13. fejezet

Vegyük ki a részünket az evangélium megosztásából!

Számos módon részt vehetünk Jézus Krisztus visszaállított evangéliuma megosztásának nagyszerű munkájában.

George Albert Smith életéből

Mindamellett, hogy 48 éven át volt általános felhatalmazott, George Albert Smith három teljes idejű missziót szolgált az egyháznak, többek között két évet az Európai Misszió elnökeként. Arra buzdította az egyháztagokat, hogy készüljenek fel lelkileg a teljes idejű misszionáriusi szolgálatra, és fogadják el az ilyen irányú elhívásokat, amikor eljön az ideje. Azt is megtanította nekik azonban, hogy nem kell hivatalos missziós elhívást kapniuk ahhoz, hogy prédikálhassák az evangéliumot. George Albert Smith egész életében misszionárius volt, és gyakran emlékeztette az egyháztagokat arra, hogy számos lehetőségük adódik megosztani az evangéliumot a szomszédaikkal és a barátaikkal, és arra ösztönözte őket, hogy legyenek példák Krisztus tanítványaiként.

Smith elnök szolgálata az Európai Misszióban nem sokkal az első világháború után kezdődött. A háború miatt drasztikusan lecsökkentették a misszióban szolgáló misszionáriusok számát, és a létszám növelését nagyban hátráltatta, hogy a misszionáriusok nem kaptak vízumot. Ráadásul az egyház ellenségei hamis történeteket terjesztettek az utolsó napi szentekről, olyan előítéletet keltve ezzel, melyet nehéz volt eloszlatni. Mindezen korlátok ellenére Smith elnök biztos volt abban, hogy a munka előre fog haladni a hithű utolsó napi szentek példájának köszönhetően. Megjegyezte, hogy amikor az egyház közismertebb lesz, „a tagjait nagyra fogják becsülni az erényeikért”, és a kritikusok „megalapozatlan előítéletei gyorsan szertefoszlanak, amikor mindennapi életük során közvetlen kapcsolatba kerülnek az utolsó napi szentekkel. […] Akkor majd gyümölcseink, illetve személyes megfigyelésük alapján ítélnek meg bennünket, és ennek az információnak, ha továbbadják azt, csupán egy eredménye lehet, mégpedig a legkedvezőbb számunkra.”¹

Nem sokkal azután, hogy megkezdte misszióelnöki szolgálatát, levelet írt az egyház tagjainak Európában, melyben emlékeztette őket azon felelősségükre, hogy osszák meg az evangéliumot, és segítsék a munka előmenetelét:

„Abban a biztos reményben, hogy az Úr minden érdemes ember szívét az evangélium felé fordítja majd, amikor értesül róla, mindannyian éljünk e munka lehetőségével, amíg nem késő. Terjesszük a Mester tanításait Nagy-Britannia, valamint az Európai Misszió más országai nagyszerű embereinek – mind fizikai, mind lelki – szabadulása érdekében.”²

Néhány hónappal később ezt írta: „Az egyház minden tagjának örömöt kellene lelnie az igazság tanításában. Mindennap tennünk kellene valamit azért, hogy elvigyük a világosságot embertársaink életébe. Ők mindannyian értékesek Mennyei Atyánk szemében, aki méltányosan megjutalmaz minket, ha felvilágosítjuk őket. Nem háríthatjuk át másokra a felelősségünket.”³

Amikor 1921-ben visszatért Európából, George Albert Smith a következőkről számolt be az általános konferencián: „A velünk kapcsolatos múltbeli előítéletek nagy részét sikeresen eloszlattuk, és férfiak és nők százai és ezrei ismerkedtek meg az általunk végzett munkával.” Ezután arra intette a szenteket, hogy folyamatosan keressék a lehetőséget, hogy megoszthassák az evangéliumot másokkal: „Az egyetlen nehézségünk, hogy megtaláljuk a módot, amely által minden embernek bemutathatjuk Urunk evangéliumát. Ez okozza a nehézséget, ám isteni segítséggel meg fogjuk találni rá a megoldást. A mi felelősségünk, hogy olyan eszközöket találjunk, amelyek által még többet tudunk tenni, mint eddig ahhoz, hogy eleget tegyünk Mennyei Atyánk követelményeinek.”⁴ [Lásd 1. javaslat, 143. oldal.]

George Albert Smith tanításai

Az egyház minden tagja felelősséggel tartozik azért, hogy megossza az evangéliumot.

Nagyon hálás vagyok a Jézus Krisztus egyházában kapott kiváltságaimért, valamint az ebben és a más egyházakban lévő férfiakkal és nőkkel való kapcsolatomért. Hálás vagyok a világ különböző pontjain és egyházaiban lévő számos barátomért. Hálás vagyok ezekért a barátságokért, ám nem nyugszom mindaddig, amíg meg nem osztok velük néhány olyan dolgot, amelyről még nem hallottak.⁵

Misszionáriusokat küldünk ki a föld minden nemzetéhez, hogy hirdessék az evangéliumot, ahogyan azt eme utolsó napokban kinyilatkoztatták. De nem csupán ennyi a feladatunk. Az ajtónk előtt Mennyei Atyánk választott fiainak és leányainak százai, ezrei sorakoznak. Közöttünk élnek, a barátaink, de mi nem tanítjuk meg nekik az evangéliumot oly mértékben, amennyire kellene, amelyről pedig tudjuk, hogy az Isten hatalma a szabadulásra. Az egyház elnöksége minden tőle telhetőt megtesz; az egyház javára fordítják idejüket nappal, és gyakran késő estébe nyúlóan is. A velük kapcsolatban lévő fivérek bőkezűen ajánlják fel idejüket arra, hogy utazzanak, tanítsák az utolsó napi szenteket, valamint eljuttassák az evangéliumot Atyánk gyermekeinek. A cövekek elnökei, a főtanácstagok, az egyházközségek püspökei, valamint a tanácsosaik szüntelenül azért dolgoznak, hogy megáldják az embereket, és ezért bizonyosan meglesz a jutalmuk. De mi vajon megtesszük-e mindazt, amit kellene, hogy amikor Mennyei Atyánk ítélőszéke elé kerülünk, azt mondhassa, tökéletesen elvégeztük embertársaink, az Ő gyermekei iránti feladatunkat?⁶

A Tan és a szövetségek… legelső kinyilatkoztatásai között ezt olvassuk:

„Most íme, csodálatos munka jelenik meg hamarosan az emberek gyermekei között! […]

Ha tehát Istent kívánjátok szolgálni, el vagytok hívva a munkára” [T&Sz 4:1, 3].

Nem szükséges, hogy elhívjanak benneteket a missziós mezőre ahhoz, hogy hirdessétek az igazságot. Kezdjétek a szomszédotokkal úgy, hogy elnyeritek a bizalmát és a szeretét az igazlelkűségetek által, és már el is kezdtétek a misszionáriusi munkát.

„Mert íme, a mező fehér, készen az aratásra” [T&Sz 4:4.]⁷

Az igazság hirdetése nem mások feladata. A ti és az én felelősségem gondoskodni arról, hogy Jézus Krisztus evangéliumát annak tisztaságában tanítják az emberek gyermekeinek. Hát nem tölt el hálával ez benneteket?⁸

Mindannyiunk előtt nagyszerű lehetőségek állnak. Szeretném kihangsúlyozni a mi egyéni misszionáriusi munkánkat, melyet a felebarátaink között végezhetünk. Ha minden tőlünk telhetőt megteszünk, meg fogunk lepődni, milyen sokan érdeklődnek majd. És nem csupán hálásak lesznek nekünk azért, hogy elvittük nekik az igazságot, és felnyitottuk szemüket a Mennyei Atyánk által elkészített dicsőségekre és áldásokra, hanem az egész örökkévalóságon át szeretni fognak minket és hálásak lesznek nekünk.

Oly sok dolog van, amit az Úr ránk ruházott, s melyben a többi ember még nem részesült. Nyilván nem leszünk önzőek, igaz? Égnie kellene a vágynak a szívünkben, hogy minden lélekkel, ahol csak tudjuk, megosszuk Jézus Krisztus evangéliumának örömteli igazságát.⁹

Így, miközben haladunk előre, s miután mindannyian hatással vagyunk embertársainkra és barátainkra, ne legyünk szégyenlősek. Nem kell zaklatnunk az embereket, de éreztessük és értessük meg velük, hogy törődünk velük – nem azért, hogy az egyház tagjaivá váljanak csupán a tagság miatt, hanem azért szeretnénk az egyházba hozni őket, hogy ugyanazokat az áldásokat élvezhessék, melyeket mi is élvezünk.¹⁰ [Lásd 2. javaslat, 143. oldal.]

Ha példamutató életet élünk, hatásunk arra ösztönözhet másokat, hogy többet akarjanak tudni az evangéliumról.

Ne feledjétek: mindannyiunknak vannak felelősségei. Talán nem hívnak el minket valamilyen konkrét feladatra, de minden környezetben lehetőségünk van arra, hogy a béke, a szeretet és a boldogság lelkületét sugározzuk magunkból abból a célból, hogy az emberek megértsék az evangéliumot, és a nyájhoz csatlakozzanak.¹¹

Csupán néhány nappal ezelőtt egy tanult férfi a következőt mondta beszélgetésük során az egyik nőtestvérünknek, aki keletre látogatott: „Nem tudok úgy hinni, ahogyan Ön, de azt kívánom, bárcsak tudnék. Annyira szép.” Így van ez Atyánk számos más gyermekével is, akik e munka jellegét megfigyelve, valamint azon férfiak és nők cselekedeteit látva, akik befogadták az igazságot, elámulnak az eredményeinken, az őszinte hívőt követő békén és boldogságon, és azt kívánják, bárcsak ők is részesei lehetnének ennek – és lehetnének is, ha lenne hitük.¹²

Gyakran megfigyeltem – és azok, akiknek voltak már misszionáriusi élményei, egyet fognak érteni velem –, hogy egyetlen jóravaló férfi vagy nő sem kerülhet Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza hithű tagjainak hatása alá anélkül, hogy dicséretre ne méltatná, amit lát, miközben velünk van. Amikor távol vannak tőlünk, akkor néha ez másképp van, de amíg az Úrtól származó hatás alatt állnak, melyet az Ő szolgái bírnak, akik szolgálják Őt, általában szívesen nyilatkoznak elismerően arról, amit láttak és éreztek.¹³

Az ellenség a legerősebb haderejét veti be annak érdekében, hogy megakadályozza az evangélium igazságainak terjesztését. A ti és az én feladatom, hogy tapintatosan, testvéri szeretettel és hittel eloszlassuk azt az előítéletet, melyet az ellenség elültetett Atyánk gyermekeinek szívében, hogy leromboljuk azokat a hamis benyomásokat, melyeket néhány esetben még a jóravaló férfiakban és nőkben is keltettek, és megtanítsuk nekik az Úr evangéliumát, amely Isten hatalma a szabadulásra mindazok számára, akik hisznek benne és engedelmeskednek annak.¹⁴

Úgy vélem, e nagyszerű szervezetnek, melyhez tartozunk, képesnek kellene lennie olyan példát mutatni, hogy a szomszédaink, akik nem tagjai az egyháznak, a jó cselekedeteinket látván arra kényszerüljenek, hogy dicsőítsék Mennyei Atyánk nevét. Így érzek ez ügyben. Mindössze annyit kell tennünk, hogy példát mutatunk, jóravaló férfiak és nők leszünk, mások pedig látni fogják ezt. Ezután talán lehetőséget adnak nekünk, hogy tanítsunk nekik azon dolgokról, melyeket nem ismernek.¹⁵

Ha mi, az egyház tagjai, betartanánk Isten parancsolatait, ha olyan értéket tulajdonítanánk az igazságnak, amilyet kellene, ha az életünk oly mértékben tükrözné az evangélium tanításainak szépségét, hogy a szomszédaink a viselkedésünket megfigyelve arra kényszerülnének, hogy keressék az igazságot, akkor ragyogó misszionáriusi munkát végeznénk.¹⁶ [Lásd 3. javaslat, 143. oldal.]

Azáltal is részt veszünk a misszionáriusi munkában, ha segítünk felkészülni a jövőbeli misszionáriusoknak, és támogatjuk őket a missziójuk során.

Nem csupán az a küldetésünk, hogy tanítsuk Jézus Krisztus evangéliumát, és aszerint éljünk, hanem az is a küldetésünkhöz tartozik, hogy fiainkat és leányainkat elküldjük a világba, amikor időről időre elhívják őket az egyház szolgálatára. Mire elmennek, olyan képzésben kellene részesülniük, hogy tántoríthatatlanok legyenek az ellenség kísértéseivel szemben; olyan tiszta, erényes és igazlelkű életet kell élniük, amilyet csak tudnak, és akkor csupán már a kisugárzásukat is érezni fogják azok, akikkel kapcsolatba lépnek. Isten Lelke nem lakozik tisztátalan hajlékokban, hanem azokkal marad, akik tiszták és szelídek.

Isten Lelkének befolyása alatt [neveljük fel] hát fiainkat és leányainkat!¹⁷

Ne hagyjátok, hogy gyermekeitek anélkül nőjenek fel, hogy megtanítanátok nekik Jézus Krisztus evangéliumának tantételeit. Ne várjatok a missziós elhívásukig azzal, hogy megtanulják, mit jelent az evangélium. Emlékszem, amikor ötvenöt-hatvan évvel ezelőtt délen voltam [misszionárius], egy sokgyermekes családból érkező férfitestvér ezt mondta: „Nem tudom, mit mondjak. Nem tudom, mit mondjak ezeknek az embereknek.”

„Nos – válaszolta az egyik fivér –, tanítsd nekik a Bibliát. Menj, vedd elő a Bibliádat, és olvasd el Mózes első könyvét.” Mire ő így felelt: „Nem tudom, hol van a Bibliában Mózes első könyve”, pedig… egy utolsó napi szent otthonból érkezett, hogy elvigye az élet és a szabadulás üzenetét a délieknek. Nem sokkal ezután azonban változás történt. Tanulmányozás és ima által bizonyságot kapott az igazságról. Már tudta, hogy az evangélium közöttünk van, és így képes volt kiállni, és bátran bizonyságot tenni arról, hogy Jézus Krisztus evangéliuma az igazság.¹⁸

Óriási jelentőséget tulajdonítok a munkára való felkészülés fontosságának. Nem elegendő, ha egy fiú csupán jelzi azon vágyát, hogy megtenné, amit a szülei kérnek tőle, mivel bízik bennük, azaz elmenne a világba, hogy prédikálja az evangéliumot; nem elég, ha eleget tesz Mennyei Atyánk azon hívásának, melyet időről időre ad az Ő szolgáin keresztül a missziós szolgálatra; arra is szükség van, hogy érdemes legyen a munkára, tanulmányozza a szentírásokat, és megtanulja, az Úr mit szeretne, hogy tegyen. Fontos, hogy fiaink és leányaink megalapozzák a hitüket, és ugyanúgy tudják, ahogyan a szüleik, hogy ez a munka Atyánk munkája. […]

Egy tucatnyi felkészült ember sokkal többet ér a missziós mezőn, mint száz olyan, aki nem ismeri az igazságot, és akiket először tanítani kell, mielőtt ők maguk is tanítani tudnának másokat.

Ez a munka Atyánk munkája, és nem szabad játszadoznunk vele. Óriási jelentőséggel bír számunkra. Törekedjünk rá, hogy megalapozzuk a hitet gyermekeinkben, hogy hajlandóak legyenek elfogadni minden elhívást, és teljes szívükből azt tudják mondani: „Kész vagyok elmenni bárhová, ahová Mennyei Atyám kívánja.”¹⁹ [Lásd 4. javaslat, 143. oldal.]

Elhangzott egy kérés…, hogy küldjük misszióba a fiainkat és a leányainkat. […] Örömmel töltött el, hogy láttam, amint a férfiak és a nők elkezdenek takarékoskodni és tervezni, hogy gyermekeik elmehessenek a világba. Néhány héttel ezelőtt egy fiatal férfi… elment misszióba, két nővére pedig… folyamatosan elküldik neki a fizetésük egy részét, hogy ő élvezhesse a misszió áldásait. Ő az első ebből a sokgyermekes családból, aki misszióba ment, hogy hirdesse az igazságot. […] Ismerem azt az örömöt, amely annak a két nagyszerű nőnek tölti el a szívét, akiknek akkora hitük van, hogy felajánlják jövedelmüket a fivérüknek, hogy ő tovább szolgálhassa az Urat a missziós mezőn. Ők is meg fogják kapni az evangélium tanításából származó áldást, amennyire az lehetséges személyes szolgálat nélkül.²⁰

Sokat gondolok… a missziós mezőn lévő képviselőinkre, akik az ország különböző szegleteiben, illetve idegen földeken szolgálnak. Imádkozzatok értük, fivérek és nőtestvérek! Szükségük van az Úr segítségére, és szükségük van a mi hitünkre és imáinkra is. Írjatok nekik és bátorítsátok őket, hogy amikor levelet kapnak itthonról, tudják, hogy mindig ott vannak a gondolatainkban.²¹

Azáltal is részt veszünk a misszionáriusi munkában, ha mi magunk is felkészülünk, hogy missziót szolgáljunk.

Hamarosan eljön az idő, amikor az egyháznak szüksége lesz olyan alkalmas férfiakra és nőkre, akik a föld azon szegleteiben tanítják az evangéliumot, ahol eddig még nem tettük. Ha pedig azt szeretnénk, hogy örökké tartó örömünk legyen Atyánk királyságában azokkal, akikkel itt megáldott minket, akkor éljünk önzetlen életet – készüljünk fel a munkára, menjünk ki a világba, és hirdessük az igazságot, amikor csak lehetőségünk adódik rá, és legyünk eszközök Atyánk kezében azáltal, hogy az evangélium szépségének tanításával visszahozzuk Őhozzá a gyermekeit.²²

Néhány évvel ezelőtt számos jómódú barátom volt, meg volt mindenük, amire az életben szükségük lehet, és sok esetben fényűzően éltek. Amikor azonban felvetődött, hogy missziót kellene szolgálniuk, többen így reagáltak: „Nem hagyhatom itt a munkámat. Nem fogok tudni megélni, ha elmegyek és mindent itt hagyok.” Ilyenkor általában a munkájuk ment el, és hagyta ott őket. Azok a dolgok, melyekről úgy gondolták, nem tudnának meglenni nélkülük, kicsúsztak a kezeik közül, és e férfiak közül sokan lennének boldogok, ha visszamehetnének tíz évet, hogy mikor elhívják őket az Úr szolgálatára, ezt mondhassák: „Rendbe szedem a dolgaimat, és boldogan élek a felajánlott lehetőséggel, hogy az élet és a szabadulás szolgálatába álljak.”

[…] Gondoljatok azon lehetőségeinkre és kiváltságainkra, hogy leülhetünk a világ tiszteletreméltó embereinek otthonában, és taníthatjuk nekik Jézus Krisztus evangéliumát; gondoljatok bele, mit jelent olyan emberekkel leülni, akik nem rendelkeznek isteni hatalommal, és tanítani nekik a szabadulás tervét, valamint elmagyarázni nekik, miként élvezhetik ők is azon isteni hatalom áldásait, melyet mi élvezünk.

Úgy vélem, néhányan önzőek vagyunk. Oly nagy örömmel élvezzük az áldásainkat, oly boldogok vagyunk, hogy körülvesznek bennünket az élet örömei, és a világ legjóravalóbb férfiainak és nőinek társaságát élvezhetjük, hogy megfeledkezünk a mások iránti kötelezettségünkről. Milyen boldogok lehetnénk, ha arra törekednénk, hogy még jobb hatást gyakoroljunk a világra azon emberek szolgálata által, akik még nem ismerik Urunk evangéliumát.

Sokan vagyunk már túl életünk delén, hamarosan nem kell már dolgoznunk sem. Az egyháznak szüksége van misszionáriusokra a mezőn. Olyan emberekre, akik értik az evangéliumot, akik hajlandóak az életüket adni érte, ha szükség van rá, és amikor azt mondom, misszionáriusokra van szükségünk, úgy értem, a világnak van szüksége rájuk.²³

Ránk vár a missziós mező. Atyánk fiainak és leányainak szükségük van ránk. […] Férfiak és nők ezrei vannak ebben az egyházban, akik képesek az evangélium tanítására, és akik méginkább képesek lesznek feladatuk ellátására a missziós mezőn. Megáldatnak majd minden szükséges eszközzel ahhoz, hogy el tudják végezni azt a munkát, melyet az Úr szeretne, hogy elvégezzenek.²⁴

Most, hogy közeleg az idő, amikor leomlanak az akadályok és megszűnnek a korlátok az evangélium hirdetése előtt, amikor az Úr hangja szolgáin keresztül így szól hozzátok, „készüljetek fel, hogy kimenjetek a világba, és prédikáljátok az evangéliumot”, ne kövessük Jónás példáját, ne próbáljunk meg elbújni vagy elszökni a kötelességünk elől; ne hozzatok fel olyan kifogásokat, hogy nem rendelkeztek megfelelő anyagi körülményekkel a szolgálathoz; ne takarjátok el a szemeteket ostoba dolgokkal, amelyektől nem látjátok az örök életeteket Mennyei Atyánk jelenlétében, melyet kizárólag a hit és az Ő ügye iránti odaadás által lehetséges elérni. Minden ember szedje rendbe a házát; minden férfi, aki viseli a papságot, szedje magát rendbe, és amikor elhívás érkezik az Úr szolgájától, mely szerint menjen el a világba, hirdesse az igazságot, és figyelmeztesse az emberek gyermekeit, ahogyan Atyánk megköveteli, hogy figyelmeztessük őket, senki ne bújjon ostoba ürügyek mögé, hogy elnyeljék – ha nem is egy nagy hal – a világ ostoba dolgai. [Lásd Jónás 1:1–17.]²⁵

Nem könnyű feladat; talán nem kellemes dolog elhívást kapni, hogy menjünk el a világba, és hagyjuk hátra a szeretteinket, de azt mondom nektek, hogy akik hithűek, akik eleget tesznek a tőlük megkívánt kötelezettségnek, azok minden értelmet felülmúló békét és boldogságot kapnak jutalmul, és felkészülnek arra, hogy amikor eljön az ideje, amikor befejezik életük munkáját, Teremtőjük színe elé állhassanak, és Ő befogadja őket munkájuk eredményeként.²⁶

Imádkozom, hogy az Úr Lelke legyen [az egyházzal], hogy szívünk telve legyen az Atyánk gyermekei iránt érzett szeretettel, hogy felismerjük a világban végzendő küldetésünk fontosságát, miközben olyan dolgok után kapkodunk, melyek nem a mieink, melyeket csupán kölcsönbe kaptunk, hogy sáfárkodjunk felettük, és ne feledjük azt a felbecsülhetetlen értékű ajándékot, azt a felbecsülhetetlen értékű kiváltságot, amely a birtokunkban van, hogy taníthatjuk az evangéliumot, és megmenthetjük az emberek gyermekeinek lelkét.²⁷ [Lásd 5. javaslat, lent.]

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz

Vedd fontolóra ezeket az ötleteket, miközben a fejezetet tanulmányozod, illetve felkészülsz a tanításra. További segítségért lásd az V–VII. oldalakat!

Gondolkodj el Smith elnök szavain, melyeket a „George Albert Smith életéből” című szakaszban olvashatsz (133–134. oldal)! Mit gondolsz, a sok nehézség ellenére miért gondolkodott olyan pozitívan a misszionáriusi munkáról Európában? Példája miként segíthet neked, amikor családtagjaid vagy barátaid elutasítják azon meghívásodat, hogy tanuljanak az evangéliumról?
Nézd át a tanítások első szakaszát (135–136. oldal)! Mely módszereket találtad leghatékonyabbnak azon erőfeszítéseidben, hogy megoszd az evangéliumot a szomszédaiddal és a barátaiddal?
Miközben a 136. oldalon kezdődő szakaszt olvasod, gondolj egy olyan, általad ismert esetre, amikor egy egyháztag példája arra ösztönzött valakit, hogy többet akarjon tanulni az egyházról! Miért olyan fontos az egyház normái szerint élni ahhoz, hogy misszionáriusi munkát végezzünk?
A 138–139. oldalon keress olyan dolgokat, melyeket a leendő misszionáriusoknak meg kell tenniük ahhoz, hogy lelkileg felkészüljenek a missziójukra (lásd még T&Sz 4)! Mit tehetnek a szülők azért, hogy segítsenek fiaiknak és leányaiknak felkészülni? Hogyan segíthetnek a papsági kvórumok és a segítőegyleti nőtestvérek?
Nézd át a tanítások utolsó szakaszát (140–143. oldal)! Milyen „ostoba dolgok” tarthatnak vissza minket attól, hogy missziót szolgáljunk? Milyen áldásokkal jár az időskori misszionáriusok szolgálata? Gondolkodj el azon, hogy te miként készülhetsz fel a misszionáriusi szolgálatra!

További szentírások: Máté 5:14–16; Márk 16:15–16; 1 Timótheus 4:12; Alma 17:2–3; Tan és a szövetségek 31:1–8; 38:40–41

Tanároknak: „Amikor változatos tanulási tevékenységeket használsz, a tanulók hajlamosak jobban megérteni az evangéliumi tantételeket, és több mindent megjegyeznek. Egy gondosan kiválasztott módszer érthetőbbé, érdekesebbé és emlékezetesebbé tehet egy tantételt” (lásd Tanítás, nincs nagyobb elhívás, 89.).

George Albert Smith 1919 és 1921 között az Európai Misszió elnökeként szolgált

„…minden környezetben lehetőség van arra, hogy a béke, a szeretet és a boldogság lelkületét sugározzuk magunkból…”

„Férfiak és nők ezrei vannak ebben az egyházban, akik képesek az evangélium tanítására, és akik méginkább képesek lesznek feladatuk ellátására a missziós mezőn.”