Nyitóbeszéd
A továbbhaladás terhe óriási. A lehetőségünk azonban dicsőséges.
Szeretett fivéreim és nővéreim, az egyház világméretű egyháztagsága nevében őszinte együttérzésünket szeretném kifejezni katolikus szomszédainknak és barátainknak ebben a szomorú időszakban. II. János Pál pápa fáradhatatlanul dolgozott azért, hogy előmozdítsa a kereszténység ügyét, felemelje a szegények terheit, és félelem nélkül szólaljon fel az erkölcsi értékek és emberi méltóság érdekében. Nagyon fog hiányozni, különösen annak a rengeteg embernek, akik vezetőjüknek tekintették.
És most kedves fivéreim és nővéreim, úgy vélem a konferencia megnyitásakor helyénvaló, hogy néhány szóban számadást tegyek arról, hogyan sáfárkodtunk az elmúlt 10 esztendőben.
1995. március 12-én ruházták ránk az elnökség magasztos és szent felelősségét.
Az ezt követő konferencián tettem a következő kijelentést:
„Nos, testvéreim, itt az idő, hogy egy kicsit szilárdabban álljunk, emeljük fel pillantásunkat és terjesszük ki elménket Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza nagyszerű millenniumi küldetésének magasabb rendű értelme és megértése felé. Eljött az idő, hogy erősek legyünk! Eljött az idő, hogy habozás nélkül haladjunk előre, jól ismervén küldetésünk jelentését, hatókörét és jelentőségét. Eljött az idő, hogy megtegyük, ami helyes, tekintet nélkül az esetleges következményekre! Itt az idő, hogy megtartsuk a parancsolatokat. Eljött az idő, hogy kedvességgel és szeretettel forduljunk azokhoz, akik bajban vannak és azokhoz, akik sötétségben és fájdalomban bolyongnak. Eljött az idő, hogy megfontoltak és jók, illedelmesek és udvariasak legyünk egymással minden kapcsolatunkban. Más szavakkal, krisztusivá kell válnunk.” („This Is the Work of the Master”, Ensign, 1995. máj., 71. o.)
Nektek kell megítélni, hogy milyen mértékben valósítottuk meg ezt a 10 évvel ezelőtt elhangzott felhívást.
Az elmúlt évtized az egyház történetének csodálatos időszaka volt. A munka rendkívüli módon felvirágzott. Sok jelentős eredményt értünk el.
Ez az előrehaladás nem csak az Első Elnökség, a Tizenkettek Kvóruma, a Hetvenek Kvóruma vagy az Elnöklő Püspökség munkájának köszönhető. Ez az egyház minden cövekelnök- ségi vagy főtanácstagja, minden püspökségi és kvórumelnökségi tagja, minden segédszervezeti elnökségi tagja, minden hithű és tevékeny egyháztagja imájának, erőfeszítéseinek és áldozatos szolgálatának eredménye világszerte.
Kedves fivéreim és nővéreim, bárhol is legyetek, szívből köszönöm nektek nagyszerű és áldozatkész szolgálatotokat. Mily csodálatos emberek vagytok!
Jézus Krisztus evangéliumának magasztossága és csodája, mely Joseph Smith prófétán keresztül visszaállíttatott, ma tündöklő fényességgel ragyog.
Miközben számadást végzünk és visszatekintünk ezekre az évekre, nem lehetünk önteltek és kevélyek, azonban alázatosan hálát érezhetünk a különböző területeken elért eredményekért.
Például, az egyház addig növekedett szerte a világon, míg az Észak-Amerikán kívüli tagság létszáma meghaladta az Észak-Amerikaiét. Egy hatalmas nemzetközi családdá váltunk, szétszórva 160 nemzetben.
Az elmúlt 10 évben több mint 500 új cöveket hoztunk létre, és több mint 4000 új egyházközséget és gyülekezetet. Hárommillió új egyháztaggal lettünk gazdagabbak.
Az oktatási szervezetünkbe kettőszázezerrel többen iratkoztak be. Fiataljaink legnagyobb része erősebb és sokkal hithűbb.
Létre hoztuk az Állandó Oktatási Alapot. A semmiből kezdtük el, csak reményünk volt és hitünk. Ma közel 18 000 fiatalembert támogatunk 27 különböző országban. Ők most tanulnak, és kiemelkednek a szegénység ingoványából, amiben ők és őseik nemzedékeken keresztül éltek. Szakképzettséget szereznek és többszörös fizetést kapnak.
Jelentősen megnöveltük a templomok számát is. 1995-ben 47 volt. Ma 119 templom van, és az idén még hármat felszentelünk.
1995-ben a Mormon könyve 87 nyelven volt elérhető. Ma 106 nyelven olvasható.
Az elmúlt 10 évben a Mormon könyve 51 millió példányban jelent meg.
Szó szerint ezrével építettünk épületeket szerte a világon. Jobb minőségűek és sokkal inkább megfelelnek a szükségleteinknek, mint a korábbiak.
Ráadásul felépítettük Salt Lake Cityben ezt a rendkívüli építményt – ahonnan ma szólunk hozzátok –, az egyedi és gyönyörű Konferenciaközpontot.
Ezen kívül, kinyújtottuk karunkat a világ felé, hogy segítsük a bajban lévőket és az elesetteket, bárhol is legyenek. Az elmúlt 10 év során sok százmillió dollár értékben nyújtottunk segítséget, készpénz és árucikkek formájában, emberbaráti segítségként azoknak, akik nem a mi hitünket vallják.
Beutaztuk a világot, hogy tanúságunkat tegyük a Mindenható munkájáról. Ez idő alatt én személyesen, közel másfél millió kilométert utaztam, és 70 országba látogattam el. Szeretett társam velem utazott, egészen az egy évvel ezelőtt, április 6-án bekövetkezett haláláig. Azóta magányosak vagyunk.
A jövőbe vetett reményünk nagy, a hitünk pedig erős.
Tudjuk, hogy csak parányi részét láttuk annak, amit a jövő tartogat a számunkra.
Én már a 95. életévemben járok. Álmomban sem gondoltam, hogy ilyen sokáig fogok élni. Az életem eszembe juttatja azt a táblát, melyet egy rozsdás dróttal erősítettek fel egy elhasználódott szöges drót kerítésre Texas államban. Ez állt rajta:
Kiégetett az aszály,
Elöntött az ár,
Megrágtak a nyulak,
A rendőrfőnök is elhagyott,
De még mindig itt vagyok!
Remélem, részesülök abban a kiváltságban, hogy addig veletek lehetek, szeretett barátaim és munkatársaim, amíg az Úr megengedi. És azt is remélem, hogy elfogadható lesz az a szolgálat.
Alapunk az Úr Jézus Krisztus evangéliuma. Itt van a szent papság felhatalmazása, amit azoknak a keze állított vissza, akik azt közvetlenül az Úrtól kapták. A függönyöket félrevonták, és a mennyek Istene és az Ő Szeretett Fia Joseph prófétához szólt az utolsó és végső sáfárság megnyitásakor.
A továbbhaladás terhe óriási. A lehetőségünk azonban dicsőséges.
Most megismétlem, amit 10 évvel ezelőtt mondtam: „… itt az idő, hogy egy kicsit szilárdabban álljunk, emeljük fel pillantásunkat és terjesszük ki elménket Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza nagyszerű millenniumi küldetésének magasabb rendű értelme és megértése felé.”
Fivéreim és nővéreim, ez az én felhívásom számotokra ma reggel. Szeretném kifejezni szeretetemet, áldásomat és hálámat, amikor is megnyitjuk ezt a nagyszerű konferenciát! Azért fohászkodom alázatosan, hogy az Úr Lelke vezéreljen mindent, ami történni fog, Jézus Krisztus szent nevében, ámen.