Honnan tudom
Belenőni a tudásba
Az evangélium tanainak megismerésével nem lett könnyebb az életem, de boldogabbnak éreztem magam.
Tizennégy éves voltam, mikor utolsó napi szent misszionáriusok kezdtek járni hozzánk, hogy tanítsanak minket az édesanyámmal. Hamarosan arra buzdítottak minket, hogy keresztelkedjünk meg. Édesanyám visszakozott, de én igent mondtam. Utólag nézve, akkoriban nem is tudtam, hogy megtértem. Sok más tizenéveshez hasonlóan egyszerűen az általános helyett csak valami mást akartam csinálni.
A rákövetkező egy évben egyedül jártam az egyházba. Nem nagyon éreztem, hogy be tudnék illeszkedni, és alig értettem valamit a tanítottakból. De azért aktív voltam. A rákövetkező évben nem laktam otthon, mivel elkezdtem járni az egyház egyik mexikóvárosi középiskolájába. Bár az első perctől kezdve szerettem a középiskolát, és keményen dolgoztam, hogy elfogadjanak a suliban (és hogy meggyőzzem a szüleimet, hogy oda járhassak), hamar rájöttem, hogy nem valami könnyű, ha az ember egyedül van. Még mindig nem volt bizonyságom. Még mindig nem értettem igazán, ki volt Joseph Smith, és hogy mit tanít a Mormon könyve. Jobban éreztem, mint valaha, hogy nem illek a többiek közé.
Természetesen a szüleimnek nem mondtam semmit. Rengeteg időmbe telt meggyőznöm őket, hogy hadd jöjjek ebbe az iskolába. Ezek után hogyan ismerhetném be, hogy talán mégsem ez a nekem való hely? Büszkeségem miatt csak csendben szenvedtem.
Nehéz helyzetem még rosszabbra fordult, mikor meghallottam, hogy szüleim válni készülnek. Úgy éreztem, az egész világ összeomlott körülöttem.
Ez volt az az időszak, mikor a püspököm félrehívott, és megkérdezte, hogy vagyok. Elmeséltem neki minden gondomat és bánatomat. „Úgy érzem, mintha már semmit sem tudnék biztosan” – mondtam neki.
Ez a kedves püspök elkezdett az evangéliumra tanítani. Azzal kezdtük, hogyan tudunk valóban kommunikálni Mennyei Atyánkkal. Idővel rátértünk az engesztelésre. Megtanított az evangélium igazságaira, és életemben először éreztem, hogy van bizonyságom. Örültem, hogy van valami, amibe belekapaszkodhatok életem e bizonytalan időszakában. Bár tehetetlennek éreztem magam, hogy a családomnak segítsek, boldoggá tett az érzés, hogy közel lehetek Mennyei Atyámhoz. Tudtam, hogy Ő ismer engem, és ez mindent megváltoztatott.
Talán az egyház új tagjainak ismerős mindaz, amit a beilleszkedésem nehézségei során éreztem. És hogy mit tanultam? Azt, hogy nem baj, ha nem tudsz mindent rögtön az evangéliumról. Az a fontos, hogy megértsd Mennyei Atyádhoz fűződő kapcsolatodat, és azt, hogy Neki célja és terve van az életeddel. Az számít igazán, hogy megértsd, a Szabadító engesztelést végzett a bűneidért, és hogy Ő tökéletesen megért téged, még akkor is, ha senki más nem. Mikor megtanultam ezeket a tanokat, minden más is a helyére került.
Hála a püspököm szeretetének és türelmes tanításának, a középiskolás évek nagyszerű időszakká váltak az életemben. Az egyházi középiskolában eltöltött éveim megváltoztatták az azzal kapcsolatos nézőpontomat, hogy ki vagyok, és mivé válhat az életem. Érettségi után Mexikóvárosban maradtam. Miután találtam magamnak egy lakást, az első dolgom az volt, hogy megkerestem az ottani egyházközséget, hogy továbbra is legyen menedékem, egy hely, ahol tovább fejlődhetek az evangéliumban.
Röviddel ezután missziót szolgáltam a Templom téren, Salt Lake Cityben. Hatalmas örömet jelentett, hogy megoszthattam másokkal azokat az igazságokat, melyek biztos alapot jelentettek életem viharos időszakában.
Hálás vagyok, hogy az egyház tagja lehetek. Tudom, hogy Mennyei Atyánk mindannyiunkra figyel, és hogy van egy terve számunkra. Nagyszerű áldás látnom, hogyan tárja fel előttem a tervét.
Fotó: Sonia Padilla-Romero jóvoltából. Részlet A második eljövetel című festményből. Készítette: Grant Romney Clawson