Erősítsd a testvéred!

Elder Mervyn B. Arnold

a hetvenektől

Egyénileg és kvórumként is … kövessük Urunk és Üdvözítőnk példáját, és „vigy[ünk] mag[unk]al egy erőtlent, … hogy az megerősödjék”!

José de Souza Marques testvér az a fajta vezető volt, aki igazán értette azt az alapelvet, amit az Üdvözítő tanított, amikor azt mondta: „És ha valakiben közületek erős a Szellem, az vigyen magával egy erőtlent, hogy az teljes alázatban épüljön és ő is megerősödjék.” (T&Sz 84:106)

Marques testvér a brazíliai Fortaleza Gyülekezet elnökségében tanácsosként szolgálva más papsági vezetőkkel kidolgozott egy tervet a gyülekezetében kevésbé tevékeny egyháztagok újra aktiválására. Az egyik ilyen kevésbé tevékeny egyháztag egy Fernando Araujo nevű fiatal férfi volt. Nemrég beszélgettem Fernandóval, és ő megosztotta velem élményeit:

„Szörfbajnokságokra kezdtem járni vasárnap reggelenként, és elmaradoztam az egyházi gyűléseimről. Egy vasárnap reggel Marques testvér kopogott az ajtómon, és megkérdezte nem egyháztag édesanyámat, hogy beszélhetne-e velem. Mikor azt a válasz kapta, hogy én alszom, engedélyt kért, hogy felébresszen. Így szólt hozzám: ‚Fernando, el fogsz késni az istentiszteletről!’ Meg sem hallgatva a kifogásaimat elvitt a gyülekezetbe.

A következő vasárnap ugyanez történt, majd azután is. A harmadik vasárnap úgy döntöttem, korán elindulok, hogy el tudjam kerülni a találkozást. Ahogy kinyitottam a kaput, ott találtam őt az autójában ülve, szentírásokat olvasgatva. Mikor meglátott, csak annyit mondott: ‚Nagyszerű! Korán felkeltél. Akkor ma felkeresünk egy másik fiatal férfit.’ Én szabad akaratomat hangoztattam, mire ő csak annyit mondott: ‚Ezt majd később megbeszéljük.’

A nyolcadik vasárnap után sem tudtam lerázni, ezért úgy döntöttem, hogy egy barátomnál fogok aludni. Másnap reggel a tengerparton voltam, mikor megláttam, hogy egy öltönyös férfi felém tart. Mikor megláttam, hogy Marques testvér az, berohantam a vízbe. Aztán hirtelen azt éreztem, hogy egy kéz megérinti a vállamat. Marques testvér volt az, derékig a vízben állva! Megfogta a kezemet, és azt mondta: ‚El fogunk késni! Menjünk!’ Mikor elkezdtem azon vitatkozni vele, hogy nincs semmi ruhám, amit felvehetnék, csak annyit válaszolt: ‚Ott van a kocsiban.’

Aznap, ahogy kifelé jöttünk az óceánból, megérintett Marques testvér irántam érzett szeretete és aggodalma. Valóban megértette az Üdvözítő szavait: ‚Az elveszettet megkeresem, s az elűzöttet visszahozom, s a megtöröttet kötözgetem, s a beteget erősítem.’ (Ezékiel 34:16) Marques testvér nemcsak elvitt istentiszteletre, hanem a kvórum gondoskodott arról, hogy aktív is maradjak. Olyan tevékenységeket terveztek, melyek által úgy éreztem, szükség van rám. Elhívást kaptam, és a kvórum tagjai a barátaim lettek.”

Újra aktívvá válását követően Araujo testvér teljes idejű missziót szolgált, majd pedig püspökként, cövekelnökként, misszióelnökként és regionális képviselőként teljesített szolgálatot. Özvegy édesanyja, három nővére és számos unokatestvére ugyancsak belépett a keresztelőmedence vízébe.

Araujo testvér, aki most ismét püspökként szolgál egyházközségében, az ároni papság kvórumainak munkájáról szólva azt mondta:

„Az ároni papság mindhárom kvórumában a mentési munkálatok vannak előtérben. Van egy listánk, amin minden egyes elveszett bárányunk szerepel. A kvórumelnökségek, a tanácsadók és a püspökség csoportokat alkot, és rendszeresen látogatja őket. Nemcsak a kevésbé aktív egyháztagokat látogatjuk, hanem a nem egyháztagokat is, akik kevésbé aktív, vagy részben egyháztag családok tagjai.

Olyan tevékenységeket szervezünk, melyek minden fiatal férfihez elérnek. Beszélünk mindegyik fiatal férfiról a kvórumgyűléseken és a havi püspöki ifjúsági bizottsági gyűlésen. 2003-ban sikerült öt papot, egy tanítót és két diakónust megmentenünk, akik most mind aktívak a kvórumaikban. Néhány családot is újra aktiváltunk, és nagyon örültünk annak az áldásnak, hogy láttuk, ahogy nem egyháztagok belépnek a keresztelőmedence vízébe.”

Amint azon papsági testvéreimre gondoltam, akik szabadidejükben szent kötelességüket teljesítették, azáltal, hogy szolgáltak, nem pedig irányítgattak, az Üdvözítő e szavai jutottak eszembe:

„Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem;

Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám.” (Máté 25:35–36)

Az Üdvözítő példája arról, hogy megtette a második mérföldet, hogy az elveszett juha után menjen, tisz- tán megnyilvánul a szentírásokban. „Melyik ember az közületek, a kinek ha száz juha van, és egyet azok közül elveszt, nem hagyja ott a kilenczvenkilenczet a pusztában, és nem megy az elveszett egy után, mígnem megtalálja azt?” (Lukács 15:4) A Jó Pásztor tudott arról, amikor hiányzott egy juha: „Megszámlálja juhait és azok ismerni fogják őt” (1 Nefi 22:25), „és a maga juhait a nevükön szólítja” (János 10:3). Kiment a vadonba, amit a meghatározások néha „zavaros tömegnek” definiálnak, és megkereste azt, ami elveszett.

Azt nem tudjuk, hogy meddig tartott a Jó Pásztornak megtalálni az elveszett juhot, vagy hogy mások is segítettek-e neki a keresésben, de azt tudjuk, hogy a juhok „ismer[ték] az ő hangját” (János 10:4), ő pedig szerette őket. Azt is tudjuk, hogy nem adta fel, hanem ment az elveszett egy után, míg meg nem találta, aztán amikor visszavitte az elveszett bárányt, az biztonságban volt a vállán. Aztán így kiáltott fel: „Örvendezzetek én velem, mert megtaláltam az én juhomat, a mely elveszett vala. Mondom néktek, hogy ily módon nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön.” (Lukács 15:6–7)

Ezékiel 34. fejezetében a próféta ekképp figyelmeztet:

„És lőn az Úrnak beszéde hozzám, mondván:

(…) Jaj Izráel pásztorainak, a kik önmagokat legeltették! Avagy nem a nyájat kell-é legeltetni a pásztoroknak? (…)

Tévelygett nyájam minden hegyen s minden magas halmon, és az egész föld színén szétszóródott az én nyájam, s nem volt, a ki keresné, sem a ki tudakozódnék utána. (…)

Élek én, ezt mondja az Úr Isten, mivelhogy az én nyájam ragadománynyá lőn, és lőn az én nyájam mindenféle mezei vadak eledelévé, pásztor hiányában, és nem keresték az én pásztoraim az én nyájamat, (…)

előkérem nyájamat az ő kezökből.” (1–2., 6., 8., 10. v.; kiemelés hozzáadva)

Az Úr mindig megkívánta, hogy azok, akikre ő rábízza szent papságát, beleértve az apákat, kvórumvezetőket és kvórumtagokat, felelősséggel tartozzanak az Ő nyájáért. Testvéreim! Fel kell kutatnunk a nyájainkat, és nem engedhetjük meg, hogy nyájunk „mindenféle mezei vadak eledelévé” váljon!

A Tanok és Szövetségek 20. részében az Üdvözítő a papságot viselők és a kvórumtagok számos feladatáról tanít. A következő szavak és kifejezések alátámasztják azt, mennyire sürgősnek tekinti az Úr az Ő munkáját: „őrködjön”, „elnököljön”, „magyarázzon”, „minden egyháztagot otthonában meglátogasson”, „imádkozz[on]”, „erősítse” az egyháztagokat, „figyelmeztesse[n]”, „tanítson”, „intsen”, „kereszteljen” és „hívj[on] mindenkit Krisztushoz” (42., 44., 46–47., 53., 59., 81–82. v.; kiemelés hozzáadva).

Hinckley elnök szavaiban is éreztem ezt a sürgetést, mikor azt mondta: „Határozzuk el magunkat, hogy felemelkedünk egy új lehetőséghez, egy új felelősségérzethez annak a kötelességnek az újbóli elfogadásához, hogy segítünk Mennyei Atyánknak ebben a csodálatos munkában, hogy szerte a földön lehetővé tegyük az Ő fiainak és leányainak halhatatlanságát és örök életét.” („Találjátok meg a bárányokat, és tápláljátok a juhokat”, Liahona, 1999. júl., 124. o.)

Hálás vagyok a jó pásztor példájáért, aki nem adta fel a keresést, míg az elveszett juhot biztonságban haza nem vitte; Thomas S. Monson elnök példájáért, aki mikor püspökként szolgált, nyáját tanácsadójára hagyva a West Temple autójavítóba ment, hogy Richardot kimentse a szerelőaknából (Ensign, 1984. nov., 41. o.); Marques testvérért, aki Fernandót kimentette az óceánból; hálás vagyok egy kvórumvezetőért és más kvórumtagokért, akiket ismerek, és akik hat hónapon át Scott hálószobaablakán kopogtattak minden vasárnap, barátkoztak vele és szerették őt, míg Scott vissza nem tért a nyájba; és még sokatok példájáért, akik megtették a második mérföldet, hogy megtalálják azt, ami elveszett. Erőfeszítéseiteknek örökkévaló vonatkozásai lesznek kvórumotok tagjaira és az ő utódaikra nézve generációkon át. Élő példái lesznek annak az ígéretnek, amit az Üdvözítő tett, mikor azt mondta: „Legeltessétek az Istennek köztetek lévő nyáját, (…) És mikor megjelenik a főpásztor, elnyeritek a dicsőségnek hervadatlan koronáját” (1 Péter 5:2, 4), „hogy lelkeket vezethessél hozzám, és hogy majd velük együtt az én Atyám országában pihenhessél meg” (T&Sz 15:6) és „mily nagy lesz az öröm[öd]” (T&Sz 18:16).

Egyénileg és kvórumként is, az egyház tanácsaival együtt dolgozva kövessük Urunk és Üdvözítőnk példáját, és „vigy[ünk] mag[unk]al egy erőtlent, … hogy az megerősödjék” (T&Sz 84:106)! Alázatosan bizonyságomat teszem arról, hogy Joseph Smith Isten prófétája volt, hogy a Mormon könyve szentírás, hogy Gordon B. Hinckley elnök valóban Isten prófétája, hogy Jézus a Megváltó és a Jó Pásztor, és Ő él. Jézus Krisztus nevében, ámen.