16. Fejezet

A szülők nemes elhívása

Óvjátok a gyermekeiteket! Vezessétek őket … egy kedves apa és egy szerető anya példája által!¹

Bevezetés

David O. McKay elnök gyakorta fejezte ki nagyrabecsülését szüleiért és azért a hatásért, amit ők az életére gyakoroltak: „[Édesapámtól] sok leckét tanultam a munkáról és Isten imádatáról, amelyek ugyanúgy vonatkoznak erkölcsi és lelki tettekre, mint az azonnali, földi dolgokra. Bármilyen kötelességet veszünk is magunkra, bármilyen feladatot, el kell végeznünk, méghozzá legjobb képességünk szerint.

Édesanyám csodálatos példája szintén mindig velem maradt – gyengédsége, türelme és őszintesége.”²

McKay elnök – cserébe – erőteljes hatással volt gyermekeire szeretetteljes apaként. Amikor egyik fia, David Lawrence, még kisfiú volt, elkísérte édesapját egy lovas fogattal tett útra. „Átgázoltunk egy megáradt folyón az égzengés közepette – emlékezett vissza később David Lawrence –, és ott rekedtünk a folyó és a hegyről lezúduló áradat közt. Azt gondoltam, eljött a világvége, és sírva fakadtam. Apa egész éjjel az ölében tartott átölelve, míg másnap reggel ki nem mentettek minket. Nehéz engedetlennek lenni egy olyan ember iránt, aki szeret és átölelve tart.”³

David Lawrence emlékezett arra, hogy David O. és Emma Ray McKay világossá tették elvárásaikat gyermekeik előtt, valamint hogy ők, szülőkként „olyan önfegyelemmel bírtak, hogy soha nem zavarodtunk össze amiatt, hogy kicsit is másképp láttuk volna őket viselkedni, mint ahogy azt tőlünk elvárták. (…) Szüleink elvárásai meghatározták számunkra a követendő ösvényt, irántuk táplált szeretetünk pedig ellenállhatatlan ösztönzést biztosított számunkra, hogy azon az ösvényen járjunk. Megtanultuk szeretni őket, mert ők először is gyengéden szerették egymást és minket is.”⁴

McKay elnök példája és az utolsó napi szent szülőknek adott tanácsai jól mutatták, mennyire tudatában van gyermekeire gyakorolt fontos hatásuknak, valamint tükrözték azt a meggyőződését, hogy „semmilyen más siker nem ellensúlyozhatja az otthon elszenvedett kudarcot”.⁵

David O. McKay tanításai

A szülőknek Istentől kapott felelőssége, hogy gondoskodjanak gyermekeikről és vezessék őket

Egy újszülött csecsemő a világ leggyámoltalanabb teremtménye. A szülők oltalmazó gondoskodása elengedhetetlen életben maradásához és növekedéséhez. (…) Legdrágább tulajdonunk, örökkévaló kincseink a gyermekeink. Ők megérdemlik és meg kell, hogy kapják legnagyobb fokú és örökkön-örökké tartó törődésünket és vezetésünket. (…)

A gyermekek világra hozatala nagy felelősséggel jár, és az élet legnemesebb célját tárja szemünk elé, vagyis az Istenséggel való partneri viszonyt abban a munkában, hogy Ő „Létrehozz[a] az ember halhatatlanságát és örök életét” (Mózes 1:39).⁶

Az egész emberiség Atyja elvárja a szülőktől, az Ő képviselőitől, hogy segítségére legyenek az emberi életek és halhatatlan lelkek formálásában és vezetésében. Ez a leghatalmasabb feladat, amit az Úr az emberre ruházhat.⁷

A szülői mivoltot … szent kötelességnek kell tekinteni! Van valami az emberi lélek mélységeiben, ami lázadozik a hanyag szülői magatartás ellen. Isten mélyen elültette a szülők lelkében azt az igazságot, hogy nem bújhatnak ki büntetlenül a gyermekek és fiatalok megóvásának felelőssége alól.

Egyre növekvő hajlamot tapasztalunk e felelősségnek az otthonról a külső hatásokra – mint például az iskolára és az egyházra – történő hárítására. Bármily fontosak is e külső hatások, soha nem állhatnak az anya és az apa hatásának helyére. A folyamatos tanítás, a folyamatos éberség, a társi viszony, gyermekeink őrizőiként élni – ez mind szükséges ahhoz, hogy otthonunk sértetlen maradhasson.⁸

Isten sugalmazása látszik abban, hogy az utolsó napi szentektől azt kívánják, tartsák otthonukat sértetlennek, és gyermekeiknek tanítsák meg Jézus Krisztus evangéliumának alapelveit. „És imádkozásra is tanítsák gyermekeiket és arra, hogy igaz úton járjanak az Úr előtt.” Az Úr e parancsa, amely a Tanok és szövetségek 68. részének 28. versében adatott nekünk, nem hagy kérdést afelől, milyen felelősségük van a szülőknek gyermekeik tanítása terén – olyan felelősségük, melyet túlságosan gyakran hárítanak át az egyház, az iskola és a köztisztviselők vállára.⁹

Három csoporton nyugszik a gyermekek tanításának felelőssége: először is a családon, másodszor az egyházon, harmadsorban pedig az államon. Ezek közül a család a legfontosabb. Isteni rendelet útján az Úr a szülőkre helyezte a felelősséget, hogy megtanítsák gyermekeiknek először is a bűnbánat tanát, másodszor a Krisztusba, az élő Isten Fiába vetett hitet, harmadszor a keresztelést és a konfirmációt, negyedszer az imádkozást, ötödször pedig azt, hogy igaz úton járjanak az Úr előtt [lásd T&Sz 68:25–28]. Azoknak a szülőknek, akik kivonják magukat e felelősség alól, számot kell majd adniuk a gondatlanság bűnéről.¹⁰

A legnagyobb bizalom, amiben férfinak vagy nőnek része lehet, az, ha gondjukra bízzák egy kisgyermek életét. Ha mulasztást követ el valaki, akire mások a pénzüket bízták, legyen akár banki, törvényhatósági vagy állami tisztviselő, letartóztatják, és valószínűleg börtönbe zárják. Ha egy államtitokkal megbízott ember felfedi azt és elárulja hazáját, árulónak nevezik. Mit gondoljon hát az Úr azokról a szülőkről, akik saját gondatlanságuk vagy önzésük kielégítésére irányuló szándékos vágyuk miatt elmulasztják gyermekeiket megfelelően nevelni, és ez által hűtlennek bizonyulnak a legnagyobb bizalomra, ami valaha is megadatott az embernek? Az Úr válasza így hangzik: „…e bűn szálljon a szülők fejére.” (T&Sz 68:25)¹¹

Nincs semmi „pillanatnyi” az utolsó napi szentek otthonában. A családi kapcsolatokban nyoma sincs az átmenetiségnek. Az utolsó napi szentek számára az otthon valóban a társadalom alapvető egysége, a szülői mivolt pedig az isteniséggel vetekszik. A jó állampolgári lét titka az otthonban rejlik. Az otthonban rejlik továbbá az Istenbe vetett hitre való nevelés, az Isten Fiába, a világ Megváltójába vetett hitre, valamint az egyház szervezeteiben való hitre nevelés titka. Ott összpontosul. Isten a szülőkre helyezte a felelősséget, hogy ezeket az alapelveket becsepegtessék gyermekeik elméjébe. Iskoláink, egyházi szervezeteink és néhány érdemes társadalmi intézmény mind segítséget nyújtanak a fiatalok „kiművelésében” és irányításában, ám bármilyen nagyszerűek és fontosak is ezek fiataljaink életében, egyikük sem pótolhatja a családban lévő szülők állandóságát és hatását.¹²

Az édesanyák hathatós jóravaló befolyással lehetnek gyermekeikre

Az egyik dolog, amire a mai világnak leginkább szüksége van, az intelligens és lelkiismeretes anyák. (…)

Az anyaság a legnagyobb súllyal bíró hatás akár a jóra, akár a rosszra egy ember életében. Az anya képe az, ami elsőként bevésődik a fiatal gyermek elméjének tiszta lapjára. Az ő simogatása kelti életre a biztonságérzetet, az ő puszija nyújtja a ragaszkodás első ráébredését, együttérzése és gyengédsége az első bizonyosság arról, hogy létezik szeretet a világon.¹³

A legnemesebb elhívás a világon az anyaság. Az igaz anyai mivolt a leggyönyörűbb minden művészet között, a legnagyszerűbb minden hivatás közt. Az a nő, aki remekművet tud festeni, vagy olyan könyvet tud írni, amely milliókra van hatással, megérdemli az emberiség csodálatát és elismerését; az a nő azonban, aki sikeresen neveli egészséges, gyönyörű fiakból és lányokból álló családját, akiknek halhatatlan lelke még akkor is kifejti hatását az időn át, amikor a festmények már rég megfakultak, a könyvek és szobrok pedig az enyészet vagy a pusztulás áldozataivá váltak, kiérdemli az embertől kapható legmagasabb megtiszteltetést, valamint Isten legválogatottabb áldásait.¹⁴

Az anyák vetik el azokat a magokat a gyermekkorban, amelyek nagy mértékben meghatározzák az élet aratását a felnőttkorban. Az az édesanya, aki elülteti gyermekei lelkében az egymás iránti tiszteletet, valamint az anyaság és apaság szeretetét, hatalmas szolgálatot nyújt az egyháznak és általában az emberiségnek. Az ilyen otthonokból származó gyermekek jó állampolgárként lépnek ki a világba – olyan állampolgárokként, akik ugyanazt a szolgálatot fogják nyújtani, amit szüleik is nyújtottak, és ugyanúgy megvívják a csatákat, ahogy édesapjuk és édesanyjuk is tette. (…)

Az anyaság az egyetlen olyan dolog az egész világon, ami a leghűebben példázza a teremtés és áldozathozatal Isten-adta erényeit. Bár a nőt közel viszi a halál meredélyéhez, az anyaság szó szerint az élet forrásának birodalmába is elvezeti őt, együttműködő társsá téve őt a Teremtővel, amint az örökkévaló lelkeket halandó élettel ruházzák fel.

A csecsemőkor, a gyermekkor és az ifjúság évein át, igen, még azt követően is, hogy lányai szintén édesanyákká, fiai pedig édesapákká válnak, az anya gyengéden és szeretettel feláldozza értük idejét, kényelmét, kedvtelését, szükséges nyugalmát és pihenését, sőt, ha szükséges, még egészségét és magát az életét is. Nincs nyelv, mely méltóképp kifejezhetné az anya szeretetének erejét, szépségét és hősiességét! (…)

Lelkem legdrágább kincsei között őrzöm azt az emléket, amikor anya az ágyamnál imádkozott, amikor gyengéd cirógatással fivéremre és rám húzta a takarót, és mindannyiunknak szeretetteljes jóéjt puszit adott. Akkor még túl fiatalok és huncutok voltunk ahhoz, hogy igazán megbecsüljük ezt az odaadást, ám ahhoz elég idősek, hogy tudjuk, anya szeret minket.

Anya szeretetének e felismerése és példamutató édesapám tanításaihoz való hűség volt az, ami forrongó ifjúságom során nem egy alkalommal elfordította lépteimet a kísértés szakadékától.¹⁵

Egy anya sem végezhet nemesebb munkát e világon annál, mint hogy felneveli és szereti azokat a gyermekeket, akikkel Isten megáldotta. És ez kötelessége is.¹⁶

Az apáknak aktív szerepet kell vállalniuk gyermekeik nevelésében

Egy kora este, úgy öt óra tájt, négy fivér kocsikázott a Fő utcán [Salt Lake Cityben, Utah-ban] egy automobilban. Épp túlhaladtak az Első Déli utcán, amikor panaszos kis kiáltást hallottak: „Papa! Papa! Papa, várj!” Az apa vezetett, és kihegyezett füle egyből megismerte a fia hangját. Azonnal megállította a járművet. Ahogy a férfiak kinéztek, a nyüzsgő, lökdösődő embertömegből látták, hogy egy kis kilencéves fiúcska lép ki, levegő után kapkodva, zihálva, könnyezve attól az erőfeszítéstől, hogy megelőzze a járművet. (…)

Édesapja ezt kérdezte: „Nahát, merre jártál, fiam?”

„Téged kerestelek.”

„Tehát elmentél a megbeszélt találkahelyről?”

„Igen, felmentem, hogy megnézzem, merre vagy.”

A fiú úgy tudta, hogy a Tabernákulum elé beszélték meg a találkozót. Az apa nyilvánvalóan úgy gondolta, az utca egy lentebbi szakaszán találkoznak. E miatt a félreértés miatt a fiú elszakadt a szülőjétől, és a kisgyermek védelem nélkül maradt a hatalmas tömegben.

Úgy vélem, ez jól szemlélteti annak a figyelmeztetésnek az alaphangját, ami gyakorta elhangzott már. Apák, félreértés van-e köztetek és fiaitok között? Gyermeketek az élet sokaságában kóborol-e, mindenféle kísértéstől övezve, ti pedig egy olyan helyen terveztek találkozni vele, melyről ő nem is tud? Lehet, hogy nem fog kilépni a tömegből, azt kiabálva: „Apa! Apa!”, ám ha esetleg meg is teszi, lehet, hogy fületek süket lesz e kiáltás előtt, mert elmétek annyira el van foglalva az élet dolgaival. Így lehet, hogy sietve elmentek mellette, ott hagyva őt a gonoszság közepette, úgy, hogy egyedül kell hazatalálnia. Vigyétek magatokkal fiaitokat az életnek erre az útjára, hogy veletek lehessenek majd abban az örök otthonban, ahol örökké tartó békesség és megelégedettség uralkodik!¹⁷

Az az apa, aki üzleti, politikai vagy társadalmi kötelezettségei miatt nem osztozik feleségével fiai és lányai nevelésének felelősségében, nem hű férji kötelességeihez, és negatív elemet jelent ott, ahol örömteli otthoni légkör lehetne és annak is kellene lennie, valamint lehetségesen hozzájárul a viszálykodáshoz és a kötelességek elmulasztásához.¹⁸

A szülők szeretettel tanítsanak engedelmességre és tiszteletre!

A tiszteletnek és a törvénynek való engedelmességnek otthon kell kezdődnie! Valójában nem lehet túlzottan sok hangsúlyt fektetni a szülők az irányú felelősségére, hogy megtanítsák gyermekeiknek Isten tiszteletét minden szent dologban, valamint azt, hogy tiszteljék és tartsák meg a törvényt.¹⁹

Az engedelmesség a menny első törvénye, és ez az otthon törvénye is. Nem lehet igaz boldogság az otthonban engedelmesség nélkül – méghozzá olyan engedelmesség nélkül, amit nem fizikai erővel érnek el, hanem a szeretet isteni alapeleme által. Szeretet nélkül nem létezik otthon! Lehet palotátok úgy, hogy mégsincs otthonotok, és élhettek egy sártetős, döngölt padlójú fakunyhóban úgy, hogy tiétek a földkerekség legragyogóbb otthona, ha a négy falat átjárja a szeretet mennyei alapelve, [ami életre hívja] azt az áldott engedelmességet és szolgálatkészséget, ami érdemlegessé teszi az életet.²⁰

Elterjedt néhány vad elképzelés a gyerekek önállóságával és egyéniségük megóvásával kapcsolatban. Ezen elképzelések megfogalmazói közül néhányan úgy vélik, a gyermekeknek meg kellene engedni, hogy maguk oldják meg problémáikat, szüleik útmutatása nélkül. Van némi érték ebben, de még több a tévedés. (…)

A gyermeknek meg kell tanulnia, hogy tetteinek korlátai vannak, és vannak bizonyos határok, amiken nem hághat át büntetlenül. Az otthon feltételeinek való efféle megfelelés könnyen elérhető kedvesen és következetesen. „Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint; még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól.” [Példabeszédek 22:6]²¹

A fiataloknak [szükségük van] útmutatásra, irányításra és megfelelő megszorításokra. „Gyermeked első leckéje az engedelmesség legyen, akkor a második az lesz, amit csak szeretnél!” – mondta Benjamin Franklin. (…) A gyermeknek korán meg kell tanulnia, hogy a világ nem egyedül őérte teremtetett, és kötelességei vannak mások iránt. (…)

A szülőknek szintén felelőssége e nevelés során, hogy gyermekeiket ne ingereljék [lásd Efézusbeliek 6:4]. Körültekintőnek kell lenniük, hogy ne okozzanak bosszúságot felesleges parancsokkal, és ne tegyenek túlzó szemrehányást. Amikor csak lehetséges, inkább biztassanak, ne kifogásoljanak vagy korholjanak!²²

A szülői példa hathatós erő a gyermekek életében

Felelősség nyugszik mindenkin, különösen az apákon és anyákon, hogy követésre méltó példát mutassanak a gyermekeknek és a fiataloknak. A szülőknek őszintéknek kell lenni a törvény tiszteletében és a papság tiszteletében az otthonukban, hogy a gyermekek helyes példát lássanak!²³

A szülők és az egyház kötelessége, hogy ne csak megtanítsák, hanem meg is mutassák a fiataloknak, hogy az igaz és erkölcsös élet örömet és boldogságot hoz, míg az erkölcsi és társadalmi törvények megszegése csupán elégedetlenséget, bánatot és – szélsőséges esetben – lealacsonyodást eredményez.²⁴

Felnőttekként és [gyermekeink] szüleiként kötelességünk helyes példát mutatni otthon és a társadalomban. Kötelességünk elmélyíteni gyermekeinkben, hogy őszintén hiszünk Jézus Krisztus evangéliumában. A szülők soha ne tanítsanak az evangéliumról úgy, hogy közben másképp cselekszenek! A gyermekek igen fogékonyak a kétszínűség iránt.²⁵

A család adja a gyermeknek a nevét, és a közösségben elfoglalt helyét. A gyermek szeretné, ha családja olyan jó lenne, mint barátai családja. Szeretne büszkén mutatni édesapjára, és szeretne mindig fennkölten érezni, amikor édesanyjára gondol.²⁶

Isten segítsen nekünk megvédelmezni az igazságot – sőt, még inkább a szerint élni, azt példázni az otthonunkban! (…) Isten adjon nektek erőt ahhoz, hogy képesek legyetek olyan hatással lenni gyermekeitekre, hogy mindvégig, ha kell, életük árán is hűek maradjanak Jézus Krisztus evangéliumának igazságához!²⁷

Legyünk még eltökéltebbek az iránt, hogy [igazlelkű] otthont teremtsünk, kedvesebb férjek legyünk, figyelmesebb feleségek, példamutatóbbak gyermekeink iránt, eltökéltek az iránt, hogy otthonunkban meglesz egy darabkája a mennyországnak itt, ezen a földön!²⁸

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a beszélgetéshez

Mi a szülők szerepe Isten tervében, hogy „létrehozz[a gyermekei] halhatatlanságát és örök életét”? (Lásd 166–168.. oldal.) Miként osztoznak az apák és az anyák a gyermekek igazlelkűségben való nevelésében? (Lásd 168–170. oldal.)
Miért kell a szülőknek gyermekeiket és otthonukat a fontossági sorrend legelső helyére tenni? Milyen befolyások és tevékenységek versengenek a család együtt töltött idejéért? Hogyan tudják a szülők megfelelő megítélésben részesíteni az otthonon kívüli tevékenységeket? Miért fontos a család minden tagját bevonni az ezekkel kapcsolatos döntésekbe?
Milyen különleges kapcsolatnak kell lennie egy édesanya és gyermekei között? (Lásd 168–169. oldal.) Milyen egyedülálló módon lehetnek az édesanyák jóravaló hatással gyermekeikre?
Mit tehetnek az apák, hogy aktívan részt vegyenek gyermekeik nevelésében? (Lásd 169–170. oldal.) Milyen áldásokat kaphatnak az apák és a gyerekek az együtt töltött időnek köszönhetően?
Milyen hatékony módszerei vannak annak, hogy a szülők engedelmességre és tiszteletre tanítsák gyermekeiket? (Lásd 171–172. oldal.) Miért van olyan fontos szerepe a szeretetnek ebben az erőfeszítésben? Mit tehetnek a szülők, amikor a gyerekek azt választják, hogy nem engedelmeskednek és megmakacsolják magukat?
Milyen hatása van a gyermekekre annak, amikor a szülők „[úgy tanítanak] az evangéliumról …, hogy közben másképp cselekszenek”? Milyen példát tudnál mondani arra, amikor a szülői példa pozitív hatással volt a gyerekekre? (Lásd 172–173. oldal.)
Miként segíthetünk az egyedülálló szülőknek, akik arra törekszenek, hogy gyermekeiket igazlelkűségben neveljék?
Vajon miért helyezte az Úr a szülői mivolt feladatait minden más feladat elé? Miért fontos megérteni, hogy az otthon az egyház alapvető egysége? Milyen hasonlóságok láthatók McKay elnök a családdal kapcsolatos tanításai és „A család: Kiáltvány a világhoz” címet viselő dokumentum között?

Kapcsolódó szentírások: Kolossébeliek 3:20–21; 1 Nefi 1:1; 8:35–38; Enosz 1:1–3; Alma 56:41–48