10. fejezet
„Jöjjetek a templomokba”
„A kilátások, melyeket Isten feltárt tekintetünk előtt, csodálatosak és nagyszerűek; a képzelet fel sem foghatja őket. Jöjjetek a templomokba, és megmutatjuk nektek.”
Lorenzo Snow életéből
Keresztelkedése és konfirmálása után Lorenzo Snow hamarosan elkezdett járni a Kirtland templomban tartott gyűlésekre, ahol Joseph Smith prófétával és más egyházi vezetőkkel együtt nagyszerű lelki áldásokat kapott. Naplójában ezt jegyezte fel: „Részünk volt ott a jövendölés ajándékában – a nyelvek ajándékában – a nyelvek tolmácsolásában – látomásokat és csodás álmokat beszéltek el nekünk – hallottuk mennyei kórusok dalát, és tanúi voltunk a gyógyító erő csodálatos megnyilvánulásainak az elderek szolgálatai révén. A betegek meggyógyultak – a süketek hallottak – a vakok láttak, a bénák jártak, igen sok esetben. Világosan megmutatkozott, hogy szent és isteni hatás – lelki atmoszféra járja át azt a szent épületet.”1
Lorenzo Snow nagyon szerette a Kirtland templomot, tudván, hogy „Isten Fia, az Ő dicsőségében, megtisztelte azt királyi jelenlétével”. Ennélfogva meglehetősen megilletődött, amikor első alkalommal állt a szószéknél, hogy tanítson. „Nincs nyelv, mely leírhatná akkori érzéseimet – mondta –, amikor első alkalommal ott álltam az egyik szószéknél, hogy az egybegyűltekhez szóljak – annál a szószéknél, melynek könyöklőjén csupán kis idővel azelőtt ez a szent Lény állott – »fején a haj fehér, mint a tiszta hó; szemei olyanok voltak, mint a tűz lángja« –, és ahová eljött Mózes és Éliás és Illés is, hogy átadják adományozási korszakaik kulcsát Joseph Smithnek.” [Lásd T&Sz 110.]2
Sok évvel később, 1892. április 6-án Lorenzo Snow elnök egybegyűltek egy másik csoportja előtt állt, ez alkalommal a majdnem készen álló Salt Lake templomban. Körülbelül 40 000 utolsó napi szent zsúfolódott a Templom teret övező kerítésen belülre, és körülbelül további 10 000 „foglalta el a környező házak tetejét és más helyeket, ahonnan látni lehetett”.3 A sokaság arra az ünnepségre gyűlt össze, mely során a templom legmagasabb tornyára felkerül a sisakkő, később a nap folyamán pedig Moróni angyal szobrát ráhelyezik a sisakkőre. Az Első Elnökség megbízásából Snow elnök lett kijelölve, aki akkor a Tizenkét Apostol Kvórumának elnöke volt, hogy a szenteket vezesse a hozsanna kiáltásban. Amikor elmagyarázta a hozsanna kiáltást a sokaságnak, hangot adott a templomi munka iránti szeretetének és lelkesedésének.
Ezt mondta: „A Hozsanna! kiáltás szavait, melyet ma a sisakkő feltételekor vagy az után hallatunk majd, Joseph Smith próféta vezette be a Kirtland templomban, ahol egy ünnepélyes összejövetel során hallatszott fel, amikor Isten hatalma megnyilvánult, és a Mindenható látomása feltárult a fivérek előtt. Ez nem mindennapi dolog, hanem – és ezt szeretnénk, ha mindenki világosan megértené – szent kiáltás, melyet csupán különleges alkalmakkor teszünk, mint amilyen az előttünk álló is. Egyértelműen meg kívánjuk értetni továbbá azt is, hogy azt szeretnénk, hogy a fivérek és a nőtestvérek ne csupán a szavaknak adjanak hangot, hanem szívük legyen tele hálaadással a menny Istene iránt, aki a mi önrendelkezésünk révén elvégezte ezt a hatalmas és rendkívüli munkát. Ma harminckilenc esztendeje, hogy le lett fektetve e templom alapköve – a szegletköve –, és ha visszatekintünk és elgondolkodunk azokon a csodálatos áldásokon, melyeket Isten reánk, az Ő népére ruházott e rengeteg év alatt, amely attól az időtől fogva eltelt, szeretnénk, ha a szentek éreznék, amikor kiadják ezt a kiáltást, hogy az a szívükből szól. Legyen telve szívetek hálaadással!” Akkor bemutatta a hozsanna kiáltást, és így szólt: „Nos, amikor a templom elé megyünk, és felhangzik ez a kiáltás, szeretnénk, ha minden férfi és minden nő torkaszakadtából kiáltaná e szavakat, hogy a város összes háza beleremegjen, a város minden részén lévők hallják, és felhatoljon az örökkévaló világokba.”4
A sisakkő-ünnepségről szóló következő beszámoló jól szemlélteti a szentek áhítatát és izgatottságát az esemény során:
„Amint elérkezett a délidő, Wilford Woodruff elnök előlépett az emelvényen, hogy jól láthassa az egybegyűlt sokaság, akik között ünnepélyes csend uralkodott. Izgatottság járta át az emberek szívét, amikor szólásra emelkedett:
»Figyeljetek, ti, Izráel háza, mind, és a föld minden nemzete! Most felhelyezzük Istenünk templomának legfelső kövét, mely templom alapját Brigham Young próféta, látnok és kinyilatkoztató fektette le és szentelte fel.«
Woodruff elnök ekkor megnyomott egy elektromos kapcsolót, és a templom sisakköve biztonságosan a helyére került. Az ezt követő jelenetet nem lehet a szavak erejével leírni. A Tizenkettek nagytiszteletű elnöke, Lorenzo Snow apostol, előlépett, és negyvenezernyi szentet vezényelt, akik teljes összhangban kiáltották:
»Hozsanna! hozsanna! hozsanna! Istennek és a Báránynak! Ámen, ámen és ámen!
Hozsanna! hozsanna! hozsanna! Istennek és a Báránynak! Ámen, ámen és ámen!
Hozsanna! hozsanna! hozsanna! Istennek és a Báránynak! Ámen, ámen és ámen!«
Minden kiáltást zsebkendők lengetése kísért. […] Ezrek szemeit áztatták könnyek örömük teljességétől. A föld remegni látszott a hang erejétől, amely a környező hegyekig visszhangzott. A történelem nem jegyzett le nagyszerűbb vagy lenyűgözőbb látványt a templom sisakköve felhelyezésének eme ünnepségénél. A hozsannák alig értek véget, amikor a hatalmas gyülekezetből kirobbant a ragyogóan sugalmazó himnusz: »Isten Szent Lelke lobogó tűzként lángol«.”5
Woodruff elnök pontosan egy évvel később, 1893. április 6-án szentelte fel a Salt Lake templomot, miután a szentek 40 éven át munkálkodtak felépítésén. Lorenzo Snow elnököt hívták el, hogy a templom első elnökeként szolgáljon, mely elhívásnak 1898 szeptemberéig tett eleget, amikor is az egyház elnöke lett. Snow elnök portréja a Salt Lake templomban függ ma, arra emlékeztetve, milyen odaadással volt az iránt, amit ő úgy fogalmazott meg: „a nagyszerű munka, melyet [az Úr házában] végzünk”.6 [Lásd az 1. javaslatot a 150. oldalon.]
Lorenzo Snow tanításai
A templomokban tanulunk Isten azon csodás áldásairól, melyeket a hithűek számára készített.
A kilátások, melyeket Isten feltárt tekintetünk előtt, csodálatosak és nagyszerűek; a képzelet fel sem foghatja őket. Jöjjetek a templomokba, és megmutatjuk nektek. Feltételezem, hogy sokatok már járt ott, és hallottátok azokat a csodás dolgokat, melyeket Isten készített azok számára, akik szeretik Őt és hithűen kitartanak mindvégig…
[…] Ő mindent előkészített az utolsó napi szentek számára, amit csak kívánhatnak vagy elképzelhetnek annak érdekében, hogy előidézzék teljes boldogságukat a hatalmas örökkévalóságokon át.7 [Lásd a 2. javaslatot a 150. oldalon.]
A templomi szertartásokon keresztül szent kötelékeket alakítunk ki, melyek összeköthetik a családokat az időre és az örökkévalóságra.
Gondoljatok azokra az ígéretekre, melyek nektek adattak ama gyönyörű és dicsőséges ceremónia során, melyet a házassági szövetség során használnak a templomban. Amikor két utolsó napi szent egyesül a házasságban, ígéretek adatnak nékik utódaikat illetően, akik az örökkévalóságtól az örökkévalóságig érnek.8
Sok bölcsességet és tudást kaptunk olyan dolgokkal kapcsolatosan, melyekről ha beszélünk, ámul a világ. Megtudtuk, hogy a templomokban olyan kötelékeket tudunk kialakítani, melyek nem bomlanak fel a halállal, hanem az örökkévalóságba nyúlnak; szent kötelékeket, melyek összekötik a családokat az időre és az örökkévalóságra.9 [Lásd a 3. javaslatot a 150. oldalon.]
A templomokban részesülünk a felmagasztosulás szertartásaiban elhunyt szeretteink javára.
Isten minden fiának és lányának meg fog adatni a szükséges lehetőség a felmagasztosulásra és dicsőségre. […] Csupán egyetlen módon lehet biztosítani a felmagasztosulást és a dicsőséget: meg kell keresztelkednünk a bűnök bocsánatára, és kézrátétel által be kell fogadnunk a Szentlelket. Ezek és további szertartások teljességgel szükségesek a felmagasztosuláshoz és a dicsőséghez, és ha az emberek akkor éltek, amikor az evangélium nem volt hozzáférhető, akkor e dolgokat megtehetik a barátaik. Azért jöttünk e világra most, hogy megtegyük mindezt – legalábbis ez eljövetelünk egyik fő célja. Nem tudjuk eléggé hangsúlyozni e munka fontosságát.10
Nem véletlenszerűen jöttünk erre a világra. Különleges célból jöttünk, és kétségtelen, hogy tétettek bizonyos előkészületek a másik életben, ahol korábban éltünk, hogy ebbe az életbe lépjünk. Nos, a templomokban nagyszerű munkát végzünk elhunyt szeretteinket illetően. Időről időre fontos megnyilvánulásokban van részünk arra vonatkozóan, hogy Isten jóváhagyása van ezen a munkán, melyet templomainkban végzünk. Meglehetősen különleges megnyilvánulásokat tapasztaltak olyanok, akik elődeikért munkálkodnak. Hatalmas munka ez, amit végzünk! Emberek ezrei keresztelkedtek már meg halottaikért a templomokban folytatott munkálkodásunk során…
Nos, megengedjük, hogy az emberek bejöjjenek a templomainkba, miután visszavezették családfájukat, nem számít, milyen messzire, és megkeresztelkedhessenek elhunyt atyjukért, nagyatyjukért, dédatyjukért és így tovább, amilyen messze vissza tudják vezetni vonalukat. Aztán engedjük, hogy a feleségek a férjekhez legyenek pecsételve, a származási vonalon végig, amennyire csak vissza tudják vezetni. Vegyük példának egy erényes fiatalember esetét, aki azelőtt élt, hogy az evangéliumot megismertették az emberek gyermekeivel. […] Feleséget szerzett és családot alapított, de soha nem volt része abban a kiváltságban, hogy befogadja az evangéliumot, ahogyan ti és én tettük. Családjának azonban megtanította az erkölcsösség tantételeit, és szeretettel és kedvesen bánt feleségével és gyermekeivel. Mi mást tehetett volna még? Nem lenne szabad elítélni azért, mert nem fogadta be az evangéliumot, hiszen nem volt evangélium, amelyet befogadhatott volna. Nem lenne szabad elveszítenie feleségét azért, mert amikor nőül vette, nem tudott belépni vele a templomba és magához pecsételtetni az időre és az örökkévalóságra. A rendelkezésére álló legjobb tudása szerint cselekedett, és felesége hozzá köttetett az időre, az ország szokása szerint. Tiszteletben tartjuk azt a házasságkötést, mely hazája törvényei szerint lett szentesítve. […] A gyermekeket szüleikhez pecsételjük, a feleségeket pedig férjükhöz, végig a vonal mentén.11
A Szabadító ezt mondta egy bizonyos alkalommal: „Bizony, bizony mondom néktek, hogy eljő az idő, és az most vagyon, mikor a halottak hallják az Isten Fiának szavát”. Majd ezzel a figyelemre méltó kifejezéssel folytatta: „és a kik hallják, élnek” [János 5:25].Hiszem, hogy igen kevesen lesznek, akik nem fogadják be az igazságot. Meg fogják hallani Isten Fiának hangját; meg fogják hallani Isten Fia papságának hangját, és befogadják az igazságot, és élnek. Ezeknek a fivéreknek és nővéreknek, akik oly iparkodva munkálkodnak a templomokban, megadatik az a megtiszteltetés, hogy úgymond szabadítóivá váljanak rokonaiknak és barátaiknak, akik javára elvégzik ezeket a szertartásokat.12 [Lásd a 4. javaslatot a 150. oldalon.]
Törekednünk kell a templomi és a családtörténeti munka végzésére, még akkor is, ha ez áldozatot kíván részünkről.
Nos, legyen a cél minden férfi és nő elméjében az, hogy eljöjjön templomainkba és végezze ezt a munkát. Nagyszerű munka ez, és egyben fontos is. Amikor visszatérünk a másik életbe, és meglátjuk ott élő elhunyt barátainkat, ha nem végeztük el a munkát, amely szükséges felmagasztosulásukhoz és dicsőségükhöz, akkor nem leszünk nagyon boldogak, találkozásunk pedig nem lesz nagyon kellemes.
Ne várjuk mindig, hogy a lehetőségek kellemesek és egyszerűek legyenek, hanem törekedjünk arra – még ha ez némi áldozatot is kíván tőlünk –, hogy olyan helyzetbe hozzuk magunkat, hogy elvégezhessük ezt a munkát. […] Hőn kívánjuk, hogy a fivérek és nőtestvérek ne hanyagolják el ezt a fontos munkát. Tudjátok, mi lesz a legfőbb munka a pihenés ezer esztendeje során [a millenniumban]? Az, aminek elvégzésére jelen korunkban próbáljuk ösztönözni az utolsó napi szenteket. Templomok fognak épülni szerte ezen a földön, a fivérek és nőtestvérek pedig belépnek majd, és talán éjjel-nappal munkálkodnak majd annak érdekében, hogy felgyorsítsák a munkát és elvégezzék a szükséges teendőket, mielőtt az Ember Fia átnyújthatná királyságát az Atyjának. Ezt a munkát el kell végezni, mielőtt az Ember Fia eljöhet és átveheti királyságát, hogy felajánlja Atyjának.13 [Lásd az 5. javaslatot a 150. oldalon.]
Amikor tiszta szívvel lépünk a templomba, az Úr megáld minket azzal, amit Ő a legjobbnak tart számunkra.
Amikor e templomokba lépünk, úgy érezzük, hogy teljesebb mértékben élvezzük az Úr Lelkét, mint bármely más helyen. Ezek az Úr építményei, és falaikon belül az Ő legfontosabb munkája zajlik…
[…] Megelégedésemre szolgál, hogy amikor az emberek bemennek e templomokba, nem [jönnek el] úgy, hogy jobban ne éreznék magukat, és eltökéltek ne lennének elméjükben, hogy egy kicsit jobban fognak cselekedni, mint addig tették. Szeretnénk, ha a szentek így éreznének…
[…] Legyetek hithűek, fivérek és nőtestvérek, és legyetek állhatatosak! Jöjjetek el a templomba és végezzétek el munkátokat ott, és akkor jól fogjátok érezni magatokat, és felkészültebbek lesztek ellenállni a világ kellemetlenségeinek!14
Akik tiszta szívvel és töredelmes lélekkel [lépnek be] a templomba, nem [fognak] anélkül kijönni, hogy ne kapnának különleges áldásokat, habár ezek néhány, vagy talán sok esetben esetleg mások lesznek, mint amire számítanak. […] Néhány szent talán szolgáló angyalok megjelenését várja… vagy arra számít, hogy meglátja Isten orcáját. Talán nem válna javatokra, ha efféle megnyilvánulásokban részesülnétek. Az Úr tudja, mi a legjobb minden egyén számára, és ajándékait aszerint adja, hogy azzal a legnagyobb jót idézze elő azoknak, akik kapják. Biztonsággal elmondható, hogy minden hithű szent, aki belép abba a házba, olyan áldásban fog részesülni, amely nagy megelégedésére fog szolgálni annak, aki kapja. Mielőtt a templomba lépők [kijönnének] onnan, valami támad [majd] a szívükben és az értelmükben, ami hasznukra [lesz] eljövendő életük során. Erre igaz utolsó napi szentekként jogosultak.15 [Lásd a 6. javaslatot a 150. oldalon.]
Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz
Vedd fontolóra ezeket az ötleteket, miközben a fejezetet tanulmányozod, illetve felkészülsz a tanításra. További segítségért lásd az V–VIII. oldalakat!
-
Olvasd el a Salt Lake templom sisakkő-ünnepségéről szóló beszámolót (141--144. oldal). Ha már voltál templomfelszentelésen, gondolj vissza arra, milyen érzéseid voltak közben. Amikor részt veszünk a hozsanna kiáltásban, mit fejezünk ki az Úrnak?
-
Tekintsd át Snow elnök meghívását, hogy „jöjj[ünk] a templomokba” (145. oldal). Gondolkodj el azon, hogyan tudsz eleget tenni ennek a meghívásnak, illetve miként tudod továbbítani a meghívást családod tagjainak és barátaidnak.
-
Miközben a 145. oldalon lévő második részt tanulmányozod, elmélkedj azokon az áldásokon, melyek abból fakadhatnak, hogy részesülünk a templom szertartásaiban és templomi szövetségeket kötünk. Milyen hatással voltak rád és családodra ezek az áldások?
-
Olvasd el a 145. oldal alján kezdődő részt. Milyen módokon válunk „szabadítóivá… rokonai[n]knak és barátai[n]knak”, amikor e munkát végezzük? Milyen forrásokat biztosít az egyház, hogy segítsen nekünk ebben?
-
Mit tehetünk, hogy annyi figyelmet és időt szenteljünk a templomi és családtörténeti munkának, amennyit megérdemelne? (Nézd át a 148. oldalon oldal tetején kezdődő részt.)
-
Milyen személyes lelki áldásokban részesülhetünk, amikor részt veszünk a templomi munkában? (Néhány példát találhatsz a 149. oldalon.)
Kapcsolódó szentírások: T&Sz 97:15–17; 109:1–23; 128:15–18; 132:19; 138:57–59
Segítség a tanításhoz: „Segíthetsz a tanulóidnak jobban bízni képességükben, hogy részt tudnak venni az órán, ha pozitívan reagálsz minden őszinte hozzászólásra. Például mondhatod, hogy »Köszönöm a válaszodat. Elgondolkodtató volt«… vagy »Ez egy jó példa« vagy »Nagyra értékelek mindent, amit ma mondtatok«” (lásd Tanítás, nincs nagyobb elhívás. 64.).
1892. április 6-án több ezer ember gyűlt össze, hogy tanúja lehessen, amint a sisakkő felkerül a Salt Lake templom legmagasabb tornyára
A szülők segíthetnek gyermekeiknek felkészülni, hogy igent mondjanak arra a meghívásra, hogy jöjjenek a templomba