5. Fejezet
Az egység áldásai
Az egység és annak szinonimái – a harmónia, a jóakarat, a békesség, az összhang, az egyetértés – olyan állapotot fejeznek ki, amire az emberi szív állandóan vágyakozik.1
Bevezetés
1934 októberétől 1951 áprilisáig ifj. J. Reuben Clark elnök és David O. McKay elnök együtt szolgált az Első Elnökség tanácsosi tisztségeiben, először Heber J. Grant elnök, majd George Albert Smith elnök tanácsosaiként. Ez alatt az idő alatt Clark elnök első tanácsosi, McKay elnök pedig második tanácsosi pozíciót töltött be.
1951. április 9-én, öt nappal Smith elnök halálát követően az utolsó napi szentek általános konferenciára gyűltek össze, ahol az egyház elnökeként támogatták David O. McKay elnököt. Megtudták, hogy Clark elnök, aki mintegy 17 éven át szolgált hithűen első tanácsosként, most második tanácsosnak lett elhívva, és Stephen L Richards elnök lett az első tanácsos.
Mivel McKay elnök érezte, hogy az egyháztagok megkérdőjelezik ezt a változást, időt szakított az általános konferencián arra, hogy elmagyarázza két tanácsosa elhívását. Elmondta, hogy Richards elnök azért lett első tanácsosnak elhívva, mert ő már régebb óta szolgál az apostoli elhívásban, mint Clark elnök. Miután hangsúlyozta, hogy ez a gyakorlat azonban nem „lefektetett irányelv”, McKay elnök egyszerűen azt mondta, mindez „így tűnt tanácsosnak” Richards és Clark elnök elhívásának esetében.
Ahogy McKay elnök tovább haladt a beszédében, szólt arról az egységről, amiben tanácsosaival osztozott: „Nem szeretnénk, hogy az egyház valamely tagja, vagy bármely férfi vagy nő, aki konferenciánkat hallgatja, akár egy percig is azt a gondolatot dédelgetné, hogy valamiféle szakadás történt a között a két tanácsos között, aki Smith elnököt támogatta az Első Elnökség Kvórumában, majd Grant elnököt is mindazon évek alatt, amikor együtt voltunk az alatt a sugalmazott vezető alatt. Ne érezzétek azt sem, hogy bármiféle lefokozás történt! Clark elnök csodálatos szolga. (…)
Azt is meg kell értenetek továbbá, hogy az Első Elnökség Kvórumának tanácsosi tisztjében e két férfi egyenrangú a felhatalmazás, a szeretet, a bizalom, a javaslattétel szabadsága és a felelősség tekintetében, amellyel nemcsak a Kvórumnak, hanem az Úr Jézus Krisztusnak és általában a népének tartoznak.
Ők ketten nagyszerű férfiak! Mindkettőjüket szeretem, és azt mondom: Isten áldja meg őket! Bizonyosságot adok nektek afelől, hogy összhang, szeretet és bizalom fog uralkodni az Első Elnökség Kvórumában, ahogy őket ma támogattátok.”2
Röviddel McKay elnök e kijelentése után Clark elnök is szólt a szentekhez, és hangot adott annak a vágyának, hogy összhangban dolgozzon szolgatársaival: „Az Úr szolgálatában nem az a fontos, hol szolgálsz, hanem az, hogy hogyan. Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában az ember elfoglalja azt a helyet, ahova elhívták, mely helyet se nem keres, se el nem utasít. Fogadom McKay elnöknek és Richards elnöknek, hogy teljesen hű és odaadó szolgálattal teszek majd eleget a rám háruló feladatoknak, minden tőlem telhető erőmmel és képességemmel, olyan mértékben, amennyire lehetővé teszik számomra, hogy elvégezzem azokat, bármilyen alkalmatlan legyek is e feladatok elvégzésére.”3
Egy három évvel később megtartott általános konferencián McKay elnök ismét beszélt arról az egységről, amiben más egyházi vezetőkkel osztozhat: „Azt kívánom, hogy e pillanatban hangom hatótávolságán belül mindenki, akinek bármi előítélet is él a szívében, bárcsak megleshette volna az általános felhatalmazottakat az Úr házában múlt csütörtök délelőtt, amikor böjtölve és imádkozva összegyűltek, hogy lelkileg felkészítsék magukat az e nagyszerű konferencián rájuk váró feladatokra! Láthattátok volna az Első Elnökség egységét, és a szívtől szívnek, lélektől léleknek való e közlése révén megtudtátok volna, milyen szeretetet érzek két tanácsosom iránt, valamint tiszta látásuk, józan ítélőképességük és ha kell, vezetőjük felé tanúsított türelmük iránt. Láthattátok volna e tizenkét férfi [a Tizenkét Apostol Kvóruma], a Hetvenek … és az Elnöklő Püspökség egységét és szeretetét. Imádkozunk azért, hogy az azon a gyűlésen tapasztalt szeretet és egység kiáradjon minden cövekelnökségre, misszióelnökségre, minden püspökségre, minden papsági kvórumra és segédszervezetre szerte az egyházban. Ilyen egységgel és szeretettel nincs olyan hatalom a földön, amely megállíthatná ennek a munkának, vagyis Isten munkájának előrehaladtát!”4
David O. McKay tanításai
Az Úr egységet kíván követői között
„Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, a kiket nékem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi!
De nemcsak ő érettök könyörgök, hanem azokért is, a kik az ő beszédökre hisznek majd én bennem;
Hogy mindnyájan egyek legyenek; a mint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk: hogy elhigyje a világ, hogy te küldtél engem.” (János 17:11, 20–21)
Így az emberek közt valaha is elhangzott legfenségesebb imában Jézus kimagasló jelentőségűvé teszi a követői közti egységet.
Az egység és annak szinonimái – a harmónia, a jóakarat, a békesség, az összhang, az egyetértés – olyan állapotot fejeznek ki, amire az emberi szív állandóan vágyakozik. Ellentétei a vita, a versengés, a viszálykodás, a zavar. (…)
Váljon valóra otthonainkban, egyházközségeinkben és cövekeinkben, valamint a szabadság alapvető tanainak támogatásában az Úr egységért könyörgő közbenjáró imája!5
Egynek lenni céljainkban, úgy, hogy mindenki összehangoltan munkálkodik – erre van szükség Isten művének eléréséhez. Egy kinyilatkoztatásban, amelyet Joseph Smith próféta körülbelül egy évvel az egyház megalapítása után kapott, az Úr nagy vonalakban feltárja, miért állíttatott vissza ez a nagyszerű elvégzendő munka az emberiség javára és a második eljövetel előkészítésére. Ezt mondta:
„És ugyancsak elküldtem a világba örök szövetségemet, hogy az legyen fénye a világnak és zászlaja népemnek, és hogy a nemzsidók ahhoz igazodjanak, és hogy hírnököm legyen, és egyengesse az utat előttem.” (T&Sz 45:9)
Megtudjuk ebből, milyen nagy kötelezettségek lettek e népre helyezve, hogy segítsenek az Úrnak elvégezni ezeket a dolgokat az emberek között. Mindez egységet és a célok iránti odaadást kíván. Ennek szükségességével kapcsolatban az Úr ezt a figyelmeztetést adta:
„Minden ország, a mely magával meghasonlik, elpusztul; és egy város vagy háznép sem állhat meg, a mely meghasonlik magával.” (Máté 12:25)6
El kell kerülnünk az olyan magatartásformákat és tetteket, amelyek megosztottsághoz vezetnek
Az egyik első dolog, ami bizonyos, hogy megosztottságot eredményez, az önzés; egy másik az irigység: „X. Y. testvér úgy elment mellettem, hogy semmit sem szólt az ügyről.” „A püspökség X. Y. nőtestvért kérte fel orgonistának, pedig fele olyan jól sem játszik, mint én.” „Soha többé nem megyek papsági gyűlésre, mert a püspökség X. Y.-t jelölte ki a papok tanácsadójaként.” „A Vasárnapi Iskola X. Y.-t választotta tanítóként.” (…) „Soha nem kaptam semmiféle elismerést a cövek elnökségétől, és ez nagyon bánt engem.” „Az általános felhatalmazottak nem mindig vannak egy véleményen.” Ó, százegy ehhez hasonló apróság merülhet fel – kis dolgok, amik önmagukban jelentéktelenek, ha összevetjük őket az élet nagyobb és valósabb dolgaival. És mégis tapasztalatból tudom, hogy az ellenség úgy fel tudja nagyítani őket, hogy hegyekké válnak életünkben, és megbántódunk, lelkiségünk pedig éhezik, mert ilyen érzéseket dédelgetünk.
Van még egy elem – a gáncsoskodás –, ami az irigység szellemiségével jár. Hibát találunk a felebarátunkban. Rosszat szólunk egymásról. Ha ez az érzés venne erőt rajtunk, jó dolog lehet elénekelni a „Rosszat ne szólj!” című egyszerű kis egyházi himnuszunkat.
„Rosszat ne szólj! Az nem való!
Sebet nem ejt a kedves szó.
A szóbeszédet ne terjeszd,
Nem vall az nemes lélekre!
Hisz sokkal jobb lesz az a mag,
Mit gyengéd szó és tett fakaszt.
De ha sok jót nem is tudunk,
Kedves legyen minden szavunk!
Rosszat ne szólj hát másokra;
Elnéző légy, mint magaddal!
Ha felfigyelsz egy vétekre,
Akkor se kürtöld széjjel te,
Mert az utunk csak múló nap,
Nem tudhatjuk, hogy meddig tart,
Így míg e földön járhatunk,
Kedves legyen minden szavunk!”
[„Nay, Speak No Ill”, Hymns, 233. sz.]7
Menjünk hát előre még nagyobb eltökéltséggel, hogy megvédelmezzük egymást az igazlelkű életben, hogy megvédelmezzük az egyházat, és nem beszélünk felebarátaink ellen, sem az egyház helyi, cövekbeli vagy általános felhatalmazottai ellen! Kerüljük a gonosz beszédet! Kerüljük a rágalmazást és a szóbeszédek terjesztését! Mérgek ezek az abban résztvevő léleknek. A gonosz beszéd nagyobb kárt okoz a gyalázóban, mint a gyalázottban.8
Nemcsak a házakban, hanem az otthonokban is léteznek pusztító termeszek, ezek pedig többek között a rágalmazás, a gonosz beszéd és az állandó hibakeresés akár a szülők, akár a gyermekek részéről. A rágalmazás méreg a léleknek! „A rágalmazók olyanok, mint a legyek, amik elrepülnek az ember egészséges részei felett, és csak a sebeire szállnak rá.” Az ideális otthonban nincs rágalmazó szóbeszéd az … iskolai tanítók, a közhivatalnokok vagy az egyház tisztségviselői ellen. Most, az évek múlásával még sokkal hálásabb vagyok az édesapámnak, aki felemelt kézzel így szólt: „Nem akarok semmi rosszat hallani a tanítódról vagy bárki másról!”9
A család egysége a menedék és védelem helyévé teszi az otthont
A gyermeknek joga van azt érezni, hogy otthonában menedékhelyre, a védelem helyére lelhet a külvilág veszélyei és gonoszságai elől. A család egysége és osztatlansága elengedhetetlen ahhoz, hogy ezt meg tudják adni neki.10
Kevés, illetve semmilyen olyan dolgot nem tudok elképzelni, ami kifogásolhatóbb lenne az otthonban, mint az egység és az összhang hiánya. Másrészről tudom, hogy az olyan otthon, amelyben egység, kölcsönös segítség és szeretet honol, a mennyország kis darabkája lehet a földön. Feltételezem, hogy szinte mindannyian tanúságot tudnátok tenni arról, milyen édes is az élet az olyan otthonban, ahol ezek az erények uralkodnak. Mély hálával és alázattal őrzöm azt az emléket, hogy ifjú legényként ifjúságom otthonában soha, egyetlen egy alkalommal sem láttam, hogy édesapám és édesanyám bármin is összekülönbözött volna, és ez a jóakarat és egymás megértése volt az az összekötő kapocs, ami összetartotta a szerencsés fivérek és nővérek csoportját. Az egység, az összhang és a jóakarat olyan erények, amiket ápolni és dédelgetni kell minden otthonban!11
Igen gyakran azért van összekülönbözés az otthonban, mert a férjek meg akarják menteni saját méltóságukat, és szeretnék, ha az ő akaratuk teljesülne, ha az ő kívánságaiknak tennének eleget. A feleségek ugyanerre vágynak. Néhányan kiváltságuknak érzik, hogy övék legyen az utolsó szó. Időnként a férjek jobban hajlanak erre, mint a feleségek. Igazából mindketten megpróbálják menteni saját magukat, és ahelyett, hogy összhang és békesség honolna otthonukban, viszály támad. Ahelyett, hogy fenntartanák az összhangot az otthonban, elveszítik azt, pusztán azért, mert arra törekszenek, hogy fenntartsák saját önzésüket, vagy hogy a saját önző vágyuk teljesüljön. Jobb, ha kiölik magukból ezt a vágyat! Inkább ne mondjanak semmit, és ha kiveszik belőlük ez a vágy, valamint az ellenségeskedés, az uralkodni és irányítani vágyás, ne mondjanak semmit, és elnyerik életüket az otthonban.12
Isten áldjon meg mindannyiótokat! Vezessen titeket és segítsen nektek, hogy igazlelkűség, összhang és egymás iránti szeretet uralkodhassék minden otthonban!13
Az egyházon belüli egység előrehaladáshoz és lelkiséghez vezet
Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza küldetése a béke megalapozásának küldetése. Az élő Krisztus áll az egyház élén. Alatta több tízezernyi ember kapott isteni felhatalmazást az egyházban, hogy különféle megbízásokban Őt képviselje. E képviselők kötelessége, hogy testvéri szeretetről tegyenek tanúságot, elsősorban egymás iránt, majd az egész emberiség iránt; hogy egységre, összhangra és békességre törekedjenek az egyházon belüli szervezetekben, majd tanítás és példamutatás által az egész világon elterjesszék ezeket az erényeket.14
Az egyház gyülekezeteiben és egyházközségeiben nincs még egy olyan erény, ami jobban elősegítené az előrehaladást és a lelkiséget, mint ennek az alapelvnek a jelenléte. Amikor irigység, rágalmazás [és] gonosz beszéd lép a kölcsönös bizalom, az egység és az összhang helyére, megakad a szervezet fejlődése. (…)
A belső gyengeség veszélyesebb és halálosabb, mint a külső ellenfél. Az egyháznak kevés vagy egyáltalán semmi sérelmet nem okoz a tudatlan, félreinformált vagy gyűlölködő ellenségtől jövő üldöztetés és rágalmak [hamis vádak]; sokkal jobban hátráltatják a benne lévő kritizálók, henyélők, parancsolatokat megszegők és hitehagyott klikkek.15
Az egység alapelve az, ami képessé tette az egyház egyházközségeit, cövekeit, gyülekezeteit és misszióit a fejlődésre és arra, hogy elérjék azokat a célokat, amik miatt az egyház megalapíttatott. Mindez nem történhetett volna meg széthúzás és gyűlölködés által. Voltak nehézségek. Az egyház minden tagjának megvannak a saját elképzelései, melyek időnként nem egyeznek a püspökség, a cövekelnökség vagy az egyház elnökségének elképzeléseivel, ám mindegyiküknek fel kellett hagynia saját elképzeléseivel a többség javára, és ebben az egyesített célban valami csodálatosat értünk el.
Amikor ennek az egyháznak a jövőjére gondolok, a fiatal férfiak és nők, valamint az anyák és az apák jólétére, az a benyomásom támad, hogy nem adhatnék át fontosabb üzenetet annál, hogy legyünk egyek, és kerüljük az olyan dolgokat, amik szakadást idézhetnek elő az egyháztagok között. Tudom, hogy az ellenségnek nincs erősebb fegyvere férfiak vagy nők bármilyen csoportja ellen ebben az egyházban, mint az, ha a megosztottság, kétely és ellenségeskedés ékét veri közéjük. (…)
A kihívás előttünk áll; nem vallhatunk kudarcot az isteni elkötelezettségekben, amelyek nekünk mint népnek adattak. Szándékaink egysége, amikor mindenki összhangban munkálkodik az egyház szervezetén belül, ahogy azt az Úr kinyilatkoztatta – ez legyen a célkitűzésünk! Érezze minden egyes egyháztag, tanító és vezető, milyen fontos az a pozíció, amiben van! Mindannyian fontosak ahhoz, hogy Isten műve sikerrel járjon, ami végül is a mi munkánk.16
Az egység és erő legnagyobb biztosítéka, amivel az egyházban rendelkezünk, a papságban található, annak megbecsülésében és tiszteletében. Ó, férfitestvéreim – cövekek elnökei, egyházközségek püspökei és mindazok, akik viselik a papságot –, Isten áldjon meg benneteket vezetői elhívásotokban, valamint az arra irányuló felelősségetekben, hogy utat mutassatok azoknak, megáldjátok és megvigasztaljátok azokat az embereket, akik elnökletére és látogatására ki lettetek jelölve! Vezessétek őket arra, hogy az Úrhoz forduljanak sugalmazásért, miként élhetnek úgy, hogy felülemelkedjenek az alantas és kicsinyes dolgokon, és a lelki dolgok szférájában éljenek!
Ismerjétek el azokat, akik felettetek elnökölnek, és amikor szükséges, kérjétek ki a tanácsukat!17
Legyenek az egyház [szervezetei] áldottak az egység és összhang szellemével! Űzessen ki szívükből az ellenségeskedés, rágalmazás és gonosz beszéd szelleme, és őrizzék meg szívükben azt az igazságot, aminek Jézus adott hangot, amikor ezt mondta: „… ha nem vagytok egyek, akkor nem vagytok az enyéim” (T&Sz 38:27)!18
Az egységnek és egyetértésnek ama szelleme legyen jellemző Urunk és Üdvözítőnk egyházára, amiért elárulása éjjelén így imádkozott: Atyám, tartsd meg őket egynek, miként te és én egyek vagyunk [lásd János 17:11]!19
Az evangélium eszméi iránti elkötelezettség az egységhez vezető legbiztosabb út
Egy híres író … [ezt mondta]: „Sok jó ember él ma a világon, és sokkal többen készek hinni ma, mint korábban bármikor is, ám ezeknek az embereknek nincsenek egyesítő eszméik, nincsenek egységes alapelveik, nincs összetartozó életszemléletük, nincs egységbe foglaló cselekvési tervük. A társadalom öntudatra ébred, és kezdi tudomásul venni gondjait és szükségleteit, ám nem rendelkezik világos irányérzékkel, nincs szervező készsége, nincsenek mindent felölelő eszméi, nincs óriási hajtóereje. (…) Van-e bármi, ami által természetünk elérheti az egységet, fajunk elismerheti testvériségét, emberiségünk egyként rendezheti ügyeit?”
Mi pedig igennel felelünk – az erők ilyesfajta egyesítése, ilyesfajta eszme Jézus Krisztus evangéliuma, ahogy az Joseph Smith próféta által visszaállíttatott. Kifejti az ember életét és annak célját, és magában foglalja a nélkülözhetetlen üdvözítő elemeket, a nemes eszméket, a lelki felemelkedést, ami után az ember szíve vágyakozik ma.20
Nagy örömhír [lásd Lukács 2:10] – Jézus Krisztus evangéliuma ez az örömhír! Az „evangélium” szó szerint örömhírt jelent, és valóban ilyen az a hír, ami fentről adatik. (…) Mindig, minden sáfárságban volt lehetősége az embereknek, hogy meghallják ezt az örömhírt, és ezek a próféták, akik rá voltak hangolódva a Végtelenre, akik először és közvetlenül hallották az örömhírt, azt a fe-ladatot kapták, hogy adják át azt az örömhírt a többi embertársuknak, hogy azok, akiket aggasztanak a világ dolgai, részesülhessenek az örömhírben, és visszahozathassanak a békesség, harmónia és jóakarat állapotába.21
Akár a tenger szigetein, Japánban, Szíriában, a skandináv országokban, Angliában, Németországban, Franciaországban, Hollandiában – bárhol találkozzék is az ember utolsó napi szentekkel, akiknek megingathatatlan a Jézus Krisztus evangéliumába vetett hite, ott megláthatja az egység szellemét, a szeretet szellemét, az emberiség javára való készséges áldozathozatal szellemét. Isten áldja meg az utolsó napi szenteket szerte az egész világon, hogy továbbra is ebben a szellemiségben járjanak!22
Javaslatok a tanulmányozáshoz és a beszélgetéshez
-
Milyen tekintetben egy az Atyaisten és Jézus Krisztus? Konkrétan hogyan lehetünk egyek egyházként? Családként? A társadalom tagjaiként? (Lásd 45–47. oldal.) Milyen áldások származhatnak az ilyesfajta egységből?
-
Melyek azok a magatartásformák és tettek, amik diszharmóniát okozhatnak otthonunkban és egyházközségünkben? (Lásd 43–47. oldal.) Mit tehetünk azért, hogy növeljük az összhangot és az egységet? Hogyan alkalmazhatjuk Clark elnök kijelentését („Az Úr szolgálatában nem az számít, hol szolgálsz, hanem az, hogyan szolgálsz.”), miközben az egység növelésére törekszünk otthonunkban és egyházközségünkben?
-
Milyen hatással lehet a gyermekekre az, ha szüleik bántóan beszélnek a vezetőkről és a tanítókról? Miért van az, hogy „a gonosz beszéd nagyobb kárt okoz a gyalázóban, mint a gyalázottban”? (Lásd 47. oldal.)
-
Miként töltheti be az evangélium az emberek egység és harmónia iránti vágyakozását? (Lásd 51. oldal.) Miért szükséges egység ahhoz, hogy az Úr örök céljai megvalósulhassanak a földön?
Kapcsolódó szentírások: 1 Korinthusbeliek 1:9–10; Móziás 18:21; 3 Nefi 11:29–30; 4 Nefi 1:2, 15–17; T&Sz 38:23–27; 105:3–5; Mózes 7:18