A kedvesség erénye
A kedvesség a celesztiális élet alapja. Egy krisztusi ember kedvesen bánik másokkal.
Sok évvel ezelőtt, amikor elhívtak püspöknek, az volt a vágyam, hogy a püspökség meglátogassa a kevésbé aktív egyháztagokat, hogy megnézze, tud-e valamit annak érdekében tenni, hogy az evangélium áldásait az életükbe hozza.
Egy nap meglátogattunk egy ötvenes éveiben járó férfit, aki egy elismert mesterember volt. Elmondta nekem, hogy utoljára kisfiú korában járt az egyházban. Aznap történt valami. Rendetlenkedett az osztályban és a kelleténél is hangosabb volt, ezért a tanító mérges lett, kiráncigálta az óráról, és azt mondta neki, hogy ne jöjjön vissza.
Ő pedig nem is jött.
Nehezen tudtam elhinni, hogy egy több mint négy évtizeddel ezelőtti durva szónak ilyen mély hatása lehetett. Ez mégis így volt. Ennek eredményként pedig ez a férfi soha sem tért vissza az egyházba. Sőt még a felesége és a gyermekei sem.
Bocsánatot kértem tőle, és kifejeztem sajnálatomat, hogy így bántak vele. Elmondtam neki, hogy milyen sajnálatos dolog az, hogy egy hirtelen kimondott szó, ráadásul ilyen régről, olyan hatással volt, hogy megfossza családját azoktól az áldásoktól, melyek az egyházba járásból adódnak.
„40 év után – mondtam – most már ideje volt, hogy az egyház rendbe tegye a dolgokat.”
Igyekeztem, hogy ez meg is történjen. Bíztattam, hogy szükség van rá, és hogy mindig szívesen látjuk. Igazán örültem, mikor ez a férfi és családja idővel visszatért az egyházba, és erős, hithű egyháztagok váltak belőlük. Különös, hogy ebből a nagyszerű testvérből milyen hatékony házitanító vált, hiszen megértette, hogy egy kicsi, de barátságtalan szó egy egész életen át, vagy talán még azon túl is milyen következményekkel járhat.
Az általam ismert legnagyszerűbb emberek nagyságának és jellemének alapja a kedvességben rejlik. A kedvesség egy olyan útlevél, mely ajtókat nyit meg és barátokat formál. Szíveket lágyít meg és életre szóló kapcsolatokat kovácsol.
A kedves szavak nem csak elhangzásukkor emelik fel a lelkünket, de az évek múlásával is velünk maradhatnak. Főiskolás koromban egy nap, egy nálam hét évvel idősebb férfi gratulált nekem egy focimeccsen nyújtott teljesítményemért. Azon túl, hogy szereplésemet méltatta, azt is megjegyezte, hogy nagyon sportszerűen játszottam. Bár ez a beszélgetés több mint 60 éve történet, és nagyon valószínű, hogy az az ember, aki akkor megdicsért ma már nem is emlékszik erre a beszélgetésre, én mégis emlékszem azokra a kedves szavakra, melyeket aznap Gordon B. Hinckley mondott nekem, aki később az egyház elnöke lett.
Az előzékenység és a kedvesség Hinckley elnöktől elválaszthatatlan tulajdonságok. Amikor édesapám 1963-ban elhunyt, Hinckley elnök volt az első, aki eljött hozzánk. Soha nem fogom elfelejteni kedvességét. Adott egy áldást édesanyámnak és többek közt azt is megígérte neki, hogy még sok minden vár rá, és hogy az élet jól bánik majd vele. Ezek a szavak vigaszt nyújtottak édesanyámnak és nekem. Soha nem fogom elfelejteni a kedvességét.
A kedvesség a celesztiális élet alapja. Egy krisztusi ember kedvesen bánik másokkal. Kedvesség kell, hogy betöltse minden szavunkat és cselekedetünket munkahelyünkön, az iskolában, az egyházban és különösen az otthonainkban.
Jézus, a mi Szabadítónk, volt a kedvesség és könyörületesség megtestesítője. Meggyógyította a betegeket. Ideje nagy részét azzal töltötte, hogy másokat szolgált. Könyörülettel szólt ah- hoz a szamáriai asszonyhoz is, akit oly sokan lenéztek. Arra utasította tanítványait, hogy engedjék hozzá a kisgyermekeket. Kedves volt mindenkivel, aki bűnt követett el. Csak a bűnt ítélte el, és nem a bűnöst. Kedves volt, mikor nefiták ezrei járultak elé, hogy érezzék a szegek nyomait a kezén és lábán. Legnagyszerűbb jócselekedete azonban az engesztelő áldozata, mely által mindenkit megszabadított a halál, és – bűnbánat fejében – a bűn minden következményétől.
Joseph Smith próféta életében példamutatóan kedves volt mindenkivel, fiatallal és időssel egyaránt. Az egyik gyermek, akire a próféta kedvessége jótékony hatással volt így emlékezett:
„Bátyám és én épp az iskolába tartottunk, ami igen közel állt Joseph téglaboltjához. Előző nap esett az eső, amitől nagy sár keletkezett, különösen pedig azon az utcán. Bátyám, Wallace, és én mindketten beragadtunk a sárba, és nem tudtunk kikecmeregni; és természetesen a gyerek mi mást tesz ilyenkor, mint sírva fakad, mert azt gondoltuk, mindörökre ott fogunk maradni. Amikor azonban feltekintettem, láttam a gyermekek szeretetteljes barátját, Joseph Smith prófétát, aki felénk tartott. Hamarosan szilárdabb talajra állított minket. Aztán lehajolt és letakarította a sarat elnehezült kis cipőnkről, majd zsebéből kihúzta zsebkendőjét, és megtörölte könnytől maszatos arcunkat. Kedvesen, vidáman szólt hozzánk, és mi nagy örömmel folytattuk utunkat az iskolába.”1
Otthonainkban a kedvességet semmi sem helyettesítheti. Ezt a leckét apámtól tanultam meg. Mindig meghallgatta anyám tanácsait. Ennek eredményeképpen pedig jobb, bölcsebb és kedvesebb ember vált belőle.
Megpróbáltam követni apám példáját és meghallgatni a feleségem álláspontját. Nagyra becsülöm az ő véleményét. Például, mikor a feleségem úgy kezd el egy mondatot, hogy „Figyelj csak, szerintem …”, rögtön odafigyelek, és azon kezdek gondolkozni, hogy mit tettem rosszul. Gyakran, még mielőtt a feleségem befejezné a mondatot, én már ki is dolgoztam a tervet egy remek bocsánatkérésre.
Valójában a feleségem a kedvesség, szelídség és könyörületesség mintaképe. Éleslátása, tanácsai és támogatása számomra felbecsülhetetlen érték. Miatta vagyok én is jobb, bölcsebb és kedvesebb ember.
Amiket mondasz, amilyen hangszínen mondod, a szavaidból áradó harag vagy kedvesség mind olyan dolgok, melyeket a gyerekek és mások is észrevesznek. Látják és megtanulják tőlünk a kedves és barátságtalan dolgokat egyaránt, melyeket mondunk, vagy teszünk. Semmi sem fedi fel jobban valódi énünket, mint az, hogy otthon hogyan bánunk egymással.
Gyakran tűnődöm azon, hogy egyeseknek miért kell annyira kritikusnak lenni másokkal szemben. Gondolom, szokásukká és olyan természetessé válik számukra, hogy gyakran már nem is gondolkodnak el rajta. Úgy tűnik, mindenkit kritizálnak. Ahogy Jones nővér vezényel, ahogy Smith testvér tanít, vagy éppen ahogy kertészkedik.
Még akkor is, ha úgy érezzük, hogy kritikus megjegyzéseink ártalmatlanok, azok gyakran következményekkel járnak. Eszembe jut egy kisfiú, aki egy felajánlási borítékot nyújtott át a püspökének, mondván, hogy azt neki hozta. A püspök, kihasználva ezt az alkalmat a tanításra, elmagyarázta a fiúnak, hogy a szelvényen meg kell jelölnie, hogy az összeget tized, böjti felajánlás, vagy valami más gyanánt szeretné felajánlani. A fiú ragaszkodott ahhoz, hogy a pénzt magának a püspöknek szeretné adni. Mikor a püspök megkérdezte, hogy miért, a fiú ezt válaszolta: „Mert az apukám azt mondta, hogy ön az egyik legszerencsétlenebb püspökünk, akit valaha is látott.”
Az egyház nem egy olyan hely, ahol tökéletes emberek gyűlnek össze, hogy tökéletes dolgokat mondjanak, tökéletesen gondolkodjanak, és tökéletes érzésekkel legyenek tele. Az egyház egy olyan hely, ahol tökéletlen emberek gyűlnek össze azért, hogy bátorítsák, támogassák és szolgálják egymást, miközben a Mennyei Atyánkhoz történő visszatérésen munkálkodunk.
Mindannyian különböző utakon haladunk életünk során. Mindenki más tempóban fejlődik. Azok a kísértések, melyek problémát okoznak testvéreteknek, nektek talán nem jelentenek kihívást. Erősségeitek mások számára elérhetetlennek tűnhetnek.
Soha ne nézz le senkit, aki kevésbé tökéletes, mint te. Soha ne idegesítsen titeket az, hogy ha valaki nem tud olyan jól varrni, dobni, evezni vagy kapálni, mint ti!
Mindannyian Mennyei Atyánk gyermekei vagyunk. Ugyanazzal a céllal vagyunk itt: hogy megtanuljuk szeretni Őt teljes szívünkből, elménkből és erőnkből, és hogy úgy szeressük felebarátunkat, mint önmagunkat.2
Az egyik legjobb módja annak, hogy megmérjük, mennyit érünk Isten királyságában az, hogy megkérdezzük: „Mennyire segítek másoknak elérni a bennük rejlő lehetőségeket? Támogatok, vagy inkább kritizálok másokat az egyházban?”
Ha másokat kritizálsz, az egyházat gyengíted. Ha másokat építesz, Isten királyságát építed. Mennyei Atyánkhoz hasonlóan nekünk is kedvesnek kell lennünk másokkal.
A tanokra vonatkozó tanításai miatt emlékezetessé vált James E. Talmage elder, hatalmas kedvességet mutatott egy bajba jutott szomszéd család iránt. Számára teljesen ismeretlenek voltak. Fiatal apaként, még mielőtt apostol lett, tudomására jutott, hogy a szomszédjukban élő nagy családra a rettegett torokgyík betegsége sújtott le. Nem foglalkozott azzal, hogy nem voltak egyháztagok. Kedvessége és jószívűsége cselekvésre ösztönözte. A Segítőegylet elszántan próbált valakit keresni, aki segíteni tudott volna, de senkit sem találtak a betegség fertőző mivolta miatt.
Mikor James megérkezett, az egyik kisgyerek már halott volt, és két másik gyermek már nagyon szenvedett a betegségtől. Azonnal munkához látott a piszkos ház kitakarításával. A fiatal testet előkészítette a temetésre, gondoskodott a másik két gyermek tisztaságáról és szükségleteiről. Ezzel ment el az egész napja. Mikor másnap reggel visszament, megtudta, hogy még egy gyermek meghalt az éjszaka. A harmadik gyermek még mindig szörnyen szenvedett. Naplójában [James] így írt erről: „A nyakamba kapaszkodott, és bár gyakran ráköhögött az arcomra és a ruhámra, … mégsem tudtam letenni. A halálát megelőző fél órában a kis csöppséggel a karomban sétáltam fel-alá. Szörnyű haláltusában 10 órakor elhunyt.” A három gyermek 24 óra lefogása alatt távozott el. Ezután segített a családnak a temetési előkészületekben és a temetésen is beszédet mondott.3 Mindezt egy idegen családért tette. Micsoda nagyszerű példája a krisztusi kedvességnek!
Amikor kedvesség tölt el minket, nem bíráskodunk. A Szabadító ezt tanította: „Ne ítéljetek és nem ítéltettek; ne kárhoztassatok és nem kárhoztattok; megbocsássatok, néktek is megbocsáttatik.”4 Azt is tanította, hogy „a milyen ítélettel ítéltek, olyannak ítéltettek, és a milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek”5.
Megkérdezhetitek azonban: „Mi van akkor, ha gorombák az emberek?”
Szeressétek őket!
„Mit tegyünk, ha idegesítőek?”
Szeressétek őket!
„De mi van akkor, ha megbántanak minket? Akkor már biztosan tennem kell valamit, nem?”
Szeressétek őket!
„Önfejűek?”
A válasz ugyanaz. Legyetek kedvesek! Szeressétek őket!
Miért? A szentírásokban Júdás azt tanította: „És könyörüljetek némelyeken, megkülönböztetvén őket.”6
Ki tudja, milyen messzire nyúló hatása lehet annak, ha egyszerűen csak kedvesek vagyunk?
Fivéreim és nővéreim! Jézus Krisztus evangéliuma túl megy a halandóság határain. Itteni munkálkodásunk az eljövendő hatalmas és elképzelhetetlen dolgoknak csupán árnyéka.
A mennyek megnyíltak Joseph Smith prófétának. Ő látta az élő Istent és az Ő Fiát, Jézus Krisztust.
Most egy próféta, Gordon B. Hinckley elnök jár a földön, és utasításokkal lát el minket napjainkra vonatkozólag.
Ahogy Mennyei Atyánk szeret minket, úgy szeressük mi is az Ő gyermekeit.
Legyünk a kedvesség példái! Éljünk mindig a Szabadító szavai szerint: „Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.”7 Erről teszem bizonyságomat Jézus Krisztus szent nevében, ámen.