Isten leányai
A szerző Franciaországban él.
A barátnőm rendszerint mindig vidám volt. Most vajon mi nyomaszthatta?
Illusztrálta: Reginald Swinney
Franciaországból származom, de a húgommal egy évet az Amerikai Egyesült Államok keleti részén töltöttünk cserediákként. Ezalatt sok embert megismertünk, de a legnagyobb hatást egy Destiny nevű lány gyakorolta rám. Ő lett az egyik legjobb barátom. Mindenfélét csináltunk együtt az iskolában, iskola után és a húgommal is. Destiny mindig vidám volt. Ezt szerettem benne a legjobban.
Aztán egy nap olyan gondterhelt hangulatban találtam, ahogy még soha nem láttam azelőtt. Megkérdeztem, hogy mi bántja. Azt mondta, hogy nem szeretne beszélni róla. Aztán észrevettem a kezében egy lapot. Átvettem tőle, és elolvastam.
Valaki hihetetlenül gonosz dolgokat írt neki. A névtelen levél szerint Destiny ronda, senki nem szereti, kár, hogy egyáltalán életben van, és hogy inkább menjen és ölje meg magát. Soha nem hittem volna, hogy ilyen támadás érhet egy olyan embert, mint ő. Elevenembe vágott a tudat, hogy ezzel mekkora fájdalmat okoztak neki.
Attól fogva még több erőfeszítést tettem azért, hogy Destiny barátja legyek – hogy ne csak együtt töltsük az időnket, hanem hogy szükség esetén mindig mellette lehessek, és főleg, hogy őszinte legyek. Elmagyaráztam neki, hogy ő Isten egyik lánya, aki isteni természettel áldatott meg, aki csodálatra méltó, és aki nagy dolgokra képes.
Az embernek nehéz szeretnie önmagát, amikor mások rosszul bánnak vele és bírálják. A Destinyvel kialakított barátságom megtanított arra, hogy néha úgy segítünk a leginkább másokon, ha egyszerűen csak szeretjük őket, és segítünk nekik megtudni, hogy kik is ők valójában.
Amikor letelt az egy év és vissza kellett térnem Franciaországba, Destiny mondott valamit, amit mindig nagy becsben fogok tartani. „Emma – mondta nekem. – Megmentettél. Mielőtt találkoztunk, meg akartam ölni magamat. De te és a húgod rengeteget segítettetek nekem, már csak azzal is, hogy törődtetek velem. Ma már szeretem magamat, és szeretlek titeket.”
Sok iskolás szenved a bántalmazástól, a rossz bánásmódtól, az elszigeteléstől. Találd meg a módját, hogy felkarold őket! Beszélgess velük, gondolj rájuk, légy velük kedves! Ezt tenné a Szabadító is, és olykor egy egyszerű „Szia!” vagy egy mosoly mindent megváltoztathat.