24. fejezet

Gondolatok Jézus Krisztus küldetéséről

„Mindannyian Jézus Krisztustól függünk, az Ő e világra való eljövetelétől, hogy megnyissa az utat, mely által békességet, boldogságot és felmagasztosulást nyerhetünk.”

Lorenzo Snow életéből

1872 októberében Brigham Young elnök megbízta első tanácsosát, George A. Smitht, hogy tegyen egy utazást Európa és a Közel-Kelet bizonyos részein. Smith elnökhöz szóló egyik levelükben Young elnök és második tanácsosa, Daniel H. Wells ezt írták: „Azt szeretnénk, hogy alaposan figyeld meg, milyen lehetőségek állnak nyitva most, illetve hol nyílhatnának lehetőségek az evangélium bevezetésére a különféle országokban, amelyekbe ellátogatsz.” Az út tervezett végállomása a Szentföld volt, ahol Smith elnök majd „felszenteli és az Úrnak ajánlja azt a földet”. Young elnök és Wells elnök azt írta: „Imádkozunk azért, hogy békében és biztonságban megtartass utazásaid során, valamint hogy bőségesen meg legyél áldva a bölcsesség szavaival és szabadon áradó beszéddel minden társalgásodban, melyet a szent evangéliumot illetően folytatsz, eloszlatva az előítéletet és elvetve az emberek között az igazlelkűség magvait.”¹ Smith elnök magával vitt egy kis csoport utolsó napi szentet, köztük Lorenzo Snow eldert, aki akkoriban a Tizenkét Apostol Kvórumának tagja volt. Snow elnök nővére, Eliza R. Snow, aki akkoriban a Segítőegylet általános elnökeként szolgált, szintén velük tartott.

Snow elder az utazásai során gyakorta írt leveleket, melyekben jellemezte a földrajzi jellegzetességeket, az épületeket, valamint az emberek szokásait és körülményeit. Amikor azonban társaival a Szentföldön utaztak, levelei hangneme megváltozott. Gondolatai Isten Fia felé fordultak, aki évszázadokkal előtte ugyanazokon a helyeken járt. Például a következőket írta 1873. februári élményéről, amikor a csoport Jeruzsálem városához közeledett:

„Még egy órányi utazás… és Jeruzsálembe érünk. Tovább haladunk, és végre felkapaszkodunk egy magaslatra [vagy dombra], és letekintünk a »szent városra«, Jeruzsálemre. Jobbra emelkedik Sion hegye, Dávid városa. Tőlünk balra az a fenséges magaslat, mely oly kopárnak látszik, az Olajfák hegye, Szabadítónk egykori legkedveltebb menedéke, a hely, melyet szent lába legutóbb érintett, mielőtt felszállt volna Atyja színe elé. Ezek a jelentős történelmi helyszínek, minden hozzájuk kapcsolódó szent eseménnyel, lenyűgöző és ünnepélyes gondolatokra és elmélkedésre indítanak. Igen, ott fekszik Jeruzsálem! Ahol Jézus élt és tanított, ahol keresztre feszítették, ahol azt kiáltotta: »Elvégeztetett!«, és fejét lehajtván meghalt! Lassan és gondolatainkba merülve tesszük meg a hegyről lefelé vezető kígyózó utat, …mígnem beérünk a városba.”²

A Jordán-folyónál tett látogatása után Snow elder ezt írta: „Miközben ittunk édes, frissítő vizéből, és megmosdottunk szent áramlatában, gondolataink és elménk visszatértek a gyermekkor napjaiba, amikor szokásunk volt az olyan események leírását tartalmazó szent írásokat olvasni, melyek ezen a helyszínen történtek – az izráelitákról szóló szakaszt, amikor a papok, vállukon hordozván a szent frigyládát, a megáradt folyóba léptek, és a folyómeder szárazzá vált; azt a részt, amikor Illés kettéválasztotta a vizeket, és száraz lábbal kelt át, majd pedig a túlparton a mennybe ragadta őt a szélvész, Elizeus pedig mikor visszatért, fogta Illés palástját, amely róla leesett, és megütötte vele a vizeket, ezt mondván: »Hol van az Úr, az Illés Istene?«, mire pedig harmadszor is kettévált a Jordán vize. Ám egy sokkal mélyebb jelentőségű esemény is kapcsolódik ehhez a helyhez – Szabadítónk keresztelése, melyről e szavakkal írnak: »eljöve Keresztelő János, a ki prédikál vala Júdea pusztájában. [És] eljöve Jézus Galileából a Jordán mellé Jánoshoz, hogy megkeresztelkedjék ő általa« [lásd Máté 3]. Mi pedig ott voltunk pontosan ugyanazon a helyen, vagy annak a közelében, ahol mindezen emlékezetes események megtörténtek, ott állva a folyóparton, letekintve a keskeny völgybe, megfürödve ugyanabban a folyóban, amely csendes tanúságot tett e felemelő történésekről.”³ [Lásd az 1. javaslatot a 296. oldalon.]

Lorenzo Snow tanításai

Jézus Krisztus azért jött a világra, hogy megtegye az Atya akaratát, és megnyissa az utat békességünk, boldogságunk és felmagasztosulásunk előtt.

Ezt az evangéliumot különböző alkalmakkal ismertették már a világgal. A próféták ismerték. Tisztán és világosan értették, hogy Jézus volt a Bárány, aki megöletett a világ alapítása óta [lásd Jelenések 13:8; Mózes 7:47], és hogy Ő a megfelelő időben ki fogja nyilvánítani magát az emberek gyermekeinek; meg fog halni a bűneikért, és keresztre lesz feszítve, hogy beteljesítse a szabadulás tervét.⁴

Amikor Jézus gyámoltalan kisdedként a jászolban feküdt, nem tudta, hogy Ő Isten Fia, aki korábban a földet teremtette. Amikor Heródes kiadta végzését, [Jézus] mit sem tudott róla; nem volt meg az ereje, hogy megmentse magát, így hát [Józsefnek és Máriának] fogniuk kellett a gyermeket és Egyiptomba kellett [menekülniük], hogy megóvják a rendelet hatásaitól. […] Férfivá érett, és fejlődése során ki lett nyilatkoztatva számára, ki is Ő, és mi célból van a világon. Fel lett tárva előtte az a dicsőség és hatalom, melynek azelőtt volt birtokában, hogy a világra jött.⁵

Miközben Jézus itt járt a földön, küldetését teljesítve, elmondta az embereknek, hogy nem saját erejéből, se nem saját bölcsessége révén idézte elő közöttük a csodákat, melyeket tett, hanem azért van ott, hogy teljesítse Atyjának akaratát. Nem azért jött, hogy az emberek dicsőségét, az emberek tiszteletét keresse, hanem hogy Atyja tiszteletét és dicsőségét keresse, aki elküldte Őt. Ezt mondta: „Én az én Atyám nevében jöttem, és nem fogadtatok be engem; ha más jőne a maga nevében, azt befogadnátok” [János 5:43].

Nos, küldetésének különössége, az, ami megkülönböztette minden más küldetéstől, ez volt: Nem azért jött, hogy az emberek dicsőségét és tiszteletét keresse, hanem hogy Atyja tiszteletét és dicsőségét keresse, és hogy elvégezze Atyjának munkáját, aki elküldte Őt. Ebben rejlett sikerének titka, és ebben rejlik minden olyan egyén sikerének titka, aki ugyanezen tantétel szerint munkálkodik.⁶

Jézus Krisztus, Isten Fia, egykor olyan helyzetbe helyeztetett, amely a lehető legnagyobb erőfeszítést kívánta annak érdekében, hogy elvégezze azt, ami szükséges volt Isten gyermekei millióinak szabadulásához. A legmagasabb fokú erőfeszítést és eltökéltséget kívánta, mielőtt az Isten Fia át tudott haladni a próbatételen, az áldozaton, amely szükséges volt.⁷

Jézus, Isten Fia, azért küldetett a világra, hogy lehetővé tegye számotokra és számomra e páratlan áldások elnyerését. Hatalmas áldozatot kellett hoznia. Az, hogy el tudja végezni, amit az Atya megkívánt Tőle, megkövetelte minden erejét, ami birtokában volt, és minden hitét, melyet segítségül tudott hívni. […] Nem vallott kudarcot, bár a megpróbáltatás olyan heves volt, hogy nagy vércseppeket verejtékezett. […] Érzései bizonyosan kimondhatatlanok voltak. Ő maga mondja azt, amint azt a Tan és a szövetségek könyvének 19. szakaszában feljegyezve találjátok, hogy szenvedése oly nagy volt, hogy nyomában még Ő is „reszket[ett] a fájdalomtól, és minden pórusból vér[zett], és testben és lélekben is szenved[ett] – és azt kívánt[a], hogy ne igy[a] ki a keserű poharat, és visszarettenje[n]”. De szívében képes volt folyamatosan ezt mondani: „Atyám, ne az én akaratom, hanem a Tiéd legyen meg” [lásd T&Sz 19:15–19].⁸

Mindannyian Jézus Krisztustól függünk, az Ő e világra való eljövetelétől, hogy megnyissa az utat, mely által békességet, boldogságot és felmagasztosulást nyerhetünk. És ha Ő nem tette volna meg ezeket az erőfeszítéseket, akkor soha sem lehetnénk bizonyosak ezekben az áldásokban és kiváltságokban, melyekről biztosítanak minket az evangéliumban, Jézus Krisztus közbenjárása révén, mivel Ő megtette a szükséges erőfeszítéseket.

[…] Bár feláldozta magát és lefektette a megváltás tervét az embereknek, ennek ellenére ha az emberek nem munkálkodnak, hogy elérjék az egységet közötte és köztük, akkor szabadulásuk soha nem fog megvalósulni.⁹

Teljes mértékben megértjük, hogy miként Jézus Krisztus itt lakozott egy testben, amelyet magára öltött, most pedig megdicsőülve lakozik benne, úgy mi is jogosultak vagyunk ugyanerre az áldásra, ugyanerre a felmagasztosulásra és ugyanerre a dicsőségre.¹⁰ [Lásd a 2. és 3. javaslatot a 296. oldalon.]

Jézus Krisztus ellátogatott a földre az utolsó napokban, mennyei igazságokat tárva fel szabadulásunkra.

Az a Lény, aki a mennyben élt, aki ott uralkodott a föld léte előtt, aki megteremtette a földet, és aki az idők delén lejött, hogy tökéletessé tegye és megszabadítsa teremtményeit, megjelent az embernek ebben a korban.¹¹

Tanúságunkat tesszük az egész világnak, hogy isteni kinyilatkoztatás, méghozzá a Szentlélek megnyilvánulásai révén tudjuk, hogy Jézus a Krisztus, az élő Isten Fia, és hogy Ő kinyilatkoztatta magát Joseph Smithnek, épp oly személyesen, ahogyan azt ősi apostolainak tette, miután kiszállott a sírból, továbbá hogy feltárta előtte az emberiség megszabadulásához nélkülözhetetlen mennyei igazságokat.¹²

Két férfi volt a templomban Kirtlandben, akik látták Őt. […] Megjelent előttük Isten Fia, Ő, akit a zsidók megöltek, és ezt mondták: „A fátyol elvétetett elménkről, és értelmünk szemei megnyíltak, és láttuk az Urat a szószék könyöklőjén állva előttünk.” […] Lábai alatt színarany volt. Arca ragyogott, meghaladva a nap fényességét. Hangja olyan volt, mint a nagy vizek zúgásának hangzása. Jehova hangja volt, ezt mondván: „Én vagyok az első és az utolsó. Én vagyok az, aki él. Én vagyok az, aki megöletett. Én vagyok a ti szószólótok az Atyánál. Íme, bűneitek megbocsátattak nektek. Tiszták vagytok énelőttem; emeljétek fel tehát a fejeteket és örvendezzetek. Felépítettétek nevemnek ezt a házat. El fogom fogadni ezt a házat, és ki fogom árasztani Lelkemet azokra, akik betartják parancsolataimat, és nem fogom engedni, hogy ez a szent ház beszennyeződjön” [lásd T&Sz 110:1–8]. Így szólt hangja ugyanannak a Személynek, akit a zsidók elvetettek, itt pedig megmutatta magát. Nos, tudom, hogy olyan dolgok ezek, amelyek igazak, amiként Isten is igaz. A föld nemzetei azonban nincsenek tudatában ennek, hogy Jézus, az Isten Fia, eljött és megjelent az embereknek, és felruházta őket felhatalmazással, hogy hirdessék az evangéliumot és ígéretet tegyenek a Szentlélekre mindazoknak, akik hinni és követni fogják e tantételeket, és tudást kapnak arról, hogy e tantételek igazak.¹³ [Lásd a 4. javaslatot a 296. oldalon.]

A Szabadító újra el fog jönni, nekünk pedig fel kell készülnünk eljövetelére.

Bizonyságunk van Krisztust illetően, hogy Ő el fog jönni a földre, hogy uralkodjék.¹⁴

Jézus idővel el fog jönni és meg fog jelenni közöttünk, ahogy azon a napon megjelent, amikor a földön élt a zsidók között; velünk fog enni és inni, és beszél majd hozzánk, elmagyarázva a királyság rejtelmeit, és olyan dolgokat tárva fel előttünk, melyekről jelenleg nem helyénvaló beszélni.¹⁵

Ha mozgó vonatszerelvényen utazol, míg ott maradsz a helyeden ülve, a vonat elvisz arra a helyre, ahova menni szeretnél, ha azonban lelépsz a vagonról, veszélybe sodródsz, és talán hosszú idő is eltelik, mire másik vonat jön. Így van ez velünk is: ha helyesen élünk, végezzük a munkánkat, előrehaladunk, és ha megtartjuk szövetségeinket, Isten munkáját végezzük és véghezvisszük céljait, és felkészültek leszünk arra az időre, amikor Jézus, az Isten Fia, eljön majd tisztelettől és dicsőségtől övezve, és mindazokra, akik hithűnek bizonyulnak, rá fogja ruházni mindazon áldásokat, amelyeknek elébe néznek, sőt, ezerszer annyit.

[…] Azt mondom az utolsó napi szenteknek: ha bármelyikőtök álmos, olvassa el a Szabadító szavait, melyeket akkor mondott, amikor a földön járt; a tíz szűzről beszélt, akik közül öten bölcsek voltak, és vittek olajat a lámpásukban, amikor pedig a Vőlegény elközelgett, csupán a szüzek fele volt felkészülve, hogy elébe menjen [lásd Máté 25:1–13; T&Sz 45:56–59]. Ne engedjük, hogy ez így legyen velünk, utolsó napi szentekkel! Próbáljunk meg hűek maradni azokhoz az örökkévaló szövetségeinkhez, amelyeket kötöttünk, és maradjunk hűek Istenhez! Isten áldja meg az utolsó napi szenteket, és árassza ki reátok a Lelkét! Legyetek hűek Istenetekhez, legyetek hűek családotokhoz, és minden dologban körültekintően járjatok el! Munkálkodjatok Isten királysága érdekeiért! Ne álljunk a balga szüzek közé, hanem találtassunk érdemesnek azok között állani, akiket királlyá és királynővé koronáznak, és az örökkévalóságon át uralkodnak majd!¹⁶ [Lásd az 5. és a 6. javaslatot a 296. oldalon.]

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz

Vedd fontolóra ezeket az ötleteket, miközben a fejezetet tanulmányozod, illetve felkészülsz a tanításra! További segítségért lásd az V–VIII. oldalakat!

Gondolkodj el Snow elnök szavain a Szentföldön átélt élményeivel kapcsolatban (290. oldal)! Szerinted miért lettek gondolatai és elmélkedései „lenyűgöző[k] és ünnepélyes[ek]”, amikor ott járt? Miként alakíthatunk ki hasonló érzéseket a Szabadító iránt még akkor is, ha nem látogatunk el a Szentföldre?
Tanulmányozd a 291. oldalon kezdődő szakaszt, és gondolkodj el azon, mit tett érted Jézus Krisztus! Miközben elmélkedsz a Szabadító vágyán, „hogy Atyja tiszteletét és dicsőségét keresse”, gondolkodj el azon, mit kell tenned, hogy kövesd Isten akaratát!
A 291. oldalon Snow elnök megosztja a siker titkát. Hogyan működik esetünkben ez a siker?
Olvasd el a 293. oldalon kezdődő részt! Milyen hatással van életedre a Jézus Krisztusról való bizonyságod? Elmélkedj el azon, milyen különböző módjai vannak, hogy kivegyük a részünket a Jézus Krisztusról való bizonyság megosztásában! Például mit tehetünk, hogy megosszuk bizonyságunkat a családunkkal? Azokkal, akiket házi- vagy látogatótanítóként szolgálunk? A felebarátainkkal? Azokkal, akikkel nap mint nap találkozunk?
Milyen módokon tudunk felkészülni Jézus Krisztus második eljövetelére? (Néhány példát találhatsz a 294–295. oldalon.) Hogyan tudunk másoknak is segíteni a felkészülésben?
Milyen hatással voltak Snow elnök tanításai a Jézus Krisztusról való bizonyságodra? Találj módot arra, hogy megoszd bizonyságodat családtagjaiddal és másokkal!

Kapcsolódó szentírások: Lukács 12:31–48; 2 Korinthusbeliek 8:9; 2 Nefi 2:7–8; 25:23, 26; Alma 7:11–13; T&Sz 35:2; Joseph Smith története 1:17

Segítség a tanításhoz: „Kérd meg a résztvevőket, hogy válasszanak egy számukra érdekes szakaszt, és olvassák el magukban! Kérd meg őket, hogy alkossanak két- vagy háromfős csoportokat azokkal, akik ugyanazt a szakaszt választották, és beszéljék meg egymással, mit tanultak!” (Lásd e könyv VII. oldalát.)

„Tanúságunkat tesszük az egész világnak, hogy isteni kinyilatkoztatás, méghozzá a Szentlélek megnyilvánulásai révén tudjuk, hogy Jézus a Krisztus, az élő Isten Fia…”

1872 végén és 1873 elején Lorenzo Snow elder mások társaságában a Szentföldön járt

Snow elnök arra biztatta a szenteket, hogy kövessék az öt bölcs szüzet a Szabadítónak a tíz szűzről mondott példázatából