Megóvni a gyermekeket

Írta: Marissa Widdison

Egyházi folyóiratok

Mit tehetünk azért, hogy még jobban megóvjuk és felvértezzük az életünkben jelen lévő gyermekeket?

Az összes csoport közül, akiket tanított, Jézus különösképpen szerette a gyermekeket. Akkor is odafigyelt a gyermekekre, amikor az idő nem volt éppen a legalkalmasabb erre. Magához hívta a gyermekeket, hogy egyéni áldásban részesítse őket. Kárhoztatta azokat, akik bántották a gyermekeket. Azt tanította továbbá, hogy a menny királyságába való belépéshez hasonlóbbá kell válnunk a gyermekekhez.¹

„Nézzétek kicsinyeiteket” – szólt feltámadása után az amerikai földrészen élőkhöz. A mennyek megnyíltak, és szeretetteljes, védelmező angyalok ereszkedtek alá, kört alkotva a gyermekek körül, és tűzzel övezve őket. (Lásd 3 Nefi 17:23–24.)

Tekintve, hogy mennyi veszély létezik a mai világban, akár azt is kívánhatnánk, hogy bárcsak a gyermekeink állandóan mennyei tűzzel lehetnének körülvéve. Becslések szerint a világon minden negyedik embert bántalmaztak gyermekkorában, ám ez az átlag még magasabb az olyan sebezhető csoportok esetében, mint amilyenek például a fogyatékkal élők.² A jó hír az, hogy sokat tehetünk annak érdekében, hogy kezdeményezően lépjünk fel a gyermekek megóvásáért!

„Képzeljetek magatok elé egy gyermeket, akit szerettek – kért bennünket Joy D. Jones nővér, az Elemi általános elnöke. – Amikor azt mondjátok ennek a gyermeknek, hogy »szeretlek«, az mit jelent? [V]édelmet nyújtunk, ezzel segítve a szeretett személynek a lehető legjobb emberré válni, és szembenézni az élet nehézségeivel.”³

Talán a Szabadító példájának alaposabb szemügyre vétele gondolatokat ébreszt majd bennünk azzal kapcsolatban, hogy miként óvhatjuk meg jobban az életünkben jelen lévő gyermekeket.

Jézus időt szakított rájuk

Jézus időt különített el arra, hogy odafigyeljen a fiatalokra és a sebezhető emberekre (lásd Máté 19:14). Mi is különíthetünk el időt arra, hogy meghallgassuk a gyermekeinket, és megpróbáljuk megérteni a kihívásaikat.

Jones nővér elmondása szerint „minél inkább azt érzi a gyermek, hogy szeretik, annál könnyebben nyílik meg. [M]uszáj nekünk kezdeményezni a beszélgetést! Nem várhatjuk, hogy a gyermekeink jöjjenek oda hozzánk.”⁴

Egy édesanya azt találta hasznosnak, ha minden este megkérdezi a gyermekeitől: „Hallottatok ma olyan szavakat, amelyeket nem értettetek?”

Gyermekeink először talán ösztönösen is online keresnék a válaszokat, mert az internet azonnali segítséget kínál, és nem ítélkezik, ám nekünk meg kell győznünk őket arról, hogy mi vagyunk a tudnivalók hitelesebb forrása. Ez pedig azzal jár, hogy nem reagáljuk túl, amikor a gyermekeink valami kellemetlen dolgot közölnek velünk. Ha például érzelmi kirohanással válaszolunk gyermekünk azon beismerésére, miszerint pornográf tartalomra keresett rá, akkor talán soha többé nem fordul hozzánk segítségért. Ha azonban szeretettel reagálunk, akkor lehetőségünk adódik azt a világos üzenetet tolmácsolni feléjük, hogy azt szeretnénk, ha bármiről beszélnének velünk.

Jones nővér szerint: „A parányi bonyodalmak szeretetteljes megbeszélése fekteti le az egészséges reagálás alapját, hogy akkor is maradjon tere a beszélgetésnek, amikor komoly gond adódik.”⁵

A szülők és gyermekek között lefolytatható legfontosabb és legnagyobb védelmet nyújtó beszélgetések közé tartoznak azok, amelyek a gyermekek testére vonatkoznak. E beszélgetéseknek tartalmazniuk kell a testrészek pontos megnevezését, a tisztálkodási tudnivalókat, és hogy milyen változásokra lehet számítani az elkövetkező években. Beszélnünk kell a nemiségről és arról, hogy milyen csodálatos részét képezi Mennyei Atya számunkra készített tervének a bensőséges testi és érzelmi kapcsolat. Kitérhetünk az olyan témákra is, mint a bántalmazás és a pornográfia. Ezeket a beszélgetéseket az életkoruknak megfelelő szinten kell folytatni, azon kérdések mentén, amelyeket a gyermekeink tesznek fel. A legjobb, ha az idők során több beszélgetést is folytatunk, egymásra rétegezve az újabb és újabb részleteket, ahogy a gyermekeink növekednek és egyre többet képesek megérteni. (Hasznos forrásokat lásd a cikk végén.)

Jézus példát állított eléjük

Jézus mindenki számára tökéletes példát mutatott (lásd János 8:12). Felnőttekként megvan a lehetőségünk és a felelősségünk, hogy példák legyünk. Leginkább úgy segíthetünk a gyermekeinknek biztonságban lenni, ha a gyakorlatban mi magunk is a biztonságosat választjuk. A gyermekek észreveszik, hogyan bánnak a szüleik másokkal vagy milyen bánásmódot fogadnak el másoktól. Kérlek, ha olyan kapcsolatban vagy, illetve olyan szenvedélybetegséggel küszködsz, amely veszélybe sodor téged vagy a családodat, kérj segítséget! Fordulj a hatóságokhoz és tanácsadó szakemberekhez, valamint a püspöködhöz vagy segítőegyleti elnöködhöz, akik a megfelelő egyházi és helyi forrásokhoz irányíthatnak. Jár neked a biztonság és a tisztelet!

Azzal is mutassunk példát, ahogy a lelki erőnlétünkkel törődünk! Vajon a gyermekeink látnak bennünket imádkozni? Tudják, hogy szoktuk olvasni a szentírásokat? Hallották már a bizonyságunkat? Vajon családként „Isten minden fegyverét” magunkra öltjük reggelente, mielőtt kilépünk a világba? (Lásd Efézusbeliek 6:11–18; Tan és szövetségek 27:15–18.)

Jézus szót emelt értük

A Szabadító felszólalt azok ellen, akik bántották a gyermekeket (lásd Máté 18:6). Mi is lehetünk az életünkben jelen lévő gyermekek szószólói.

„A gyermekeknek szükségük van az érdekükben felszólaló emberekre – tanította Dallin H. Oaks elnök, első tanácsos az Első Elnökségben –, és olyan döntéshozókra is szükségük van, akik önző felnőtt érdekek elé helyezik az ő jóllétüket.”⁶

Miközben szükségtelen túlzott félelemmel vagy gyanakvással viseltetnünk mások iránt, tisztában kell lennünk a lehetséges veszélyekkel, és bölcs döntéseket kell hoznunk a biztonsággal kapcsolatban. Az elemis vezetők kövessék az egyház bántalmazásmegelőzési irányelveit⁷ – védelem rejlik abban, ha minden tanteremben két tanító van jelen, és ha az elnökség egyik tagja benéz az osztályokba.

A szülők és a vezetők közösen tanácskozzanak, és döntsék el, hogy vannak-e további óvintézkedések, amelyeket meghozhatnak a konkrét veszélyek csökkentéséért. A legtöbb egyházi épületben például vannak ablakok a tantermek ajtaján. Ha a te épületed nem ilyen, akkor érdemes lehet résnyire nyitva hagyni az ajtókat az órák alatt, és egyeztetni a helyi létesítménygazdálkodási képviselőtökkel arról, hogy megoldható lenne-e az ablakok beszerelése. Az elhívásától függetlenül minden felnőtt odafigyelhet az istentiszteleten, és szükség esetén segítséget nyújthat, például üdvözölheti a folyosókon barangoló látogatókat, vagy arra buzdíthat egy-egy csellengő gyermeket, hogy térjen vissza a tantermébe.

Sajnálatos módon a gyermekeket időnként más gyermekek bántják. Ha bármi efféle zaklatást vagy helytelen fizikai érintkezést veszünk észre az istentiszteleten vagy bárhol, akkor haladéktalanul közbe kell avatkoznunk! Ha vezetők vagyunk, akkor készen kell állnunk arra, hogy elbeszélgessünk az érintett családokkal – még ha ezek a beszélgetések nem is kellemesek –, hogy minden gyermek biztonságáról gondoskodjunk. Szólaljatok fel együttérzéssel és világosan, hogy segítsetek kedves légkört kialakítani.

Ha úgy véljük, hogy egy gyermek bántalmazásnak van kitéve, azonnal jelentsük ezeket az aggodalmainkat a hatóságoknak. Számos országban léteznek válsághelyzeti beavatkozást, tájékoztatást és támogatási szolgáltatásokat nyújtó segélyvonalak. A püspökkel is közölnünk kell a feltételezett bántalmazást, különösen akkor, ha olyasvalakiről van szó, aki az egyházon keresztül gyermekekkel kerülhet kapcsolatba. Azontúl, hogy lépéseket tesz annak megakadályozására, hogy az elkövető a jövőben gyermekekkel kerülhessen kapcsolatba, a püspök vigaszt és támogatást is tud nyújtani az áldozatoknak, és segíthet nekik a Családsegítő Szolgáltatások által biztosított további források elérésében.

Jézus egyenként áldotta meg őket

Primary teacher hugging child with Down syndrome

Jézus személyesen ismerte és egyenként áldotta meg a gyermekeket (lásd 3 Nefi 17:21). Nekünk is hasonlóképpen kell megismernünk minden egyes gyermeket, és megpróbálnunk személyre szabottan segíteni neki.

Hogyan tehetnénk biztonságosabbá az istentiszteletet az orvosi kezelés alatt álló gyermekek számára? Van-e tervünk arra, hogy miként segítsük a fogyatékkal élő elemis gyermekeket? Tapintatosan figyelembe veszik-e az általunk tanított leckék az eltérő családi körülményeket? Mit tehetünk még azért, hogy befogadóbbak legyünk?

Az általunk elmondott beszédekben vagy tanításokban nem szabad helyt adnunk a fajgyűlölő megszólalásoknak, a más kultúrákra tett lekezelő megjegyzéseknek és a más vallások híveivel kapcsolatos elítélő hozzáállásnak. Az egyik elemis osztályban volt egy fiú, aki nem beszélt nagyon jól a többiek által beszélt nyelven. Annak érdekében, hogy éreztessék vele, mennyire szívesen látják, a tanítók ügyeltek rá, hogy a kiosztandó anyagokat mindkét nyelven kinyomtassák. A figyelmesség egyszerű cselekedetei megmutatják a gyermekeknek, hogy személy szerint ismerjük őket és törődünk velük, és ezek a cselekedetek követendő példát mutathatnak számukra.

Előfordulhat, hogy néhány gyermeknek sürgősen segítségre van szüksége. Egy bizonyos mértékű hangulatingadozás például a gyermekkori változások természetes velejárója, ha azonban a gyermek heteken keresztül dühös, visszahúzódó vagy szomorú, az akár komolyabb, szakember segítségét igénylő gondokra is utalhat. Habár fontosak az olyan igazlelkű szokások, mint az imádkozás és a szentírás-tanulmányozás, gyakran további támogatásra van szükség azoknál, akik egy kezdődő mentális betegséggel néznek szembe, vagy éppen egy eltitkolt megrázkódtatással próbálnak megbirkózni. Attól nem fog javulni semmi, ha a helyzetet figyelmen kívül hagyjuk. Sok olyan terület van a világon, ahol a püspökök pénzügyi segítséget nyújthatnak az egyéneknek és a családoknak, hogy tanácsadáson vegyenek részt a Családsegítő Szolgáltatásokon vagy más szolgáltatókon keresztül.

Jézus erőt adott nekik

Miközben Jézus védelmezte a gyermekeket, egyúttal erőt is adott nekik. Példaként állította a gyermekeket mások elé (lásd Máté 18:3). Az amerikai földrészen tett látogatását követően a kisgyermekek „csodálatos dolgokat” (3 Nefi 26:16) tudtak tanítani a felnőtteknek.

Azzal erősíthetjük az ismerős gyermekeket, ha megtanítjuk nekik felismerni, amikor a Lélek szól hozzájuk, majd pedig a döntéseik során követni a Lelket; ha segítünk nekik kifejleszteni egy belső szűrőt, amely vezérli a cselekedeteiket. Amint azt Jones nővér tanította: „Alapvető fontosságú hozzásegíteni a gyerekeket ahhoz, hogy kialakítsák a saját belső érveiket arra, miért is [hozzanak biztonságos döntéseket].”⁸ Íme néhány ötlet, amely más családokat már megerősített:

Az egyik édesanya megtanította a gyermekeit arra, hogy figyeljenek oda a balsejtelmeikre, és legyenek óvatosak a gyanús emberek közelében. Ez hasznosnak is bizonyult, amikor néhányan megpróbálták rábeszélni a fiát, hogy kövesse őket egy mellékhelyiségbe, ám ő hallgatott a figyelmeztető érzésekre, és nemet mondott.
Vannak családok, akik jó előre biztonsági tervet készítenek olyan esetekre, amikor majd valami ártalmas helyzettel találkoznak. Például az egyik család biztonsági terve, amely a „kikapcsol és szól” elnevezést kapta, abból állt, hogy azonnal kikapcsolják a számítógép képernyőjét, és szólnak valamelyik szülőnek, ha csúnya kép ugrana fel. A gyermekeiknek soha nem kellett töprengeniük azon, hogyan is kezeljék a káros tartalmakat: pontosan tudták, hogy mit tegyenek.
Egy másik család kitalált egy titkos szót, amelyet a gyermekeik a telefonjukon elküldhettek a szüleiknek, ha azonnal el kellett őket hozni valahonnan.
Segíthetsz a gyermekeidnek elgyakorolni, hogyan mondjanak nemet arra, ha valaki olyasmire próbálja rávenni őket, ami kellemetlen érzéseket kelt bennük. Minden gyermeknek tudnia kell, hogy kérhet segítséget, és hogy addig kell kitartóan kérnie, amíg biztonságba nem kerül.

Felnőttként betöltött szerepünk

Idézzük fel ismét a 3 Nefi 17-ben leírt jelenetet, amikor is Jézus „vette a kisgyermekeiket, egyenként, és megáldotta őket, és imádkozott értük az Atyához. [É]s tűz vette őket körül; és angyalok szolgáltak nekik” (21., 24. vers). Talán nem is az ennek a történetnek a fő üzenete, hogy megtanítsa nekünk, milyen fontosak a gyermekek, hanem hogy azt szemléltesse, felnőttként mi kellene, hogy a mi szerepünk legyen. Mi vagyunk a következő nemzedék gondviselői. Nekünk kell lennünk azoknak az angyaloknak, akik körülveszik a gyermekeket és szolgálattételt nyújtanak nekik. Tekintsünk hát továbbra is Jézusra mint a mi tökéletes példánkra, majd pedig tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy szeretettel és védelemmel vegyük körül a kicsinyeinket!