „Kiváltságomban állt, hogy [az Egyesült Államok] különböző részein tartózkodhattam, és nagyon ritkán találtam olyanokat, akik nem voltak rendkívül pesszimisták azon körülmények miatt, melyekre látszólag semmilyen befolyásunk nincs.”³ Bár elismerte, hogy a háború, a természeti katasztrófák és a lelki veszély részét képezik az életnek az utolsó napokban, Smith elnök azt tanította a szenteknek, hogy ha az evangélium szerint élnek, és ellenállnak a kísértéseknek, e veszedelmes időszak sok gyötrelmétől menekülhetnek meg ezekben az utolsó napokban.

Optimizmusra ösztönözte azon hite is, hogy az utolsó napi szentek óriási hatással lehetnek a környező világra. Azt tanította, hogy a szentek ne fogadják csak úgy el a világi állapotokat, hanem legyenek tevékenyek a saját közösségeikben, és igyekezzenek éreztetni hatásukat, annak ellenére, hogy néha falakba ütközhetnek. „Mindannyiunk kötelessége, hogy boldogabb hellyé tegyük ezt a világot, amiért benne élhetünk.”⁴

Belle S. Spafford nőtestvér, a Segítőegylet általános elnöke megosztotta azzal kapcsolatos élményét, amikor Smith elnök ezt a tantételt megtanította neki. Spafford nőtestvér, nem sokkal azután, hogy elhívták a tisztségébe, értesült egy gyűlésről, melyet New York-ban készült megtartani a National Council of Women [Nők Nemzetközi Tanácsa]. A Segítőegylet sok éven át tagja volt ennek a tanácsnak, de az utóbbi időben a tanács néhány másik tagja kezdett ellenséges érzéseket táplálni az egyház iránt, és ezért többször zavarba hozta az utolsó napi szent küldötteket a gyűléseken. Emiatt Spafford nőtestvér és tanácsosai úgy érezték, hogy a Segítőegyletnek ki kellene lépnie a tanács tagjai közül, ezért írtak egy javaslat-tervezetet, melyben kifejtették nézeteiket. Spafford nőtestvér így emlékszik vissza a történtekre:

„Egy reggel a megbeszélt időpontban elmentem George Albert Smith elnökhöz, és magammal vittem a javaslatot is, valamint egy listát arról, hogy miért készült a javaslatunk. Az elnök úr gondosan átolvasta a gépelt anyagot, majd megkérdezte: »Ez nem az a szervezet, amelyikhez a nőtestvérek a századforduló előtt csatlakoztak?«

»De igen, uram!« – feleltem.

»Jól értem, hogy most szeretnék felfüggeszteni ezt a tagságot?« – kérdezte.

»Igen, uram!« – válaszoltam, majd gyorsan hozzátettem: »Smith elnök, nem kapunk semmit ettől a tanácstól.«

Az elnök meglepődve rám nézett, és így szólt: »Spafford nőtestvér, Ön mindig csak arra gondol, hogy mit kaphat? Nem gondol időnként arra, hogy mi az, amit Ön adhat? Úgy hiszem – folytatta –, hogy a mormon nőknek van valamijük, amit adhatnak a világban lévő többi nőnek, és ők is tanulhatnak tőlük. Ahelyett, hogy felfüggesztenék a tagságukat, azt javaslom, fogjon néhányat a legrátermettebb testületi tagjai közül, és menjenek vissza erre a gyűlésre!«

Majd nyomatékosan hozzátette: »Éreztessék a hatásukat!«”⁵

Spafford nőtestvér engedelmeskedett ennek a tanácsnak. Később vezetői pozíciókba helyezték a Nők Nemzetközi Tanácsában, majd végül megválasztották a tanács elnökének. [Lásd 1. javaslat, 263. oldal.]

George Albert Smith tanításai

Komoly nehézségeket jövendöltek az utolsó napokra.

Megmondták nekünk, hogy az utolsó napokban komoly nehézségek támadnak majd. […] Nem csak a Szabadító napjaiban és az Ő ideje előtt és utána adatott szentírások figyelmeztettek bennünket, hanem a mi napjainkban és korunkban is beszélt hozzánk az Úr, és kinyilatkoztatásokat kaptunk Mennyei Atyánktól, melyek a Tan és a szövetségek könyvében találhatók. Ha elolvassuk ezeket a kinyilatkoztatásokat, megtudhatjuk, hogy az események, melyeket átélünk, előre meg lettek jósolva. […]

[…] A napi sajtó mindenhonnan katasztrófákról számol be: a háborgó tengerről, ahol emberek halnak meg; földrengésekről; hatalmas tornádókról, mint amelyekről hallottuk, hogy az utolsó napon előfordulnak majd. Számomra úgy tűnik, kedves fivéreim és nőtestvéreim, hogy ha az ember komolyan végiggondolja és olvassa a szentírásokat, akkor tudnia kell azokról az eseményekről, melyekről az Úr azt mondta, hogy az utolsó időkben történnek majd. A fügefa már biztosan levelezik [lásd Joseph Smith fordítás – Máté 1:38–39], és azok, akik előrelátók, tudják, hogy közeledik a nyár, vagyis hogy mindazok a dolgok, melyekről az Úr azt jövendölte, hogy az Ő második eljövetelét előzik meg, hamarosan bekövetkeznek.⁶

A neheze még hátravan. Nagytakarítás vár erre a világra, hacsak Mennyei Atyánk fiai és leányai meg nem bánják bűneiket, és Hozzá nem fordulnak. És ez azt jelenti, hogy nekünk, utolsó napi szenteknek, vagyis Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjainak – mindenki mással együtt, de elsősorban nekünk – kellene példát mutatnunk.⁷ [Lásd 2. javaslat, 263. oldal].

A békéhez egyetlen út vezet: Jézus Krisztus evangéliuma.

Már csak egy orvosság maradt az univerzális csüggedésre – gyógyír a világ betegségére. Ez pedig Jézus Krisztus evangéliuma; az élet és szabadság tökéletes törvénye, melyet visszaállítottak, így beteljesítve a szentírásokat.⁸

„Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” (János 14:27).

Ezek a Béke Hercegének megnyugtató szavai az Ő hithű követői számára. Nincs semmi, amire az embereknek nagyobb szükségük lenne, mint a béke és boldogság áldására, és félelemmentes szívekre. Ha pedig részesei vagyunk ennek, mindannyian elnyerhetjük azokat.

Amikor az evangélium visszaállíttatott a földre ebben az adományozási korszakban, az Úr elismételte, amit már oly sokszor elmondott az Ó- és az Újszövetségben, mégpedig azt, hogy a béke és boldogság ára az igazlelkűség. E tudás ellenére sokan vannak, akik úgy látszik, azt gondolják, hogy más módon is elnyerhetjük a boldogságot, de mostanra már mindannyiunknak tudnunk kell, hogy nincs más módja. Sátán mégis meggyőzte az emberek többségét az ő ravasz alattomosságával, hogy ne járjanak azon az úton, mely a boldogságot biztosítja, és még mindig ezen igyekszik. Az igazságosság ellensége soha nem alszik.

Ám az Úr tanításainak követésével, ha hozzá fordulunk és megbánjuk bűneinket, ha „jót teszünk széjjeljárva”, békére, boldogságra és gyarapodásra tehetünk szert. Ha az emberek szeretik egymást, a világban oly régóta létező gyűlölködés és barátságtalanság elmúlik.⁹

A bizonytalanság eme napjaiban, amikor az emberek ide s tova szaladgálnak, valami új tervet keresve, mely békét hozhat a világba, tudjátok meg, hogy az egyetlen útja annak, hogy béke legyen ebben a világban, az Jézus Krisztus, a mi Urunk evangéliumának útja. Nincs másik. […] Az igazság tudásának birtoklása a világ minden kincsével felér. Az, hogy tudjuk, a biztonságos úton járunk, amikor a kötelesség ösvényét járjuk, ahogyan azt Mennyei Atyánk meghatározta; valamint hogy tudjuk, hogy azon is folytathatjuk, annak ellenére, hogy érnek bennünket olyan hatások és impulzusok azok részéről, akiket nem a vezetőinknek jelöltek ki; ez az áldás felbecsülhetetlen értékű.¹⁰

Olyan napokat élünk, amikor a szentírások beteljesedőben vannak azon nemzetek között, akikről az Úr azt mondta egyik prófétája által, hogy az utolsó napokban „…bölcseinek bölcsessége elvész, és értelmeseinek értelme eltűnik” (Ésaiás 29:14). A világ összes bölcsessége ellenére egyetlen csoport sem volt képes eddig rámutatni egy útra úgy, hogy biztosan tudná, ez az az út. Mi nagyon szerencsések vagyunk, hogy tudjuk, van egy út, mely békéhez vezet, az egyetlen eredményes út. Ez pedig az, hogy betartjuk Isten parancsolatait, ahogyan azt az ősi időkben és napjainkban is kinyilatkoztatta az emberek gyermekeinek. Ha az emberek követnék ezt az utat, a világ összes komoly gondja megoldódna, és béke töltené el ezt a boldogtalan földet.¹¹

A világ tele lehet szorongással, az egeken gyűlhetnek a sötét felhők, cikázhatnak a villámok, a föld pedig kívül-belül megremeghet – ha tudjuk, hogy Isten él, életünket pedig igazlelkűen éljük, akkor boldogok leszünk, és kimondhatatlan békét érzünk majd, mert tudjuk, hogy Atyánk helyesli az életünket.¹² [Lásd 3. javaslat, 263. oldalon.]

Ha azt tesszük, amit az Úr kért tőlünk, nem kell félnünk!

Ha azt tesszük, amit az Úr kért tőlünk, nem kell félnünk! Ez az Ő világa. Minden férfi és nő Tőle függ. A gonosz minden hatalmát megfékezi az Ő népéért, ha tisztelik Őt, és betartják parancsolatait.¹³

Ha Mennyei Atyánk bízik bennünk, szeret bennünket és érdemesek vagyunk az Ő áldásaira, a világ összes hadserege sem lesz képes elpusztítani bennünket, nem tudja letörni a hitünket és nem lesz képes legyőzni az egyházat, mely Isten Fiáról kapta a nevét.

A Királyok 2. könyvének 19. fejezetében elolvashatjuk, hogyan akarta megszállni Jeruzsálemet Sénakhérib, Asszíria királya. Ezékiás, a király, aki Izráelt képviselte, megszabadításért könyörgött az Úrhoz, míg Sénakhérib így gúnyolódott vele: „Ne gondold, hogy az Istenedhez mondott imáid segíthetnek neked. Eddig minden helyen, ahol jártam, és melyet elfoglaltam, imádkoztak. Nincs remény számodra!” A következő reggel viszont az asszír sereg nagy részét holtan találták a földön feküdve. Az Úr megőrizte Jeruzsálemet. [Lásd 2 Királyok 19:10–20, 35.] Ő a mi erőnk, …a ti és az én Atyám, mindenek Atyja. Ha érdemesek leszünk, Ő megőriz bennünket, akárcsak Hélamán fiait [lásd Alma 57:24–27]; megvéd, mint Dánielt az oroszlánoktól [lásd Dániel 6], és a három zsidó férfit a tüzes kemencétől [lásd Dániel 3]. Megóv bennünket, mint azt a hatszázezezret Ábrahám leszármazottai közül, akiket kihozott Egyiptomból Mózes vezetésével, mikor belefullasztotta a Fáraó seregét a Vörös-tengerbe [lásd 2 Mózes 14:21–30]. Ő ennek a világegyetemnek az Istene. Ő mindannyiunk Atyja. Ővé minden hatalom, és védelmet ígért nekünk, ha érdemesen élünk arra.¹⁴

Nem baj, ha sötét felhők gyülekeznek is felettünk, nem számít, milyen hangosan peregnek a küzdelemre szólító dobok, nem számítanak a világban uralkodó állapotok, mert itt, Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában, vagy bárhol, ahol tiszteljük és betartjuk Isten parancsolatait, védelmet kapunk a gonosz erői ellen, és a férfiak és asszonyok addig élhetnek a föld színén, míg életüket tisztességben és dicsőségben be nem fejezik, ha betartják Mennyei Atyánk parancsolatait.¹⁵ [Lásd 4. javaslat, 263. oldal.]

Otthonaink békés, szent helyekké válhatnak még a csapások közepette is.

Úgy hiszem, a mindenütt uralkodó gondok és azon jövendölés miatt, melyet az Úr a Tan és a szövetségek első szakaszában adott, mely így szól: „a békesség elvétetik a földről” [T&Sz 1:35], éreznünk kell, hogy eljött az idő. Igazán meg kell vizsgálnunk önmagunkat, és otthonunknak az ima és a hálaadás helyének kell lennie. A férjek legyenek kedvesek a feleségükhöz, a feleségek pedig figyelmesek a férjükkel. A szülők igazlelkű életükkel vívják ki gyermekeik szeretetét. Akkor majd otthonunk nem csupán az ima és a hálaadás helye lesz, hanem az a hely, ahol érdemességünk miatt Atyánk ránk ruházhatja az Ő legkülönlegesebb áldásait.¹⁶

Imádkozom, hogy otthonainkat megszentelje igaz életünk, hogy az ellenségnek ne legyen hatalmat beférkőznie oda, és elpusztítania gyermekeinket vagy azokat, akikkel egy fedél alatt élünk. Ha tiszteljük Istent, és betartjuk parancsolatait, otthonaink szentté válnak, és az ellenségnek nem lesz befolyása rá, mi pedig boldogságban és békében élhetünk, míg fel nem gördül a halandóság függönye, és el nem nyerjük jutalmunkat a halhatatlanságban.¹⁷

Alakítsátok életeteket Jézus Krisztus evangéliumának tanításaihoz, és amikor csapások fenyegetnek, érezni fogjátok hatalommal teljes karjának támogatását. Tegyétek otthonotokat az Úr lelkének lakhelyévé; legyenek azok szent helyek, ahová az ellenség nem férkőzhet be; hallgassatok a halk és szelíd hangra, mely az igazlelkű cselekedetekre buzdít. Azért imádkozom, hogy egyikőtök se térjen le az ösvényről, mely Isten ismeretéhez és hatalmához vezet, a hithűek örökségéhez, igen, az örök élethez.¹⁸

Imádkozom, hogy szívünkben és otthonunkban megmaradjon a szeretet, a türelem, a kedvesség, a jószívűség és a segítőkészség lelke, mely gazdagítja életünket, és amitől a világ vidámabbá és jobbá válik.¹⁹ [Lásd 5. javaslat, 263. oldal.]

Pozitív hatással lehetünk a világra.

Kérlek benneteket…, legyetek horgonyok a közösségetekben, hogy mások belétek kapaszkodhassanak és biztonságban érezzék magukat. Fényljék úgy a világosságotok, hogy látva jó cselekedeteiteket, másoknak is vágy ébredjen a szívében, hogy olyanok legyenek, mint ti.²⁰

A mi kötelességünk, hogy példát mutassunk. A mi kötelességünk, hogy magasba emeljük az igazság zászlaját. A mi kötelességünk, hogy arra biztassuk Atyánk többi gyermekét, hogy hallgassanak a tanácsára, ezért úgy kell alakítanunk a dolgokat, hogy bárhol is legyünk, a lelkünkben ott égjen Isten Lelke, és jó hatással tudjunk lenni másokra.²¹

Az Úr nem kért tőlünk lehetetlent. Ellenkezőleg! Parancsolatokat és tanácsokat adott nekünk, melyeket mindannyian követhetünk, most, ebben a korszakban, amelyben élünk. […]

Fivérek és nőtestvérek, hithűnek kell lennünk! Az országot, melyben élünk, igazlelkű életünkkel kell megtisztítanunk. Csupán annyit kell tennünk, hogy megbánjuk bűneinket, elfordulunk a hibáinktól, megtisztítjuk életünket a tisztátalanságoktól, és aztán elindulunk jót tenni. Nem kell, hogy el legyünk választva erre. Jézus Krisztus egyházában minden férfi, minden nő és minden gyermek tehet jót, és elnyerheti az azokból fakadó áldásokat. [Lásd 6. javaslat, 263. oldal.]

[…] Vegyük kezünkbe a munkát, melyet Ő bízott ránk, áldjuk meg Atyánk gyermekeit, bárhol is legyenek, és akkor életünk gazdagodik, ez a világ pedig egy boldogabb hellyé válik. Ez az a küldetés, melyet a vállunkra helyeztek. Mennyei Atyánk számon fogja kérni tőlünk, hogy miként tettünk annak eleget. Isten adja, hogy alázatos lélekkel, és szívünkben azzal a vággyal járjunk-keljünk, hogy jót tegyünk minden emberrel, bárhol is legyenek, és elhozzuk nekik azt az örömöt, mely csakis az Ő törvényeinek és az Ő parancsolatainak betartása által jöhet el hozzánk. Ez a békesség töltse el szívünket és otthonainkat, hogy bárhová is menjünk, napfényt és boldogságot árasszunk, bebizonyítva a világnak az életünkkel, hogy mi tényleg tudjuk, hogy Isten él, és elnyerjük ezért az áldásokat. Ezért imádkozom alázatosan.²²

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz

Vedd fontolóra ezeket az ötleteket, miközben a fejezetet tanulmányozod, illetve felkészülsz a tanításra. További segítségért lásd az V–VII. oldalakat!

Olvasd el a történetet, amikor Belle S. Spafford tanácsot kap Smith elnöktől (256–257. oldal). Milyen módokon tudod „éreztetni a hatásodat”?
A tanítások első szakaszában (257. oldal) Smith elnök azon nehézségekről mesél, melyeket a második eljövetel előttre jövendöltek (lásd még 2 Timótheus 3:1–7; T&Sz 45:26–35). Mit gondolsz, miért fontos tudnunk, hogy ezeket a nehézségeket már megjövendölték a szentírások?
Nézd át a 258. oldalon kezdődő szakaszt. Milyen problémák léteznek a világban, melyeket meg lehetne oldani a Jézus Krisztus visszaállított evangéliumának való engedelmesség által? Hogyan hozott békét az evangélium a te életedbe? A családod életébe? A másokkal való kapcsolatodba?
A 259–260. oldalon Smith elnök példákat említ a szentírásokból arra, mikor az Úr megvédte népét. Milyen módon védett már meg téged és a családodat az Úr? Hogyan segíthet az engedelmesség legyőzni a félelmet?
Napjainkban milyen veszélyek fenyegetik otthonunk lelki biztonságát? Mit tehetünk, hogy otthonainkat olyan „szent helyek[ké tegyük], ahová az ellenség nem férkőzhet be”? (Ötletekért nézd át a 260. oldalon kezdődő részt.)
Olvasd el a 262. oldalon lévő első és negyedik bekezdést! Milyen értelemben „horgonyok” az utolsó napi szentek a közösségükben? Ha „megtisztítjuk életünket a tisztátalanságoktól”, attól hogyan leszünk képesek „jót tenni”? Imádságos lélekkel gondold végig, mit kellene tenned azért, hogy megtisztítsd a saját életedet a tisztátalan dolgoktól.

További szentírások: Ésaiás 54:13–17; Máté 5:13–16; János 16:33; 2 Nefi 14:5–6; Tan és a szövetségek 87:6–8; 97:24–25; Joseph Smith – Máté 1:22–23, 29–30

Tanároknak: Megkérheted az osztály tagjait, hogy olvassák el a „George Albert Smith tanításai” részből a fejléceket, és válasszanak ki egy olyan szakaszt, amely nagy jelentőséggel bír az ő számukra vagy családjuk számára. Buzdítsd őket, hogy tanulmányozzák Smith elnök tanításait abban a részben, beleértve bármely ahhoz kapcsolódó kérdést a fejezet végén. Ezt követően kérd meg őket, hogy mondják el, mit tanultak.

„Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen” (János 14:27).

„[T]együk otthonunkat az Úr Lelkének lakhelyévé; legyenek azok szent helyek.”