1. fejezet

Hit által tanulni

„Fivérek és nőtestvérek, munkálkodjunk tovább Urunk, Istenünk nevében; gyűjtsünk bölcsességet és intelligenciát nap mint nap, hogy minden adódó körülmény a javunkra szolgálhasson.”

Lorenzo Snow életéből

Amikor az ifjú Lorenzo Snow éppen nem a családi gazdaságban rá háruló feladatokat végezte, általában olvasott – „a könyveit bújta”, ahogy családtagjai mondták. Nővére, Eliza szerint „mindig tanult, akár otthon, akár az iskolában”¹. Ahogy Lorenzo növekedett, a tanulás iránti szeretete egyre mélyült. Sőt, kijelentette, hogy a művelődés volt ifjúsága „vezércsillaga”². Állami iskolái után az Oberlini Egyetemen tanult 1835-ben, amely egy Ohio állambeli magániskola volt. 1836-ban, az egyházhoz való csatlakozása előtt, elfogadta Eliza meghívását, hogy az ohiói Kirtlandbe költözzön, ahol hébert tanult, egy osztályba járva Joseph Smith prófétával és sok apostollal.

Keresztelkedése és konfirmálása után érdeklődése idővel inkább „a Lélek tanításai”³ felé fordult „a könyvek tudománya”⁴ helyett. E törekvése során tudásvágya soha nem hagyott alább. Példának okáért amikor 80 esztendősen a Tizenkét Apostol Kvóruma elnökeként szolgált, a szentek előtt állt az 1894. év októberében tartott általános konferencián. Visszatekintve a csekélyebb tapasztalattal bíró fivérei által aznap elmondott beszédekre, ezt mondta: „Néhány elgondolás igen emelkedett volt, melyre soha nem gondoltam korábban, és nagyon hasznosak voltak.”⁵ Hat évvel később, az egyház elnökeként, részt vett egy konferencián, melyet a Vasárnapi Iskola szervezete vezetett. Miután meghallgatta mások beszédeit, végezetül ő állt fel az emelvényen. Ezzel kezdte beszédét: „Tökéletes megelégedettségemre és meglepetésemre szolgált, amit ma láttam és hallottam. […] Kijelenthetem, hogy tanultam; és ha én, egy nyolcvanhat esztendős ember, tanulhattam, semmi okát nem látom annak, hogy általánosságban a felnőtteknek miért ne szolgálhatna javukra és örömükre, ha részt vesznek a gyűléseiteken.”⁶ [Lásd az 1. javaslatot a [00]44. oldalon.]

Lorenzo Snow tanításai

A tanulás hitet, erőfeszítést és kitartást igényel.

A vallás eme rendszerében, melyet ti és én megkaptunk, minden napra jut valami nagyszabású és csodás, valami új tanulnivaló, amely nagy értékkel bír. És nem csupán kiváltságunkban áll, hanem szükséges is befogadnunk e dolgokat és összegyűjtenünk ezeket az új elgondolásokat.⁷

A mormonizmus teljes eszméje a fejlődés: mentálisan, fizikailag, erkölcsileg és lelkileg. Az utolsó napi szent számára nem elegendő a félig-meddig végzett tanulás.⁸

Hasznos dolog hosszan élni a földön, és szert tenni az ehhez kapcsolódó tapasztalatra és tudásra: hiszen az Úr megmondta nekünk, hogy bármilyen intelligenciát érünk is el ebben az életben, az velünk fog ébredni a feltámadáskor, és az ember minél több tudásra és intelligenciára tesz szert ebben az életben, annál nagyobb előnye lesz az eljövendő világban [lásd T&Sz 130:18–19].⁹

Vannak néhányan, akik nem tanulnak, akik nem fejlődnek olyan gyorsan, mint tehetnék, mivel szemük és szívük nem Istenre tekint; nem elmélkednek, és nincs is meg az a tudásuk, amely az övék lehetne – jó sok mindenről lemaradnak, amit máskülönben megkaphatnának. Tudásra kell szert tennünk, mielőtt szert tehetünk a tartós boldogságra; teljességgel ébernek kell lennünk Isten dolgait illetően.

Noha most talán elhanyagoljuk időnk jóra fordítását és intellektuális képességeink csiszolását, idővel rákényszerülünk majd fejlesztésükre. Oly hatalmas területet kell bejárnunk, hogy ha ma elmulasztunk útra kelni, annyival nagyobb utat kell megtennünk holnap.¹⁰

Meg kell történnie az elme munkálkodásának, azon tehetségek fejlesztésének, melyeket Isten megadott nekünk – munkára kell fognunk őket. Akkor aztán, megvilágosodván a Szentlélek ajándéka és ereje által, elnyerhetjük azokat az elgondolásokat és azt az intelligenciát és azokat az áldásokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy felkészültek legyünk a jövőre, olyan helyzetekre, melyek adódhatnak.

Ugyanez a tantétel vonatkozik minden tettünkre Isten dolgainak tekintetében. Erőfeszítést kell tennünk. […] Mihaszna dolog tétlen maradni és nem cselekedni; ha tökéletesen semlegesek maradunk, nem érünk el semmit. Minden tantétel, mely kinyilatkoztatásra kerül a mennyekből, a mi javunkat szolgálja, a mi életünkre, a mi szabadulásunkra és a mi boldogságunkra adatik.¹¹

Azt gondoljuk talán, hogy nem szükséges azon fáradoznunk, hogy megtudjuk, mit kíván tőlünk Isten; vagy más szavakkal, nem szükséges felkutatnunk az Isten által kinyilatkoztatott tantételeket, melyek révén igen fontos áldásokat kaphatnánk. Világosan és tisztán kinyilatkoztattak tantételek olyan szándékkal, hogy az utolsó napi szentek felmagasztalását szolgálják és azt, hogy megőrizzék őket számtalan gondtól és bajtól, és mégis, mivel nem vagyunk elég kitartóak a megismerésükben és magunkévá tételükben, elmulasztjuk elnyerni azon áldásokat, melyek az ezeknek való engedelmességgel járnak.¹²

Fivérek és nőtestvérek, munkálkodjunk tovább Urunk, Istenünk nevében; gyűjtsünk bölcsességet és intelligenciát nap mint nap, hogy minden adódó körülmény a javunkra szolgálhasson, és gyarapíthassa hitünket és intelligenciánkat.¹³ [Lásd a 2. javaslatot a 45. oldalon.]

A Lélek általi tanulás érdemes a legodaadóbb figyelmünkre.

Van egyfajta tanulás, amely érdemes a legodaadóbb figyelemre, és amelyben mindenkinek el kellene merülnie – ez pedig a Lélek általi tanulás.¹⁴

Egy kevéske lelki tudás sokkal jobb a puszta vélekedésnél, elgondolásnál és elképzelésnél, vagy akár választékos érveknél – igen fontos egy kis lelki tudás, és a legfokozottabb figyelemre méltó.¹⁵

A világi javak keresése közben nem szabad elhanyagolnunk lelki előrelépési lehetőségeinket sem. Kötelességünk megtenni minden erőfeszítést annak érdekében, hogy előrébb vigyük önmagunkat a világosság és a tudás tantételeiben, csakúgy, mint a minket körülvevő fizikai áldások és ezen élet kényelmei gyarapításának érdekében.¹⁶

Ha elménk túlságosan egyoldalú, ha túlságosan nagy figyelmet fordítunk a földi javak megszerzésére, a lelki javak kárára, akkor nem vagyunk bölcs sáfárok.¹⁷ [Lásd a 3. javaslatot a 45. oldalon.]

Javunkra szolgál, ha újra és újra halljuk az evangélium tantételeit.

Lehetséges, hogy [bizonyos tantételeket] több százszor is hallottatok már, mégis szükségesnek tetszik, hogy e dolgokat újra és újra tanítsák nekünk. Olyasvalami ez, mint amit a Tan és a szövetségek könyvének olvasása kapcsán látok. Minden alkalommal, amikor egy kinyilatkoztatást olvasok ebben a könyvben, új elgondolásom támad, noha talán már számtalanszor olvastam ugyanazt a kinyilatkoztatást. Feltételezem, hogy nektek is ez a tapasztalatotok – ha nem, akkor merőben különbözik az enyémtől.¹⁸

Úgy van ez velünk, mint az ábécét tanuló gyermekkel. A tanító így szól a gyermekhez: „Ez az a betű, megpróbálsz emlékezni rá?” A gyermek így felel: „Igen, megpróbálok.” A tanító áttér a következő betűre és ezt mondja: „Ez a b betű, nézd meg jól és emlékezz rá!” „Igenis” – feleli a gyermek. Aztán a tanító visszatér az a betűhöz. „Ez milyen betű?” A gyermek elfelejtette. A tanító ismét elmondja a gyermeknek, hogy az az a betű, majd áttér a b betűre, és kiderül, hogy a gyermek azt is elfelejtette, és ismét el kell mondani neki, hogy az bizony a b betű. Mindez délelőtt történik. Délután a gyermeket ismét felelni szólítják, és a tanító újra azt látja, hogy a gyermek elfelejtette a betűket és újfent meg kell tanítania azokra. Így aztán a tanítást újra és újra meg kell ismételni, olyannyiszor, hogy ha a tanítónak nem lenne tapasztalata és nem tudná, mire számíthat, akkor minden bizonnyal elcsüggedne. Így van ez az utolsó napi szentekkel is. Bár talán belefáradunk, hogy ismételten ugyanazon dolgokat halljuk, mégis szükség van erre ahhoz, hogy alaposan elsajátítsuk őket. Meg kell tanulnunk azokat. Tudom, hogy az utolsó napi szentek idővel meg fogják tanulni Isten minden törvényét és parancsolatát, és meg fogják tanulni szigorúan betartani azokat. Ám még nem érkeztünk el ehhez a ponthoz.¹⁹ [Lásd a 4. javaslatot a . oldalon.]

Amikor összegyűlünk az evangélium tanulására, akkor mind a tanítónak, mind pedig a tanulónak szüksége van a Lélek iránymutatására.

Amikor [egy tanító] kiáll az emberek elé, azt annak felismerésével kell tennie, hogy azért áll előttük, hogy tudást adjon át nekik, és ők befogadhassák az igazságot a lelkükben és épülhessenek az igazlelkűségben a további világosság elnyerése által, fejlődve tanulmányaikban a szentség tantételeit illetően.

Ezt nem lehet másként megtenni, mint az elme munkálkodásával, a hit eleven erejével, az ember teljes szívét az Úr, Istenünk Lelkének keresésére fordítva. Ugyanígy van ez a hallgatók részéről is: hacsak nem fordítanak különös figyelmet arra, amit időről időre megkívánnak tőlük azok, akik erről az emelvényről szólnak az emberekhez, és hacsak az egyének nem munkálkodnak elméjükben teljes lelkükkel és teljes erejükkel az imáikban az Úr előtt, akkor nem fogják megkapni mindazt a jót és hasznot maguknak, melyet meg kellene kapniuk.²⁰

Azt szeretném kérni az utolsó napi szentektől, hogy e konferencia során, amikor az elderek szólásra emelkednek, gyakoroljuk hitünket és imáinkat minden egyes beszélőért, hogy olyan szavakat tudjanak szólni, mi pedig a Lélek által be tudjuk fogadni azokat a dolgokat, melyek mindannyiunknak javára válnak. Ez kiváltságunk és kötelességünk. Nem véletlenszerűen jöttünk ide – azzal az elvárással jöttünk e konferenciára, hogy olyasvalamiben részesüljünk, ami az előnyünkre fog válni.²¹

Kérnetek kell az Urat, hogy [a beszélők] mondjanak valami olyat, amit tudni szeretnétek, illetve javasoljanak olyasvalamit, ami valamiképp az előnyötökre válik. Ha csak egy kis vágy is él bennetek az iránt, hogy megtudjatok bizonyos kérdéseket, amelyeket nem értetek, imádkozzatok, hogy [a beszélők] mondjanak valami olyat, ami megvilágosítja elméteket a titeket foglalkoztató kérdést illetően, és akkor nagyszerű és dicsőséges konferenciánk lesz, amely jobb, mint bármely eddigi. Bármily különösnek tetszik is, mindig a legutóbbi konferencia tűnik a legjobbnak, és ez legyen is így; ti pedig, fivérek és nőtestvérek, emeljétek fel szíveteket az Úrhoz, és gyakoroljatok hitet, míg fivéreink hozzátok szólnak. Mi nem leszünk csalódottak, ti pedig nem fogtok úgy hazamenni, nem fogtok úgy távozni e konferenciáról, hogy ne éreznétek magatokat nagymértékben és bőségesen megáldva.²²

Feltételezem, hogy az előttem lévő hallgatóságban sokan nagy távolságból érkeztek, hogy találkozzanak velünk ezen az általános konferencián, és [feltételezem,] hogy mindannyiukat tiszta szándékok vezérelték az idejövetelükben – az arra való vágy, hogy jobbá tegyék és tökéletesítsék magukat azokban a kérdésekben, melyek az Isten királyságában való hasznosságunkra irányulnak. Ahhoz, hogy ne csalódjunk e kérdésben, szükségessé válik, hogy felkészítsük szívünket mindazon javaslatok befogadására és javunkra fordítására, melyeket a beszélők esetleg a konferencia során tesznek az Úr Lelkének sugalmazása által. Úgy gondoltam, és még mindig úgy gondolom, hogy a tanulásunk nem annyira a beszélőn, mint inkább saját magunkon múlik.²³

Amikor összejövünk …, kiváltságunkká válik tanulni azoktól, akik szólanak hozzánk; ha erre nem kerül sor, a hiba általánosságban véve saját magunkban rejlik.²⁴

Felfigyeltem valamire az emberek részéről, amit jómagam gyengeségnek tartok. Összejönnek, néhányan sokkal inkább azzal a céllal, hogy örömet leljenek a beszélő ékesszólásában, hogy csodálják a beszédstílust, amellyel hozzájuk szól, vagy azzal a szándékkal, hogy lássák a beszélőt és találgatásokba bocsátkozzanak jellemét illetően…, semmint azzal a szándékkal, hogy útmutatást kapjanak, amely a javukra válik és építi őket az igazlelkűségben …

Ha nem gyakoroljuk a nekünk adott képességeket, és nem teszünk szert az Úr Lelkére, akkor vajmi kevés információt kapunk a beszélőktől, noha meglehet, hogy igencsak értékes és becses elgondolásokat közvetítenek. Amikor pedig a gondolatokat talán igencsak akadozó stílusban adják át, ha az emberek erőfeszítést tesznek, …hamarosan látni fogják, hogy soha nem térnek haza egy gyűlésről sem anélkül, hogy elméjüknek hasznára ne váltak volna a beszélők.²⁵

Nem mindig a hosszadalmas előadás nyújtja a legértékesebb tanítást az utolsó napi szenteknek; az elhangzott különféle beszédekből olyan gondolatunk támadhat, vagy olyan tantétel villanhat meg értelmünkben, amely a későbbiekben értékesnek bizonyul számunkra.²⁶

Azzal a céllal gyűltünk össze, hogy hódoljunk Istennek és megtárgyaljunk olyan dolgokat, amelyek szükségesek az igazság ügyének előreviteléhez a földön. A tanítások jellege nagymértékben elménk állapotától fog függeni. Ki kell zárnunk onnan mindenféle világi ügyet, és figyelmünket e konferencia céljának kell szentelnünk.²⁷

Információink és lelki tudásunk tekintetében teljes mértékben az Úrtól függünk – és ezt érezzük is. És amilyen mértékben gyakoroljuk hitünket, olyan mértékben tudjuk befogadni az Úr szolgái által közvetített információt. […] Az Úr a szolgáin keresztül szól hozzánk, akik ehhez hasonló alkalmakkor emelik fel szavukat, amikor összegyűlünk Istenünknek hódolni.²⁸ [Lásd az 5. javaslatot a 46. oldalon.]

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz

Vedd fontolóra ezeket az ötleteket, miközben a fejezetet tanulmányozod, illetve felkészülsz a tanításra! További segítségért lásd az V–VIII. oldalakat!

Tekintsd át a 37–39. oldalt, ahol arról olvashatsz, miként törekedett Snow elnök az élethosszig tartó tanulásra! Mi indítja az embert arra, hogy egész életén át folytassa a tanulást? Gondold át, neked milyen a tanulás iránti hozzáállásod, és elmélkedj el azon, hogy miként tudod folytatni a tanulást egész életeden át!
Tanulmányozd Snow elnök tanácsát az evangélium tanulmányozása során tett erőfeszítésről és kitartásról (lásd a 39–41. oldalt)! Miben változik meg személyes tanulásod, amikor valódi erőfeszítést teszel? Hogyan segíthetünk a gyermekeknek és a fiataloknak nagyobb erőfeszítést tenni a tanulás terén?
Snow elnök arra biztatta a szenteket, hogy sajátítsák el „a Lélek általi tanulás[t]” (41. oldal). Mit jelent ez számodra? Mit eredményezhet, ha tanulásunk túlzottan a világi javakra irányul?
Hogyan kapcsolódik az ábécét tanuló gyermek példája (41–42. oldal) az evangélium tanulására tett erőfeszítéseinkhez? Az ősi és az utolsó napi próféták szavainak tanulmányozása során milyen tantételekkel találkoztál újra és újra?
Miként tudjuk felkészíteni szívünket arra, hogy tanuljunk az egyházi tanórákon és gyűléseken? Hogyan tehetünk erőfeszítést a tanulásra még akkor is, amikor csupán hallgatunk egy beszédet az úrvacsorai gyűlésen vagy egy konferencián? (Néhány példát találhatsz a 42–45. oldalon.)

Kapcsolódó szentírások: 2 Nefi 9:28–29; 28:30; Móziás 2:9; T&Sz 50:13–22; 88:118, 122; 136:32–33

Segítség a tanításhoz: „Segítségképpen a szentírásokból és az utolsó napi próféták szavaiból történő tanításhoz az egyház [tanítói] kézikönyveket és egyéb anyagokat készített. [Nincs szükség kiegészítő] magyarázatokra vagy más hivatkozási anyagra” (Tanítás, nincs nagyobb elhívás: Forráskalauz az evangélium tanításához [2000]. 52.).

Lorenzo Snow elnök egész életén át törekedett a tanulásra „tanulmányozás és hit által is” (T&Sz 88:118)

Fel kell készítenünk „szívünket mindazon [üzenetek] befogadására és javunkra fordítására”, melyeket az általános konferencián és más gyűléseken hallunk

„A Lélek általi tanulás érdemes a legodaadóbb figyelmünkre.”