Krisztusról beszélünk
Minden sebet képes begyógyítani
Úgy döntöttem, megfogadom a kapott tanácsot, és kiderítem, mit is jelent valójában a Szabadítóba vetni a hitemet.
A nyolcadik házassági évfordulónkon történt, 1991. december 16-án. Azon a napon halt meg elsőszülött fiunk bébiszitterünk hanyagsága miatt. Csupán két és fél hónapos volt.
A következő hónapokat és éveket beárnyékolta a szomorúság, a harag, a csalódottság és a reményvesztettség. Leírhatatlan nyugtalanság tombolt a lelkemben. Semmilyen szó vagy tett sem enyhíthette a fájdalmamat.
Rengeteg könyvet és szentírást elolvastam, de egyik sem adott választ a könyörgésemre.
Abban a ritka kiváltságban volt részem, hogy mivel jó barátságban állt a szüleimmel, így tanácskozhattam James E. Faust elderrel (1920–2007), aki akkoriban a Tizenkét Apostol Kvórumának tagja volt. (Édesanyámmal, Flaviával és családjával akkor találkozott, amikor Brazíliában szolgált missziót.) Biztos voltam benne, hogy Faust elder képes lesz megvigasztalni.
Számtalan kérdést tettem fel neki, ő pedig csak türelmesen hallgatott. Faust elder elismerte, hogy mindaz, amit átéltem, kétségtelenül fájdalmas és rendkívül nehéz. Megosztott velem jó néhány szentírásrészt, és beszélt nekem arról, milyen fontos, hogy legyőzzem a fájdalmamat, és teljesen alávessem magam az Úr akaratának, hogy majd újra a fiammal lehessek. Ezt mondta: „Sylvia, ez most már rólad szól. Tudom, hogy aggaszt, ami a fiaddal történt, ám valójában magad miatt kellene aggódnod, és azzal foglalkoznod, hogyan építsd fel újra az életedet. Nem lesz könnyű, de Jézus Krisztus engesztelése által meggyógyíthatod a lelked.”
Ezután áldást adott, hogy képes legyek megérteni, milyen fontos szerepet játszik létezésünkben Jézus Krisztus, és hagyjam, hogy Ő legyen a forrása az erőnek, melyre szükségem van.
A találkozónk után még mindig csüggedtnek éreztem magam. Tanácsai oly egyszerűek voltak, de megvalósításuk szinte lehetetlennek tűnt. Édesanyám is elcsüggedt, hiszen bármit mondott, úgy látszott, nem tud segíteni vele. Emlékszem a szavaira: „Kérlek, legyen hited és reménységed a Szabadítónkban, és hagyj időt, hogy begyógyuljanak a sebeid!”
Személyes utazásomon, mely során igyekeztem újra rálelni az örömre, úgy döntöttem, megfogadom a kapott tanácsot, és kiderítem, mit is jelent valójában a Szabadítóba vetni a hitem. A változás nem jött azonnal. De ahogy teltek–múltak a napok és az évek, az ima és növekvő bizonyságom által minden kétséget kizáróan megtanultam, hogy a Szabadító képes begyógyítani a sebeinket.
Tudom, hogy nem mindenkinek van lehetősége találkozni egy apostollal, mint ahogy ez nekem megadatott. De bárki megismerheti a Szabadítót, és rávetheti a terheit. És igen, ha Jézus Krisztus jelen van az életünkben, akkor valóban képes enyhíteni bármilyen fájdalmat.
Tudom, hogy ha az Úrral járunk, Ő örömet hoz létezésünkbe. Ő a barátunk, a tanítónk és a mindvégig kitartás példája. Ő valóban mindent elviselt, és tudja, min megyünk keresztül (lásd Alma 7:11–12). Engesztelése lehetővé tette annak csodáját, hogy összetört dolgaink darabkáit még ebben az életben összerakhassuk, hogy ezáltal felkészüljünk a következőre.
Mindig hálás leszek Faust elder és édesanyám szavaiért. Segítettek rájönnöm, hogy bármilyen nehézségeim is legyenek, reményem és támogatásom egyetlen állandó forrása Jézus Krisztus.
Balra: részlet a Krisztus és gazdag ifjú c. festményből. Készítette: Heinrich Hofmann. A C. Harrison Conroy Co., Inc. jóvoltából