Sötétben keresd a csillagokat
Sokszor azt gondoljuk, hogy minket elkerülnek a problémák, a nehézségek, vagy akár a komolyabb bajok. Aztán, mint egy villámcsapás, valami hirtelen megváltozik. Összetörsz, mint egy üvegváza, millió darabra. A lelked annyira fáj, hogy nem bírsz felkelni. Ordítanál, de valahogy most az sem megy… Aztán csak fáj, egyre jobban. Az arcodra már nem az erőltetett mosoly okozta fájdalom kerül fel, hanem a lelked gyötrődése. Már nem csak belül fáj, hanem a mosolyod is fájdalom váltja fel. Sajnos ezeket azért tudom most így leírni, mert a várva várt kis Csenge unokahúgom egy gyógyíthatatlan genetikai betegséggel néz szembe. Születése után a szokásosnál jóval tovább maradt bent a kórházban. Nem foghattuk meg, nem láthattuk, csak titkon készített fotókon, videón keresztül. Ez sajnos most az egész családunk lelki békéjére felkavaróan hat. Mégis miben más ez, mint a tévében hallott ezernyi családi csapás? Most mi éljük át, nekünk kell megvívni a csatát, összetartani, vigasztalni és segíteni egymást… Nekem viszont van egy ajándékom, amit az Úr adott a kezembe, egy kék könyv, ami mindenen átsegít. Emlékszem, amikor a közelmúltban a The Piano Guys tagjai tartottak egy esti beszélgetést a számukra fontos dolgokról. Azt mondták, hogy amit ők mondanak az azért lesz különleges, mert a Lélek tesz róla majd nekünk személyesen bizonyságot. Mélyen az elmémbe vésődött, ahogy mindannyian feltartották a Mormon könyvét, és beszéltek róla. Egy szót se tudnék ebből felidézni, de éreztem, és emlékeztetett, hogy milyen fontos ez a könyv az életemben. Emlékeztetett, hogy amikor érdeklődtem az egyház iránt, nem igazán érintett meg, mert nem engedtem az Úr Lelkének. Most viszont eldöntöttem, hogy újra előveszem és elolvasom angolul a soron következő általános konferenciáig. A mai nap reggelén, a tegnapi lelki poklom után kezembe vettem – és egy vers, amit már talán ezerszer olvastam, és ezerszer hallottam, nagyon mélyen megérintett. Éreztem, ahogy a lelkem a terhelő súlytól megszabadult. Ez olyan, mint amikor a víz alá merülsz, próbálsz feljönni, de nem megy, nem kapsz levegőt, kalimpálsz kétségbeesetten és reményvesztetten. Aztán valamibe, vagy valakibe sikerül belekapaszkodni, és segítségével hirtelen felbukkanhatsz a víz alatti fogságból, és ez a levegővétel mindennél édesebbé és értékesebbé válik.
Ez a kora reggeli édes levegővétel a következő vers volt:
„És azt kérdezték tőlem: Mit jelent a vasrúd, amelyet atyánk látott, mely a fához vezetett?
És azt mondtam nekik, hogy az Isten szava volt; és akik Isten szavára hallgatnak és ahhoz ragaszkodnak, azok soha el nem vesznek; és az ellenség kísértései és tüzes nyilai sem tudják őket a vakságig legyőzni, hogy pusztulásba vezessék őket.” (1 Nefi 15:23–24)
Tudom, hogy ha szükségünk van az Úrra, akkor a szentírásokban találhatjuk meg azokat a szavakat, melyek csillagokként ragyognak az életünk nehéz idejében, és utat mutatnak a legsötétebb éjszakákban is, hogy Krisztus által nyújtott édes és mindennél finomabb élő vízhez vezessenek, mely békét ad a csapások idején, és úgy hat ránk, mint a lélegzetvétel a fuldoklóra.