6. fejezet

Tökéletessé válni az Úr előtt: „Legyünk egyre jobbak napról napra”

„Ne várjátok, hogy azon nyomban tökéletessé váltok. Ha így gondolkodtok, csalódottak lesztek. Legyetek jobbak ma, mint amilyenek tegnap voltatok, és legyetek jobbak holnap, mint amilyenek ma vagytok!”

Lorenzo Snow életéből

Lorenzo Snow elnök egyszer részt vett egy papsági gyűlésen, ahol minden egyes elderek kvóruma képviselője felállt, és beszámolt a kvóruma által elvégzett munkáról. Miközben Snow elnök ezeket a fiatalembereket hallgatta, visszaemlékezett sok évvel azelőtti önmagára. Amikor szólásra emelkedett, ezt mondta:

„Ha lehetséges, szeretnék elmondani valamit, amit soha nem fogtok elfelejteni, és azt hiszem, talán megtehetem.

Azt látom – mint szinte minden alkalommal, amikor fiatal elderek összegyűlnek, sőt, valójában akkor is, amikor középkorú elderek gyűlnek össze –, hogy egyfajta vonakodás van bennetek, hogy közönség előtt beszéljetek. Ezt látom ma délelőtt azokban a fiatalemberekben, akik felálltak, hogy kifejezzék magukat és információt adjanak az általuk végzett munkával kapcsolatosan.

Talán nem veszitek zokon, ha mesélek egy kicsit a saját élményemről, amikor elkezdtem nyilvánosan beszélni, még azelőtt, hogy elder lettem volna. Emlékszem az első alkalomra, amikor felkértek, hogy tegyem bizonyságomat. […] Olyasvalami volt ez, amitől nagyon tartottam, ugyanakkor azt éreztem, hogy kötelességem felállni, de csak vártam és vártam. Valaki bizonyságát tette, aztán egy másik ember is megosztotta bizonyságát, majd még egy, és már majdnem véget ért a gyűlés, de én még mindig rettegtem felállni. Soha addig nem beszéltem hallgatóság előtt. […] [Végtére aztán] arra jutottam, hogy ideje felállnom. Így is tettem. Nos, mit gondoltok, mennyi ideig beszéltem? Megítélésem szerint körülbelül fél percig – de egy percnél bizonyosan nem hosszabb ideig. Ez volt első kísérletem; és azt hiszem, a második is hasonló volt. Bátortalan voltam, …de határozottan és erősen eltökéltem az elmémben, hogy akármikor ilyen vagy ehhez hasonló természetű kötelesség megtételére szólítanak, meg fogom tenni, bármi legyen is az eredménye. Részben ez alapozta meg sikeremet Izráel eldereként.”

Snow elnök elmondta a fiatal férfiaknak, hogy nem sokkal ezen élménye után megtartotta első teljes idejű misszionáriusi gyűlését. Így emlékezett vissza: „Soha nem féltem semmitől annyira az életemben, mint attól a gyűléstől. Egész nap imádkoztam; félrevonultam és az Urat szólítottam. Azelőtt soha nem beszéltem [nyilvánosan] azokon a bizonyságtételi gyűléseken kívül. Rettegtem tőle. Nem hiszem, hogy bárki is jobban félt volna valamitől, mint én akkor e feladattól. Összehívták a gyűlést, és a szoba meglehetősen tele volt. […] Elkezdtem beszélni, és azt hiszem, körülbelül háromnegyed órát töltöttem ki.”¹ Egy másik beszámolójában ezt jegyezte fel ugyanerről a gyűlésről: „Amikor odaálltam a gyülekezet elé, noha nem tudtam egyetlen szót sem, mit mondhatnék, mihelyt szólásra nyitottam a számat, a Szentlélek nagy erővel megpihent rajtam, világossággal töltve el elmémet, olyan elgondolásokat és helyénvaló nyelvezetet közölve, mellyel át tudtam adni azt. Az emberek ámultak, és még egy gyűlést kértek.”²

Snow elnök megosztotta, mi a tanulság, amelyet szeretett volna, ha a fiatalemberek megtanulnak élményéből: „Ifjú barátaim, lehetőségetek van naggyá válni – épp olyan naggyá, amilyenné válni kívántok. Életetek kezdetén olyan dolgokra vágyhat a szívetek, melyeket nehéz elérnetek, de valószínűleg elérhető távolságban vannak. Talán kudarcot vallotok első próbálkozásaitokban, hogy kielégítsétek vágyaitokat, és kitartó erőfeszítéseitek talán nem bizonyulnak sikeresnek. De amennyiben erőfeszítéseitek becsületes erőfeszítések, és amennyiben vágyaitok igazlelkűségen alapszanak, akkor a tapasztalat, amelyet szívetek vágyaira való törekvésetek során szereztek, szükségszerűen javatokra lesz majd, és még a hibáitok is – ha hibáztok – előnyötökre válnak.”³

Ez volt Snow elnök egyik kedvenc témája. Gyakran emlékeztette a szenteket az Úr azon parancsára, hogy legyünk tökéletesek, és biztosította őket afelől, hogy saját szorgalmuk által és az Úr segítségével engedelmeskedni tudnak e parancsnak. Ezt tanította: „Éreznünk kell szívünkben, hogy Isten a mi Atyánk, és hogy miközben hibázunk és még gyengék vagyunk, ha életünk annyira megközelíti a tökéletességet, amennyire csak lehet, akkor minden rendben lesz velünk.”⁴

Lorenzo Snow tanításai

Szorgalommal, türelemmel és isteni segítséggel engedelmeskedni tudunk az Úr azon parancsának, hogy legyünk tökéletesek.

„Mikor Ábrám kilenczvenkilencz esztendős vala, megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda néki: Én a mindenható Isten vagyok, járj én előttem, és légy tökéletes” [1 Mózes 17:1].

Ezzel kapcsolatosan idézem a Szabadító szavainak egy részét a hegyi beszédéből, ahogyan azokat Máté 5. fejezetének utolsó versében olvashatjuk.

„Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes” [Máté 5:48]. […]

Megtudjuk, hogy az Úr megjelent Ábrahámnak, és igen nagy ígéreteket tett neki, továbbá hogy mielőtt felkészült lett volna azok elnyerésére, egy bizonyos elvárást támasztottak vele szemben, nevezetesen hogy ő [Ábrahám] váljon tökéletessé az Úr előtt. Ugyanezt a követelményt támasztotta a Szabadító a tanítványaival szemben is, hogy legyenek tökéletessé, amint Ő és az Ő Mennyei Atyja tökéletesek. Véleményem szerint olyan kérdés ez, mely igen aggasztja az utolsó napi szenteket, és szeretnék pár észrevételt tenni javaslat gyanánt, hogy elgondolkodhassanak rajtuk azok, akik aggodalmaskodnak ezen.

Az Úr a legnagyobb áldásait szándékozik ráruházni az utolsó napi szentekre, de Ábrahámhoz hasonlóan nekünk is fel kell készülnünk azokra, ehhez pedig nekünk is megadatott ugyanaz a törvény, melyet az Úr neki adott. Tőlünk is megkívántatik, hogy eljussunk a tökéletesség állapotába az Úr előtt; az Úr pedig ebben az esetben sem – ahogyan egyetlen esetben sem – támasztott olyan követelményt, melynek ne lehetne eleget tenni, hanem épp ellenkezőleg, megadta az utolsó napi szentek használatára az eszközt, mely által eleget tudnak tenni szent rendjének. Amikor az Úr ezt a követelményt támasztotta Ábrahámmal szemben, megadta neki az eszközt, mely által alkalmassá válik arra, hogy engedelmeskedjen e törvénynek és teljes mértékben eleget tegyen a kívánalomnak. Része volt a Szentlélek kiváltságában, hiszen olvashatjuk, hogy az evangélium prédikáltatott Ábrahámnak, és ezen az evangéliumon keresztül szert tehetett arra a mennyei segítségre, amely lehetővé tette számára Isten dolgainak megértését; nélküle egyetlen ember sem teheti ezt meg; nélküle egyetlen ember sem juthat el a tökéletesség állapotába az Úr előtt.

Így van ez az utolsó napi szentek vonatkozásában is; lehetetlen volna felemelkedniük efféle erkölcsi és lelki normához, hacsak nem természetfeletti [mennyei] segítséggel és támogatással. Azt sem várjuk el, hogy az utolsó napi szentek azon nyomban eleget tegyenek vagy eleget tudjanak tenni e törvénynek minden körülmények közepette. Időre van szükség; sok türelmet és az elme és a szív fegyelmét kívánja az e parancsolat iránti engedelmesség. És bár eleinte talán kudarcot vallunk próbálkozásainkban, ennek nem szabad elvennie az utolsó napi szentek kedvét a törekvéstől, hogy elszántan eleget tegyenek a nagy követelménynek. Bár Ábrahámnak talán volt hite ahhoz, hogy hittel járjon az Úr előtt e mennyei törvény szerint, mégis voltak olyan alkalmak, amikor hite komolyan próbára lett téve. Ennek ellenére mégsem kedvetlenedett el, mivel eltökélt szándékában állt eleget tenni Isten akaratának.

Azt gondolhatjuk, hogy nem tudunk elég jól a tökéletes törvény szerint élni, hogy önmagunk tökéletesítésének munkája túlságosan nehéz. Ez részben igaz lehet, de a tény akkor is fennáll, hogy ez a Mindenható parancsa számunkra, és mi nem vehetjük azt semmibe. Amikor embert próbáló pillanatokat élünk át, akkor ideje kihasználnunk azt a nagy kiváltságot, hogy az Úrhoz fordulhatunk erőért és értelemért, intelligenciáért és kegyelemért, mellyel aztán le tudjuk győzni a test gyengeségét, mely ellen állandóan hadakoznunk kell.⁵ [Lásd az 1. és a 2. javaslatot a 108. oldalon.]

Amikor eleget teszünk az Úr valamely követelményének, abban a tekintetben tökéletesek vagyunk.

Ábrahámtól azt kérte az Úr, hogy hagyja el családját és hazáját [lásd Ábrahám 2:1–6]. Ha nem tett volna eleget e követelménynek, nem nyugodott volna rajta az Úr jóváhagyása. De eleget tett neki; és miközben otthonából távozott, nem kétséges, hogy a tökéletesség eme isteni törvényének engedelmeskedett. Ha nem tett volna eleget neki, akkor minden bizonnyal nem tudott volna engedelmeskedni a Mindenható követelményeinek. És miközben elhagyta atyja házát, miközben kitette magát e megpróbáltatásnak, azt tette, aminek megtételében saját lelkiismerete és Isten Lelke igazolta őt; és senki sem tudta volna jobban tenni, feltéve, hogy semmi hamisságot nem cselekszik, amikor e munkát végzi.

Amikor az utolsó napi szentek befogadták az evangéliumot a távoli nemzetekben, és amikor a Mindenható hangja azt mondta nekik, hogy hagyják el atyáik földjeit, hagyják el rokonságukat, amint Ábrahám tette, amilyen mértékben eleget tettek e követelménynek, olyan mértékben engedelmességben jártak e törvény tekintetében, és olyan tökéletesek voltak, amennyire csak az ember lehet azon körülmények között és abban a hatáskörben, melyben cselekedtek; nem úgy értve, hogy tökéletesek voltak tudásban vagy hatalomban stb., hanem érzéseikben, feddhetetlenségükben, indítékaikban és eltökéltségükben. És miközben átszelték a nagy mélységet, feltételezve, hogy nem zúgolódtak és panaszkodtak, hanem engedelmeskedtek a tanácsoknak, melyeket kaptak, és minden módon ildomosan viselték magukat, akkor annyira tökéletesek voltak, amennyire Isten kívánta.

Az Úr szándéka az, hogy felvigyen minket a celesztiális királyságba. Közvetlen kinyilatkoztatás útján feltárta, hogy mi az Ő leszármazottai vagyunk, az örök világokban megalkotva, és azzal a különleges céllal jöttünk e földre, hogy felkészítsük magunkat Atyánk dicsősége teljességének elnyerésére, amikor visszatérünk majd a színe elé. Ezért aztán törekednünk kell a képességre, hogy megtartsuk e törvényt, hogy megszenteljük indítékainkat, vágyainkat, érzéseinket és érzelmeinket, hogy tiszták és szentek lehessenek, valamint hogy akaratunk minden dologban alá legyen rendelve Isten akaratának, és ne legyen saját akaratunk azon kívül, hogy Atyánk akaratát kívánjuk megcselekedni. Az ilyen ember tökéletes a hatókörében, és kiérdemli Isten áldását mindenben, amit tesz, bárhol járjon is.

De ki vagyunk téve az oktalanságnak, a test gyengeségének, és többé-kevésbé tudatlanok vagyunk, ennélfogva hajlamosak vagyunk hibázni. Igen, de ez nem ok arra, hogy ne érezzünk vágyat arra, hogy eleget tegyünk Isten e parancsának, különösen azt látva, hogy Ő elérhető távolságba tette számunkra az eszközöket e munka elvégzéséhez. Én ezt értem a tökéletesség szó jelentése alatt, ahogyan Szabadítónk kijelentette, és ahogy az Úr kifejezésre juttatta Ábrahámnak.

Egy ember tökéletes lehet néhány dolog tekintetében, míg más téren talán nem az. Az ember, aki hűen betartja a bölcsesség szavát, tökéletes, ami ezt a törvényt illeti. Amikor megbántuk bűneinket és megkeresztelkedtünk azok bocsánatára, akkor tökéletesek voltunk, ami ezt a kérdést illeti.⁶ [Lásd a 3. javaslatot a 108. oldalon.]

Ahelyett, hogy elcsüggednénk, amikor kudarcot vallunk, lehetőségünk van bűnbánatot tartani és erőt kérni Istentől, hogy jobban tudjunk cselekedni.

Nos, János apostol azt mondja, hogy „Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Ő hozzá; mert meg fogjuk őt látni, a mint van. És a kiben megvan ez a reménység Ő iránta, az mind megtisztítja ő magát, a miképen Ő [Krisztus] is tiszta.” [Lásd 1 János 3:2–3.] Az utolsó napi szentek elvárják, hogy elérjék a tökéletesség eme állapotát; elvárjuk, hogy olyanná váljunk, mint Atyánk és Istenünk, alkalmas és érdemes gyermekek, akik jelenlétében élhetnek; elvárjuk, hogy amikor Isten Fia megjelenik, akkor megkapjuk megújhodott és megdicsőült testünket, és hogy „a mi nyomorúságos testünk… [elváltozzon és] hasonló legyen az Ő dicsőséges testéhez”. [Lásd Filippibeliek 3:21.]

Ezek az elvárásaink. Most pedig minden jelenlévő tegye fel magának ezt a kérdést: Megfelelő alapja van-e elvárásainknak? Más szóval: törekszünk-e arra, hogy megtisztítsuk magunkat? Hogyan érezhetné igazolva magát egy utolsó napi szent, ha nem törekszik arra, hogy megtisztítsa magát, ahogyan Isten is tiszta? Ha nem törekszik arra, hogy lelkiismeretét tisztán tartsa az Isten és ember elleni minden vétektől élete minden napján? Kétségtelen, hogy sokunk úgy jár Isten előtt napról napra, hétről hétre és hónapról hónapra, hogy nem érezzük úgy, hogy ítélet alatt állnánk; helyénvalón viselve magunkat és buzgón és teljes alázattal keresve Isten Lelkét, hogy irányítsa mindennapi utunkat. Mégis lehet egy vagy több olyan alkalom az életünkben, amikor nagy megpróbáltatás ér és talán le is győz minket, és ha ez így is van, az nem ok arra, hogy ne próbáljuk meg még egyszer, méghozzá megkettőzött energiával és eltökéltséggel célunk elérése érdekében.⁷

Az Úr szeretne elnéző lenni gyermekeivel a földön, de valódi bűnbánatot kíván tőlük, amikor vétkeznek vagy bármely kötelességükben mulasztást követnek el. Elvárja engedelmességüket és azt, hogy törekedjenek elvetni minden bűnt, megtisztítani magukat, és valóban az Ő népévé, az Ő szentjeivé válni, hogy felkészültek lehessenek a színe elé állni, Hozzá hasonlóvá válni, és Vele uralkodni az Ő dicsőségében. Ennek eléréséhez a szoros és keskeny ösvényen kell járniuk, életüket ragyogóbbá és jobbá kell tenniük, miközben eltölti őket a hit és a jószívűség, amely Krisztus tiszta szeretete, és minden kötelességnek hűen eleget tesznek az evangéliumban.⁸

Ha részleteiben elolvashatnánk Ábrahám élettörténetét, vagy más nagyszerű és szent emberek életét, kétségkívül azt látnánk, hogy az igazlelkűségre való törekvésüket nem mindig koronázta siker. Ezért aztán nem szabad csüggednünk, ha egy gyenge pillanatban legyőzetünk. Sőt, épp ellenkezőleg: azon nyomban meg kell bánnunk a tévedést vagy hibát, amit elkövettünk, és amennyire csak lehetséges, helyre kell hoznunk, majd pedig Istenhez kell fordulnunk újult erőért ahhoz, hogy tovább tudjunk haladni és jobban tudjunk cselekedni.

Ábrahám tökéletesen járt Isten előtt nap mint nap, amikor elhagyta atyja házát; amikor pedig pásztorai veszekedésbe keveredtek unokaöccse, Lót pásztoraival, a viszály feloldására tett javaslata kiváló és fegyelmezett elméről tett tanúságot [lásd 1 Mózes 13:1–9]. Azonban elérkezett Ábrahám életében egy olyan időpont, amely minden bizonnyal nagyon megpróbáló volt; valójában aligha tudunk elképzelni ennél súlyosabb dolgot, ez pedig az volt, amikor az Úr felszólította, hogy áldozza fel szeretett és egyetlen fiát, noha Ábrahám rajta keresztül várta az Úr számára tett hatalmas ígéretének beteljesedését. A megfelelő hozzáállás tanúsításával azonban lehetővé vált számára, hogy felülkerekedjen a próbatételen, és bebizonyítsa Istennek hitét és feddhetetlenségét [lásd 1 Mózes 22:1–14]. Aligha feltételezhetjük, hogy Ábrahám bálványimádó szüleitől örökölte efféle lelkiállapotát; nem ellentmondásos azonban azt gondolni, hogy Isten áldásával kísérve lehetővé tétetett számára, hogy szert tegyen rá, miután hasonló csatákat vívott a testtel, mint mi, és kétségtelenül időnként csatát vesztett, majd ismét győzedelmeskedett, míg végül képes volt kiállni egy ilyen súlyos próbatételt.

Pál apostol ezt mondja: „Az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is, a ki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő” [Filippibeliek 2:5–6]. Nos, minden ember, akinek ez a cél lebeg a szeme előtt, meg fogja tisztítani magát, ahogyan Isten is tiszta, és megpróbál tökéletesen járni előtte. Megvannak az apró balgaságaink és gyengeségeink; meg kell próbálnunk olyan gyorsan leküzdeni ezeket, ahogy csak lehetséges, és el kell ültetnünk gyermekeink szívében azt az érzést, hogy Isten félelme felnövekedhessen bennük egész kicsiny koruktól fogva, és hogy megtanulhassák helyesen viselni magukat Isten előtt minden körülmények közepette.

Ha egy férj képes egy napot vitatkozás nélkül megélni a feleségével, vagy úgy, hogy senkivel se bánik gorombán, és semmilyen más módon nem szomorítja meg Isten Lelkét, akkor addig jól van; addig tökéletes. Akkor aztán próbáljon meg ugyanilyen lenni másnap is. De ha tegyük fel a másnapi próbálkozása során kudarcot vallana, az nem ok arra, hogy ne járjon sikerrel a harmadik napon…

Az utolsó napi szentekben állandóan élnie kell e törekvésnek, melyet oly világosan lefektettek a korábbi idők apostolai. Törekednünk kell mindennap úgy élni, hogy lelkiismeretünk ne vádoljon minket senkit illetően sem. Isten pedig bizonyos eszközöket biztosított az egyháznak, mely segítségünkre lehetett: nevezetesen apostolokat és prófétákat és evangélistákat stb., „a szentek tökéletesbbítése czéljából” stb. [Lásd Efézusbeliek 4:11–12.] Ránk ruházta továbbá Szent Lelkét is, aki tévedhetetlen vezető, és mellettünk áll, akárcsak Isten egy angyala, megmondva nekünk, mit cselekedjünk, erőt és támaszt nyújtva, amikor mostoha körülmények támadnak utunk során. Nem szabad hagynunk, hogy elcsüggedjünk, amikor felismerjük gyengeségeinket. Az ősi és modernkori próféták összes dicső példájában aligha találunk olyan esetet, amikor megengedték volna a Gonosznak, hogy elcsüggessze őket, hanem épp ellenkezőleg, állandóan arra törekedtek, hogy győzedelmeskedjenek, hogy elnyerjék a jutalmat, és ezáltal felkészültek legyenek a dicsőség teljességére.⁹ [Lásd a 4. javaslatot a 108. oldalon.]

Isteni segítséggel képesek vagyunk felülkerekedni a világ balgaságain és hívságain.

Amint egyszer sikerül elmélyíteni elménkben, hogy – az evangéliumon keresztül, amelyet befogadtunk – valóban megvan bennünk az erő, hogy legyőzzük szenvedélyeinket, vágyainkat, és minden dologban alávessük akaratunkat Mennyei Atyánk akaratának, és ahelyett, hogy családunk körében kellemetlen érzések előidézői lennénk, inkább nagy mértékben hozzájárulunk egy kicsinyke mennyország létrehozásához a földön, akkor elmondhatjuk, hogy a csatát már félig megnyertük. Az egyik fő nehézség, amellyel sokan küzdenek, az, hogy túlzottan hajlamosak vagyunk megfeledkezni az élet nagyszerű céljáról, Mennyei Atyánk szándékáról, amiért ide helyezett minket a halandóságba, és arról a szent elhívásról, mellyel elhívattunk; ennélfogva aztán ahelyett, hogy felülemelkednénk az idő apró mulandó dolgain, túl gyakran engedjük meg magunknak, hogy leereszkedjünk a világ szintjére, anélkül, hogy javunkra fordítanánk a mennyei segítséget, melyet Isten biztosít számunkra, noha egyedül az tud képessé tenni minket e gyengeségek leküzdésére. Nem vagyunk jobbak a világnál, ha nem tápláljuk azt az érzést, hogy tökéletesnek kell lennünk, ahogyan a mi mennyei Atyánk is tökéletes.

Ezzel az intelemmel fordult a Szabadító a korábbi idők szentjeihez, akiknek hozzánk hasonló szenvedélyeik voltak, és akik hasonló kísértéseknek voltak kitéve, mint mi, az Úr pedig tudta, hogy az emberek eleget tudnak-e tenni e felszólításnak vagy sem. Az Úr soha nem követelt meg, és soha nem is fog megkövetelni olyan dolgokat a gyermekeitől, melyeket lehetetlen megtenniük. Izráel elderei, akik el szándékoznak menni a világba, hogy a szabadulás evangéliumát hirdessék egy korcs és elfajult nemzedéknek, olyan népek között, akik telve vannak gonoszsággal és romlottsággal, nos, nekik különösen ápolniuk kell ezt a lelket. De nemcsak nekik, hanem mindenkinek – minden fiatal férfinak és nőnek, aki ehhez az egyházhoz tartozik, és érdemes arra, hogy szentnek neveztessék, nekik is táplálniuk kell ezt az arra irányuló vágyat, hogy eleget tudjanak tenni e kívánalomnak, hogy lelkiismeretük tiszta lehessen Isten előtt. Gyönyörű dolog akár fiatalnak, akár idősebbnek szem előtt tartania ezt a célt; különösen csodálatos, amikor fiataljaink olyan utat választanak, hogy Isten világossága és intelligenciája sugározhasson orcájukról, és megfelelően érthessék az életet, és felül tudjanak emelkedni a világ balgaságain és hívságain, valamint az emberi hibákon és gonoszságokon.¹⁰

Semmi szükség arra, hogy az utolsó napi szentek aggodalmaskodjanak e világ dolgai miatt. Ezek mind el fognak múlni. Szívünknek fentebbvaló dolgokon kell csüngeniük; arra a tökéletességre kell törekednünk, mely megvolt Krisztus Jézusban, aki minden dologban tökéletesen engedelmes volt az Atyának, és így elnyerte nagyszerű felmagasztosulását, és mintává vált fivérei számára. Miért kellene bosszankodnunk és aggódnunk ezen időleges dolgok miatt, amikor rendeltetésünk oly nagyszerű és dicsőséges? Ha ragaszkodunk az Úrhoz, betartjuk parancsolatait, mintát veszünk az Ő tökéletességeiről, és kinyúlunk mennyei királyságának örökkévaló valóságai után, akkor minden rendben lesz velünk, végül pedig diadalmat aratunk és elnyerjük a győzelmet!¹¹

Minden tettetekben és mindabban, ahogyan viselkedtek, mindig legyen meg bennetek az a tudatosság, hogy ebben a pillanatban készültök fel és készítetek magatoknak egy olyan életet, melyet az örökkévalóságban folytatni fogtok. Ne cselekedjetek semmi olyan elv szerint, melyet szégyellnétek vagy vonakodnátok követni a mennyben; semmi olyan eszközt ne használjatok egy cél elérése érdekében, melyet rosszallna a celesztiálisan megvilágosodott lelkiismeret. Miközben érzéseitek és szenvedélyeitek tettekre ösztönöznek, mindig tiszta, tiszteletreméltó, szent és erényes tantételek uraljanak és irányítsanak benneteket!¹²

Nem tudunk azon nyomban tökéletessé válni, de nap mint nap tudunk egy kicsivel jobbak lenni.

A gyermek kisdedből fiúvá érik, majd fiúból férfivá, állandó és folyamatos növekedéssel, azt azonban nem tudná megmondani, hogyan vagy mikor zajlik a növekedés. Észre sem veszi, hogy növekszik, azonban az egészség törvényeinek megtartásával és élet-útjának bölcs bejárásával idővel eléri a férfikort. Így van ez velünk, utolsó napi szentekkel is. Növekszünk és gyarapszunk. Az adott pillanatban nem vagyunk ennek tudatában, de mondjuk egy év elteltével észrevesszük, hogy – úgymond – feljebb járunk a hegyoldalon, egyre közelebb a csúcshoz. Érezzük, hogy van hitünk az Úrban; hogy gondoskodása mindig a javunkat szolgálja; hogy kapcsolatunk van Vele; hogy Ő ténylegesen az Atyánk; és hogy Ő vezet minket életünk során.¹³

Ne várjátok, hogy azon nyomban tökéletessé váltok. Ha így gondolkodtok, csalódottak lesztek. Legyetek jobbak ma, mint amilyenek tegnap voltatok, és legyetek jobbak holnap, mint amilyenek ma vagytok! A kísértések, melyek talán részlegesen legyőznek minket ma, holnap ne vegyenek erőt rajtunk ilyen mértékben. Így legyünk egyre jobbak napról napra, és ne engedjük életünket úgy elszállni, hogy ne tennénk jót másokkal, csakúgy, mint önmagunkkal.¹⁴

Minden egyes legutóbbi nap vagy legutóbbi hét legyen a legjobb, amelyet valaha is megéltünk, vagyis egy kicsit előrébb kell haladnunk mindennap a tudásban, a bölcsességben és a jótettekre való képességben. Korunk előrehaladtával egyre közelebb kell élnünk az Úrhoz minden egyes új nappal.¹⁵ [Lásd az 5. javaslatot a 108. oldalon.]

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz

Vedd fontolóra ezeket az ötleteket, miközben a fejezetet tanulmányozod, illetve felkészülsz a tanításra! További segítségért lásd az V–VIII. oldalakat!

Snow elnök tudta, hogy a tökéletességre vonatkozó parancsolat aggodalommal tölt el néhány utolsó napi szentet (98–100. oldal). E fejezet tanulmányozása közben keress olyan tanácsot, amely megnyugvást adhat olyasvalakinek, akit nyugtalansággal tölt el a parancsolat, miszerint tökéletesnek kell lennünk!
A 98. oldalon kezdődő részben álló „természetfeletti segítség” kifejezés az Úrtól jövő segítségre utal. Milyen módokon segít nekünk az Úr tökéletessé válnunk?
Vizsgáld meg Snow elnök szavait Ábrahámmal és a korai utolsó napi szent pionírokkal kapcsolatosan a 100. oldalon! Szerinted mit jelent tökéletesnek lenni „abban a hatáskörben, melyben cselek[szünk]”? Gondolkodj el azon, mit tehetnél annak érdekében, hogy tökéletesebb legyél „érzései[d]ben, feddhetetlenség[ed]ben, indítékai[d]ban és eltökéltség[ed]ben”!
Snow elnök azt mondta: „Nem szabad hagynunk, hogy elcsüggedjünk, amikor felismerjük gyengeségeinket” (105. oldal). Hogyan tudunk felülkerekedni a csüggedésen? (Néhány példát találhatsz a 102–105. oldalon.)
Miként segít téged annak tudata, hogy nem szabad elvárnunk, „hogy azon nyomban tökéletessé vál[junk]”? (Lásd 107. oldal.) Gondolj olyan konkrét módokra, melyeken követheted Snow elnök tanácsát, hogy „legyünk egyre jobbak napról napra”!
Keress egy-két olyan kijelentést ebben a fejezetben, amely különösen inspiráló számodra! Mi miatt tetszenek ezek a kijelentések?

Kapcsolódó szentírások: 1 Nefi 3:7; 3 Nefi 12:48; Ether 12:27; Moróni 10:32–33; T&Sz 64:32–34; 67:13; 76:69–70

Segítség a tanításhoz: „Az egyéneket megérinti az, ha elismerik a közreműködésüket. Külön [erőfeszítést] fordíthatsz arra, hogy észreve[dd] minden ember megjegyzéseit, és amennyiben lehetséges, azokat az órai megbeszélés részévé te[dd]” (Tanítás, nincs nagyobb elhívás. 35.).

A Szabadító ezt mondta a hegyi beszédben: „Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes” (Máté 5:48)

Az Úr ezt a parancsolatot adta Ábrahámnak: „járj én előttem, és légy tökéletes” (1 Mózes 17:1)

Nap mint nap törekednünk kell arra, hogy jobbá tegyük a kapcsolatunkat családunk tagjaival