A szerencsejáték
Ha eddig nem volt dolgotok pókerrel vagy másfajta szerencsejátékkal, ne is kezdjetek hozzá! Ha már igen, hagyjatok fel vele, amíg még lehet!
Kedves testvéreim, csodálatos gyűlésünk volt. Szeretném támogatni mindazt, ami előttem elhangzott és veletek hagyni áldásomat.
Először is szeretnék néhány szót szólni azokkal kapcsolatban, akiket ma délután támogattunk a Hetvenek Kvóruma tagjaiként.
Meggyőződésem, hogy szó szerint férfitestvérek százai érdemesek és képesek arra, hogy az egyház általános tisztségviselőiként szolgáljanak. Mindenhol találkozhatunk velük. Akiket ma támogattunk, egy adott feladat elvégzésére lettek kiválasztva. A legtöbb esetben ez áldozatot igényel, melyet örömmel meghoznak.
Ahogy észrevettétek, 63 éves fiam is azok között volt, akiket támogatottunk. Szeretném tisztázni, hogy nem én javasoltam őt. Ezt mások tették meg, akiknek joguk van erre. Rendkívül érzékenyen érint a részrehajlás kérdése. Ahogy az ügyvédek mondják, megtagadtam a közreműködést. Ennek ellenére hiszem, hogy minden tekintetben méltó és érdemes a feladat betöltésére. Először is azért, mert nagyszerű és csodálatos édesanyja volt. Bárcsak elmondhatnám ezt az édesapjáról is!
Ezt csak a részrehajlás érzékenysége miatt említem meg. Kérlek, ne vonjátok őt felelősségre azért, mert rokoni kapcsolat van közöttünk. Erről ő nem tehet.
És most rátérek arra a témára, amit ma este szeretnék megbeszélni veletek. Egy sor kérésre felelek, amikor az egyház álláspontjáról beszélek egy olyan gyakorlattal kapcsolatban, amely egyre inkább elterjed közöttünk, különösen fiataljaink között. Ez pedig a szerencsejáték annak mindenféle formájában.
Van egy történet, mely szerint egy vasárnap Calvin Coolidge, az Egyesült Államok egykori elnöke, egy szűkszavú ember hazatért istentiszteletről. A felesége megkérdezte, miről szólt a prédikáció. „A bűnről” – felelte. „És mit mondott?” – így a felesége. „Ellenezte” – válaszolta tömören.
Azt hiszem, a szerencsejátékkal kapcsolatos kérdésre is ilyen tömören válaszolhatnék. Ellenezzük.
A szerencsejáték szinte mindenütt ott van és egyre inkább terjed. Az emberek pókereznek. Lóversenyen és kutyafuttatáson fogadnak. Ruletteznek és automatákon játszanak. Összegyűlnek, és bárokban, szalonokban és kaszinókban, valamint túl gyakran otthonaikban játszanak. Sokan nem tudják abbahagyni. Függőséget okoz. Sok esetben további pusztító szokásokhoz és gyakorlatokhoz vezet.
És oly sokan, akik belekeverednek, nem is engedhetik meg ezt anyagilag. Gyakran megfosztja a feleségeket és gyermekeket az anyagi biztonságtól.
A póker, ahogy nevezik, egyetemi, sőt gimnáziumi őrületté válik.
Felolvasok nektek a New York Times Hírszolgálatának cikkéből:
„Michael Sandberg úgy kezdte a hazardírozást pár évvel ezelőtt, hogy aprópénzben játszott a barátaival.
Tavaly ősszel azonban, elmondása szerint hatszámjegyű jövedelem forrásává vált, és a jogi iskola alternatívájává.
A 22 éves Sandberg gyakorlatilag Princeton és Atlantic City között osztja meg az idejét; az előbbiben végzős politika főszakos, az utóbbiban nagytétre pókerezik. (…)
Sandberg szélsőséges példája az ország egyetemein végbemenő szerencsejáték forradalomnak. Sandberg robbanásnak hívja ezt, amire a televíziós pókerbajnokságok sarkallnak, illetve az olyan weboldalak elburjánzása, amelyek online pókert ajánlanak.
Szakemberek szerint nehéz nem észrevenni a szerencsejáték népszerűségét az egyetemek területén. Decemberben például egy diákegyesület a Kolumbia egyetemen megtartotta az első 80 játékosból álló pókerversenyét, 10 dolláros minimum belépési díjjal, az Észak-Karolinai Egyetem pedig az első versenyét 175 játékossal tavaly októberben. Mindkét játékra megteltek a helyek, sőt várakozólistát készítettek. A Pennsylvania Egyetemen minden este privát játékokat reklámoznak egy egyetemi körlevélben.” (Jonathan Cheng, „Poker Is Major College Craze”, Deseret Morning News, 2005. márc. 14., A2. o.)
Ugyanez történik itt Utahban.
Egy anya így ír nekem:
„A 19 éves fiam pókerezik az interneten. Az interneten lévő embereket nem érdekli, hogy a játékos betöltötte-e a 21. életévét. Csak egy bankszámlára van szükség, amin pénz van. Most már egy éve játszik kitartóan. Korábban volt munkahelye, de kilépett, mert annyira függ az internettől és a pókertől, amit pénzért játszik. Mindenféle pókerversenyre feliratkozik, és ha nyer, azt a pénzt használja a szükséges dolgok megvásárlására. Egyszerűen csak ül és játszik az interneten.”
Azt hallottam, hogy mostanra már csak Utah és Hawaii a két állam az Egyesült Államokban, ahol nincsen törvényesített lottózás vagy másfajta szerencsejáték. A levelekből, amelyeket egyháztagoktól kapok, nyilvánvalóvá válik, hogy egyes fiataljaink a pókerrel kezdik. Megízlelik a könnyű pénzszerzés lehetőségét, majd pedig kiutaznak az államból oda, ahol törvényesen hazardírozhatnak.
Az egyik levélben így írnak nekem: „Látom, amint mostanában eme gonosz dolog oly sokak életébe belopakodik. Ott van a TV-ben mindenhol. Az ESPN csatornán van egy Hírességek Pókere és Országos Pókerbajnokság című műsor.”
Majd így folytatja: „Az egyik barátunk hívta a férjemet, hogy jelentkezzen egy helyi pókerbajnokságra díj ellenében. Azt mondta a barátja, hogy »ez nem szerencsejáték. A pénzed bekerül egy nagy edénybe, és aki nyer, viszi az edényt«.”
Hogy ez szerencsejáték-e? Persze, hogy az! A szerencsejáték egy olyan folyamat, ami pénzt igényel, és nem ígéri a javak vagy szolgáltatások igazságos megtérítését.
Számtalan állami lottó létezik ma már. Volt idő, amikor a törvény szinte világszerte tiltotta ezeket. Most pedig jövedelemszerzés céljából működtetik őket.
Úgy 20 évvel ezelőtt ezt mondtam egy konferencián: „A sorsjegy-láz nemrégiben tetőzött, amikor New York államban bejelentették, hogy három nyertes sorsjegy között 41 millió dollár oszlik meg. Az emberek hosszú sorokban vásárolták a szelvényeket. Az egyik nyerő jegy 21 gyári munkásé volt, a második helyen 778 győztes volt, és 113 000-en voltak azok, akik jelképes összeget nyertek. Ez elég jól hangzik.
Volt azonban 35 998 956 vesztes is, akik mind fizettek a nyerés lehetőségéért, de semmit sem kaptak.” (Conference Report, 1985. okt., 67. o.; vagy Ensign, 1985. nov., 52. o.)
Egyes amerikai államok nagy adókat vetettek ki a kaszinókra bevételforrásként. A működtető cégnek is bizonyosan nagy bevételei vannak. Aztán jön a nyerő jegy tulajdonosa. Minden más jegyvásárló pedig üres kézzel távozik.
Oly hálás vagyok azért, hogy amikor az Úr megalapította egyházát, a tized törvényét adta nekünk. Egyszer beszéltem egy másik egyház tisztviselőjével, mely egyház, ha jól értem, a bingo játékból tesz szert bevételeinek jelentős részére. Ezt mondtam neki: „Nem gondoltak még a tizedre mint az egyház pénzbevételi forrására?” Így felelt: „De, és úgy szeretném, ha a bingo helyett inkább ezt a gyakorlatot követnénk! Azonban nem hiszem, hogy ez az én életem során bekövetkezne.”
Kaszinókat nyitottak indián rezervátumokban, hogy bevételhez jussanak a tulajdonosok. Páran nyernek, a többség viszont veszít. Kell is veszíteniük, ha páran nyernek, és ha profitot akarnak termelni.
Egyik fiatal férfink ezt mondta nemrégiben: „Fizess öt dolcsit a mozira, vagy fizess öt dolcsit pókerre – ugyanaz.”
Egyáltalán nem ugyanaz! Az egyik esetben kapsz valamit, amiért fizetsz; a másik esetben csak egyvalaki viszi el a nyereményt, a többiek üres kézzel távoznak.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy a póker a szerencsejátékért való megszállottsághoz vezethet.
Az egyház korai napjaitól fogva elítéltük a szerencsejátékot.
Már 1842-ben Joseph Smith be-szélt ilyesfajta helyzetről, amikor a szentek Missouriban éltek. Ezt mondta: „Hatalmas földeket vásároltunk, farmjaink roskadoztak a termés alatt; békesség és boldogság uralkodott családjaink körében, és szerte a környéken. Mint ahogy azonban nem csatlakozhattunk szomszédainkhoz … éjszakai tivornyáikban, a sabbat megszegésében, lóversenyzésben és szerencsejátékban, ők először kigúnyoltak, majd üldöztek minket, míg végül szervezett csőcselék gyülekezett, és felégették házainkat, kátrányba és tollba forgatták, megostorozták sok testvérünket, mindennek tetejébe pedig a törvénnyel, igazságszolgáltatással és emberséggel ellenkezve elűzték őket lakhelyükről.” (James R. Clark, vál., Messages of the First Presidency of The Church of Jesus Christ of Latter-day Saints, 6 köt. [1965–1975], 1:139)
1844 októberében Brigham Young ezt mondta Nauvoo-ról: „Be akarunk tiltani minden italboltot, szerencsejáték épületet, és minden egyéb erkölcstelen házat vagy dolgot közöttünk, és nem tűrünk meg semmilyen féktelenséget vagy kicsapongást magunk között!” (Messages of the First Presidency, 1:242)
Az egyház elnökei és tanácsosaik újra meg újra szólnak e gonosz dologról. George Q. Cannon, aki az egyház három elnökének is tanácsosa volt, ezt mondta: „Sok gonosz van a világon, melyektől a fiataloknak őrizkedni kell. Ezek egyike a szerencsejáték. Számtalan formában létezik e go-nosz, de mindegyik rossz, és nem szabad belekeveredni.” (Gospel Truth: Discourses and Writings of President George Q. Cannon, vál. Jerreld L. Newquist, 2 köt. [1974], 2:223)
Joseph F. Smith elnök kijelentette: „Az egyház nem helyesli a szerencsejátékot, hanem mint erkölcsileg helytelen dolgot elítéli, és vele együtt a szerencsejáték minden más formáját is, és szigorúan rosszallja, ha bár- mely egyháztag részt vesz ezekben.” („Editor’s Table”, Improvement Era, 1908. aug., 807. o.)
Heber J. Grant elnök ezt tanácsolta: „Az egyház mindig is ellene volt és van most is a szerencsejáték minden formájának. Ellenez bármely olyan szerencsejátékot, foglalkozást vagy úgynevezett üzletágat, amely pénzt vesz el attól az embertől, aki azzal rendelkezik, anélkül, hogy annak az értéknek megfelelő juttatásban részesítené az illetőt. Ellenez minden olyan gyakorlatot, ami … lealacsonyítja vagy gyengíti azt a magas erkölcsi normát, amit az egyház tagjai és általában véve a közösségünk mindig is megtartott.” (Messages of the First Presidency, 5:245)
Spencer W. Kimball elnök azt mondta: „Kezdettől fogva tanácsot kaptunk arra, hogy kerüljük el a szerencsejáték minden formáját. A romlás és károsodás eléri az embert, akár nyer, akár veszít, ha semmiért akar valamit, valamit erőfeszítés nélkül, valamit a teljes ár megfizetése nélkül.” (Conference Report, 1975. ápr., 6. o.; vagy Ensign, 1975. máj., 6. o.)
Dallin H. Oaks elder 1987-ben mesteri értekezést tartott e témában az akkori Ricks Fősikolán, „A szerencsejáték – erkölcsileg helytelen, politikailag nem bölcs” címen (lásd Ensign, 1987. jún., 69–75. o.).
Az egyház álláspontjának eme kijelentésihez hozzátenném sajátjaimat. A szerencsejáték űzése ártalmatlan szórakozásnak tűnhet. Azonban egy olyan hév párosul hozzá, ami végül azok arcán tükröződik, akik játsszák. És túlságosan is gyakran e gyakorlat, mely ártalmatlannak tűnik, tényleges függőséghez vezethet. Az egyház mindig is ellene volt és van ennek a gyakorlatnak. Ha eddig nem volt dolgotok pókerrel vagy másfajta szerencsejátékkal, ne is kezdjetek hozzá! Ha már igen, hagyjatok fel vele, amíg még lehet!
Jobb dolgokkal is eltölthetjük az időnket. Jobb elfoglaltságokkal is leköthetjük az érdeklődésünket és energiánkat. Oly sok gyönyörű olvasmány van! Nem valószínű, hogy belebetegednénk. Ismerjünk meg zenéket és élvezzük azokat! Jól érezhetjük magunkat együtt táncolással, túrázással, biciklizéssel, vagy másként – fiúk és lányok élvezhetik egymás társaságát egészséges módon is.
Mostanában olvasok egy új könyvet, amit az Oxford University Press adott ki, ami nagy érdeklődésre tett szert köreinkben. Egy tanulmányt tartalmaz, amit az Észak-Karolinai Egyetem tanári karának tagjai készítettek. Az amerikai tizenévesek vallásos és lelki életével foglalkozik. A tanulmány készítői számos hit és hagyomány fiataljait megkérdezték. (Lásd Christian Smith és Melinda Lundquist Denton, Soul Searching: The Religious and Spiritual Lives of American Teenagers [2005].)
Arra a következtetésre jutottak, hogy a mi UNSZ fiataljaink többet tudnak a hitükről, elkötelezettebbek mellette, és a társadalmi viselkedést figyelembe véve közelebb maradnak annak tanításaihoz, mint kortársaik.
Az egyik kutató megállapította: „Az UNSZ egyház sokat vár fiataljaitól, és … legtöbbször meg is kapják.” (Elaine Jarvik: „LDS Teens Rank Tops in Living Their Faith”, Deseret News, 2005. már. 15., A3. o.)
Úgy találták, hogy fiataljaink nagy valószínűség szerint szüleik vallását tartják meg; hetente elmennek vallási gyűlésekre, hogy hitüket megosszák másokkal; részt vesznek böjtölésben vagy valamely más önmegtagadásban; és kevesebb kétely van bennük vallási hitelveikkel kapcsolatban.
A tanulmány elemzői arról beszélnek, hogy fiataljaink kora reggel felkelnek, hogy szemináriumra menjenek. „Nehéz olyan korán felkelni – mondja az egyik tanuló. – De áldások járnak vele, ha megteszem. Csodálatosan indul a nap.”
A kutatások rámutatnak, hogy nem minden fiatalunk tökéletes, de mindent összevetve meglepő módon kiemelkednek. Hozzá kell tennem, hogy e gimnazista tanulók számára nincs idő a pókerezésre.
Kedves fiatal barátaim, kikhez ma este szólok, oly sokat jelentetek számunkra! Olyan nagyon fontosak vagytok! Az egyház tagjaiként és a papság viselőiként nagy felelősség nyugszik rajtatok. Kérlek, kérlek, ne herdáljátok el időtöket vagy tehetségeiteket céltalan dolgokkal! Ha mégis, akkor az csökkenteni fogja a tartalmas dolgokra szánható időt. Szerintem tompítani fogja érzékeiteket az iskolai tanulásban. Csalódást fog okozni szüleiteknek, és ahogy az évek múlnak és visszatekintetek, ti is csalódni fogtok magatokban.
A papság, melyet fiatal férfiakként viseltek, az angyalok szolgálatának kiváltságával jár. Az ilyenfajta társaság, kijelentem, összeegyeztethetetlen a szerencsejátékokkal.
„Válassz jól, mikor válaszút előtt állsz!” („Choose the Right”, Hymns, 239. sz.)
A menny áldásai nyugodjanak rajtatok, imádkozom alázattal, amint bizonyságomat hagyom veletek erről a munkáról, és szeretetemet mindazok iránt, akik részt vesznek benne, Jézus Krisztus szent nevében, ámen!