7. fejezet

Hithűség a próbatételek idején: „Az árnyékból a… tündöklő napfény[re]”

„Az Urat szolgáló minden férfinak és nőnek – legyenek bármily hithűek is – megvannak a sötét óráik; ha azonban hithűen éltek, világosság támad felettük és segítséget kapnak.”

Lorenzo Snow életéből

1846 februárjában az utolsó napi szenteket otthonaik elhagyására kényszerítették az Illinois állambeli Nauvooban. Miközben nyugatra, az új megígért földjükre vezető útjukra készültek, követték Brigham Young elnök tanácsát, miszerint hozzanak létre településeket az út során. Átmeneti szállásokon laktak és terményeket vetettek az őket követő szentek számára. Miután egy kevés időt töltöttek az Iowa állambeli Garden Grove nevű településen, Lorenzo Snow és családja egy szintén Iowában lévő másik helyre költöztek, melyet a szentek Mount Pisgah-nak [Piszga-hegynek] neveztek. A település arról a hegyről kapta a nevét, ahol Mózes próféta meglátta a népének ígért földet.

Jó pár hónappal a Mount Pisgah-ba való megérkezést követően Lorenzót elhívták, hogy elnököljön a település felett. „Eddigre – ahogy később feljegyezte – a pisgah-i szentek igen kétségbeejtő állapotban voltak, nem csupán az élelmet és a ruhát illetően, hanem fogatok és szekerek terén is, mellyel útjukat folytathatták volna. Számos család teljességgel kifogyott az ellátmányból és felebarátaik jószívűségére kellett hagyatkozniuk, akik a legtöbb esetben vajmi kevéssé voltak felkészülve eme erény gyakorlására. De mindezen felül rohamosan terjedő betegség söpört végig a településen, mely során nem voltak elegen az egészségesek, hogy ápolják a betegeket; halál járt a nyomában, és apák, anyák, gyermekek, fivérek, nővérek és legdrágább barátok estek áldozatul a pusztítónak, és szinte minden szertartás nélkül lettek eltemetve úgy, hogy néhányuknak még megfelelő temetkezési ruhája sem volt. Így társult a nélkülözéshez a bánat és a gyász.”

Lorenzo első kézből ismerte ezeket a megpróbáltatásokat. Ő és családja megtapasztalta a betegséget, csalódást és szívfájdalmat, többek között újszülött kislánya, Leonora halálát is. Ezt írta: „A kis Leonora megbetegedett és meghalt, mi pedig mélységes fájdalommal vittük földi maradványait csendes nyugvóhelyükre, hogy aztán ott hagyjuk egyedül, távol az atyjától és az anyjától, aki életet adott neki.”

E körülmények közepette Lorenzo segített a szenteknek hittel szembenézni a megpróbáltatásaikkal. Nővére, Eliza, ezt írta: „Fékezhetetlen energiával, gyakorlatias gondolkodásmóddal és rendíthetetlen céltudatossággal, mely soha nem adott teret a csüggedésnek, rátermettnek bizonyult egy olyan vészhelyzetben, mely az átlagos képességű embereket megrettentette volna.” Eliza így emlékezett vissza: „Először is nekilátott felserkenteni és egyesíteni az emberek erőfeszítéseit.” A férfiakat munkacsoportokba szervezte. Néhányan a közeli városokba mentek, hogy pénzt keressenek ellátmányra és ruházatra. Mások a táborban maradtak, ahol gondját viselték a családoknak, terményeket vetettek, illetve olyan árukat készítettek és javítottak meg, amelyeknek hasznát vehették a környező településeken élők.

Azon túl, hogy segített a szenteknek együtt munkálkodni, Lorenzo arra is biztatta őket, hogy táplálják magukat lelkileg, valamint legyen részük felemelő szórakozásban is. Ezt mondta: „A hosszú téli hónapok során arra törekedtem, hogy fenntartsam a pisgah-i szentek lelkierejét és bátorságát, nemcsak azzal, hogy gyűléseket szerveztem a vallási hódolatra és gyakorlatokra a település különböző részein, hanem azzal is, hogy előkészületeket tettem különféle helyénvaló szórakozási lehetőségre, és ösztönöztem az ezeken való részvételt…

Példának okáért csupán egyet kísérelek meg leírni, melyet mindazok szórakoztatására rögtönöztem, akiknek az ésszerűség határain belül helyet tudtam biztosítani szerény családi otthonomban, mely egy egyszintes, körülbelül tizenötször harminc láb [négy és fél méterszer kilenc méter] alapterületű épület volt, farönkökből, döngölt padlóval, tapasztott tetővel, egyik végében egy szerény magasságú kéménnyel, mely az anyaföldből vágott gyeptéglákból készült. Kimondottan erre az alkalomra egy vékony réteg tiszta szalmával fedtük le a padlót szőnyeg gyanánt, a falakat pedig pehelypaplan nélküli ágyainkból vett fehér lepedőkkel vontuk be drapériaként.

Nem kis horderejű kérdés volt, hogy nagyszobánkat miként világítsuk meg kellőképpen a közelgő eseményre; e kérdés nagymértékű hozzájárulást kívánt találékonyságunktól. De sikerrel jártunk. A veremből, melyben tároltuk őket, kiválogattuk a legnagyobb és legszebb paszternákokat, aztán kikanalaztuk a belsejüket és rövidke gyertyákat állítottunk beléjük, megfelelő távolságra téve őket a falakon, néhányat pedig a vesszőkből és sárból összetapasztott tetőről lógattunk alá. Ezek a kis lámpások igen békés, kellemes… hangulatot nyújtottak, a paszternákok héja alól pislákoló fény pedig igencsak festői megjelenést kölcsönzött hajlékunknak.

Az est folyamán sok barátom a lehető legszívélyesebb szavakkal gratulált nekem és családomnak az egyedileg és költségkímélően elrendezett díszítésben megnyilvánuló különleges ízléshez és leleményességhez.”

Lorenzo visszaemlékezései szerint „az órák nagyon derűsen és kedélyesen teltek”. Ő és vendégei beszédekkel, dalokkal és szavalatokkal szórakoztatták egymást. Ezt mondta: „A végén mindenki tökéletesen elégedettnek tűnt, és oly boldogan távoztak, mintha nem is lennének hajléktalanok.”¹ [Lásd az 1. javaslatot a 119. oldalon.]

Lorenzo Snow tanításai

A próbatételek és megpróbáltatások segítenek lelkiségünk elmélyítésében és felkészítenek a celesztiális dicsőségre.

Lehetetlen kimunkálnunk szabadulásunkat és elérnünk Isten céljait megpróbáltatások vagy áldozatok nélkül.²

Az utolsó napi szentek tapasztalatának szerves részét képezik a próbatételek és megpróbáltatások. Isten szándékai szerint való ez. Merem állítani, hogy a [halandóság előtti] lélekvilágban, amikor elhangzott a javaslat, hogy lépjünk be e próbatételi időszakba és haladjunk át e mostani tapasztalaton, az nem volt teljességgel kellemes és örömteli; a kilátások nem adtak okot akkora örömre minden tekintetben, amennyire kívánatos lett volna. Mégis kétségtelen, hogy láttuk és világosan megértettük ott, hogy felmagasztosulásunk és dicsőségünk elnyerése érdekében mindez szükséges tapasztalat, és bármilyen kellemetlennek tűnt is ez a számunkra, készen álltunk eleget tenni Isten akaratának, aminek következtében most itt vagyunk.³

Az Úr eltökélte szívében, hogy próbára tesz minket, amíg meg nem tudja, mit tud elérni velünk. Próbára tette Fiát, Jézust is. […] Mielőtt Ő [a Szabadító] a földre jött, az Atya végigtekintett útján, és tudta, hogy bízhat Őbenne, amikor a világok szabadítása forog majd kockán – és nem kellett csalódnia. Így van ez velünk is. Próbára fog tenni minket, továbbra is próbára tesz minket annak érdekében, hogy a legmagasabb pozíciókba állíthasson minket az életben és a legszentebb felelősségeket helyezhesse ránk.⁴

Ha sikerrel, hűségünk és feddhetetlenségünk csorbulása nélkül áthaladunk a közelgő tüzes próbákon, akkor megpróbáltatásaink végeztével számíthatunk a Léleknek és Isten hatalmának nagyszerű és erős kiáradására – mily pompás adomány ez mindazoknak, akik igazak maradtak szövetségeikben! […]

Néhány fivérünk érdeklődött, hogy az eljövendő létben érdemesnek érezhetik-e magukat a régmúlt prófétáinak és szentjeinek teljes közösségére, akik próbatételeket és üldöztetést álltak ki, valamint azon szentekére…, akik szenvedtek Kirtlandben és Missouriban és Illinois-ban. Az említett fivérek sajnálatukat fejezték ki, hogy nem lehettek jelen a szenvedések ama színterein. Ha közülük bárki itt van e napon, akkor elmondom a megnyugtatásukra, hogy csak kevés időt kell várnotok és hasonló lehetőségeitek nyílnak, amennyit csak akartok. Ti és én nem lehetünk tökéletessé, csakis szenvedés által: Jézus sem lehetett [lásd Zsidók 2:10]. A Gecsemáné kertjében elhangzott imájában és kínjában előrevetítette azt a megtisztító folyamatot, amely szükséges azok életében, akiket céljaik egy celesztiális királyság dicsőségének bebiztosítására ösztönöznek. Senki se próbáljon kibújni azzal, hogy bármiben megalkuváshoz folyamodik.⁵

Nincs más mód, mellyel a szentek lelki fejlődésen mehetnek keresztül és felkészülhetnek örökséget nyerni a celesztiális királyságban, csakis megpróbáltatás által. Ez az a folyamat, mely révén gyarapodik a tudás és idővel egyetemes béke köszönt be. Elhangzott már, hogy ha minden körülményünk békés és kedvező lenne most, akkor közömbössé válnánk. Olyan állapot lenne ez, mellyel igen sok ember megelégedne, és nem tennének erőfeszítéseket az örökkévalóság dolgaiért.⁶

Nézzük akár egyénileg, akár együttesen, szenvedtünk és újra szenvednünk kell – és miért? Mert az Úr megköveteli tőlünk a megszentelődésünk érdekében.⁷ [Lásd a 2. javaslatot a 120. oldalon.]

Amikor hithűek maradunk a próbatételek és kísértések közepette, azzal azt mutatjuk, hogy jobban szeretjük Istent, mint a világot.

Próbatételeink között vannak a kísértések, melyek révén ki tudjuk mutatni, mennyire becsüljük a vallásunkat. Ismeritek Jób tapasztalatait e tekintetben. Tudás adatott néki a feltámadásról és a Megváltóról, és tudta, hogy bár meg kell halnia, mégis az utolsó napon meglátja majd Megváltóját a földön [lásd Jób 19:25–26]. A kísértések, melyeknek kitétetett, megmutatták, hogy minden másnál többre tartotta ezeket a mennyei tényezőket…

[…] Mivel Isten a Barátunk, nem félünk. Talán továbbra is sok kellemetlen körülménynek leszünk kitéve. Általuk meg tudjuk mutatni az angyaloknak, hogy jobban szeretjük Isten dolgait, mint a világ dolgait.⁸ [Lásd a 3. javaslatot a 120. oldalon.]

Amikor hithűek maradunk, az Úr megerősít minket, hogy le tudjuk győzni a kísértéseket és ki tudjuk állni a próbatételeket.

Sokatoknak súlyos próbatételeik vannak, hogy hitetek tökéletesebbé válhasson, bizalmatok megerősödhessen, tudásotok a mennyei erőkről gyarapodhasson – mindez azelőtt, hogy sor kerülne megváltásotokra. Ha viharfelhő söpör végig a látóhatáron…; ha odanyújtják nektek a keserű szenvedés poharát és arra kényszerültök, hogy igyatok; ha Sátánt szabadjára engedik közöttetek a megtévesztésekre és ravasz fortélyokra való minden csábító hatalmával; ha az üldöztetés erős és kérlelhetetlen karját ellenetek emelik – akkor, abban az órában, emeljétek fel fejeteket és örvendezzetek, hogy méltónak találtattok arra, hogy ekképp szenvedjetek Jézussal, a szentekkel és a szent prófétákkal, és tudjátok, hogy elközelgett szabadulásotok ideje.

Úgy érzem, fivéreim és nőtestvéreim, hogy szívből jövő szavakkal kell intenem benneteket. Örvendezzetek – ne csüggedjetek, mert bizonyos, hogy gyorsan eljön a nap, amikor könnyeitek felszáradnak, szívetek megvigasztalódik, és meg fogjátok ízlelni munkátok gyümölcseit…

Legyetek becsületesek; legyetek erényesek; legyetek tiszteletreméltóak; legyetek szelídek és alázatosak, bátrak és határozottak – legyetek olyanok, mint az Úr! Ragaszkodjatok az igazsághoz akár tűzön vagy kardon, kínzáson vagy halálon keresztül is!⁹

Attól az időtől fogva, hogy befogadtuk az evangéliumot, egészen mostanáig az Úr időről időre próbatételeket és megpróbáltatásokat adott nekünk, ha annak nevezhetjük őket; e próbatételek pedig néha olyan természetűek voltak, hogy nagyon nehéz volt zúgolódás és zokszó nélkül elfogadnunk őket. Ilyen időkben azonban az Úr megáldott minket és elegendő részt adott Lelkéből, hogy lehetővé tegye számunkra a kísértések legyőzését és a próbatételek kiállását.¹⁰

Az Urat szolgáló minden férfinak és nőnek – legyenek bármily hithűek is – megvannak a sötét óráik; ha azonban hithűen éltek, világosság támad felettük és segítséget kapnak.¹¹

Semmi egyéb nem kívántatik meg tőlünk ahhoz, hogy tökéletesen biztonságban legyünk a gondok vagy üldöztetés minden körülményei közepette, csak az, hogy tegyük meg Isten akaratát, legyünk becsületesek és hithűek, és maradjunk elkötelezettek a kapott tantételek mellett; tegyünk jót egymással; ne sértsük meg senki ember jogait; éljünk minden olyan szó szerint, amely Isten szájából előjön; és akkor az Ő Szent Lelke segíteni és támogatni fog minket minden körülmények közepette, és mindenből úgy fogunk kikerülni, hogy bőségesen áldottak leszünk házainkban, családjainkban, nyájainkban, mezőinkben, és minden más módon, ahogyan Isten megáld minket. Tudást tudásra, intelligenciát intelligenciára, bölcsességet bölcsességre ad majd nekünk.

Adja áldását Isten erre a népre! Legyünk hűek önmagunkhoz, hűek minden kapott tantételhez, törekedjünk teljes szívünkkel egymás jólétére, és akkor Isten ki fogja árasztani reánk a Lelkét, és végül miénk lesz a győzelem!¹² [Lásd a 3. javaslatot a 120. oldalon.]

A nehéz időszakokra visszatekintve látjuk, hogy megpróbáltatásaink segítettek közelebb kerülnünk Istenhez.

Amikor eltűnődünk azon, mit tett értünk az Úr a múltban, jelen körülményeinkben és eljövendő kilátásainkban, mily áldott nép vagyunk! Időnként azt gondolom, hogy az egyik legnagyobb erény, mely az utolsó napi szentek birtokában lehet, az a Mennyei Atyánk iránti hála mindazért, amit reánk ruházott, illetve azon ösvény iránti hála, melyen vezetett minket. Lehetséges, hogy eme ösvényen járni nem mindig volt a legkellemesebb, ám később megláttuk, hogy azok a körülmények, melyek oly nagyon kellemetlenek voltak, gyakorta a leginkább előnyösnek bizonyultak számunkra.¹³

Minden próbatétel, melyen az ember áthalad, amennyiben hithű abban a próbatételben és tisztelettel viseltetik Isten és a maga által befogadott vallása iránt, akkor az adott próbatétel vagy megpróbáltatás végeztével az ember közelebb áll Istenhez, közelebb a hit, a bölcsesség, a tudás és a hatalom gyarapodásának tekintetében, ennélfogva magabiztosabban szólítja az Urat mindazon dolgokat illetően, melyekre vágyik. Ismertem olyan egyéneket, akik rettegtek a gondolattól, hogy át kell esniük bizonyos próbatételeken, akik aztán a kísértés elmúltával elmondták, hogy nagyobb magabiztossággal tudnak közeledni az Úrhoz és mindazon áldásokat kérni Tőle, melyekre csak vágynak…

Minden okunk megvan az örvendezésre és arra, hogy telve legyünk örömmel és megelégedéssel, a minket övező nehézségek ellenére is! És milyen messzire jutottunk, mennyi tudásra tettünk szert, és mennyivel többet tudunk elviselni most, mint egy, két vagy öt évvel ezelőtt, és képesek vagyunk-e többet kiállni most, mint pár éve? Az Úr megerősített minket, és gyarapított minket növekedésünkben. A kisdedhez hasonlatosan, aki növekedése során nem tudja, hogyan tett szert fokozatosan erőre, sem azt, mi módon növekedett termete. Nagyobb az idén, mint tavaly volt. Így van ez lelki fejlődésünkkel is. Erősebbnek érezzük magunkat ma, mint egy évvel ezelőtt.¹⁴

Az áldozatok, melyeket meghoztatok, a nehézségek, melyeket kiálltatok, a nélkülözés, melyet elszenvedtetek… jelentéktelenségbe fognak süllyedni, ti pedig örvendezni fogtok, hogy szert tettetek a belőlük fakadó tapasztalatra. […] Néhány dolgot az által kell megtanulnunk, amit elszenvedünk, és az ily módon biztosított tudás – noha megszerzésének folyamata tán fájdalmas – nagy értékkel bír majd számunkra a másik életben…

[…] Tudom, hogy életetek nem volt csupa derű és napfény; kétségtelenül számtalan próbatételen mentetek keresztül, és talán sok szenvedésen is, de további feddhetetlenségetek révén hamarosan kiemelkedtek az árnyékból a celesztiális világ tündöklő napfényére.¹⁵ [Lásd a 4. javaslatot a 120. oldalon.]

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz

Vedd fontolóra ezeket az ötleteket, miközben a fejezetet tanulmányozod, illetve felkészülsz a tanításra! További segítségért lásd az V–VIII. oldalakat!

Gondolkodj el a 111–114. oldalon álló beszámolón! Hogyan tudott e beszámolóban szereplő sok szent boldog lenni a szenvedéseik ellenére? Mit tehetünk azok bátorítására, akik megpróbáltatásokon mennek keresztül?
Tanulmányozd Snow elnök tanításait arról, hogy miért kell próbatételeken átmennünk (114–116. oldal). Mit gondolsz, mit jelent „[erőfeszítéseket tenni] az örökkévalóság dolgaiért”? Szerinted miért van az, hogy megpróbáltatások nélkül sokan „nem tennének erőfeszítéseket az örökkévalóság dolgaiért”?
Miként reagáljunk a megpróbáltatásokra és kísértésekre? (Néhány példát találhatsz a 116--118. oldalon.) Hogyan segít nekünk az Úr a megpróbáltatások idején?
Olvasd el a fejezet utolsó szakaszát. Te miben gyarapodtál mindazon kihívásokból, melyeket eddig megtapasztaltál?
Keress egy-két olyan kijelentést ebben a fejezetben, amelyek reményt nyújtanak neked! Mi miatt tetszenek a választott kijelentések? Gondolkodj el azon, hogyan oszthatnád meg ezeket az igazságokat egy családtaggal vagy baráttal, akinek bátorításra van szüksége!

Kapcsolódó szentírások: 5 Mózes 4:29–31; Zsoltárok 46:2; János 16:33; Rómabeliek 8:35–39; 2 Korinthusbeliek 4:17–18; Móziás 23:21–22; 24:9–16; T&Sz 58:2–4

Segítség a tanításhoz: Fontold meg, hogy néhány résztvevőt előre felkérsz arra, hogy osszon meg néhány élményt a fejezethez kapcsolódóan. Például a fejezet tanítása előtt segítséget jelenthet, ha felkérsz pár embert, hogy meséljen arról, mit tanult a megpróbáltatásaiból.

Amikor az utolsó napi szenteket kiűzték otthonaikból az Illinois állambeli Nauvooban, sokan örömre leltek szenvedéseikben

Egy Mount Pisgah-ban letelepedett utolsó napi szent rajzolta ezt a vázlatot a naplójában

A megpróbáltatások idején Mennyei Atyánkhoz fordulhatunk vigaszért és erőért