5. fejezet
A hithűek csodás rendeltetése
„Csodálatos öröm azokról a nagyszerű dolgokról szólni, melyeket Isten a fiaira és leányaira szándékozik ruházni, és amelyeket el fogunk nyerni, amennyiben hithűek vagyunk.”
Lorenzo Snow életéből
1840 tavaszán Lorenzo Snow az Illinois állambeli Nauvooban tartózkodott; angliai missziójára készült indulni. Ellátogatott barátja, Henry G. Sherwood otthonába, és arra kérte Sherwood testvért, hogy magyarázzon el neki egy szentírásrészt. Snow elnök később így emlékezett vissza: „Miközben figyelmesen hallgattam magyarázatát, az Úr Lelke erősen megpihent rajtam – értelmem szemei felnyíltak, és a déli naphoz hasonló tisztasággal, csodálattal és ámulattal láttam Isten és az ember ösvényét. A következő rímpárt fogalmaztam meg, amely kifejezi a kinyilatkoztatást, ahogy az feltárult előttem…
„Amilyen ma az ember, olyan volt egykor Isten:
Ami most az Isten, az lehet az ember.”1
Mivel érezte, hogy „szent közlésben” volt része, melyet gondosan meg kell őriznie, Lorenzo Snow nem tanította ezt a tant nyilvánosan, míg meg nem győződött arról, hogy Joseph Smith próféta már tanítja.2 Mihelyt tudta, hogy a tan közzé lett téve, gyakorta bizonyságot tett róla.
Azon felül, hogy sok prédikációja tárgyává tette ezt az igazságot, élete mottójává is tette. Fia, LeRoi, ezt mondta: „Ez a kinyilatkoztatott igazság talán minden másnál nagyobb hatással volt Lorenzo Snow-ra; oly mélyen ivódott lelkébe, hogy élete sugalmazójává vált, és széles látókörű jövőképet biztosított számára saját nagyszerű jövőjét és az egyház hatalmas küldetését és munkáját illetően.”3 Ez volt „állandó világossága és útmutatója”, és „egy fénylő, ragyogó csillag előtte minden időben – szívében, lelkében, teljességgel áthatva őt”.4
Ebben a fejezetben Snow elnök azt a tant tanítja, hogy mindannyian hasonlatossá válhatunk Mennyei Atyánkhoz. A 6. fejezetben gyakorlati tanácsot ad arra vonatkozóan, miként alkalmazhatjuk e tant az életünkben.
Lorenzo Snow tanításai
Mivel isteniség rejlik bennünk, hasonlatossá tudunk válni Mennyei Atyánkhoz.
Isten, a mi Atyánk képmására születtünk; saját magához hasonlatosra alkotott minket. Lelki lényünk felépítésében megvan az istenség természete; lelki születésünk során Atyánk átadta nekünk azokat a képességeket, hatalmakat és adottságokat, melyeket Ő maga is birtokol, éppen úgy, ahogyan a gyermek az anyja kebelén birtokában van – noha kifejletlen állapotban – szülője képességeinek, hatalmainak és hajlamainak.5
Hiszem, hogy Isten fiai és leányai vagyunk, és hogy Ő ránk ruházta a végtelen bölcsesség és tudás lehetőségét, mivel megadta nekünk Önmaga egy részét. Elmondták nekünk, hogy az Ő saját képmására teremtettünk, és láthatjuk, hogy az emberi lélekben jelen van a halhatatlanság jellemvonása. Van egy lelki szervezet e hajlékon [a fizikai testen] belül, és e lelki szervezet önmagában isteni, noha talán még kicsiny gyermeki állapotban van, mégis magában rejti a fejlődés és előrehaladás képességét, éppen úgy, mint a kisded, amelynek édesanyja biztosítja a fennmaradását. Habár a kisded talán még igen tudatlan, mégis olyan lehetőségek rejlenek benne, melyek – miután áthalad a gyermekkor különféle mérföldkövein a felnőttkorig – lehetővé teszik számára, hogy olyan kiválóságra emelkedjen, amely tökéletesen bámulatos, kisgyermekkori tudatlanságát tekintve.6
Isteniség rejlik bennünk; halhatatlanság rejlik bennünk; lelki szervezetünk halhatatlan; nem lehet elpusztítani; nem lehet megsemmisíteni. Minden örökkévalóságtól minden örökkévalóságig élni fogunk.7
Csodálatos öröm azokról a nagyszerű dolgokról szólni, melyeket Isten a fiaira és leányaira szándékozik ruházni, és amelyeket el fogunk nyerni, amennyiben hithűek vagyunk. […] A felmagasztosulás eme ösvényén vezető utazásunk eljuttat minket Urunk, Jézus Krisztus teljességéhez, hogy ott állhassunk Atyánk színe előtt; hogy részesüljünk teljességéből; hogy megadasson nekünk az az öröm, hogy gyarapodjunk leszármazottainkban vég nélküli világokban; hogy élvezhessük azokat a kellemes társas kapcsolatokat, melyekben részünk volt ebben az életben; hogy velünk lehessenek fiaink és lányaink, férjünk és feleségünk, körbevéve mindazzal az örömmel, amelyet csak megadhat a menny, testünk megdicsőülve, mint a Szabadítóé, mentesen minden betegségtől és az élet minden gondjától, és mentesen a csalódásoktól, bosszúságoktól és kellemetlen áldozatoktól, melyeket meg kell hoznunk itt.8
A fejlődés folyamatos útja révén Mennyei Atyánk elnyerte a felmagasztosulást és a dicsőséget, minket pedig ugyanezen ösvény felé irányít, és mivel Ő maga fel van ruházva erővel, felhatalmazással és dicsőséggel, ezért így szól hozzánk: „jöjjetek és nyerjétek el ugyanazt a dicsőséget és boldogságot, amellyel én rendelkezem”.9
Isten népe drága az Ő szemében; irántuk érzett szeretete mindörökre megmarad, és az Ő hatalmával, erejével és szeretetével diadalmaskodni fognak, és még győztesnél is többként állnak majd elő. Az Ő gyermekei ők, akik az Ő képmására lettek megalkotva, és akik az Ő törvényei iránti engedelmesség által arra vannak rendelve, hogy Hozzá hasonlatossá váljanak…
[…] Ez az Isten fiainak magasztos rendeltetése, azoké, akik győzedelmeskednek, akik engedelmesek a parancsolatai iránt, és akik megtisztítják magukat olyanná, amilyen tisztasággal Ő is bír. Olyanná fognak válni, mint Ő; meg fogják látni Őt a maga valójában; látni fogják orcáját, és Vele fognak uralkodni az Ő dicsőségében, minden tekintetben hasonlóvá válván Őhozzá.10 [Lásd az 1. javaslatot a 93. oldalon.]
A szentírások tanítanak isteni lehetőségünkről.
Az Úr a legnagyszerűbb lehetőségeket tárta elénk. A kinyilatkoztatásokban, melyeket Isten adott, azt látjuk, hogy mit érhet el az ember, aki végigjárja a tudás eme ösvényét Isten Lelkének útmutatása alatt. Nem voltam még [túlságosan régóta] ebben az egyházban, amikor világosan meg lett mutatva nekem, hogy mit érhet el az ember, ha folyamatos engedelmességet tanúsít Isten Fiának evangéliuma iránt. Ez a tudás egyfajta csillagként állandóan előttem állt, és arra indított, hogy minden részletre kiterjedően megpróbáljam azt tenni, ami helyes és elfogadható Isten előtt. […] Úgy tűnik – mindazon oktatást követően, amelyben a celesztiális világokat illetően részünk volt –, hogy van néhány utolsó napi szent, akik olyannyira elégedettek pusztán azzal a tudattal, hogy e munka igaz, hogy amikor nagyszerű jövőnkről beszélgetünk velük, meglepettnek tűnnek, és úgy vélik, nekik vajmi kevés közük van ehhez. János, a kinyilatkoztató, első levelének harmadik fejezetében ezt mondja:
„…most Isten gyermekei vagyunk” [1 János 3:2].
[…] Aztán így folytatja:
„…és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Ő hozzá; mert meg fogjuk őt látni, a mint van.
És a kiben megvan ez a reménység Ő iránta, az mind megtisztítja ő magát, a miképen Ő is tiszta.” [Lásd 1 János 3:2–3.]
[…] Isten Lelke feltárta számunkra, hogy vannak ily módon kifejezett szilárd és fennkölt igazságok. Amikor Pál a filippibeliekhez szólt, azt javasolta, hogy olyan törekvést alakítsanak ki, mely meglehetősen különös volt az akkori embereknek, noha az utolsó napi szentek számára nem annyira, különösen nem azoknak, akik nem elégszenek meg azzal, hogy pusztán kisdedek legyenek Isten dolgait illetően. Ezt mondta:
„Annakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is,
A ki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő” [Filippibeliek 2:5–6].
[…] Ezt tanította Pál, és jól értette, miről beszél. Felvitetett a harmadik mennybe, ahol – ahogy elmondja – hallott bizonyos dolgokat, „a melyeket nem szabad embernek kibeszélnie” [lásd 2 Korinthusbeliek 12:1–7]. […] Helytelen lenne-e azt kérnünk az emberektől, hogy efféle törekvést tegyenek magukévá? Van néhány kijelentés a Bibliában, különösen az Újszövetségben, melyek különösnek tűnnek azoknak, akikben nincsen meg az Úr Lelke.
„A ki győz, örökségül nyer mindent” [Jelenések 21:7].
Micsoda kijelentés ez? Ki hiszi el? Ha egy atya ezt mondaná a fiának: „Fiam, légy hű és kövesd a tanácsaimat, és amikor nagykorú leszel, megörökölsz mindent, ami az enyém” – ez jelentene valamit, nemde? Ha az apa igazat szól, akkor fia előtt van valami, ami arra ösztönzi, hogy hű legyen. Vajon Jézus meg akart téveszteni minket, amikor ezt a kifejezést használta? Biztosítalak titeket afelől, hogy semmiféle megtévesztés nincs e nyelvezetben. Pontosan úgy értette, ahogyan mondta. Egy másik alkalommal Jézus kijelentette:
„A ki győz, megadom annak, hogy az én királyiszékembe űljön velem, a mint én is győztem és ültem az én Atyámmal az ő királyiszékében” [Jelenések 3:21].
Ez egy csodálatos kijelentés! Van-e valamennyi igazságtartalma? Igen, teljesen igaz. A Mindenható Úr mondta. Pál apostol így szól a szentírásokban:
„Mert tudjuk, hogy ha e mi földi sátorházunk elbomol, épületünk van Istentől, nem kézzel csinált, örökké való házunk a mennyben” [2 Korinthusbeliek 5:1].
Én hiszem ezt. És amikor azt mondja, hogy Jézus „elváltoztatja a mi nyomorúságos testünket, hogy hasonló legyen az Ő dicsőséges testéhez” [Filippibeliek 3:21], azt is hiszem. Vajon az utolsó napi szentek hiszik ezeket a dolgokat, amelyekről beszélek? Természetesen hinnetek kell ezeket. Ismét mondom:
„Mert aki befogadja szolgáimat, engem fogad be;
És aki engem befogad, Atyámat fogadja be;
És aki befogadja Atyámat, befogadja Atyám királyságát; tehát megadatik neki mindaz, amivel Atyám rendelkezik” [T&Sz 84:36–38].
Tud-e bárki is ennél többet adhatót mondani? […] Pál nagyon jól értette e dolgokat, mert azt mondta: „…czélegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára”. [Lásd Filippibeliek 3:14.]
Mindezen észrevételekben, melyeket megosztottam, láthatunk valamit a Krisztus Jézusban való e magasztos elhívás természetéből…
[…] Nem tudom, a jelenlévők közül hányótoknak van valódi tudása e dolgokról a szívetekben. Ha van, elmondom, milyen hatásai lesznek ennek. János szavaival:
„És a kiben megvan ez a reménység Ő iránta, az mind megtisztítja ő magát, a miképen Ő is tiszta.” [Lásd 1 János 3:3.]
[…] Isten rámutatott, milyen eredményei vannak, ha az ember a dicsőség és felmagasztosulás eme útján jár, az ígéretek pedig biztosak. Az Úr pontosan tudta, mit tud megtenni. Tudta, milyen anyagokkal van dolga, és tudta azt is, mit mondott. Ha megtesszük azt a részt, amit Ő kijelölt nekünk, és megtartjuk második állapotunkat, akkor biztosak lehetünk abban, hogy a legapróbb részletre kiterjedően valóra váltjuk majd ezeket az ígéreteket, nagyobb mértékben, mint ahogyan ti vagy én képesek vagyunk megérteni.11 [Lásd a 2. javaslatot a 93. oldalon.]
Amikor szem előtt tartjuk az áldásokat, melyeket nekünk tartogat az Úr, örömet fogunk találni az élet gondjai és bosszúságai közepette.
Nincsen egyetlen utolsó napi szent sem a hangom hatósugarában, aki ne rendelkezne bizonyosan a kilátással, hogy előjön majd az első feltámadás reggelén és megdicsőül, felmagasztaltatik Isten színe előtt, azzal a kiváltsággal, hogy úgy beszélhet majd Atyánkkal, ahogyan földi atyánkkal szólunk.12
Nem tárulhat az ember elé dicsőségesebb kilátás annál, mint ami a szentek elé tárul. Egyetlen halandó sem kívánhat nagyobb dolgot, és nincs semmi más, ami végső soron nagyobb megelégedést biztosítana. Minden, ami a tökéletes békességet, boldogságot, dicsőséget és felmagasztosulást illeti, az utolsó napi szentek elé helyeztetett. Élvezzük hát ennek lelkét, és folyamatosan tartsuk szem előtt! Nem szabadna hagynunk, hogy kilátásaink akár a legcsekélyebb mértékben is elhomályosodjanak azáltal, hogy olyasvalamit teszünk, ami nem elfogadható az Úr előtt.13
Az eljövendő élettel kapcsolatos reményeim páratlanul nagyok és dicsőségesek, és megpróbálom folyamatosan ragyogónak tartani e kilátásokat; ez pedig minden utolsó napi szentnek kiváltsága és kötelessége.14
Nem mindannyian értjük teljes mértékben az áldásokat és a kiváltságokat, melyek elő vannak készítve számunkra az evangéliumban. Nem értjük teljes mértékben, és nincsenek tekintetünk előtt azok a dolgok, melyek az örök világokban reánk várnak, sőt, valójában még azok a dolgok sem, melyek ezen a világon várnak reánk, melyek szándéka békességünk és boldogságunk előidézése, beteljesítvén szívünk vágyait…
A körülöttünk lévő gondok sokasága közepette gyakorta feledékennyé válunk, és ha e dolgok nincsenek előttünk, akkor nem értjük meg, hogy természetéből fakadóan az evangélium terve és szándéka az, hogy ránk ruházza azon dolgokat, melyek dicsőséget, tiszteletet és felmagasztosulást fognak hozni, azon dolgokat, melyek boldogságot, békességet és dicsőséget fognak hozni. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni e dolgokról az élet gondjai és bosszúságai közepette, és nem értjük teljes mértékben, hogy mindez kiváltságunkban áll, és hogy az Úr elérhető távolságba tette számunkra annak az evangéliumnak a követését, amely által állandóan békesség honolhat bensőnkben…
Mi okunk van a búslakodásra? Mi oka van a szenteknek, hogy megnyúlt ábrázattal járjanak? Mi okunk lenne siránkozni vagy sopánkodni? Semmi! Azonban élet vagy halál kérdése tárul elénk; fejedelemségek és hatalmak adatnak nekünk, amennyiben hithűen haladunk tovább; bánat és száműzetés, amennyiben figyelmen kívül hagyjuk az evangéliumot.
Mi többre vágyhatnánk, mint amit vallásunk magában foglal? Ha szilárdan megállunk a sziklán és követjük a Lelket, mely keblünkbe helyeztetett, akkor helyesen fogunk cselekedni kötelességeinket illetően; helyesen fogunk cselekedni azokkal szemben, akik fölénk helyeztetnek; helyesen fogunk cselekedni, legyünk akár a világosságban, akár a sötétségben.
Hol az az ember, aki elfordul és elveti magától mindazon kilátásokat, melyeket magában foglal az evangélium, amelyet megkaptunk? Hiszen megelégedés rejlik benne, öröm, állandóság, valami, amin meg tudjuk vetni lábunkat, biztos alap, amelyre építhetünk, és amelyen képesek vagyunk megadni mindazt, ami megkívántatik tőlünk!15
Soha ne hagyjuk, hogy kilátásaink elhomályosodjanak! Ragyogjanak előttünk tisztán nappal és éjjel! Biztosítalak benneteket arról, hogy ha így teszünk, akkor bámulatos lesz növekedésünk napról napra és évről évre.16
A celesztiális dicsőséget célozzuk meg, az előttünk álló lehetőségek nagyszerűségét pedig képtelenség emberi nyelven kifejezni. Ha hittel folytatjátok a munkát, amelyben foglalatoskodtok, akkor el fogtok érni e dicsőségre, és örökre örvendezni fogtok Isten és a Bárány jelenlétében. Érdemes erre törekedni, érdemes áldozatot hozni ezért, és áldott az a férfi vagy nő, aki hittel kitart és elnyeri ezt!17 [Lásd a 3. javaslatot alább.]
Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz
Vedd fontolóra ezeket az ötleteket, miközben a fejezetet tanulmányozod, illetve felkészülsz a tanításra! További segítségért lásd az V–VIII. oldalakat!
-
Lorenzo Snow elnök gyakorta tanította, hogy Isten gyermekei vagyunk (86–88. oldal). Milyen hatással lehet ez az igazság arra, ahogyan magunk és mások iránt érzünk? Hogyan segíthetünk gyermekeinknek és fiataljainknak emlékezni arra, hogy ők Isten fiai és leányai?
-
Milyen gondolataid vannak azokkal a szentírásokkal kapcsolatban, melyeket Snow elnök idézett, amikor isteni lehetőségeinkről tanított? (Lásd 88–91. oldal.)
-
Olvasd el a 91. oldalon kezdődő részt! Az „élet gondjai és bosszúságai” miként vezethetnek oda, hogy megfeledkezzünk az evangélium örökkévaló áldásairól? Mit tehetünk, hogy lehetőségeinket „folyamatosan… szem előtt [tartsuk]” és azok tisztán „ragyogjanak előttünk”? Milyen hatással lehet mindennapi életünkre, ha emlékezünk rendeltetésünkre?
-
E fejezet tanulmányozása közben mit tanultál Mennyei Atyádról? Mit tanultál Isten lányaként vagy fiaként való rendeltetésedről?
Kapcsolódó szentírások: Rómabeliek 8:16–17; 1 Korinthusbeliek 2:9–10; Alma 5:15–16; Moróni 7:48; T&Sz 58:3–4; 78:17–22; 132:19–24
Segítség a tanításhoz: „Tégy bizonyságot, amikor csak a [Lélek] erre késztet, ne csak az óra végén! Azoknak is adj alkalmat bizonyságukat tenni, akiket tanítasz!” (Tanítás, nincs nagyobb elhívás. 45.).
„Csodálatos öröm azokról a nagyszerű dolgokról szólni, melyeket Isten a fiaira és leányaira szándékozik ruházni, és amelyeket el fogunk nyerni, amennyiben hithűek vagyunk.”
A szentírások tanulmányozása során isteni természetünkről tanulunk
Pál apostol a leveleiben bizonyságát tette arról a bennünk rejlő lehetőségről, hogy olyanná váljunk, mint Mennyei Atyánk és Jézus Krisztus