Higgyetek!
Higgyetek magatokban! Higgyetek abban, hogy soha nem vagytok egyedül! Higgyetek abban, hogy mindig kaptok útmutatást!
Pár hónappal ezelőtt megkértek, hogy mondjak beszédet a fiatal nőknek abban a cövekben, ahol felnőttem. Örültem, és izgatottan néztem elébe a lehetőségnek. Az édesanyám is velem tartott, és egy kicsit korán érkeztünk oda. A gyűlést abban az épületben tartottuk, ahová én is jártam istentiszteletre, mielőtt elmentem főiskolára. Már hosszú ideje nem jártam ott, és nem számítottam arra, mi fog történni, amikor belépek az ajtón. Megannyi emlék tört rám, és sírva fakadtam. Édesanyám rám nézett, és azt mondta: „Elaine, csak most ne!” A könnyek viszont megállíthatatlanul potyogtak, amikor megláttam a csodálatos márványlépcső tetején azt az irodát, ahol édesapám püspökként szolgált. Mikor felértem a lépcsőn, a püspöki irodát nyitva találtam. Bementem, és láttam, hogy egy kis tanteremmé alakították, majd ismét megannyi emlék zúdult rám. Lelki szemeimmel láttam, amint édesapám az íróasztal mögött ül, én pedig kislányként előtte ülök, és befizetem a tizedem, majd azt, amikor fiatal nőként interjút készít velem, és papsági áldásokat kapok tőle. Az épület iránt érzett szeretetem mélyen kötődött az ott átélt lelki élményekhez és érzésekhez.
Fiatal nőként gyakran kísértem el püspök édesapámat a gyülekezeti házba, és vártam rá, amíg befejezi a gyűléseit és az interjúkat. Olyankor „felfedezőútra” indultam. Ismertem az épület minden zegzugát. A kedvenc termem az úgynevezett „toronyterem” volt. Ez egy nagy terem volt néhány meredek lépcső tetején. Volt belül egy kép az Üdvözítőről, ami egy hatalmas kandalló felett lógott. Imádtam azt a termet. Mindig felmentem a lépcsőn, és tiszteletteljesen beléptem. Leültem, ránéztem az Üdvözítőt ábrázoló képre, és Mennyei Atyánkhoz imádkoztam. Ezek egyszerű kis imák voltak. De akárhányszor imádkoztam, mindig különleges érzés kerített a hatalmába, és tudtam, hogy Ő hallja az én gyerekes imáimat. Itt kezdtem el hinni.
Az Úr megígérte nekünk, hogy ha szorgalmasan keresünk, mindig imádkozunk és hiszünk, akkor minden a javunkra fordul (lásd T&Sz 90:24; kiemelés hozzáadva). Ez nem azt jelenti, hogy minden tökéletes lesz, vagy nem lesznek kihívásaink, viszont az biztos, hogy minden rendben lesz, ha kitartunk. Miénk a lehetőség, hogy példák legyünk a hívőknek (lásd 1 Timótheus 4:12), és az Üdvözítő megígérte, hogy „minden lehetséges a hívőnek” (Márk 9:23). Tehát higgyetek magatokban! Higgyetek abban, hogy soha nem vagytok egyedül! Higgyetek abban, hogy mindig kaptok útmutatást!
Higgyetek magatokban!
Elder David B. Haight, a Tizenkét Apostol Kvórumának tagja, azt mondta rólatok: „Mi hiszünk bennetek, a szüleitek és a testvéreitek is hisznek bennetek, és Isten a legjobbat várja el tőletek. Nektek is hinnetek kell magatokban! Ne adjátok fel, amikor nehéz az út, mert egy nagyszerű munka alapjait rakjátok le éppen, ami nem más, mint az életetek!” („A Time for Preparation”, Ensign, 1991. nov., 38. o.)
Gordon B. Hinckley elnök a következőket mondta: „Hiszek magamban. Ezt nem egoista módon értem. De hiszek abban, hogy én és ti képesek vagyunk jót cselekedni, hozzá tudunk járulni valamivel ehhez a társadalomhoz, melynek részesei vagyunk, tudunk növekedni és fejlődni, és képesek vagyunk megtenni olyan dolgokat, amelyekről most azt gondolhatjuk, hogy lehetetlenség. (…) Azt az elvet vallom, hogy képes vagyok változtatni ezen a világon. Legyen az bármily apró dolog is, annak hatása lesz a számottevőbb jó irányában!” („I Believe”, Tambuli, 1993. márc., 8. o.)
Ti vagytok a földkerekség egyik legnagyszerűbb fiatal nő nemzedéke! Mielőtt a földre jöttetek, Atyátok köré ülve tanultatok tőle. Különleges okból kifolyólag lettetek megőrizve arra, hogy most jöjjetek a földre. Mindanynyiótoknak van olyan tennivalója, amit senki más nem tehet meg olyan jól. Sorsotok van, amit be kell töltenetek.
Hívőként a ti igazlelkű példátok változást fog előidézni a világon, ezért „ne fáradjatok tehát bele a jó cselekedetekbe, mert ti egy nagy művet alapoztok meg” (T&Sz 64:33).
Higgyetek abban, hogy soha nem vagytok egyedül!
Amint azon igyekeztek, hogy hívőként példát mutassatok, előfordulhat, hogy egyedül érzitek magatokat. Úgy érezhetitek, hogy ti vagytok az egyetlenek, akik oly keményen igyekeznek igazlelkűek és tiszták maradni. Úgy érezhetitek, hogy ti vagytok az egyetlenek, akik igyekeznek szerényen viselkedni, szépen beszélni és visszafogottan öltözködni. De nem vagytok egyedül! Több ezer hozzátok hasonló fiatal nő van a világon, akik hívőként szintén arra törekszenek, hogy jó példát mutassanak.
Ezek közé a hívők közé tartozik két mexikói fiatal nő, Carmelita és Rosario is. Családjukban ők az egyetlen egyháztagok, és egyedül élnek. Amikor ellátogattam kicsiny otthonukba, azt mondták, tudják, hogy Mennyei Atyánk nagyon szereti őket, mert elküldte hozzájuk a misszionáriusokat, hogy tanítsák nekik az evangéliumot. Bár a dolgok nehezen mennek, mindennap az ő Mennyei Atyjuk szerető gondoskodására és útmutatására bízzák magukat.
Carmelitának és Rosariónak, valamint mindannyiótoknak tanúságot teszek arról, hogy nem vagytok egyedül. Az Úr azt ígérte: „Előttetek fogok járni. Ott leszek a jobbotokon és a balotokon és Szellemem szívetekben lesz. Angyalaim pedig körülvesznek benneteket, és erőt adnak nektek.” (T&Sz 84:88)
Higgyetek abban, hogy útmutatást fogtok kapni!
Miközben szorgalmasan kutatjátok a szentírásokat, és szüntelenül imádkoztok, útmutatást fogtok kapni az Úrtól. Egy mongol fiatal nő meghallgatta a próféták szavát, amikor a misszionáriusok felolvastak neki pár fejezetet a Mormon könyvéből. A Mormon könyvét még nem fordították le anyanyelvére, de ahogy a misszionáriusok lefordították neki a szavakat, hitt, és megkeresztelkedett. Hívőként jó példát mutatott Mongóliában.
Később elhívták misszióba Salt Lake Citybe. Mily nagy örömöt érzett! Megtanult angolul, és megvette saját szentíráskötetét. Amikor ellátogatott hozzánk, áhítattal olvasott fel új szentírásaiból. Nagyon szerette azokat. Észrevettem, hogy minden oldalon szinte minden alá volt húzva sárgával. Azt mondtam neki: „Sister Sarantsetseg! A szentírásköteted úgy néz ki, mint az aranylemezek!” „Csak azt húzom alá, amit szeretek” – válaszolta.
A szentírásokban mindent az életünkre tudunk vonatkoztatni. A szentírások válaszolnak a kérdéseinkre, példaképeket és hősöket mutatnak be, és segítenek abban, hogy megértsük, hogyan kezeljük a kihívásokat és a megpróbáltatásokat. Sokszor az általatok olvasott szentírások adnak majd választ imáitokra.
Amikor annyi idős voltam, mint most ti, édesapám súlyosan megbetegedett. Azt hittük, hogy csak influenzás, de ahogy teltek-múltak a napok, egyre betegebb lett. Ez idő alatt tanultam meg igazán, mit jelent szüntelenül imádkozni (lásd 2 Nefi 32:9). Szívemben állandóan imádkoztam, és magányos helyeket kerestem, ahol kiönthettem imában a lelkemet Mennyei Atyámnak, akit arra kértem, gyógyítsa meg az édesapámat. Néhány hétig tartó betegség után aztán édesapám elhunyt. Megdöbbentem és megrémültem. Mi lesz a családunkkal édesapám nélkül, akit mindannyian annyira szerettünk? Hogyan tovább? Úgy éreztem, Mennyei Atyám nem hallgatta meg és nem válaszolta meg az én buzgó imáimat. A hitem próbára volt téve. Mennyei Atyánkhoz fordultam, és feltettem neki a kérdést: „Mennyei Atyám, ott vagy igazán?”
Hónapokon keresztül imádkoztam segítségért és útmutatásért. Imádkoztam a családomért és azért, hogy megértsem, miért nem gyógyult meg az édesapám. Egy ideig úgy tűnt, hogy néma a menny, de a családunk tovább imádkozott vigaszért és útmutatásért. Én is folytattam az imádkozást. Aztán egy nap, hónapokkal később, amint egy úrvacsorai gyűlésen ültem, megkaptam a választ egy szentírás formájában. A beszélő azt mondta: „Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből; a magad értelmére pedig ne támaszkodjál. Minden te útaidban megismered őt; akkor ő igazgatja a te útaidat.” (Példabeszédek 3:5–6) Hatalmába kerített egy érzés, és úgy éreztem, én vagyok az egyedüli ember a kápolnában. Ez volt a válaszom. Mennyei Atyám meghallgatta az imáimat!
Ez már nagyon régen történt, de még mindig kristálytisztán emlékszem rá, és tanúságot teszek arról, hogy Ő vezette az utamat. Tudom, hogy amikor hiszünk és bízunk benne, akkor minden a javunkra fordul.
Nos, ugyanezt kell tennetek mindannyiótoknak, mint amit Pál apostol kért fiatal barátjától, Timóteustól: „Légy példa a hívőknek.” (1 Timótheus 4:12) Megteszitek? Megmutatjátok a világnak és az Úrnak, hogy ti hisztek, azáltal, ahogyan öltözködtök, beszéltek, megtisztelitek testeteket és tisztán tartjátok életeteket? A világnak szüksége van hívő fiatal nőkre!
Higgyetek az Üdvözítőben! Ő szeret titeket, és én tanúságot teszek arról, hogy nem hagy magatokra benneteket! Ezt ígérte:
Ne félj, veled vagyok, mellettem nem csalódsz,
mert Urad vagyok és viselem a gondod.
Védő kart nyújtok, téged istápollak és mindenható kézzel óvlak,
mindenható kézzel magamhoz karollak.
(„Nem épült homokra”, Egyházi énekek, 7. o.; lásd még Ésaiás 41:10; 43:2–5.)
Hiszem, hogy mindannyian képesek vagytok arra, hogy megváltoztassátok a világot. Higgyetek magatokban! Higgyetek abban, hogy soha nem vagytok egyedül! Higgyetek abban, hogy útmutatást fogtok kapni! Jézus Krisztus nevében, ámen.