15. fejezet

Az Úr munkájának előmozdítása

Isten irányítja a munkáját, és az egyház minden tagját felszólítja, hogy vegyenek részt annak előmozdításában.

George Albert Smith életéből

Amikor 1903-ban elhívták George Albert Smitht a Tizenkét Apostol Kvórumába, az egyháztagság épphogy meghaladta a 300 000-et. Az egyház elnökeként végzett szolgálata végére e szám meghaladta az egymilliót. Smith elnököt boldoggá tette ez a növekedés, hiszen ez azt jelentette, hogy a szabadulás üzenete egyre több emberhez eljutott. „Milyen boldognak kellene lennünk – mondta az általános konferenciai hallgatóságnak 1950-ben –, nem azért, mert növekedett annak a szervezetnek a létszáma, amelyhez tartozunk, hanem azért, mert Atyánk gyermekei, az Ő fiai és leányai közül többen megértették az igazságot, és csatlakoznak az Ő szervezetéhez, melyet azért hozott létre, hogy megtanítsa nekünk az élet útját, és az örök boldogság ösvényére tereljen minket.”¹

1903 és Smith elnök 1951-ben bekövetkezett halála között az egyháznak számos kihívással kellett szembenéznie fejlődése során világszerte. Az első és a második világháború, valamint a nagy gazdasági válság (egy világméretű gazdasági krízis) drasztikusan lecsökkentették a külföldre küldhető misszionáriusok számát. E nehézségek ellenére George Albert Smith továbbra is bízott abban, hogy az egyház növekedése nem áll meg, és megvalósítja azon rendeltetését, hogy „betölté az egész földet” (Dániel 2:35). 1917-ben, az első világháború leghevesebb időszakában, ezt mondta a szenteknek: „Nem csüggedek el amiatt, hogy az igazság nem tud gyorsabban terjedni. Sőt, napjaink eseményeiben is egy tökéletesen bölcs Atya kezének munkáját látom, aki előkészíti az utat az evangélium terjesztésére, melyet korunkban visszaállított a földre.”²

Bár a XX. század eleje komoly kihívásokat hozott, olyan új technikai eszközöket is kifejlesztettek, melyekről Smith elnök hitte, hogy segíteni fogják az Úr munkáját. Lelkes híve volt a repülőiparnak, és úgy vélte, ez segít majd hatékonyabban teljesítenie az utazással járó általános felhatalmazotti megbízásait. Támogatta továbbá, hogy az egyház felhasználja a rádió és a televízió szolgáltatásait, hogy minél szélesebb réteghez eljuttassa az Úr szavát. „E [találmányokat] az Úrtól érkező áldásoknak kell tekintenünk – mondta. – Nagyban bővítik a lehetőségeink körét. Valóban áldássá válhatnak, ha igazlelkűen, az igazság hirdetésére, valamint az Úr munkájának előmozdítására használjuk őket az emberek között. A világ ma azzal a hatalmas kihívással néz szembe, hogy miként használja fel ezeket a találmányokat. Használhatjuk őket pusztításra, ahogyan néha tettük a múltban, vagy használhatjuk őket arra, hogy felvilágosítsák és megáldják az emberiséget, ahogy azt Mennyei Atyánk szeretné, hogy tegyük.”³

Egy 1946-os általános konferenciai beszédében Smith elnök az ilyen technikai eszközök használatáról jövendölt: „Nem kell sok idő, és e pulpitus mögül vagy egyéb kijelölt helyekről olyan elszigetelt csoportokhoz fog tudni beszédet intézni az Úr szolgája, akik jelenleg elérhetetlenül messze vannak. Ilyen és más módokon az Urunk, Jézus Krisztus evangéliuma, Isten egyetlen hatalma a szabadulásra a celesztiláis királyságra való felkészülésben, a világ minden részére eljut majd, és közületek sokan meg fogják érni azt a napot.”⁴ [Lásd 1. és 4. javaslat, 164. oldal.]

Smith elnök tudta, hogy az egyház munkája azért olyan sikeres, mert az az Úr munkája, és azt tanította a szenteknek, hogy az ebben a munkában való részvétel az Úrtól érkező áldás egyháza minden tagja számára. Az egyház elnökeként vezetett első általános konferenciáján ezt mondta: „Felismerem a vállamon nyugvó hatalmas felelősséget. Tudom, hogy Mennyei Atyánk segítsége nélkül az a szervezet, melynek tagjai vagyunk, nem lehetne sikeres. Egyetlen ember vagy csoport sem lenne képes sikerre vinni, ám ha eme egyház tagjai továbbra is betartják Isten parancsolatait, a vallásuk szerint élnek, példát mutatnak a világnak, [és] úgy szeretik a felebarátaikat, mint saját magukat, akkor tovább fogunk haladni, és még több boldogság fog kiáradni ránk.”⁵

George Albert Smith tanításai

Számos lehetőség adódik minden egyháztag számára, hogy részt vehessen az Úr munkájában.

E munka elvégzésének felelőssége nem csupán [az egyház elnökén], a tanácsosain, vagy az apostolok kvórumán nyugszik; e munka elvégzésének felelőssége minden olyan férfin és nőn is nyugszik, akiket Isten szolgái megkereszteltek, és akik Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjaivá váltak. […] Nem háríthatjuk másokra a felelősséget; Atyánk a mi vállunkra helyezte azt, ezért össze kell szednünk magunkat, és diadalmasan véghez kell vinnünk a munkát.⁶

Hiszek bennetek, fivéreim és nőtestvéreim. Bízom a hitetekben és a feddhetetlenségetekben. […] Ti is mindannyian felelősséggel tartoztok [az Úrnak] e munka előmozdításában, ahogyan a felettetek elnöklők is. Nem mondhatom: „…őrizője vagyok-é én az én atyámfiának?” Nem háríthatom másra a felelősséget…, hanem Atyánk gyermekei közé állva ki kell vennem a részemet, cipelnem kell a teher azon részét, melyet az Úr az én vállamra helyezett, és ha meghátrálok, rá fogok jönni, hogy megfosztottam magamat azon áldásoktól, melyek az Atyánk parancsolatai iránti engedelmességből származtak volna.⁷

Lelkesen kellene a jót cselekednünk. Rest az a szolga, aki minden dologban parancsra vár. [Lásd T&Sz 58:26–27.] Mennyei Atyánk elvárja tőlünk, hogy felmagasztaljuk az elhívásunkat, akárhol is legyünk, és akármilyen szerény körülmények között is éljünk.⁸

Nem kell a Tizenkettek Kvóruma vagy az egyház elnöksége tagjának lenni ahhoz, hogy elnyerje valaki Mennyei Atyánk királyságának legnagyobb áldásait. Ezek csupán egyházi hivatalok, és számos olyan hithű és elkötelezett férfi van, aki érdemes arra, hogy betöltse e hivatalokat, és akiknek idejére és tehetségére szükség van az egyházban. […] Ne feledjétek, hogy az egyházban számos lehetősége adódik minden férfinak és nőnek arra, hogy valami olyat tegyen, ami megáldja a testvéreit, és elősegíti az Úr munkáját.⁹

Néhány papságviselő, aki valamilyen pozícióban szolgál az egyházban, hajlamos arra, hogy elhanyagolja az úrvacsorai gyűléseket és az egyéb fontos feladatokat, és munkáját csupán valami különleges elhívásra korlátozza. Lehetnek mondjuk vezetők vagy tanítók a Vasárnapi Iskolában, és amikor elvégzik a vasárnapi iskolai feladatukat, úgy érzik, elegendő munkát végeztek; vagy lehetnek [Fiatal Férfiak vagy Fiatal Nők], Elemi, családtörténeti, jóléti elhívásban, vagy végezhetnek valamilyen más feladatot, és amikor azon a területen eleget tesznek a kötelezettségüknek, úgy vélik, minden elvárásnak eleget tettek.

Akármennyire is szeretjük és áldjuk mindazokat, akik e nagyszerű szolgálatokat végzik, kötelességünk emlékeztetni magunkat arra, hogy mindannyiunktól elvárják, hogy életünk során eleget tegyünk minden szónak, amely Mennyei Atyánk szájából elhangzik [lásd T&Sz 84:44]. Általánosságban szólva, a különleges megbízások nem mentenek fel minket a többi kötelezettségünk alól; a különleges gyűlések pedig általában nem helyettesítik vagy hatálytalanítják az egyház általános gyűléseit. És mindenek felett, a különleges kötelezettségek és megbízások mellett elvárják tőlünk, hogy napi szinten a szó szoros értelmében utolsó napi szentként éljük az életünket, hogy amikor bánatos vagy szükséget látó emberrel találkozunk, vagy amikor valakinek tanácsra van szüksége, akkor azonnal az Úr szolgáiként cselekedjünk.

Ott vannak továbbá azok, akik elfogadják, hogy a nevüket az egyháztagok közé sorolják, ám úgy érzik, ők fel vannak mentve bármiféle szolgálat alól. Előbb vagy utóbb azonban kényelmetlenül érzik majd magukat, és kétségeik támadnak, ahogyan mindannyiunknak, amikor nem tesszük meg, amiről tudjuk, hogy a mi feladatunk is lenne. Az az ember, aki Jézus Krisztus evangéliuma szerint él, soha nem kérdőjelezi meg annak sikerét; az az ember azonban, aki elhanyagolja a feladatait, aki nem tartja meg a szövetségeit, elveszíti az Úr Lelkét, és elkezd azon tűnődni, vajon mi lesz Sion sorsa. […]

Amikor elvégzitek minden feladatotokat, tudni fogjátok, ahogyan azt is tudjátok, hogy éltek, hogy ez Atyánk munkája, és hogy Ő győzelemre viszi azt.¹⁰

Nem látjátok, milyen csodálatos munka és csoda az, ami elkezdődött? Nem látjátok, hogy mi, egyénenként csupán a két fillérünkkel járultunk hozzá a munkához? A közösség azonban egyesült, és az Úr igéjét elhintették az emberek gyermekei között; nem erőszakkal, hanem kedvességgel és szeretettel, azzal a vággyal, hogy megáldják az egész emberiséget.¹¹ [Lásd 2. javaslat, 164. oldal.]

Az ellenszegülés nem fogja megállítani az egyház fejlődését, mivel ez nem az ember munkája, hanem Istené.

Az egyházat mindössze hat egyháztaggal szervezték meg. Az ellenség támadásai ellenére napról napra növekedett. Az igazlelkűség hatalmas karja nélkül, Mennyei Atyánk óvó figyelme nélkül azonban ezt az egyházat már régen összezúzták volna, mint egy kagylóhéjat. Mindazonáltal az Úr megmondta, hogy megoltalmaz minket, és védelmet ígért számunkra, ha tiszteljük Őt és betartjuk a parancsolatait.¹²

Ez az egyház nem azért növekedett, mert népszerű volt. A világ bölcs embereinek szembeszegülése ellenére történt; a vallási tanítók szembeszegülése ellenére történt, és folytatta azon kiválasztott lelkek összegyűjtését, akik olyan életet éltek, hogy fel tudták fogni az igazságot.¹³

Elolvastam nagyapám, George A. Smith naplóját. […] Elolvastam a személyes tapasztalatait, melyek közül néhány nagyon fájdalmas, mások csodával határosak voltak. Ifjú korában elküldték, hogy prédikálja Urunk evangéliumát. Ő vált mások tapasztalatává, akiket szintén elhívtak a szolgálatra. A gonosz lelkű emberek hamis vádakkal illették őt és a társait, ám ő továbbra is hithű maradt, az Úr pedig igazolta és felemelte őket az emberek szemében, és bizonyságot adott nekik e munka isteni természetéről, amely oly meggyőző volt, hogy semmilyen feladat nem bizonyult túl nehéznek számukra az igazság hirdetésében.

Nagyapa tagja volt annak a csoportnak, melyet 1839-ben Angliába küldtek prédikálni. Ott az ellenség minden lehetséges módon megpróbálta akadályozni őket. Az akkoriban írt naplóbejegyzéseik felfedik, hogy gonosz emberek hamis színben tüntették fel, és gonosz lelkek támadták meg őket, de az Úr megvédte őket, és nagyszerű munkát végeztek. A Tizenkettek Kvórumából nyolcan voltak velük. Az Angliába elhívott férfiak között voltak olyanok is, akik nem tudták kifizetni az útiköltséget, ezért gyalog indultak útnak. E férfiak egyike egy hosszas betegség következtében túlságosan legyengül ahhoz, hogy három kilométert gyalogoljon, ahonnan egy postakocsi vitte volna őket tovább, ezért az egyik barátja segített neki a távolság megtételében. Hittek Istenben; tudták, hogy ez az Ő egyháza, így hát elindultak, és egyházon kívüli barátaik ösztönzést éreztek, hogy pénzt adjanak nekik, és kifizessék az óceánt átszelő útjukat arra a földre, ahová elvitték az üzenetet, és sok hithű ember fogadta el az igazságot az ő szolgálatuk következtében.¹⁴

Ez Isten munkája. Nem emberé. Egyetlen ember vagy embercsoport sem lett volna képes arra, hogy előmozdítsa azt, majd sikeressé tegye a világ ellenállása közepette. Azok [akik a munka ellen voltak], sokszor hitték, hogy összeomlik az egyház, az Úr azonban minden alkalommal felemelte azt az Ő fenséges erejével, és városról városra, faluról falura, nemzetről nemzetre terjedt.¹⁵

Tudom, hogy sok problémával kell szembenéznünk, és még nagyobb problémák merülnek majd fel a jövőben, ám ugyanaz a Mennyei Atya, aki kivezette Izráel gyermekeit, aki megmentette Dánielt és a három zsidó ifjat a pusztulástól, ugyanaz a Mennyei Atya, aki megóvta őseinket, akik [a Sóstó-völgybe] vándoroltak, és segített nekik letelepedni itt, majd pedig megáldotta őket, és lehetővé tette számukra, hogy a nép szegénysége közepette felépíthették e nagyszerű [Salt Lake] templomot és további templomokat is…, ugyanaz az Atya, a ti Atyátok és az enyém, ma is készen áll, hogy elárasszon bennünket az áldásaival.¹⁶

Nincs helye a csüggedésnek. Jézus Krisztus evangéliuma továbbgördül. Azt az ígéretet kaptuk Mennyei Atyánktól, hogy tovább fog gördülni. Egyik adományozási korszak sem rendelkezett azzal a bizonyossággal, amellyel mi. A múlt adományozási korszakaiban az evangéliumot elvették a földről. Amikor korunkban visszaállították, azzal az ígérettel tették, hogy soha többé nem veszik el a földről, vagy adják át más népnek. Így hát könyörgöm nektek, akik kezeteket az ekére helyeztétek, hogy ne forduljatok vissza! Szolgáljátok Istent, és tartsátok be a parancsolatait!¹⁷

Nem kell aggódnunk Sion fejlődése miatt, hiszen a jó öreg hajó büszként vitorlázik tovább, a hithűek és igazak pedig biztonságban megérkeznek Isten kikötőjébe, ahol dicsőséggel, halhatatlansággal és örök élettel koronáztatnak meg. Nem aggódom e hajlott korú férfiak és nők miatt, akik megtartották a hitet. Nem aggódom azon fiúk és lányok miatt, akik engedelmesen betartják az Úr parancsolatait. […] Azon utolsó napi szentek azonban, akik ismerik Atyánk akaratát, ám nem cselekszik azt, akik időről időre hallják az Úr tanításait, ám hátat fordítanak azoknak, attól tartok, nem érik el a céljukat, hacsak meg nem változnak, és teljes szívükből bűnbánatot nem tartanak.¹⁸

Az Úr munkája továbbhalad, nekünk pedig tevékenynek kell lennünk, ha lépést szeretnénk tartani vele. Az egyház minden egyes évben erősebb lett az előző évhez képest a megszervezése óta. Ma nagyobb esélyt látunk a további sikerre, mint valaha. Egyre több emberhez jut el az igazság rólunk, valamint az, hogy miként vélekedünk róluk. Legyőzzük a tudatlanságból fakadó előítéletet, miközben hirdetjük a világosságot a tömegek között. […]

Mindenki számára nyilvánvalóvá kell váljon – és egy nap így is lesz –, hogy az ellenség már régen legyőzte volna ezt a munkát, ha az nem lenne isteni eredetű. Tudja meg az egész világ, hogy e munkát nem lehet meghiúsítani, mert „ez Isten hatalma a szabadulásra minden hívő számára”. [Lásd Rómabeliek 1:16.]¹⁹ [Lásd 3. javaslat, 164. oldal.]

Isten úgy alakítja a világ körülményeit, hogy munkája tovább terjedhessen a föld színén.

[Isten] elrendelte, hogy azt az üzenetet, melyet szolgái a múltban hirdettek, s melyet szolgái az utolsó napokban megújítottak és terjesztettek, mindenki hallja, és hatalmának erejével irányítani fogja e világ körülményeit, továbbá alázatra bírja az emberek gyermekeit, míg bűnbánatot nem tartanak, és hajlandóak nem lesznek rá, hogy meghallgassák az üzenetet. Az általunk tanított igazságok, vagyis azon igazságok, melyeket Isten megkövetelt, hogy tanítsunk a világnak, tovább terjednek.²⁰

Az Úr kinyilatkoztatta egyik prófétájának, hogy a Mormon könyve előjövetelével megkezdi munkáját a nemzetek között, hogy létrehozza a népe számára történő visszaállítást. [Lásd 2 Nefi 30:3–8; 3 Nefi 21:1–14; 29:1–2.] Amikor megfigyeljük, mennyivel gyorsabban terjed Jézus Krisztus evangéliuma most, mint 1830-ban, láthatjuk, hogy az Úr kinyújtotta kezét és a tudás lehetőségét az emberek felé. Nem kell hozzá sok, és a világ minden táján hallani fognak az evangéliumról az Úr szolgáin keresztül, akik hatalommal fogják hirdetni azt. Mennyei Atyánk úgy fogja alakítani a világ körülményeit, hogy az evangéliumot prédikálni lehessen benne.²¹

A Szabadító azt mondta, hogy a királyság ezen evangéliumát az egész világon prédikálni fogják, hogy tanúság legyen minden nemzet számára, és akkor jön el a vég! [Lásd Joseph Smith – Máté 1:31.] Az Úr nem kér tőlünk lehetetlent. Eltávolítja az akadályokat, és az evangéliumot „prédikálni fogják”.²²

Sion megváltatik, a világ pedig, amely jelenleg félreérti a „mormonizmus” munkáját, meg fogja tudni, hogy ez Isten hatalma a szabadulásra mindazok számára, akik betartják Atyánk parancsolatatait. Bizonyságom van róla, hogy a munka rohamosan növekszik, hogy az emberek gyermekei befogadják lelkükbe a „mormonizmust”, és hogy ez a munka Atyánk munkája. Önmagunkban talán jelentéktelenek és gyengék vagyunk, ám ha erényes és tiszta életet élünk, ha azt tesszük, amiről tudjuk, hogy helyes, olyan férfiak és nők kerülnek ki közülünk, akik folytatják az Úr munkáját, míg Atyánk munkáját el nem végzik úgy, ahogyan Ő kívánja. Azok, akik most félreértenek minket, jobban megismernek majd. Azoknak, akik úgy vélik, önző indítékok motiválnak minket, felnyílik a szemük, és a világban élő fivéreinknek és nőtestvéreinknek, akik az igazságra vágynak, és meg szeretnék ismerni az Úr rájuk vonatkozó akaratát, meglágyul a szívük, és elfogadják az evangéliumot. Sion felemelkedik, ragyogni fog, és az egész föld dicsőségévé válik, így rendelte az Úr, Izráel Istene.²³ [Lásd 4. javaslat, lent.]

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz

Vedd fontolóra ezeket az ötleteket, miközben a fejezetet tanulmányozod, illetve felkészülsz a tanításra. További segítségért lásd az V–VII. oldalakat!

Smith elnök arról prófétált, hogy „Urunk, Jézus Krisztus evangéliuma… a világ minden részére eljut majd” (157. oldal). Milyen technikai eszközök teszik ezt lehetővé? Milyen más módokon segítik az Úr munkáját az új technikai eszközök és tudományos felfedezések?
Miközben a tanítások első szakaszát olvasod (158–160. oldal), gondolkozz el a jelenlegi egyházi elhívásodon vagy feladatodon! Az elhívásod teljesítése hogyan segít neked részt venni az Úr munkájának előmozdításában? Házitanítói vagy látogatótanítói erőfeszítéseid miként segítik ezt a munkát? Mit tehetünk még a hivatalos elhívásainkon és feladatainkon felül azért, hogy részt vegyük benne?
A 160–162. oldalon Smith elnök arról teszi bizonyságát, hogy az Úr irányítja egyháza munkáját. Milyen élményeken keresztül tanultad meg, hogy ez valóban így van? Miként fejezi ki az Úr munkájába vetett hitünket az, ha tanítjuk az evangéliumot és aszerint élünk az otthonunkban?
A 157. és a 163–164. oldalon keresd meg, mit mondott Smith elnök, mit tesz az Úr azért, hogy előkészítse az utat az evangéliuma prédikálására! Milyen bizonyítékát látod annak, hogy ezek a dolgok valóban megtörténtek és jelenleg is történnek a világban?

További szentírások: Dániel 2:44–45; Jóel 2:27–28; Móziás 27:13; Tan és a szövetségek 64:33–34; 65:1–6; 107:99–100; Mózes 1:39

Tanároknak: „…előfordulhat, hogy nem tudod a választ egy kérdésre. Ha ez megtörténik, egyszerűen mondd azt, hogy nem tudod. Azt is mondhatod, hogy megpróbálod megtalálni a választ. Vagy megkérheted a tanulókat, hogy találják meg a választ, időt adva nekik, hogy egy másik órán beszámoljanak arról, mit tudtak meg” (Tanítás, nincs nagyobb elhívás, 64.).

Smith elnök hitte, hogy a technikai vívmányok „valóban áldássá válhatnak, ha igazlelkűen, az igazság hirdetésére, valamint az Úr munkájának előmozdítására használjuk őket az emberek között”

„…az egyházban számos lehetősége adódik minden férfinak és nőnek arra, hogy valami olyat tegyen, ami megáldja a testvéreit, és elősegíti az Úr munkáját.”