1. fejezet

A hitünk szerint élni

Vallásunknak meg kell nyilvánulnia a mindennapi életünkben.

George Albert Smith életéből

Amikor 34 éves volt, George Albert Smith készített egy fogadalomlistát, melyet az ő „személyes hitvallásának” nevezett – 11 olyan dolgot, amely szerint élni akart:

„Barátja leszek a magányosnak, és örömöt találok a szegények szükségleteinek kielégítésében.

Meglátogatom a betegeket és a szenvedőket, és felélesztem bennük a gyógyulásba vetett hit iránti vágyat.

Tanítom az igazságot, hogy az egész emberiség okuljon és megáldassék általa.

Megkeresem az eltévelyedettet, és igyekszem visszahozni őt az igazlelkű és boldog élethez.

Nem kényszerítek másokat arra, hogy az én elveim szerint éljenek. Inkább annyira szeretem majd őket, hogy maguktól megtegyék azt, ami helyes.

Beleolvadok a tömegbe, hogy segíthessek nekik megoldani a problémáikat, és ezáltal földi életük boldog lehessen.

Elkerülöm a magas pozíciókkal járó nyilvánosságot, és nem támogatom a meggondolatlan barátok hízelgését.

Nem fogom tudatosan megbántani mások érzéseit, még azét sem, aki vétett ellenem, hanem arra törekszem majd, hogy jót tegyek vele és összebarátkozzunk.

Legyőzöm az önzésre és irigységre való hajlamot, és örvendezek Mennyei Atyám minden gyermekének sikerében.

Nem leszek egyetlen élő lélek ellensége sem.

Tudván, hogy az emberiség Megváltója felajánlotta a világnak az egyetlen olyan tervet, amely tökéletes fejlődést és valódi boldogságot biztosít számunkra itt és ez után, nem csupán kötelességnek, hanem áldott kiváltságnak is tartom, hogy terjesszem eme igazságot.”¹ [Lásd 1. javaslat, 9. oldal.]

Azok, akik ismerték Smith elnököt, kijelentették, hogy ő valóban a hitvallása szerint élt. Ezra Taft Benson a Tizenkét Apostol Kvórumának tagjaként megosztott egy olyan történetet, amikor Smith elnök hű maradt fogadalmához, hogy „meglátogat[ja] a betegeket és a szenvedőket, és feléleszt[i] bennük a gyógyulásba vetett hit iránti vágyat”:

„Mindig hálás leszek az otthonomba tett látogatásaiért, amíg alázatos misszionáriusként [távol] szolgáltam. […] Különös köszönettel tartozom azért a látogatásért, melyet az éjszaka csendjében tett, mikor kisgyermekünk a halál küszöbén állt. Smith elnök minden bejelentés nélkül időt szakított rá, hogy eljöjjön az otthonunkba, kezeit gyermekünk fejére helyezze, akit édesanyja már órák óta a karjában tartott, és teljes felépülést ígért neki. Ilyen volt Smith elnök. Mindig talált időt a segítségnyújtásra, különösen a betegekre, illetve azokra, akiknek a leginkább szükségük volt rá.”²

Spencer W. Kimball lejegyzett egy másik esetet, amikor Smith elnök tettei azon elhatározását tükrözték, hogy jót tesz azokkal, „akik… vétettek [ellene]”:

„Jelentették [Smith elnöknek], hogy valaki ellopta a kocsijából a köpenyét. Ahelyett, hogy feldühödött volna, így válaszolt: »Bárcsak tudnám, ki volt az, hogy a takarót is odaadhassam neki, mert biztosan fázott; és egy kis ennivalót is, mert biztosan éhes volt.«”³

Megint valaki így írt George Albert Smithről: „Az ő vallása nem csupán száraz tanokból áll. Nem egy elmélet. Többet jelent számára, mint egy csodálatra méltó, gyönyörű terv. Több, mint életfilozófia. Az ő gyakorlatias felfogásában a vallás az a lelkiség, amelyben az ember él, amelyben cselekszik, legyen szó akár csak egy kedves szóról, vagy egy pohár hideg vízzel való megkínálásról. Az ő vallásának tettekben kell megnyilvánulnia. Meg kell mutatkoznia a mindennapi életben.”⁴

Egyik tanácsosa az Első Elnökségben, ifj. J. Reuben Clark elnök, a következő szavakkal foglalta össze Smith elnök feddhetetlenségét: „Ő azon kevesek egyike volt, akiről el lehet mondani, hogy a tanításaihoz híven élt.”⁵

George Albert Smith tanításai

Az evangélium iránti engedelmességünk – és nem csupán az egyháztagságunk – tesz minket méltóvá arra, hogy szenteknek hívjanak bennünket.

Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában történő hódolat odaadó életet jelent, vágyat arra, hogy érdemesek legyünk Őrá, kinek képmására teremtettünk, és akinek köszönhetjük mindazt…, ami igazán említésre méltó: Jézus Krisztus evangéliumát.⁶

Milyen nagyszerű érzés egy olyan egyházhoz tartozni, amely szentekből áll, vagy azokból kellene állnia! Nem elég, hogy a nevünk nyilvántartásba van véve. Fontos, hogy olyan életet éljünk, amely feljogosít bennünket arra, hogy szenteknek hívjanak minket, és ha ezt tesszük, boldogok leszünk. […]

Amikor a Názáreti Jézus eljött a világra, és elkezdte a Királyság Evangéliumát prédikálni, sokan – különösen a képmutató farizeusok – elutasították az üzenetét, mondván, hogy ők Ábrahám leszármazottai, és származásuknak köszönhetően megmenekülnek Isten Királyságában.

A Szabadító elmondta nekik, hogy ha ők Ábrahám gyermekei volnának, akkor Ábrahám dolgait cselekednék. [Lásd János 8:33–39.] Azt szeretném mondani az utolsó napi szenteknek, hogy ha valóban érdemesek vagyunk arra, hogy utolsó napi szenteknek nevezzenek bennünket, az azért van, mert szentekhez méltó életet élünk, és az az evangélium célja, hogy erre felkészítsen minket. A világ olyan állapotba került, továbbá oly régóta megtéveszti az ellenség és állítja, hogy mindössze az Istenbe vetett hitre van szükség, semmi másra, hogy aggódom miatta. Ez csupán az ellenség cselfogása.⁷ [Lásd 2. javaslat, 9. oldal.]

Az úgynevezett „mormonizmus” Jézus Krisztus evangéliuma, következésképpen Isten hatalma mindazok megszabadítására, akik hisznek annak tanításaiban, és engedelmeskednek azoknak. Nem azok élvezik az Ő lelkének társaságát, akik azt mondják, „Uram, Uram”, hanem azok, akik cselekszik is az Ő akaratát [lásd Lukács 6:46].⁸

Máté 7. fejezetének 24. versében a következőket találjuk:

„Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, a ki a kősziklára építette az ő házát:

És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; de az nem dőlt össze: mert a kősziklára építtetett.

És valaki hallja én tőlem e beszédeket, és nem cselekszi meg azokat, hasonlatos lesz a bolond emberhez, a ki a fövényre építette házát:

És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; és összeomlott: és nagy lett annak romlása” [Máté 7:24–27].

Hányan vagyunk, akik tanulják az Atya akaratát, és meg is cselekszik azt? Hányan vagyunk, akik nap mint nap lefektetik az alapot, és olyan szerkezetet építenek fel, amely illik Mesterünk nagyságának méltóságához? „[I]gen, az ember Isten hajléka, méghozzá temploma; és amelyik templom megrontatik, Isten elpusztítja azt a templomot” [T&Sz 93:35]. Az Úr több intelligenciát és bölcsességet adott nekünk az embertársainknál. Az utolsó napi szentek tudást szereztek a földi élet előtti létről; arról, hogy azért vagyunk itt, mert megtartottuk első állapotunkat, és lehetőséget kaptunk arra, hogy örök életet nyerjünk Mennyei Atyánk jelenlétében azáltal, hogy megtartjuk a második állapotunkat is. Nem úgy fognak megítélni bennünket, ahogyan világi fivéreinkkel és nővéreinkkel teszik majd, hanem a kezünkbe helyezett nagyobb lehetőségekhez mérten. Azok között leszünk, akik részesültek az Úr szavában, akik hallották az Ő tanításait, és ha ezek szerint cselekszünk, örök életet nyerünk, ha nem, annak kárhozat lesz az eredménye.⁹

Legyünk jobbak, mint valaha is voltunk. Újítsuk meg azon elhatározásunkat, hogy igazi utolsó napi szentek leszünk, és ne csak színleljük azt. […] Nem ismerek olyan embert, aki ne tudna egy kicsit jobb lenni annál, mint amilyen eddig volt, ha elhatározza magát.¹⁰

Mennyei Atyánk elvárja tőlünk, hogy felkészüljünk és érdemesen éljünk az Ő megígért áldásaira.

Felnyitottam Máté elbeszélésének huszonkettedik fejezetét a Szabadító tanításáról, és a következő példázatot fogom felolvasni:

„És megszólalván Jézus, ismét példázatokban beszél vala nékik, mondván:

Hasonlatos a mennyeknek országa a királyhoz, a ki az ő fiának menyegzőt szerze.

És elküldé szolgáit, hogy meghívják azokat, a kik a menyegzőre hivatalosak valának; […]

Bemenvén pedig a király, hogy megtekintse a vendégeket, láta ott egy embert, a kinek nem vala menyegzői ruhája.

És monda néki: Barátom, mi módon jöttél ide, holott nincsen menyegzői ruhád? Az pedig hallgata.

Akkor monda a király a szolgáknak: Kötözzétek meg a lábait és kezeit, és vigyétek és vessétek őt a külső sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.

Mert sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak” [Lásd Máté 22:1–3, 11–14]. […]

Itt volt ez az ember, aki eljött a menyegzői lakomára, és amikor eljött az idő, a király vagy a gazda látta, hogy nem volt menyegzői ruhája. Nyilvánvalóan figyelmen kívül hagyta annak jelentőségét. Felkészületlenül jött el, mégis arra számítva, hogy részt vehet az ünnepségen. Eljött a lakomára – mindannyian meg voltak hívva, de feltételezem, tudniuk kellett volna, hogy csupán azokat engedik majd be, akik alkalomhoz illően vannak öltözve. Ez az ember pedig ledöbbent, amikor feltették neki a kérdést, hogy miért így jelent meg.

Úgy tűnik, a világ azt gondolja, bármikor jöhetnek, amikor ők készen állnak rá. Atyánk gyermekei nem értik meg, hogy némi felkészülés is szükséges előtte. Az ellenség olyannyira megtévesztette őket, hogy azt hiszik, nincs szükség felkészülésre, bármi megteszi, ám ebben az üzenetben, melyet a Szabadító példázatban adott a társainak, az áll, hogy szükség van valamennyi felkészülésre, és e felkészülés nélkül senkit nem engednek Mennyei Atyánk még értékesebb ajándékaiból részesülni. Ez eme egyház mindazon tagjaira vonatkozik, akik azt hiszik, hogy csak mert meghívták őket, és mert a nevük az elhívottak között szerepel a nyilvántartásban, már semmi mást nem kell tenniük. […] Megfeledkeztek az Úrról, és nem készülnek arra a lakomára, melyre Ő meghívta őket.

Mennyei Atyánk azt szeretné, hogy felkészüljünk a menyegzői lakomára, különben kizárnak arról minket. Elvárja tőlünk, hogy tovább gyűjtsük az igazságot az elménkben, majd elhintsük azt minden gyermeke között, amikor lehetőségünk adódik rá. Az a tény, hogy nevünket feljegyezték az egyház nyilvántartásában, még nem garantálja, hogy a celesztiális királyságban kapunk majd helyet. Csak azok jutnak oda, akik érdemesen élnek arra, hogy ama királyság tagjai legyenek.

A világban lévő ingatag helyzetet, bizonytalanságot látva, ha valaha is szükség volt arra, hogy megvizsgáljuk magunkat, hogy vajon azt tesszük-e, amit az Úr szeretne, hogy tegyünk, akkor az ma van; ha valaha is biztosnak kellett lennünk abban, hogy vajon az örök élet felé vezető úton járunk-e, az most van. Nem hanyagolhatjuk el ezeket a lehetőségeket. Isten nem hagyja, hogy gúnyt űzzenek belőle. Amikor felajánl nekünk egy ajándékot, amikor elénk helyez egy áldást, amikor meghív minket, hogy vegyünk részt egy lakomán, és mi figyelmen kívül hagyjuk azt, biztosak lehetünk benne, hogy részünk lesz abban a nyomorúságban, amely az Úr által felajánlott áldások elutasításával jár.¹¹

Nem élhetünk világi módon, s közben várhatjuk el, hogy elnyerjük méltó helyünket a Királyságban. Az Úr a Tan és a szövetségek első szakaszában azt mondja a gonoszságról, hogy a legcsekélyebb mértékű elnézéssel sem tekinthet a bűnre [lásd T&Sz 1:31]. Ez egy nehezen elfogadható tan, mivel az egyházban néhányan úgy gondolják, hogy könnyelműen vehetik Urunk evangéliumát, valamint az örök élet alapjait, és ugyanakkor elnyerhetik azt a helyet, amelyre vágynak. Ez nem igaz. Az Úr irgalmas lesz ugyan, de igazságos is, és ha bármilyen áldást el szeretnénk nyerni, csupán egy módon tehetjük meg, ez pedig az, hogy betartjuk azt a parancsolatot, amely feljogosít minket arra az áldásra.¹² [Lásd 3. javaslat, 9. oldal.]

Amennyiben tökéletesen eleget teszünk a feladatunknak, életünk bizonyítékként szolgál majd az evangéliumba vetett hitünkről.

Az elmúlt évben abban a kiváltságban volt részem, hogy találkozhattam eme közösség [Salt Lake City] néhány tagjával, akik nem tagjai az egyházunknak, és beszélgethettem velük az evangéliumról. Az egyik férfi húsz éve él itt, kifogástalan életet él, jó állampolgár, nagyszerű üzletember, és jóindulattal viseltetik népünk iránt. Elmondta nekem, hogy húsz éve él itt, és arra a következtetésre jutott, hogy mi épp olyan jó emberek vagyunk, mint azon szomszédaink, akik más egyházak tagjai. Nem lát semmi különbséget közöttünk.

Szeretném elmondani nektek, fivéreim és nőtestvéreim, hogy ezt nem tudtam dicséretnek venni. Ha Jézus Krisztus evangéliuma nem tesz engem jobb emberré, akkor nem fejlődtem úgy, ahogyan kellett volna, és ha az egyházon kívüli szomszédaink, akik évek óta közöttünk élnek, nem látnak bizonyítékot azon előnyökre, melyek Isten parancsolatainak betartásából származnak az életünkben, akkor megújulásra van szükség Izráelben. […]

Eleget teszünk a feladatainknak? Elvégezzük azt a munkát, melyet az Úr ránk bízott? Átérezzük a vállunkra helyezett felelősség súlyát? Vagy tétlenül úszunk az árral, és természetesnek vesszük, hogy az utolsó napon meg leszünk váltva?¹³

Választott népnek hívnak bennünket [lásd 1 Péter 2:9], talán azért, mert tökéletesen hiszünk Jézus Krisztus evangéliumában. […]

Amennyiben sajátosságunk olyan mértéket öltene, hogy a Mennyei Atyánk szájából elhangzott valamennyi tanítás szerint élnénk az életünket [lásd T&Sz 84:44], akkor valóban áldott nép lennénk. Többnyire a Megváltónktól kapott bizonyságunkra támaszkodva élünk, és idáig is áldott nép voltunk; ám még áldottabbak lennénk, és jobban boldogulnánk, ha rávennénk magunkat, hogy teljes mértékben eleget tegyünk a feladatunknak.

Azért imádkozom, hogy velünk legyen a lélek, amely képessé tesz minket arra, hogy hithűen szolgáljunk; hogy a jó tettekre irányuló vágyunk legyőzze az utunkba helyezett kísértéseket; és hogy azok, akik látják a jó cselekedeteinket, bárhol is legyünk, arra indíttassanak, hogy dicsőítsék Atyánkat, ki a mennyben van [lásd Máté 5:16].¹⁴

Most pedig tartsunk önvizsgálatot. Megtesszük mindazt, amit meg kellene tennünk? Ha nem, változzunk meg, és legyünk jobbak. Ha megtesszük mindazt, amit meg kell tennünk, ha minden irányba kinyújtjuk a kezünket, hogy jót tegyünk Atyánk gyermekeivel, akkor egy tökéletesen bölcs Atya áldásait vonjuk magunkra, és örvendezni fogunk mindabban a jóban, amit itt elérünk. […]

Legyünk alázatosak és imádságos lelkűek, éljünk közel Mennyei Atyánkhoz, és tegyünk tanúságot a Jézus Krisztus evangéliumába vetett hitünkről azáltal, hogy annak tantételei szerint élünk. Tegyünk bizonyságot az Istenbe és abba a munkába vetett hitünkről, melyet Ő adott a világnak azáltal, hogy helyes és következetes életet élünk, elvégre ez a legerősebb tanúbizonyság, melyet valaha is tehetünk e munka igazságáról.¹⁵ [Lásd 4. javaslat, 9. oldal.]

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz

Vedd fontolóra ezeket az ötleteket, miközben a fejezetet tanulmányozod, illetve felkészülsz a tanításra. További segítségért lásd az V–VII. oldalakat!

Miközben átnézed Smith elnök hitvallását (1–2. oldal), gondolkodj el néhány olyan eszmén vagy alapelven, melyet szeretnél a saját életedben követni! Vedd fontolóra, hogy leírod ezeket a naplódban!
Olvasd el a 3. oldalon lévő első négy teljes bekezdést! Mit jelent utolsó napi szentnek lenni? Mit tehetnek a szülők azért, hogy segítsenek a gyermekeiknek megtanulni, hogyan kell szenthez méltó életet élni?
Miközben az 5. oldalon kezdődő részt olvasod, gondolkodj el azon, hogy miként tudod a menyegzői lakoma példázatát a saját életedre vonatkoztatni! (Lásd még Máté 22:1–14.) Például, mit gondolsz, mit jelképez a menyegzői lakoma? Kiket jelképeznek a meghívott vendégek? Gondolkodj el, mit tehetsz azért, hogy felkészülj a menyegzői lakomára! (Lásd 6. oldal.)
Olvasd el a tanítások utolsó bekezdését (9. oldal), és gondolj valakire, akiről tudod, hogy erős bizonysága van az evangéliumról! Miként tanúskodik ennek az embernek az élete az ő bizonyságáról? Gondold át, mit tehetsz azért, hogy a te bizonyságod is megnyilvánuljon az életedben!

További szentírások: Máté 7:16–23; Jakab 1:22–25; 2:15–18; 1 János 2:3–6; Moróni 7:3–5; Tan és a szövetségek 41:5

Tanároknak: „Segítségképpen a szentírásokból és az utolsó napi próféták szavaiból történő tanításhoz az Egyház kézikönyveket és egyéb anyagokat készített. Nem nagyon van szükség magyarázatokra vagy más hivatkozási anyagra” (lásd Tanítás, nincs nagyobb elhívás: Forráskalauz az evangélium tanításához [2000]. 52.).

„Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, a ki a kősziklára építette az ő házát…”

„…ha minden irányba kinyújtjuk a kezünket, hogy jót tegyünk Atyánk gyermekeivel, akkor… örvendezni fogunk mindabban a jóban, amit itt elérünk.”