Minden a javatokra alakul majd
Ha kutatunk, imádkozunk és hiszünk, csodákra leszünk figyelmesek az életünkben, és csodatevők leszünk mások életében.
Nagyon szeretek olvasni. De azt nehezen tudom elviselni, ha egy regény túlságosan felzaklató – ha a hős élete túl veszélyes, szomorú vagy bonyolult. Ezért előre el kell olvasnom a könyv végét, csak hogy meggyőződjek afelől, hogy a főszereplővel minden rendben lesz.
Bizonyos értelemben mindannyian saját regényünk, saját élettörténetünk közepénél járunk. Olykor a történetünk túl zaklatott, és szeretnénk előreolvasni, hogy megtudjuk, mi lesz a vége, hogy meggyőződjünk afelől, hogy minden rendben lesz. Bár nem ismerjük élettapasztalataink apró részleteit, szerencsére azért tudunk valamit a jövőnkről, ha igaz életet élünk.
A következő betekintést kaptuk a Tanok és szövetségek 90:24-ben: „Keressetek szorgalmasan …, mindig imádkozzatok és higgyetek, és … akkor minden a javatokra alakul.” Az Úr eme nagyszerű ígérete, miszerint minden a javunkra fog alakulni, sokszor megismétlődik a szentírásokban, különösképp olyan emberek és próféták számára, akik saját élettörténetük megpróbáltatásainak következtében szenvedésen mennek keresztül.
Úgy érzem, ez az ígéret egy szerető, gondoskodó Atyától származik, aki szeretne megáldani minket, és okot szolgáltatni arra, hogy legyen reményünk földi utazásunk alatt. Tudván, hogy végül minden a javunkra válik, segíteni fog elviselnünk a megpróbáltatásokat, azokhoz a hithű szentírásbeli emberekhez hasonlóan, akik ismerték az Ő ígéreteit és bíztak bennük, „távolról látva és üdvözölve azokat, és vallást tevén arról” (Zsidók 11:13). Mi is magunkévá tehetjük ezt az ígéretet.
Olykor azonnal látjuk beteljesülni az ígéretet. Máskor éveken keresztül fohászkodunk, mielőtt látjuk beteljesedni a hőn áhított ígéreteket. Az is előfordul, mint ami a hithű Ábrahámmal történt, hogy magunkévá tesszük az ígéreteket, mégis „hitben [halunk] meg …, nem nyerve meg az ígéreteket” (Zsidók 11:13) földi életünkben. Bár egyes esetekben igaz lehet, hogy a megígért áldásokat csak az örökkévalóságban nyerjük el, az is igaz, hogy ha kutatunk, imádkozunk és hiszünk, akkor gyakran észre fogjuk venni, hogy a dolgok a javunkra fordulnak még ebben az életben.
Miközben olvasom Jézus apostolainak az Ő mennybemenetele utáni történeteit, észreveszem, hogy gyakran és kegyetlenül üldözték, megkövezték és börtönbe vetették őket. Mindennek ellenére bátrak és hithűk maradtak. Tudták, hogy végezetül minden a javukra fog fordulni. Azt is tudták, hogy a közbenső áldások és csodák által a gondok folyamatosan megoldódnak. Isten megtartotta, tanította és oltalmazta őket. Nemcsak távolról „üdvözölték” az ígéreteket, hanem ott és akkor is.
Hatalmas csoda történt Péter életében, amikor Heródes király börtönbe vetette. Társát, Jakab apostolt, épp akkor ölték meg, most pedig Pétert is börtönbe vetették, ahol tizenhat férfi őrizte őt éjjel-nappal. Kíváncsi volnék, hogy vajon ugyanúgy érzett-e, mint Joseph Smith próféta, amikor a Liberty Börtönben szenvedett. Ez alatt az idő alatt kapta Joseph azt az ígéretet az Úrtól, hogy „mindez tapasztalatot ad neked, és a javadra válik majd” (T&Sz 122:7). Nehéz lehet egy ilyen megpróbáltatás közepette hinni ebben az ígéretben, Pétert azonban, csakúgy, mint Josephet, megáldotta az Úr.
Az egyház tagjai összegyűltek, és szüntelenül fohászkodtak Péterért. Aztán valami csodás dolog történt. Éjszaka, amikor Péter két katona között aludt, és két bilincs fogságában volt, az Úr egyik angyala meglökte Pétert, „felkölté őt”, és „leesének a lánczok kezeiről”. Péter azon tűnődött, hogy vajon csak álmodik-e. Követte az angyalt, elhaladt az őrök mellett, át a vaskapun, ki az utcára, és „azonnal eltávozék az angyal ő tőle”. Péter akkor rádöbbent, hogy mégsem álmodik, hanem csodálatos módon kiszabadították. Az Úr áldásban részesítette őt éppen akkor.
Elment abba a házba, ahol az egyház tagjai összegyűltek és érte imádkoztak. Amikor Péter bekopogott, egy Rhodé nevű ifjú hölgy (egy olyan lány, mint ti, fiatal nők) a kapuhoz ment, ahol meghallotta és felismerte Péter hangját. A szentírások azt írják, hogy nagyon örült. Nagy örömében azonban elfelejtette beengedni Pétert! Visszafutott, hogy elmondja a többieknek is a nagy hírt, hogy Péter a kapuban áll. Nem hittek neki, vitatkoztak vele, és azt mondták, nem tudja, mit beszél. Eközben Péter továbbra is kinn kopogtatott és várt. Amikor végre kijöttek az emberek, „elálmélkodának”. (Lásd Ap. csel. 12:4–17.)
Ezek az emberek szüntelenül csodáért imádkoztak, amikor azonban az Úr megválaszolta imáikat, megdöbbentek. Meglepődtek az Úr jóságán, azon, hogy csodát tett. Mi vajon felismerjük az ígéretek beteljesülését az életünkben? Ahogy az Üdvözítő kérdezte: „Szemeitek lévén, nem láttok-é?” (Márk 8:18) Van szemünk a látásra?
Mindenhol vannak olyan fiatal nők, akik saját történetük közepén állnak, veszélyekkel és nehézségekkel nézve szembe. Mint ahogy Pétert is, angyalok fognak körülvenni benneteket, akik „erőt adnak nektek” (T&Sz 84:88). Megtartanak minket, amíg földi terheinket cipeljük. Az életünkben ezek az angyalok sokszor a körülöttünk lévő emberek, azok, akik szeretnek minket, akik hagyják, hogy eszközzé legyenek az Úr kezében. Spencer W. Kimball elnök azt mondta: „Isten valóban figyel minket, és vigyáz ránk. Általában viszont egy másik ember által elégíti ki a szükségleteinket. Ezért elengedhetetlenül fontos az, hogy szolgáljuk egymást a királyságban.” („There Is Purpose in Life”, New Era, 1974. szept., 5. o.)
Nagyra értékelem azokat a csodálatos fiatal nőket és Fiatal Nők vezetőket, anyákat és apákat, valamint jó barátokat, akik megerősítik egymást. Ti vagytok azok az angyalok, akik segítenek beteljesíteni Mennyei Atyánk ígéreteit az Ő szeretett gyermekei életében.
Az egyik oklahomai Fiatal Nők csoport Mennyei Atyánkhoz fohászkodott, hogy megtudják, miként fogadhatnának be maguk közé jobban egy új fiatal nőt, aki süketéma. Keményen dolgoztak azért, hogy Isten eszközei és az Ő keze legyenek (meglehetősen szó szoros értelemben), hogy segíthessenek ennek a fiatal nőnek. Csoda söpört végig az egész egyházközségen, miközben angyalokká váltak, akik körbevették Alexist, az új fiatal nőt.
Alexis azt mondta: „Félénken és izgatottan vártam, hogy milyen lesz a Fiatal Nőknél. Anya mindig velem jön, hogy jelbeszéddel adja át, amiről szó van, ugyanis süketnéma vagyok. A nyitóima és a nyitóének után Hoskin nőtestvér, a Fiatal Nők elnököm, azt mondta: ‚Alexis, van egy ajándékunk a számodra.’ Majd az összes fiatal nő felállt, és jelbeszéddel elmutogattak valamit. Tudtam, hogy ez egy különleges dolog. Később megtudtam, hogy a Fiatal Nők alapeszméje volt. Az egyházközségben minden lány megtanulta, hogy meglepetést szerezzenek nekem.
Tudom, hogy Mennyei Atyánk szeret, mert itt ez a sok csodálatos ember a földön, akik kifejezik irántam érzett szeretetüket, különösen az itteni fiatal nők és a vezetőim, akik jelbeszéddel kommunikálnak velem, és segítenek megértenem az evangéliumot.” (Levél a Fiatal Nők Általános Elnökségének.)
Hoskin nőtestvér, a Fiatal Nők elnöke, buzgón imádkozott azért, hogy megtudja, miként segítsen Alexisnek. Azt írta:
„Még csak egy hete voltam a Fiatal Nők elnöke az egyházközségemben, amikor elkezdtem aggódni az egyik leendő fiatal nőért. Alexis hallássérült, és azon aggódtam, hogyan is tudnék segíteni neki beilleszkedni, és miként fejezhetném ki, hogy ő is közénk tartozik. Több napi aggályoskodás és sok-sok ima után egyik éjjel arra ébredtem fel, hogy álmomban láttam, ahogy a fiatal nők együtt felállnak, és jelbeszéddel előadják a Fiatal Nők alapeszméjét. Megkaptam a választ az imáimra.
Nagy kihívást jelentett. Órákba telt – ezzel foglalkoztunk egy egész este, majd hetente gyakoroltuk, míg készen nem álltunk. Amikor elérkezett Alexis születésnapja, mindenki izgatottan és türelmetlenül várta, hogy meglepjük Alexist. Megkértem Alexist és az anyukáját, álljanak a lányok elé. Elmutogattam Alexis-nek, hogy: ‚Van egy ajándékunk a számodra. Most már te is közénk tartozol.’ Majd felálltunk, és elmondtuk az alapeszmét, de szavainkat ez alkalommal jelbeszéddel is kísértük. A Szentlélek olyan erős volt! Nem hallatszott sok hang, mert mindannyian sírtunk, de a lányok nagyszerű munkát végeztek. Alexis arca csak úgy sugárzott! Tudta, hogy most már közénk tartozik.
Megtudtuk, hogy Mennyei Atyánk mindannyiunkat szeret, és alkalmanként mi leszünk az Ő hangja és az Ő keze, hogy segítsünk másoknak is érezni ezt a szeretetet. Megtudtuk, hogy a szolgálatból származik a legnagyobb öröm. Megtudtam, milyen fontos hallgatni a sugalmazásokra, még akkor is, ha sok munkába telik, és lehetetlennek tűnik a feladat.” (Levél a Fiatal Nők Általános Elnökségének.)
Gondoljatok bele, hány éven át imádkozott Alexis anyukája a lányáért, ugyanazokat a reményeket és álmokat szánva neki, mint amiket minden egyes anya kíván a lányának! Azt mondta:
„Mivel sérült lányom van, hozzászoktam, hogy egy kicsivel többet kell tennem azért, hogy a dolgok rendben menjenek a számára. Mivel süketnéma, gyakran állok mellette, hogy jeltolmácsoljak neki. Elképzelhetitek, milyen jó érzések kerítettek hatalmába, amikor minden fiatal nő elkezdte elmutogatni a Fiatal Nők alapeszméjét! Ahogy ott álltam könnyes szemmel, a következő vers jutott eszembe Máté 25:40-ből: ‚A mennyiben megcselekedtétek egygyel ez én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg.’
Az a rendkívüli szeretet és szolgálat, amiről ezek a fiatal nők aznap tanúságot tettek, csupán a kezdetet jelentette. Közülük sokan feláldozták az idejüket, és erőfeszítéseket tettek azért, hogy megtanulják a jelbeszédet, mára pedig már tolmácsolnak az egyházban Alexisnek. Szüntelen azon imádkozom, hogy Alexis boldog legyen, fejlődjön, és tudja, hogy szeretik.
Mint szülő, az Üdvözítőről való bizonyságom megerősödött, amikor láttam ezeknek a lányoknak és vezetőiknek a szolgálatát és szeretetét. Néha nehéz súllyal nehezedik ránk a lányunkért való aggódás, de ezeknek a hithű fiatal nőknek és bölcs vezetőik tetteinek köszönhetően könnyebbé vált a teher.”
Ez az anya az Úr segítségéért fohászkodott, most pedig mások, vagyis földi angyalok segítségével látta, ahogy minden a lánya javára fordul.
Ebben az egyházközségben több lány is elmondta, hogyan fejlődtek e szolgálat közben. Az egyik lány elmesélte, hogy bár kemény munka volt megtanulni jelbeszéddel az alapeszmét, de közben érezték, ahogy a Szentlélek segíti őket erőfeszítéseikben. Azt mondta: „Nem csak úgy megszokásból, monotonon futottunk végig az alapeszmén, ahogy máskor. Elgondolkoztunk a szavakon, és elmutogattuk valaki másnak is, hogy ő is megismerje a szöveget, és boldoggá tett, hogy tudtam: érti az alapeszménket, és tudja, hogy ő is Mennyei Atyánk lánya.”
Még a Fiatal Férfiakat is bevonták. Megtanulták, hogyan kell elmutogatni azt, hogy „Szabad egy táncra?”, amint a leendő Közös tevékenység keretében rendezett táncmulatságra készültek. Ebből következően Alexis végigtáncolta az estét. A papok megtanulták jelbeszéddel is elmondani az úrvacsorai imát. A szeretet lelkisége átjárta az egész egyházközséget.
Minden egyházközségben vagy gyülekezetben, minden otthonban vagy családban van egy Alexis, aki különleges szükséglettel rendelkezik, legyen az fizikai, érzelmi vagy lelki, aki azért imádkozik és bizakodik, hogy valahogy a megpróbáltatásai közepette végül mégis csak minden a javára váljon. Mindannyian lehetünk eszközök az Úr kezében; válhatunk olyan földi angyallá, aki segíthet valóra váltani a csodákat.
Tanúságomat teszem, hogy Mennyei Atyánk egy kedves, szerető szülő, aki szeretne minket megáldani mindazzal, amivel Ő rendelkezik. Ha kutatunk, imádkozunk és hiszünk, csodákra leszünk figyelmesek az életünkben, és csodatevők leszünk mások életében. Meg fogunk bizonyosodni ígéretéről, miszerint minden dolog a javunkra fog válni. Jézus Krisztus nevében, ámen.