Félelem nélkül megosztani az igazságot
Felfegyverkezve az evangéliumról és annak áldásairól való bizonysággal, Fabian nem hagyta, hogy a fiatal kora meggátolja abban, hogy hatékony, félelmet nem ismerő egyháztag misszionárius váljon belőle.
A lenyugvó nap sugarai még utoljára megvilágítják Las Tomast, Antofagasta városának a környező homokdombokon elterülő városrészét. Ahogy a nap lassan a végéhez közeledik, lent sorra kigyúlnak a fények ebben az észak-chilei kikötővárosban.
Szombat este van, és a 13 éves Fabian H. akár a barátaival is elüthetné az időt. Csakhogy Fabian, az egyház egyik új tagja, ehelyett azt választja, hogy az estét a teljes idejű misszionáriusokkal tölti. Ideje „segíteni egybegyűjteni Izráelt”1.
Fabian kiemelkedik az összes elkötelezett egyháztag misszionárius közül, akikkel csak Kellen VanNatter és Jordan Shelton együtt dolgoztak a chilei teljes idejű missziójuk során.
„Amikor csak ráért, velünk volt és misszionáriusi munkát végzett – meséli Kellen. – Amikor véget ért a nyári szünet, nemcsak azért volt szomorú, mert vissza kellett mennie az iskolába, hanem mert onnantól nem volt annyi ideje arra, hogy velünk tartson.”
Jordan, aki több hónapig szolgált Kellen társaként, hozzáteszi: „Fabian nagyjából hetente négyszer vagy ötször tartott velünk, minden héten, amíg együtt szolgáltunk Antofagastában. Ő volt a legjobb egyháztag misszionárius, akivel valaha is együtt dolgoztunk.”
Mi tesz egy fiatalembert ilyen készségessé a misszionáriusi munka végzésére az osztálytársaktól kapott lenézés és az idegenektől kapott visszautasítás ellenére is? Fabian számára a válasz azokban az áldásokban rejlik, amelyekben ő és a családja részesült azóta, hogy elfogadták az evangéliumot – olyan áldások ezek, amelyeket másokkal is meg szeretne osztani.
Megmagyarázhatatlan öröm
Nem sokkal azután, hogy a teljes idejű misszionáriusok bekopogtattak hozzájuk, Fabian elkezdett részt venni a misszionáriusi leckéken. Máig emlékszik az első úrvacsorai gyűlésére.
„Senkit nem ismertem, amikor beléptem a kápolnába, úgyhogy egy kicsit ideges voltam – idézi fel. – De valami fantasztikusat éreztem! Úgy éreztem, mintha már hónapok vagy évek óta az egyházban lettem volna.”
A néhány héttel későbbi keresztelőjéről ezt mondta: „Megmagyarázhatatlan örömöt éreztem, ahogy alámerítettek a vízbe, majd ismét a felszínre jöttem. Úgy éreztem, mintha teljesen új ember lennék, tudva, hogy Jézus Krisztust fogom követni, és a tőlem telhető legjobban be fogom tartani a parancsolatait.”
Amikor Fabian nem házas szülei, Leonardo és Angela a fiukkal együtt részt vettek a misszionáriusi leckéken, hallottak a templomi házasságkötésről és az örökkévaló családokról. „Egy héttel később az édesapám kitűzte az esküvő időpontját – mondja Fabian. – Az édesanyám nagyon boldog volt.”
Négy hónappal azután, hogy Fabian csatlakozott az egyházhoz, Angela követte őt a keresztelés vizébe. „Ez csodás áldás volt” – osztja meg Fabian.
Ezt hamarosan további áldások is követték. Leonardo, aki fiatal korában már meg lett keresztelve, ismét tevékennyé vált az egyházban. Az evangéliumtanulmányozás az életük állandó része lett. A család tagjai közelebb kerültek egymáshoz. Leonardo biztos munkát talált, Fabian pedig megkapta az ároni papságot.
„Szeretem viselni a papságot, mert így kioszthatom az úrvacsorát az egyházközség tagjainak, és segíthetek nekik megújítani a szövetségeiket – közli Fabian. – Különösen akkor vagyok boldog, amikor a családomnak és az engem tanító eldereknek oszthatom. Nagyon boldog vagyok, amikor azt látom, hogy édesapám büszkén néz rám úrvacsoraosztás közben.”
Az nagyszerű lenne
Fabian már azelőtt elkezdett egyháztag-misszionáriusi munkát végezni, hogy megkeresztelkedett volna.
„Elmondtam három barátomnak, hogy meg fogok keresztelkedni. Ketten el is jöttek – meséli. – Szívesen osztom meg az evangéliumot, hogy a barátaim is megérthessék azt, amiben hiszünk és amit az egyházban csinálunk, hogy ők is tanulhassanak az evangéliumról, megkeresztelkedhessenek és boldogabb életet élhessenek. Nagyon boldog lennék, ha az egyikük megkeresztelkedne és a kvórumom tagjává válna. Az nagyszerű lenne.”
Fabian az iskolában is magánál tartja a Mormon könyvét, és misszionáriusi füzeteket is szokott magával vinni, hogy osztogathassa a barátainak. Örömmel válaszol az egyházzal kapcsolatos kérdésekre, illetve hívja el a barátait a vasárnapi gyűlésekre és a fiatalok tevékenységi estjeire. Attól sem fél, hogy odamenjen az emberekhez az utcán, és – ahogy a misszionáriusoktól tanulta – meghívja őket, hogy tanuljanak az egyházról és készüljenek fel a keresztelkedésre.
„Fabiant nem érdekli, ha valaki azt gondolja róla, hogy fura, amiért megosztja a bizonyságát – mondja Kellen. – Tudja, hogy azt teszi, ami helyes. Tudja, hogy a lelki dolgok minden másnál fontosabbak.”
Jordan szerint, amikor Fabian megosztja a bizonyságát, akkor a megtéréséből, az evangélium iránti szeretetéből és az áldásaiból meríti az erőt.
„Látta az áldásokat, amelyek a családját érték, és ez ösztönzi őt arra, hogy ilyen bátor és nyílt legyen abban, ahogy megosztja az evangéliumot a barátaival – állítja Jordan. – Egyszer egy érdeklődőnek arról tett bizonyságot, milyen nagy áldás volt a szülei számára, hogy házasságot kötöttek, de hogy mennyire nehezére esett négy hónapot várnia a saját és az édesanyja keresztelője között. Rátörtek az érzelmek, a szeme pedig könnybe lábadt. Aztán bizonyságot tett arról, hogy ha betartjuk a parancsolatokat, akkor Isten gondoskodni fog rólunk.”
Fabiant a bizonysága teszi erős egyháztag misszionáriussá, teszi hozzá Kellen.
„Nem azt mondja, hogy »és akkor ezt meg ezt hallottam másoktól az egyházban«, hanem mindig a saját személyes élményeit osztja meg – például, hogy mit érzett, amikor először ment istentiszteletre, és hogy mit érez, amikor a Mormon könyvét olvassa. Az egész nagyon hiteles és valóságos.”
Mindig jobban érzem magam
Fabian számára egy további áldással is jár az evangélium megosztása.
„Néha rossz dolgok történnek velem az iskolában, de aztán bekopogtatnak hozzám a misszionáriusok, és megkérdezik, hogy szeretnék-e segíteni nekik tanítani – hozakodik elő Fabian. – Miután velük megyek, úgy érzem, mintha nem is lennének gondjaim. Mindig jobban érzem magam, amikor velük tartok, amikor a szentírásokat olvasom velük, és segítek nekik megosztani az evangéliumot. Az evangélium és a megtérésem történetének megosztása erősíti a bizonyságomat. Az evangélium tanítása pedig lehetőséget ad, hogy példa legyek másoknak, köztük a húgomnak is.”
Ezek után aligha meglepő, hogy Fabian egyik legfőbb célja, hogy ő maga is teljes idejű misszionárius lehessen az érettségi után.
„Szeretném megosztani az igazságot azokkal, akik nem ismerik – jelenti ki. – Meg akarom őket hívni, hogy mossák le a bűneiket. Meg akarom tanítani nekik, hogyan lehetnek örökkévaló család. Meg akarom hívni őket, hogy már most legyenek boldogok, az ezt követő életben pedig éljenek a véget nem érő boldogság állapotában.”