2. fejezet

„Szeresd felebarátodat, mint magadat”

Mások szeretettel és könyörülettel teli felkarolása elengedhetetlen Jézus Krisztus evangéliumához.

George Albert Smith életéből

George Albert Smith közismert volt a mások iránt érzett hatalmas szeretetéről. Egyik tanácsosa az Első Elnökségben, ifj. J. Reuben Clark elnök, a következőket mondta róla: „Az ő valódi neve Szeretet volt. […] Mindenkit szeretetett, akivel csak találkozott. Azokat is szerette mind, akikkel nem találkozott.”¹

Smith elnök mások iránt érzett szeretete azon őszinte meggyőződéséből eredt, hogy mi mindannyian fivérek és nőtestvérek vagyunk, ugyanannak a Mennyei Atyának a gyermekei. Élete végéhez közeledve ezt mondta a szenteknek:

„Nem tudok róla, hogy lennének ellenségeim, és nincs senki a világon, aki iránt ellenséges érzéseket táplálnék. Minden férfi és minden nő az én Atyám gyermeke, és egész életemben arra törekedtem, hogy az emberiség Megváltójának bölcs útmutatását kövessem, miszerint úgy szeressem a felebarátomat, mint magamat. […] Soha nem fogjátok tudni, mennyire szeretlek benneteket. Nem tudom szavakkal kifejezni. És én így szeretnék érezni Mennyei Atyám minden fia és leánya iránt.”²

Smith elnök számtalan könyörületes tettel bizonyította a mások iránt érzett szeretetét. Egy szemtanú a következőket jegyezte le: „Jellemző Smith elnökre, hogy mindent megtesz azért, hogy vigaszt és áldást nyújtson azoknak, akik betegek vagy szomorúak, és sokan lehetnek hálásak az ő jókedvű bátorításáért. Gyakran látni munkaidő előtt és után kórházi folyosókon járni, kórteremről kórteremre látogatni, megáldani, bátorítani és felvidítani másokat az ő váratlan megjelenésével olyan helyeken, ahol oly nagy hálával fogadják vigasztaló és megnyugtató jelenlétét. […] Jellemző rá, hogy oda megy, ahol úgy érzi, segítséget és bátorítást nyújthat.”³

Thomas S. Monson elnök konkrét példát hozott arra, amikor Smith elnök önmaga szükségleteit háttérbe szorítva mutatott szeretetet egy rászoruló iránt:

„Egy hideg téli reggelen az utcát takarító személyzet [Salt Lake Cityben] hatalmas jégdarabokat távolított el az utcai vízelvezető csatornákból. Az állandó személyzet mellett segédmunkások is dolgoztak, akiknek kétségbeesetten szükségük volt valamilyen munkára. Az egyik ilyen segédmunkás mindössze egy vékony pulóvert viselt, és nagyon meg volt fázva. Egy sudár, ápolt szakállú férfi állt meg a személyzet mellett, és ezt kérdezte a munkástól: »Egy ilyen reggelen többre van szüksége, mint egy pulóverre. Hol van a kabátja?« A férfi azt válaszolta, hogy nincs kabátja. Az idegen ekkor levette a saját kabátját, átnyújtotta a férfinek, és ezt mondta: »Ez a kabát most már a magáé. Vastag gyapjúkabát, melegen fogja tartani. Én csak itt dolgozom, az utca túloldalán.« Az utca a South Temple utca volt. Az irgalmas szamaritánus, aki kabát nélkül sétált be az Egyházi Adminisztrációs Épületbe, hogy napi munkáját elvégezze, George Albert Smith, Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza elnöke volt. Önzetlen, nagylelkű cselekedete érző szívéről tett tanúságot. Ő bizonyosan őrzője volt a testvérének.”⁴ [Lásd 1. javaslat, 18. oldal.]

George Albert Smith tanításai

Minden ember a testvérünk, Mennyei Atyánk gyermeke.

Minden férfira fivérünkként, és minden nőre nőtestvérünkként tekintünk; a világban lévő összes emberi lényben Atyánk gyermekét látjuk, és hisszük, hogy miként mindannyian az Atya képmására lettek teremtve, úgy mindannyian magukban hordozzák az isteniség egy szikráját, amely – ha kifejlesztik azt – felkészíti őket arra, hogy visszatérjenek az Ő jelenlétébe. […]

Ez a mi értelmezésünk a világi létezés céljáról, és megmagyarázza az embertársaink iránt mutatott érdeklődésünket is. Sokan feltételezték rólunk, hogy magunknak való nép vagyunk, és kizárunk mindenki mást az életünkből. A tény azonban az, hogy úgy tekintünk minden gyermekre, aki a világra születik, mint Isten fiára és leányára, a fivérünkre vagy a nőtestvérünkre, és úgy érezzük, boldogságunk nem lesz teljes a menny királyságában mindaddig, amíg nem élvezzük a családunk, a barátaink és mindazok társaságát ott, akikkel itt kapcsolatban állunk, és akikre oly sok időt fordítunk itt a földön.⁵

Amikor atyám családja, a földi családom iránt érzett törődésemre és szeretetemre gondolok, eszembe jutnak apám szavai, és úgy vélem, ez olyasmi, amit részben örököltem is tőle. Ezt mondta: „Nem találtam még Isten egyetlen gyermekét sem akkora kátyúban, hogy ne éreztem volna késztetést arra, hogy leguggoljak hozzá, felemeljem, talpra segítsem, és ismét útjára indítsam.” Szeretném elmondani, hogy még egyszer sem találkoztam úgy Atyám egyetlen gyermekével sem, hogy ne ismertem volna fel, hogy az az ember a fivérem, és hogy Isten minden gyermekét szereti.⁶

Milyen boldog világban élhetnénk, ha mindenhol minden ember felismerné, hogy az embertársai a fivérei és a nőtestvérei, majd pedig ennek hatására úgy szeretné a felebarátait, mint saját magát.⁷ [Lásd 2. javaslat, 19. oldal.]

Jézus Krisztus evangéliuma arra tanít minket, hogy Isten minden gyermekét szeressük.

Az evangélium arra tanít minket, hogy legyünk jószívűek mindenkivel, és szeressük az embertársainkat. A Szabadító ezt mondta:

„Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat.

A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták” [Máté 22:37–40].

Fivérek és nőtestvérek! Ha Jézus Krisztus evangéliuma még nem ültette el bennetek a szeretet eme érzését a felebarátaitok iránt, akkor szeretném elmondani nektek, hogy még nem élveztétek annak a csodálatos ajándéknak a gyümölcsét, amely az egyház megszervezésével a földre érkezett.⁸ [Lásd 3. javaslat, 19. oldal.]

Szolgálatunk a szeretetből fakad. A szolgálatunk gazdagítja az életünket. […] Ha úgy élünk, ahogyan Isten szeretné, hogy éljünk, ha úgy szolgálunk, ahogyan szeretné, hogy szolgáljunk, akkor életünk minden napját gazdagítani fogja az Ő Lelkének hatása, erősödni fog az embertársaink iránti szeretetünk, és lelkünk mindaddig növekedni fog, míg úgy nem érezzük, hogy legszívesebben Isten minden gyermekét a karunkba vennénk, hogy megáldjuk és az igazság megismerésére vezessük.⁹

Krisztus egyházának tagjaiként be kell tartanunk a parancsolatait, és szeretnünk kell egymást. Ezután szeretetünknek át kell lépnie az egyház határait – mellyel úgy gondolják, elszigeteljük magunkat –, és ki kell nyújtanunk kezünket az emberek gyermekei felé.¹⁰

Viselkedésünkkel, szelídségünkkel, szeretetünkkel és hitünkkel bizonyítsuk, hogy valóban betartjuk ama nagyszerű parancsolatot, melyről a Szabadító azt mondta, hogy hasonlatos az első nagy parancsolathoz: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.”¹¹

Jószívűséget gyakorlunk, amikor kinyújtjuk kezünket azok felé, akiknek segítségre és bátorításra van szükségük.

Lehetetlen felmérni, milyen hatással lenne a szeretet és a jószívűség erre a világra. A lehetőség minden gyülekezetben, egyházközségben és missziós területen adott, hogy eljárván fényt árasszunk magunkból, boldogságot fejlesszünk ki, felemeljük a csüggedteket, valamint örömet és vigaszt hozzunk azoknak, akik bánkódnak.¹²

Az Úr ezt mondja:

„Győződjetek meg róla, hogy szeretitek egymást; hagyjatok fel az irigykedéssel; tanuljatok meg adni egymásnak, amint azt az evangélium megköveteli. […]

És mindenekfelett palástként öltsétek magatokra a jószívűség kötelékét, amely a tökéletesség és a békesség köteléke” [T&Sz 88:123, 125]. […]

Követitek az Úr jószívűségre vonatkozó tanácsát? Szeretném elmondani, hogy szükséges, hogy életünknek eme rendkívüli időszakában jószívűséget gyakoroljunk. Nem csupán abban kell jószívűnek lennünk, hogy megosztjuk javainkat a szükséget látókkal, hanem jószívűnek kell lennünk Atyánk gyermekinek gyengeségei, kudarcai és hibái iránt is.¹³

Ha olyan férfival vagy nővel találkozunk, aki nem ért el sikereket az életben, akinek gyengül a hite, ne fordítsunk neki hátat. Tűzzük ki célul, hogy meglátogatjuk, és kedvességgel és szeretettel menjünk el hozzá, arra buzdítva, hogy térjen le a téves útról. Annak lehetősége, hogy a népünk részeként egyéni munkát végezzünk az emberek között, mindenhol adott; és kevés olyan férfi vagy nő van ebben az egyházban, aki ha akarná, ne tudná egy kicsit messzebbre kinyújtani a kezét, azon határvonal mögé, mellyel azonosítják, és ne tudna egy kedves szót szólni, vagy ne tudná az igazságot tanítani Atyánk néhány gyermekének. […] Ez Atyánk munkája. Ez a legfontosabb dolog, ami alapján beazonosítanak bennünket ebben az életben.¹⁴

Kizárólag jóakarat van a szívemben az emberiség iránt. Egyetlen élő emberi lény iránt sem táplálok ellenséges érzéseket. Ismerek néhány olyan embert, akikről azt kívánom, bárcsak kicsit jobban viselkednének, mint teszik, de ez az ő veszteségük, nem az enyém. Ha át tudnám karolni őket, és segíthetnék nekik visszatérni a boldogság útjára azáltal, hogy Jézus Krisztus evangéliumát tanítom nekik, az én boldogságom is növekedne általa. […] Nem tudod rákényszeríteni az embereket arra, hogy azt tegyék, ami jó, de szeretheted őket annyira, hogy mindezt maguktól megtegyék, ha olyan példát mutatsz, amelyből látják, hogy amit mondasz, azt komolyan is gondolod.¹⁵ [Lásd 4. javaslat, 19. oldal.]

A valódi boldogság mások szeretetéből és szolgálatából fakad.

Ne feledjétek: nem számít, mennyi pénzt adtok ki, nem számít, mennyire vágytok rá, hogy e világ dolgai boldoggá tegyenek titeket, a boldogságotok azzal lesz arányos, hogy mennyi jószívűséget, kedvességet és szeretetet mutattok azok iránt, akikkel a földön kapcsolatban vagytok. Mennyei Atyánk nagyon világosan megmondta, hogy aki azt állítja, hogy szereti Istent, de nem szereti a testvérét, az nem igaz ember [lásd 1 János 4:20].¹⁶

Nem csak az tesz minket boldoggá, amit kapunk, hanem az is, amit adunk. És minél többet adunk Atyánk gyermekeinek abból, ami felemelő és építő, annál több mindenünk lesz, amit továbbadhatunk. Úgy gyarapodik majd, mint az élet nagy forrása, és örök élet tör majd fel belőle.¹⁷

Amikor földi életünk véget ér és hazatérünk, az alapján osztályoznak majd bennünket, hogy mennyi jótettet vittünk véghez, mennyi kedves cselekedetet hajtottunk végre, és mennyi erőfeszítést tettünk felebarátaink javára. […]

Bizonyítsuk hálánkat mindazért, amit az Úrtól kaptunk azáltal, hogy szolgáljuk Őt. És akkor szolgáljuk Őt, amikor jót teszünk az Ő gyermekeivel. Ingyen kaptuk, hát adjuk mi is ingyen [lásd Máté 10:8]. A felebarátaink iránt érzett szeretettel és kedvességgel teli szívvel haladjunk állhatatosan előre, míg el nem szólítanak bennünket erről a földről, és nem szembesítenek minket az életünkről szóló feljegyzéssel. Akkor, ha fejlesztettük a tehetségeinket, ha becsületesek, igazak, erkölcsösek, jóindulatúak és könyörületesek voltunk, és arra törekedtünk, hogy minden lelket felemeljünk, akivel csak találkozunk, ha annak a világosságnak megfelelően éltünk, melyet kaptunk, és mindenhol terjesztettük ezt a világosságot, ahol csak lehetőségünk volt rá, mily boldogok leszünk, és mily hálás lesz a szívünk, amikor a menny és a föld Teremtője a következőképpen üdvözöl minket: „Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe” [Máté 25:21].¹⁸ [Lásd 5. javaslat, 19. oldal.]

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz

Vedd fontolóra ezeket az ötleteket, miközben a fejezetet tanulmányozod, illetve felkészülsz a tanításra. További segítségért lásd az V–VII. oldalakat!

Gondold át, Smith elnökhöz hasonlóan te miként tudnád kimutatni a szeretetedet mások iránt! (Lásd 11–13. oldal.) Például, hogyan tudjuk kimutatni a szeretetünket a házi- és látogatótanítói feladataink elvégzése által?
Miközben a tanítások első szakaszát tanulmányozod (13–14. oldal), gondolkozz el azon, miként javíthat e tanítások alkalmazása a szomszédaiddal, a munkatársaiddal, a családtagjaiddal és másokkal való kapcsolataidon!
Olvasd el a 14. oldalon lévő utolsó teljes bekezdést! Milyen szentírásbeli tanításokat vagy történeteket ismersz, amelyek arra ösztönöznek, hogy szeress és szolgálj másokat?
Tanulmányozd át a 16. oldalon kezdődő szakaszt, különösen a két utolsó bekezdést! Gondolj valakire, aki nincs benne abban a körben, mellyel azonosítanak téged! Milyen konkrét dolgokat tehetsz azért, hogy felkarold ezt az embert?
Elmélkedj el Smith elnök 17–18. oldalon lévő tanításain! Milyen tapasztalatok árán tanultad meg, hogy a valódi boldogság abból ered, ha másokat boldoggá teszünk?

További szentírások: Máté 5:43–44; 25:34–40; Lukács 10:25–37; János 13:34–35; 1 János 4:7–8; 1 Nefi 11:16–25; Moróni 7:44–48

Tanároknak: „Meglehetősen sok leckét tanítanak oly ridegen az egyházban, hogy azok már szinte előadások. Az előadásoknak elég rossz visszhangjuk van az osztályteremben. Előadunk az úrvacsorai gyűlésen vagy a konferenciákon, de a tanítások lehetnek interaktívak, ahol kérdéseket tehetsz fel. Könnyedén szponzorálhatod a kérdéseket egy osztályban” (Boyd K. Packer, “Principles of Teaching and Learning,” Ensign, June 2007, 87).

„Az evangélium arra tanít minket, hogy legyünk jószívűek mindenkivel, és szeressük az embertársainkat.”

„Viselkedésünkkel… bizonyítsuk, hogy valóban betartjuk ama nagyszerű parancsolatot…: »Szeresd felebarátodat, mint magadat.«”

„…árasszunk [fényt] magunkból, fejlesszünk ki [boldogságot], [emeljük fel] a csüggedteket, valamint [hozzunk] örömet és vigaszt… azoknak, akik bánkódnak.”