22. Fejezet

Szabad akarat és felelősség

Az, hogy mit kezdtek magatokkal, személy szerint rajtatok múlik. Azért vagytok itt, e világon, hogy a jót vagy a rosszat válasszátok, hogy befogadjátok a helyeset, vagy meghajoljatok a kísértés előtt. E választáson múlik lelki oldalatok fejlődése. Ez alapvető Jézus Krisztus evangéliumában.¹

Bevezetés

David O. McKay elnök több mint hat évtizeden keresztül szolgált általános felhatalmazottként. Ez idő alatt a világ történelme számos figyelemre méltó eseményének volt tanúja. Látott világméretű megbolydulást, ideértve két világháborút, kiterjedt térségi konfliktusokat, valamint nagyhatalmi nemzetek felemelkedését a nukleáris háború küszöbén. Átélt jelentős gazdasági és társadalmi változásokat, úgymint a nagy gazdasági világválság, valamint tapasztalta, hogy a világ egyre inkább elfogadja a vágyak azonnali kielégítését szabadosság és tiltott kábítószerek révén. A történelem sugalmazott tanújaként több alkalommal szólt az egyház tagjaihoz a szabad akaratról és az egyéni felelősségről. Az azután elmondott konferenciai beszédében, hogy az Egyesült Államok hadba lépett az első világháborúban, elder McKay (aki akkor a Tizenkét Apostol Kvórumának tagja volt) beszélt a világon uralkodó tragikus eseményekről:

„Nem hiszem, hogy Isten okozta a szenvedést, éhínséget, fertőt és halált, ami most végigsöpör Európa háború sújtotta országain. Hiszem viszont azt, hogy a mai világ helyzete közvetlen eredménye – elkerülhetetlen eredménye – az Isten törvényei iránti engedetlenségnek. (…) Az emberek választhatják a jót vagy választhatják a rosszat; járhatnak sötétségben vagy járhatnak a világosságban; és jól jegyezzétek meg, hogy Isten nem hagyta világosság nélkül a gyermekeit! A világ különböző sáfárságaiban megadta nekik az evangélium világosságát, mely által járhatnak és nem botlanak meg, mely által rálelhetnek arra a békességre és boldogságra, amit Ő, szerető Atyaként gyermekeinek kíván, ám az Úr nem fosztja meg őket szabad akaratuktól.”²

Bár McKay elnök felismerte, milyen tragédiák következhetnek be, amikor az emberek a gonoszságot választják, mégis mindig hálás maradt a szabad akarat ajándékáért. Megértette az igazlelkű választásokból fakadó áldásokat, és emlékeztette azokat, akiket tanított, hogy a választás szabadsága az üdvözülés tervének elengedhetetlen része. A szabad akarat témakörében mondott beszédeiben gyakran utalt erre „Isten az embernek adott legnagyobb ajándékaként”.

David O. McKay tanításai

A szabad akarat örökkévaló ajándéka lehetővé teszi számunkra a fejlődést és a felmagasztosulás elnyerését

A szabad akarat a lélek fejlődésének hajtóereje. Az Úr célja az, hogy az ember olyanná váljon, mint Ő. Annak érdekében, hogy az ember elérje ezt, először arra volt szükség, hogy a Teremtő szabaddá tegye őt.³

Lényeges utalás van a [Jelenések könyvében] egy mennyei háborúra (lásd Jelenések 12:7). Nemcsak lényeges azonban, hanem látszólag ellentmondásos is, hiszen a mennyországra a boldogság celesztiális lakhelyeként gondolunk, olyan állapotként, amiben lehetetlen, hogy háborúság és viszálykodás létezzen. Ez a rész azért jelentős, mert a választás és a cselekedet szabadságát sugallja a szellemvilágban. Az Igazgyöngyben ezt a beszámolót olvashatjuk: „Mivel a Sátán ekkor fellázadt ellenem, és igyekezett lerombolni a szabad akaratot, amelyet én, az Úristen, az embereknek adtam, és mert azt akarta, hogy saját hatalmamból is adjak neki, Egyszülöttem ereje által letaszítottam őt.

És ő lett a Sátán, maga az ördög, minden hazugság atyja, hogy az embereket megcsalja és elvakítsa, és őket saját akaratának igájába hajtsa; mindazokat, akik nem hallgatnak az én szavamra.” (Mózes 4:3–4; dőlt betűs kiemelés hozzáadva)

Két dolgot figyelhettek meg ebben a részben: először is, hogy Sátán eltökélte: lerombolja az ember szabad akaratát. A szabad akarat Isten ajándéka. Része az Ő isteni mivoltának. A második pedig az, hogy Isten kiszorítására vágyott. Ezt mondta: „Add nekem a dicsőségedet!” [Lásd Mózes 4:1.]

A világ nem fogja fel, milyen jelentősége is van ennek az egyénnek adott mennyei ajándéknak. Ugyanolyan velünk született ez, mint az intelligencia, ami – ahogy megtudtuk – soha nem volt és soha nem is lehet teremtve [lásd T&Sz 93:29].⁴

Az akarat szabadsága és az ezzel járó felelősség Jézus tanításainak alapvető elemei. Szolgálata során hangsúlyozta az egyén értékét, és azt példázta, amit a modernkori kinyilatkoztatás Isten műveként és dicsőségeként említ: „hogy létrehozzam az ember halhatatlanságát és örök életét” [Mózes 1:39]. Egyedül a lelki szabadság isteni ajándéka által lehetséges ilyesfajta fejlődés.

Az erőszak azonban magától Lucifertől ered. Sátán már az ember [haladóság előtti] állapotában is arra a hatalomra törekedett, hogy rákényszeríthesse az emberiség családját az ő akaratának követésére, amikor azt javasolta, hogy váljék hatástalanná az ember szabad akarata. Ha terve elfogadást nyert volna, az emberi lények puszta bábokká váltak volna egy diktátor kezében, és meghiúsult volna a cél, amiért az ember a földre jön. Sátán javasolt kormányzati rendszerét tehát elvetették, és megalapították a szabad akarat alapelvét.⁵

Bár Isten megteremtette a világegyetemet és minden benne lévő dolgot, „az ember Isten ékköve”. Ez annak másképp való megfogalmazása, hogy a föld teremtetett az emberért, nem pedig az ember a földért. Isten részt adott az embernek isteni mivoltából. Megadta az embernek a választás hatalmát, ami nincs birtokában egyetlen más teremtménynek sem e világon. Így az egyénre helyezte azt a kötelességet, hogy örök lényként viselje magát. Nem adathat nagyobb ajándék egy férfinak és nőnek sem, mint a választás szabadsága. Egyedül ti vagytok a felelősek, és a választás e szabadságának használatával és gyakorlásával növekedtek jellemetekben, növekedtek intelligenciában, megközelítitek az istenséget, idővel pedig elérhetitek azt a fenséges felmagasztosulást. Ez nagy kötelezettség! Nagyon kevesen értékelik. Az utak világosan ki vannak jelölve: az egyik állati létet ajánl, a másik pedig gazdag életet. Mégis Isten legnagyszerűbb teremtménye – az ember – gyakorta megelégszik azzal, hogy az állatok szintjén éljen.⁶

Magának az életnek adományozása mellett Isten legnagyobb ajándéka ezen élet irányításának a joga. (…) A választás szabadságát nagyobb becsben kell tartani, mint bármi javat, amit a föld adhat. Ez elválaszthatatlan az ember lelkétől. Isteni ajándék ez. (…) Az ember akár a legnyomorúságosabb szegénységbe születik, akár öröklött gazdagság béklyózza meg születésétől fogva, mindenkinek birtokában van ez, az élet minden adománya között legnagyobb: a szabad akarat ajándéka, ami az ember öröklött és elidegeníthetetlen joga.⁷

A szentírásokban található utalások megmutatják, hogy [a szabad akarat] (1) elengedhetetlen az ember üdvözüléséhez, és (2) olyan mércévé válhat, mellyel az emberek, szervezetek és nemzetek tettei megítélhetők.

„Örüljetek tehát és emlékezzetek rá, hogy szabadon cselekedhettek, vagyis szabadon választhattok az örök halálhoz vagy az örök élethez vezető út között.” (2 Nefi 10:23)⁸

A szabad akarattal személyes felelősség is jár „az élet igaz céljának” betöltésére

Minden egyénnek megvan a felelőssége, hogy az igazlelkűség, hithűség és az embertársak iránti kötelesség ösvényét válassza. Ha másként [választ], és ennek eredményeként kudarccal, szerencsétlenséggel és halállal [találkozik], egyedül magát okolhatja. Ahogy egy alkalommal [Brigham] Young elnök mondta:

„Ha Brigham testvér rossz útra tér és kizáratik a mennyek országából, akkor senki mást nem lehet hibáztatni, csak Brigham testvért. Én vagyok az egyetlen lény a mennyben, a földön vagy a pokolban, akit hibáztatni lehet.

Ez ugyanúgy vonatkozik minden utolsó napi szentre. Az üdvözülés egyéni művelet. (…) Amikor elküldik nekem az üdvözülést, akkor elutasíthatom vagy elfogadhatom azt. Ha elfogadom, akkor ebből adódóan egész életemben engedelmességet tanúsítok, és alávetem magam az üdvözülés nagyszerű Szerzőjének, valamint azoknak, akiket kijelöl az oktatásomra. Ha elutasítom azt, akkor inkább saját akaratomnak ösztökélését követem, mint Teremtőm akaratát.” [Lásd Az egyház elnökeinek tanítása: Brigham Young (1997), 294. o.]⁹

A szabad akarattal felelősség jár. Ha az embernek jutalomban lesz része az igazlelkűségért és büntetést kap a gonoszságért, akkor az igazság megköveteli, hogy megadassék neki a független cselekvés hatalma. A jó és a rossz tudása elengedhetetlen az ember fejlődéséhez a földön. Ha állandóan helyes cselekedetre lenne kényszerítve, vagy tehetetlenül bűn elkövetésére lenne csábítva, akkor nem érdemelne áldást az elsőért, sem pedig büntetést a másodikért. (…)

Az ember felelőssége szabad akaratának megfelelően működik. Az isteni törvénnyel és a természet törvényeivel összhangban lévő cselekedetek boldogságot, az isteni igazsággal ellenkezők pedig boldogtalanságot eredményeznek. Az ember nemcsak hogy minden tettéért, hanem minden hiábavaló szaváért és gondolatáért is felelős. Ezt mondta az Üdvözítő:

„Minden hivalkodó beszédért, a mit beszélnek az emberek, számot adnak majd az ítélet napján.” (Máté 12:36)¹⁰

A föld, annak teljes magasztosságával és csodájával, nem jelenti a teremtés végső célját. „Dicsőségem – mondja maga az Úr – [az], hogy létrehozzam az ember halhatatlanságát és örök életét.” (Mózes 1:39) Az embernek a szabad akarat isteni ajándékának használatakor kötelességének kellene tartania, éreznie kellene, hogy tartozik azzal, hogy segítsen a Teremtőnek elérni ezt a mennyei célt.

Az élet igaz célja nem a puszta létezés, nem a kedvtelés, nem a hírnév, nem a vagyon. Az élet igaz célja az emberiség tökéletesítése az egyén erőfeszítései által, Isten sugalmazásának útmutatása alatt.¹¹

Van néhány egyszerű, ám alapvető dolog, amit mindenki megtehet. Ezek egyike az, hogy minden egyén munkálja ki a saját üdvösségét. Az egyház egyik kiemelkedő tana az, hogy minden egyes ember magában hordozza ezt a felelősséget, valamint hogy az ember üdvözülése a fokozatos fejlődés folyamata. (…) Isten erejét és irgalmát kell kérnünk, hogy az sugalmazzon minket a végső győzelem elnyerésére.

Az ember üdvösségének kimunkálása azonban nem tétlen üldögélést jelent, nem azt, hogy az ember arról álmodozik és azért epekedik, hogy Isten csodálatos módon bőséges áldásokat hullasson az ölébe. Azt jelenti, hogy minden nap, minden órában, ha kell, minden percben elvégezzük az előttünk álló azonnali feladatot vagy kötelességet, és boldogan folytatjuk az ilyesfajta ténykedést, míg az évek telnek és múlnak, hagyva, hogy munkánk gyümölcseit igazságos és nagylelkű Atyánk adja meg nekünk vagy másoknak a saját szándékai szerint.

Nem hagyom figyelmen kívül a szentírást, amely kijelenti: „Kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez.” [Efézusbeliek 2:8] Ez teljes mértékben igaz, hiszen amikor az ember magára öltötte a halandóságot, [nem állt hatalmában] önmaga megváltása. Amikor magára hagyatott, hogy természetes állapotban tapogatózzon, „testivé, érzékivé és ördögivé” [Alma 42:10] vált volna, ahogy azzá is vált. Az Úr azonban az Ő irgalmában megjelent az embernek, megadta neki az evangéliumot, vagyis az örökkévaló tervet, mely által felülemelkedhet az élet testi és önző dolgain, és lelki tökéletességre tehet szert.

De saját erőfeszítései által kell felemelkednie, és hittel kell járnia.¹²

Ha az evangélium alapelveinek való engedelmességet választjuk, az boldogságot, békességet és üdvözülést eredményez

Az Úr szavának, vagyis törvényének elfogadása elengedhetetlenül hozzájárul az ember boldogságához és üdvözüléséhez. Megmondatott, hogy azok, akik nem azt teszik, amit az Úr parancsol, alá lesznek rendelve az igazságnak és az ítéletnek. Más szóval a halandó világban örökre működik a viszonzás és büntetés törvénye – viszonzás a törvénynek való engedelmesség mértékében; büntetés az engedetlenség tényleges fokával megegyezően.¹³

Krisztus békessége nem akkor adatik, amikor az ember az élet felszínes dolgaira törekszik, és nem adatik másként, mint az egyén szívéből fakadóan. Jézus ezt mondta tanítványainak: „Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja.” [János 14:27] Így az Embernek Fia, saját akarata és bizonysága végrehajtójaként megadta a tanítványainak és az emberiségnek „minden emberi áldás legnagyobbját”. Olyan hagyaték volt ez, ami a Jézus Krisztus evangéliuma alapelveinek való engedelmességtől függ. Így adatik meg minden egyes egyénnek. Egy ember sem lehet békés viszonyban önmagával és Istenével, ha nem hű a jobbik énjéhez, ha megszegi a helyes dolgok törvényét akár azzal, ahogyan önmagával bánik – belemerülve a szenvedélyekbe, vágyakba, meghajolva a kísértések előtt, vádló lelkiismerete ellenére –, akár azzal, ahogyan embertársaival bánik, nem bizonyulva érdemesnek a bizalmukra. A békesség nem adatik meg a törvényszegőnek; a törvénynek való engedelmesség által adatik, és ez az az üzenet, amit Jézus szeretne, hogy hirdessünk az emberek között.¹⁴

Jézus Krisztus, a világ Üdvözítője, megadta nekünk az eszközt, mely által az ember örök boldogságra és békességre tehet szert Atyánk királyságában, az embernek azonban ki kell munkálnia saját üdvösségét az evangélium örökkévaló alapelveinek és szertartásainak való engedelmesség révén.¹⁵

A társadalom tagjaiként meg kell becsülnünk a szabadságot, és pártolnunk kell annak felelősségteljes használatát

A szólás szabadsága, a cselekvés szabadsága olyan korlátokon belül, amelyek nem csorbítják mások szabadságát, … isteni ajándékok, melyek „elengedhetetlenek az emberi méltósághoz és az emberi boldogsághoz”.¹⁶

A szabadság lehet hasznos vagy végzetes, annak függvényében, hogyan használják. (…) „A szabadság a magasztosabb élet atmoszférája. (…) A szabadság? – Tisztelet. (…) Az embereknek képesnek és érdemesnek kell lenniük [a szabadságra], különben a közélet lehetetlenné válik.”¹⁷

Az igaz szabadság az egyénekben abból áll, hogy élvezhetnek minden jogot, amely hozzájárul az ember békességéhez és boldogságához, amennyiben e kiváltság fennállása nem ütközik mások ugyanezen kiváltságával. Nem abból áll, hogy az ember azt teszi, amit akar, hanem azt, amit tennie kell. Minden egyes ember joga, hogy ura legyen saját idejének és tetteinek, összhangban az embertársai iránti korrektséggel és igazságossággal, és összhangban Isten törvényeivel. (…) A választás szabadsága ez, ami isteni ajándék és elengedhetetlen erény egy békés társadalomban.¹⁸

A bizonytalanság és békétlenség e napjaiban a szabadságszerető emberek legnagyobb felelőssége és mindent felülmúló kötelessége az, hogy megőrizzék és hirdessék az egyén szabadságát, az Istenséggel való kapcsolatát, … valamint annak szükségességét, hogy az ember engedelmeskedjen Jézus Krisztus evangéliuma alapelveinek – egyedül így fog az emberiség békére és boldogságra lelni.¹⁹

Ha szeretnénk jobbá tenni a világot, tápláljunk buzgóbb megbecsülést … a szabadság és a függetlenség iránt!²⁰

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a beszélgetéshez

Miért adott nekünk Isten szabad akaratot? (Lásd 223–225. oldal.) Miért akart Sátán megfosztani minket a szabad akaratunktól? (Lásd 223–224. oldal.)
Miként próbál Sátán továbbra is hatással lenni szabad akaratunkra? Hogyan állhatunk ellen e próbálkozásoknak?
Milyen útmutatót biztosított számunkra az Úr, hogy segítsen igazlelkűen használnunk a szabad akaratunkat? Milyen tanácsot adnál valakinek, aki azzal küszködik, hogy meg tudja különböztetni a jót a rossztól?
Hogyan tudják a szülők tanítani és nevelni gyermekeiket, míg elég érettek ahhoz, hogy önmaguk döntsenek? Miként tarthatjuk tiszteletben a családtagok szabad akaratát, ugyanakkor segítve is nekik helyes döntéseket hozni? Hogyan segíthetünk a családtagoknak megérteni döntéseik következményeit?
McKay elnök azt tanította, hogy az élet célja „az emberiség tökéletesítése az egyén erőfeszítései által, Isten sugalmazásának útmutatása alatt” (227. oldal). Hogyan segíthet a szabad akarat eleget tennünk ennek az isteni célnak? (Lásd 226–227. oldal.) Milyen személyes felelősségünk van szabad akaratunk gyakorlása során? (Lásd 225–228. oldal.)
Milyen kapcsolatban áll a személyes szabad akarat és Jézus Krisztus engesztelő áldozata?
Hogyan tesz minket szabaddá szabad akaratunk igazlelkű gyakorlása?
Miként segíthetünk megőrizni a szabadságot, és elősegíteni az egyéni szabadságjogok felelős használatát? (Lásd 229. oldal.)

Kapcsolódó szentírások: Józsué 24:15; 2 Nefi 2:14–16, 26–28; Alma 5:40–42; Hélamán 14:30–31; T&Sz 58:26–28; 130:20–21; Ábrahám 3:24–28