Házasság és család: Szent felelősségünk
Egy olyan társadalomban, ahol a házasság és a szülői mivolt sokszor háttérbe szorul és a családok leértékelődnek, a mi kötelességünk megbecsülni a házasságunkat, táplálni gyermekeinket és megerősíteni családunkat.
Röviddel házasságkötésem után három fivéremmel édesapám irodájában ültünk egy üzleti megbeszélésen. Mikor vége lett, és éppen távozni készültünk, apa megállt, hozzánk fordult, és azt mondta: „Fiúk, nem úgy bántok a feleségeitekkel, ahogyan kellene. Több kedvességet és tiszteletet kell mutatnotok feléjük!” Apám szavai a szívemig hatoltak.
Napjainkban tanúi vagyunk a házasságot és családot támadó végtelen csatának. Úgy tűnik, ezek a gonosz fő célpontjai a lekicsinylés és rombolás terén. Egy olyan társadalomban, ahol a házasság és a szülői mivolt sokszor háttérbe szorul és a családok leértékelődnek, a mi kötelességünk megbecsülni a házasságunkat, táplálni gyermekeinket és megerősíteni családunkat.
A házasság megbecsülése megkívánja, hogy a házastársak szeressék, tiszteljék egymást, és odaadóak legyenek egymással szemben. Szent utasítást kaptunk, mely kimondja: „Szeresd feleségedet teljes szívedből, őhozzá ragaszkodj és senki máshoz.” (T&Sz 42:22)
Malakiás próféta azt tanította: „Az Úr tett bizonyságot közted és a te ifjúságod felesége közt, a kit te megcsaltál, holott társad és szövetséges feleséged! (…) Őrizzétek meg azért a ti lelketeket, és a ti ifjúságotok feleségét meg ne csaljátok!” (Malakiás 2:14–15) Valóban kiváltság, hogy a szövetségeket megtartva, bölcsességet nyerve és szeretetben osztozva élhetjük életünket ifjúságunk feleségével most és az örökkévalóságon keresztül.
A következő kifejezés jut eszembe: „Akkor beszélünk szeretetről, amikor egy másik ember biztonsága vagy elégedettsége ugyanolyan fontossá válik valaki számára, mint saját biztonsága vagy elégedettsége.” (Harry Stack Sullivan, MD, Conceptions of Modern Psychiatry, [1940] 42–43. o.)
A házasság arra hivatott és olyannak is kell lennie, hogy szeretettejes, összekötő, harmonikus kapcsolat legyen férfi és nő között. Egy utolsó napi szent otthonban a válás gondolata ritkán merülne fel, amennyiben a férj és a feleség megértené, hogy a családot Isten rendelte el, és hogy a házasság olyan ígéretekkel és áldásokkal van tele, melyek kiterjednek az örökkévalóságra. A házastársak rájönnének arra, hogy az Úr házában végzett szertartások és szövetségek által térhetnek csak vissza Isten jelenlétébe.
A szülőknek az a szent kötelesség adatott, hogy „neveljé[k] [gyermekeiket] … az Úr tanítása … szerint” (Efézusbeliek 6:4). „Az első parancsolat, melyet Isten Ádámnak és Évának adott, arra vonatkozott, hogy ők egyszer, mint férj és feleség, szülőkké válhatnak.” (A család: Kiáltvány a világhoz) Felelősségünk azután már nemcsak a házastársunk jólétének biztosítása, hanem a gyermekeinkről való gondoskodás is, mert „az Úrnak öröksége a fiak” (Zsoltárok 127:3). Mi dönthetjük el, hogy ezek szerint neveljük gyermekeinket, és „imádkozásra tanít[juk] [őket] és arra, hogy igaz úton járjanak az Úr előtt” (T&Sz 68:28). Szülőkként gyermekeinket Isten ajándékainak kell tekintenünk. Eltökéltnek kell lennünk abban, hogy olyan hellyé tesszük otthonunkat, ahol szeretni, tanítani és táplálni tudjuk fiainkat és lányainkat.
Thomas S. Monson elnök arra emlékeztet minket, hogy „a vezetés palástja nem a kényelem leple, hanem a felelősség köntöse. (…) ‚A fiatalságnak kevesebb kritikusra és több követendő példára van szüksége.’ Száz év múlva már nem lesz lényeges, hogy milyen autót vezettünk, milyen házban éltünk, mennyi pénzünk volt a bankban, vagy milyen ruháink voltak. A világ azonban kicsit jobb lehet, mert fontosak voltunk egy fiú vagy egy lány életében.” (Pathways to Perfection, [1973] 131. o.)
Életünk során bár sokszor vagyunk gondterheltek, türelmetlenek, vagy nincs időnk a gyermekeinkre, soha nem szabad elfelejtenünk, hogy milyen végtelen értékeink vannak otthonainkban – a fiaink és lányaink. Egy elvégzendő munka, üzleti elkötelezettség, vagy egy új autó mind hasznosak, értékben azonban elhalványulnak a fiatal lélek értékéhez képest.
Egy John Gunther nevű édesapa, aki elveszítette agyrákban szenvedő fiát, arra intett minket, hogy amíg még vannak fiaink és lányaink, kicsit nagyobb gyönyörrel és buzgóbb örömmel kell magunkhoz karolnunk őket (lásd John Gunther, Death Be Not Proud: A Memoir, [1949] 259. o.)
Harold B. Lee elnök egy nagy tanítóról, Horace Mannról beszélt, aki „egy fiúiskola felavatásán elmondott beszédében azt mondta: ‚Ez az iskola több százezer dollárba került, ha azonban akár csak egyetlen fiút is szolgál, minden költséget megér.’ [Mann úr] egy barátja a gyűlés végén odament hozzá, és azt mondta: ‚Engedted, hogy a lelkesedés magával sodorjon, ugye? (…) Azt mondtad, hogy ha ez a többszázezer dolláros költségvetésű iskola akár csak egyetlen fiút is megment, akkor már megért minden költséget? Ezt ugye nem gondoltad komolyan?’
Horace Mann ránézett, és azt mondta: ‚De igen, barátom. Megérné, ha az az egy fiú az én fiam lenne; bizony megérné.’” („Today’s Young People”, Ensign, 1971. június, 61. o.)
Gyermekeink védelme, szeretete és nevelése a legszentebb és legnagyobb örökkévaló fontossággal bíró tevékenységeink között van. A világi javak eltűnnek, a ma még legnépszerűbb film vagy zene holnap már lényegtelen lesz, de egy fiú- vagy lánygyermek örökkévaló.
„A család központi szerepet játszik a Teremtő gyermekeinek örökkévaló sorsára vonatkozó tervében.” (A család: Kiáltvány a világhoz) Ezért a szülőknek és gyerekeknek együtt kell munkálkodniuk azon, hogy családi kapcsolataikat megerősítsék, és naponta gondozzák.
Egyik fiútestvérem kapcsolatban állt egy nagy egyetemmel. Mesélt egy diákról, aki kiváló gátfutó volt. Ez a fiatalember vak volt. Rex megkérdezte tőle: „Soha nem esel el?” „Pontosnak kell lennem – válaszolt a sportoló. – Minden ugrás előtt méréseket végzek. Egyszer nem tettem, és majdnem meghaltam.” Ez a fiatalember azután arról a rengeteg időről beszélt, amit édesapja arra szánt, hogy tanítsa, segítse és megmutassa neki, hogyan kell ezt a sportot űzni, mígnem az egyik legkiválóbb gátfutó lett belőle.
Hogyan is tudna ez a fiatalember ilyen csapattal elbukni? – Apa és fia.
Fiatal férfiak és nők! Óriási hatással lehettek családotok számára, ahogy érdemes családi célok elérésében segítetek. Soha nem felejtem el azt az évekkel ezelőtti családi estet, amikor a családtagok nevét egy kalapba dobtuk. A név, akit kihúztál a kalapból, arra a hétre a „titkos barátod” lett. Elképzelhetitek azt az örömöt, ami elöntötte szívemet, amikor azon a kedden munka után ígéretemhez híven neki álltam volna kisöpörni a garázst, és az már tisztán állt. Egy kis papír cetli volt a garázsajtón, amin az a következő állt: „Remélem, jó napod volt – Szeretettel: titkos barátod.” Péntek este pedig, ahogy éppen lefekvéshez készülődtem, a kedvenc mandulás csokimból találtam egyet sima fehér papírba ragasztószalaggal gondosan becsomagolva, és egy üzenet állt rajta: „Apa! Nagyon szeretlek! Köszi mindent! Szeretettel: titkos barátod.” A hab a tortán az volt, amikor vasárnap este egy késői gyűlésről hazatérve az étkezőasztal gyönyörűen megterítve fogadott, és az én helyemnél lévő szalvétára az volt írva: „SZUPER APU” – nagy vastag betűkkel. Mellette zárójelben: „A titkos barátod.” Tartsatok családi estet, mert ott tanulunk az evangéliumról, ott nyerünk bizonyságot, és ott erősítjük a családot!
Bár a gonosz a boldog házasság és a hithű család legfőbb elemeit igyekszik elpusztítani, hadd biztosítsalak titeket arról, hogy Jézus Krisztus evangéliuma biztosítja a megfelelő tanításokat és eszközöket, hogy megvívjuk ezt a csatát, és hogy győzedelmeskedjünk! Amennyiben tiszteletben tartjuk a házasságunkat azáltal, hogy több önzetlenséget és több szeretetet mutatunk házastársunk felé, gyengéd meggyőzéssel és példamutatással neveljük gyermekeinket, és rendszeres családi estek, ima és szentírás-tanulmányozás által megerősítjük családunk lelkiségét, bizonysággal állítom, hogy az élő Üdvözítő, Jézus Krisztus vezetni fog és győzelemre visz minket az örökkévaló családi egység létrehozásáért tett erőfeszítéseinkben. Erről teszek bizonyságot Jézus Krisztus nevében, ámen.