Mit kerestek?
Azok, akik őszintén keresik az igazságot, válaszokat kapnak kérdéseikre – az Urat visszaállított egyházán keresztül találják meg.
Mindig nehéz e nagyszerű kórus után beszélni. Köszönjük a csodálatos zenét.
„Másnap ismét ott állt vala János és kettő az ő tanítványai közűl;
És ránézvén Jézusra, a mint ott jár vala, monda: Ímé az Isten Báránya!
És hallá őt a két tanítvány, a mint szól vala, és követék Jézust.
Jézus pedig hátrafordulván és látván, hogy követik azok, monda nékik: Mit kerestek?” (János 1:35–38)
Világunk manapság sokféle módon keresi a választ a „Mit kerestek?” kérdésre. Túl sokan vannak, akik olyan gyümölcsök magját vetik el, melyek nem táplálják az örökkévaló lelket.
Hadd szemléltessem ezt egy olyan élménnyel, amely az Európa Középső Területi Elnökséggel esett meg, amikor vonattal utaztunk egy gyűlésre! A közösen eltöltött időt arra használtuk fel, hogy beszélgessünk a feladatainkról. A másik oldalon ülő férfi kíváncsian figyelte a beszélgetésünket. Végül megkérdezte: „Katolikusok vagy protestánsok?” Azt feleltük: „Egyik sem. Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházának tagjai vagyunk.” Azt mondta, már hallott az egyházról, majd hozzátette: „Nem jutnak sokra ebben az országban. Az állam csak a katolikus és a protestáns egyházakat ismeri el. Csak ezek kapnak pénzügyi támogatást az államtól. Egy egyház nem létezhet az állam pénzügyi támogatása nélkül.”
Megpróbáltuk elmagyarázni neki, hogy az egyház állami segítség nélkül is nagyon szépen fejlődik, mert az Úr tizedfizetési rendszerét használjuk. Ő azonban tovább erősködött, hogy az egyház nem viszi sokra az országában, és azt ajánlotta, hogy talán a világ más területeire összpontosítsuk erőinket. Természetesen tanúságunkat tettük arról, hogy az Úr rendszere működik, és meséltünk neki a kápolnákról és templomokról, melyek felépítéséhez nem veszünk igénybe kölcsönöket. Meglepődött, de nem tudtuk meggyőzni.
Látva, hogy nem tudjuk meggyőzni, hogy az egyház állami támogatás nélkül is képes létezni, megpróbáltunk témát váltani. Megkérdeztem tőle: „Hová vezetnek a jelenleg folyamatban lévő változások az országában? Az egyre fogyó népesség és az egyre növekvő számú bevándorlók miatt végül kisebbségben maradnak a saját hazájukban.”
Hatalmas nemzeti büszkeséggel azt válaszolta: „Ez soha nem történik meg.”
Erre azt kérdeztem tőle: „Hogyan érthet egyet ezzel a gondolattal, amikor a bevándorlók száma meghaladja a születések számát?!” Kitartott álláspontja mellett, miszerint ez soha nem történhet meg az országával, mert még azelőtt lezárnák a határokat, mielőtt ez bekövetkezne.
Tovább faggattam: „Hogyan akadályozhatja ezt meg a jelenlegi tendenciák tükrében?”
A válasza megrázó volt: „82 éves vagyok. Már rég nem leszek, amikor szembe kell nézni ezzel a problémával.”
A legnagyobb probléma, amivel szembe kell néznünk, miközben a világ ezen részén hirdetjük az evangéliumot, a vallás és a lelki dolgok iránti általános közöny. Túl sokan vannak megelégedve a jelenlegi életvitelükkel, és nem érzik, hogy többet kellene tenniük annál, mint hogy „együnk, igyunk, szórakozzunk”. (Lukács 12:19) Nem érdekli őket semmi más, csak saját maguk – itt és most.
A világ fejlett nemzetei hitükben és cselekedeteikben annyira világiassá válnak, hogy arra a következtetésre jutnak, hogy az emberi lény abszolút személyes szabadsággal rendelkezik. Az egyén nem tartozik számadással senkinek és semminek, csakis önmagának és annak a szűk közösségnek, amelyben él.
Azok a társadalmak, melyekben gyökeret ereszt ez a világias életforma, óriási lelki és erkölcsi árat fognak fizetni. Az úgynevezett egyéni jogokért vívott küzdelemnek csak akkor nem lesz túlzott világiasság és önzés, a társadalmi és egyéni erkölcsi értékek hanyatlása, és a hatalommal való nyílt szembeszegülés az eredménye, ha figyelembe veszik azokat a törvényeket, melyeket az Úr azért alapított, hogy kormányozza a népét a földön.
Ezeket a világias társadalmakat a Tanok és szövetségek 1:16 így jellemzi: „Nem keresik az Urat, hogy megismerjék az ő igazságát, hanem minden ember a maga útján jár, isteneket formál magának a világ képéből.”
Ezért az Úr egyháza azt az utasítást kapta, hogy kövesse a prófétát és mást keressen, mint amit a világ keres. A 17–18. verssel folytatom a Tanok és szövetségek 1. részét:
„Én, az Úr, tehát tudván, hogy mekkora baj sújtja majd a föld lakóit, elhívtam ifj. Joseph Smith szolgámat. Az égből szóltam hozzá és adtam parancsolatokat neki.
Másoknak is adtam parancsokat, hogy hirdessék a világnak ezeket a dolgokat, és mindezt azért tettem, hogy beteljesedjék az, amit a próféták írtak.”
Joseph Smith prófétán keresztül állíttatott vissza az egyház a földre – „sort sorra, szabályt szabályra”. (T&Sz 98:12) Isteni segítséggel lefordította és kiadta a Mormon könyvét. Rá és Oliver Cowderyra ruházták az ároni és a melkisédeki papságot, és újra bevezetésre kerültek az emberek szabadítását szolgáló szent szertartások.
Bátran kijelentjük, hogy Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza feleletet ad a „Mit kerestek?” kérdésre. Egyházunk által találják meg a férfiak és a nők Szabadítónkat és az Ő evangéliumát. Ti, akik összegyűltetek itt ebben a hatalmas gyülekezetben – és az ennél is több szent, akik világszerte nézik ezt a konferenciát –, áldottak vagytok, mert kerestétek és megtaláltátok a visszaállított egyházat.
Az egyház visszaállítás, nem pedig reformáció eredményeképp jött létre. Közép-Európában szerzett legfrissebb élményeim természetesen mélyítették tisztelem azon korai keresztény vezetők szerepe iránt, akik bevezették a reformációt. Az ő erőfeszítéseiknek köszönhetően kezdődött el a tan néhány hibájának kijavítása, melyek a Szabadító földi szolgálata alatt, az általa megalapított egyháztól történő elpártolás hosszú időszaka alatt keletkeztek. Joseph Smith Isten prófétája volt, az Úr szószólója, és minden olyan fontos dolog visszaállítója, amely fontos Isten királyságának felépítéséhez és Urunk, Jézus Krisztus második eljövetelére történő felkészüléshez. Amikor Szabadítónkat keressük, nagyon fontos, hogy egyházán keresztül tegyük azt. Visszaállított egyházán keresztül kaphatjuk meg azokat a szabadító szertartásokat, melyek szükségesek ahhoz, hogy visszatérjünk Hozzá.
Szeretném, ha az egyház minden tagja tudná, hogy jelenlegi megbízásom alatt megtanultam, hogy Jézus Krisztus evangéliumának hirdetése olyan kihívásokkal jár együtt, melyeket eddig el sem tudtam képzelni. Mégis, mindennap felcsillannak a remény új sugarai, főleg az Úr áldásainak köszönhetően, de a területen szolgáló vezetők, egyháztagok és misszionáriusok erőfeszítésének köszönhetően is. Azok, akik őszintén keresik az igazságot, válaszokat kapnak kérdéseikre – az Urat visszaállított egyházán keresztül találják meg. A sok példából, amit hozhatnék, hadd osszak meg veletek hármat: egy édesapa, egy fiatal felnőtt és egy egyedülálló nőtestvér, akik új hitet és új reményt találtak az életükben.
Egy négytagú családdal először a nővérek vették fel a kapcsolatot, és az első alkalomtól kezdve az édesanya és gyermekei gyakran olvasták a Mormon könyvét, naponta imádkoztak, és istentiszteletre akartak járni. Az édesapa azonban ellenállt – feleségétől eltérően ő nem volt keresztény, és még nem érezte felkészültnek magát arra, hogy újraértékelje hitét.
A nővér misszionáriusok azt a sugalmazást kapták, hogy tanításaikat Jézus Krisztusra összpontosítsák. Saját szavaikat idézem:
„Tanítottunk Joseph Smith-ről, Krisztusba vetett hitéről, arról, hogy mit tanulhatunk Krisztusról az első látomásból, és a próféta Szabadítóról szóló bizonyságából. Minden, amit valaha is együtt olvastunk – vagy amire kértük őket, hogy az egész család együtt olvasson a Mormon könyvéből – a Megváltóról tanította őket. Ettől kezdve kezdtünk fejlődést tapasztalni. Büszkén akasztották ki a nappaliba Krisztus bekeretezett képét – amit tőlünk kaptak ajándékba.”
Az édesapának akkor változott meg a szíve, amikor felesége bejelentette, hogy szeretne megkeresztelkedni, és a fiai is elhatározták, hogy imádkoznak saját keresztelkedésük felől. Attól a pillanattól kezdve rendszeresen olvasott a Mormon könyvéből, és imádkozott a keresztelkedésről. Őszinte vágyakozása, hogy megtudja igaz-e az egyház, megváltoztatta őt, és ő lett az otthonuk lelki vezetője. Nem sokkal keresztelkedésük előtt az édesapa kért egy tizedcédulát és egy borítékot. Egy másodperccel sem akarta késleltetni a parancsolatok betartását.
Egy másik esetben, egy fiatal férfitestvért hoztak vissza az egyházba a Kinyújtott Kar Kezdeményezés nevű szervezetnek köszönhetően, melyet azért hoztak létre, hogy újra aktív taggá tegyenek 18 és 30 év közötti fiatal felnőtteket. Egyik gyülekezeti házunkban az egyik első tevékenységek alkalmával, ez a férfitestvér volt az egyetlen, aki nem volt misszionárius, de néhány hét elteltével 30 embert hozott a családi estére és a többi rendezvényre.
Ez a férfitestvér weboldal-tervező – ő és társa saját weboldal-tervező vállalkozásba kezdtek. Jelenleg két nem egyháztaggal él együtt, akik mindketten a weboldal-tervező cégénél dolgoznak. Nagyon bátran osztja meg a bizonyságát. Az egyik munkatársa korábban keresztény teológiát tanult, ez a testvér pedig beajánlotta őt azoknál a misszionáriusoknál, akik a fiatal felnőttek programjában dolgoztak. Mostanára ez a munkatársa rendszeresen részt vesz egyházi programokon, az újra aktív taggá vált férfitestvér pedig segít a misszionáriusoknak tanítani őt azáltal, hogy bizonyságát teszi az evangélium igazságáról.
Egy másik esetben egy fiatal nő Hamburgból, azért küzdött, hogy megtalálja élete lelki értelmét. Imádkozni kezdett és megkérdezte Istent, hogy mitévő legyen. Egy reggel, három napig tartó böjt és számos ima után, otthonából a buszmegállóba sétált. Amikor odaért, rájött, hogy otthon hagyott pár kulcsot, amire aznap szüksége volt. Hazament, felvette a kulcsokat és visszasétált a buszmegállóba. Nagyon ideges lett, amikor rájött, hogy lekéste azt a buszt, amivel utazni szokott.
Időközben két misszionárius utazott egy buszon Hamburg felé. Utazás közben az a benyomásuk támadt, hogy beszélniük kell az első emberrel, akivel a leszállás után találkoznak. A két elder leszállt a buszról és rögtön megpillantották ezt a fiatal nőt. Röviden beszélgettek az egyházról és egyeztettek egy tanításra alkalmas időpontot. A fiatal nőnek azonnal olyan érzése támadt, hogy az elderek valahogy válaszként érkeztek az imáira. Az egyház jó tagjai a misszionáriusokkal együtt tanították őt és segítettek neki, hogy egyházközségük különleges részesének érezze magát. Elfogadta Jézus Krisztus visszaállított evangéliumának üzenetét és megkeresztelkedett. Jelenleg az egyházközség Fiatal Nők programjában tevékenykedik.
Földi szolgálata alatt az Úr felismerte, hogy szükség lesz olyan szentírásra, amely segít felépíteni a hitet egyháza tagjainak szívében, és amely segít nekik fejlődni evangéliumában. Ez a család, ez a férfitestvér és ez a nőtestvér mind megtalálták a Szabadítót azáltal, hogy kerestek, és hogy az Ő egyháza megerősítette őket.
Az apostolok halála után – központi vezetőség nélkül, akik útmutatást és irányítást adtak volna – az egyház aposztáziába süllyedt. Ez a történelmi lecke világos: szükség van a Szabadító irányításával működő központi egyházi kormányzatra, amely biztosítja a szabaduláshoz és a felmagasztosuláshoz szükséges tanokat és szertartásokat.
A Bibliában számos bizonyíték van arra, hogy az Úr földi szolgálata idején megalapította egyházát, benne a megfelelő felhatalmazással és szervezettel. Pál például kijelentette:
„És Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangyélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul:
A szentek tökéletesbbítése czéljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére:
Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére:
Hogy többé ne legyünk gyermekek, kiket ide s tova hány a hab és hajt a tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által;
Hanem az igazságot követvén szeretetben, mindenestől fogva nevekedjünk Abban, a ki a fej, a Krisztusban.” (Efézusbeliek 4:11–15)
Hatodik hittételünkben kijelentjük: „Hiszünk ugyanabban az egyházi rendben, amely az őskeresztény egyházban is megvolt: apostolokból, prófétákból, lelkipásztorokból, tanítókból, evangélistákból és egyéb tisztségekből álló rendben.”
Ezért kijelentjük a világnak, hogy a papság visszaállíttatott, Isten kormánya a földön van, és megalapíttatott az a mód, amely által visszajuthatunk az Ő színe elé. Hisszük, hogy nálunk van a legjobb válasz a kérdésre: „Mit kerestek?” A Szabadító azt tanította: „Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.” (Máté 6:33)
Ahogy egy épület is tégláról téglára épül, a Szabadító igaz egyháza is megtérésről megtérésre, bizonyságról bizonyságra, keresztelőről keresztelőre épül. Keressük, találjuk meg, és építsük az Ő egyházát, bárhol is legyünk! Ez az én alázatos imám, Jézus Krisztus nevében, akit mi keresünk, ámen.