Szeplőtelenül az Úr előtt
Jézus Krisztus kiengesztelése miatt szeplőtlenül, tisztán és fehéren állhatunk az Úr előtt.
Évekkel ezelőtt a fiam, Jeff és én valahol Közép-Amerikában egy régi buszon ülve zötykölődtünk hajnali egy órakor. Fél órával később a sofőr megállt, hogy felvegyen két misszionáriust. Amikor felszálltak, megkérdeztük tőlük, hogy hová mennek ilyen korán. Zóna- konferenciára! Elhatározták, hogy bármit megtesznek, hogy odaérjenek. Kettőkor két másik elder szállt fel a buszra, és lelkesen ölelték meg misszionárius társaikat. Ez a jelenet minden fél órában megismétlődött, miközben a busz a hegyi úton igyekezett felkapaszkodni. Hajnali 5 órakor az Úr remek misszionáriusai közül már 16 utazott velünk, mi pedig élveztük azt a szellemet, amit magukkal hoztak.
Hirtelen nagy fékcsikorgással megálltunk. Egy hatalmas földcsuszamlás eltemette az utat. Jeff megkérdezte: „Most mit csinálunk, apa?” Barátaink, Stan, Eric és Allan hasonlóan aggodalmaskodtak. Akkor váratlanul felkiáltott a zónavezető: „Menjünk elderek, semmi sem állíthat meg minket!” Gyorsan leszálltak a buszról. Egymásra néztünk, majd azt mondtuk: „Kövessük az eldereket!” Ezután végigvergődtünk a sártengeren, hogy ne maradjunk le a misszionáriusoktól. A túloldalon éppen volt egy teherautó, amire mindannyian felugrottunk. Egy mérfölddel arrébb újra meg kellett állnunk egy földcsuszamlás miatt. Az elderek ismét átvergődtek a sártengeren, mi pedig szorosan mögöttük követtük őket. Most viszont nem volt teherautó. A zónavezető bátran azt mondta: „Odaérünk, ahová kell, még akkor is, ha innen gyalog kell mennünk.” Évekkel később Jeff elmondta nekem, hogy azok a misszionáriusok és ez a fénykép rendkívül nagy ösztönzés és motiváció volt számára, amikor az Urat szolgálata Argentínában.
Jóllehet a földcsuszamlást legyőztük, mégis mindannyian sárosak lettünk. A misszionáriusok egy kicsit féltek attól, hogy így álljanak az elnök elé a zónakonferencián, amikor az elnök és a felesége szigorúan ellenőrzik a megjelenésüket.
Miközben ti és én megpróbálunk átkelni az élet földcsuszamlásain, mi sem tudjuk elkerülni, hogy itt-ott sárosak legyünk. És nem akarunk sárosan az Úr elé állni.
Amikor az Üdvözítő megjelent az ősi amerikai földrészen, azt mondta: „… bánjátok meg bűneiteket ti mind, a föld egyik végétől a másikig, jöjjetek énhozzám és keresztelkedjetek meg az én nevemben, hogy a Szentlelket elnyerve megszenteltessetek, és majd az utolsó napon tisztán állhassatok énelőttem.” (3 Nefi 27:20)
Alma figyelmeztet minket néhány olyan dologra, ami besározhat minket: „Igen, saját szavaink, saját cselekedeteink okozzák majd kárhozatunkat; és nem találtatunk szeplőtlennek; sőt még gondolataink is elítélnek bennünket.” (Alma 12:14)
Alma azt is mondta:
„nem üdvözülhettek; mert senki más nem üdvözülhet, csak az, aki ruháját fehérre mosta; mégpedig olyan fehérre, hogy azon semmi piszok nem maradt …
Hogy éreznétek magatokat, ha majd Isten ítélőszéke előtt állva, ruhátok vértől és mindenféle szennytől lenne mocskos?” (Alma 5:21–22)
Beszél még a szent prófétákról is, „… akiknek ruhái makulátlan tisztára vannak mosva és hófehérek.” (Alma 5:24)
Ezek után megkérdezi tőlünk, hogy állunk, miközben átvágunk az élet földcsuszamlásain: „Feddhetetlenül jártatok-e Isten előtt? Vajon elmondhatnátok-e magatokról, ha ma meg kellene halnotok, (…) hogy ruhátok tiszta, és fehérre lett mosva Krisztus vére által …?” (Alma 5:27)
A bűnbánatnak és Jézus Krisztus kiengesztelésnek köszönhetően a ruházatunk szeplőtlen, tiszta és fehér lehet. Moróni így könyörög nekünk: „Ó ti hitetlenek, térjetek hát meg az Úrhoz, és minden erőtökkel könyörögjetek az Atyához Jézus nevében, hogy ha lehet, a Bárány vére által megtisztítva azon az utolsó nagy napon majd ti is szeplőtlenül tisztának és szépséges fehérnek találtassatok.” (Mormon 9:6)
Sámuel első könyvében pedig azt olvashatjuk: „Ne nézd az ő külsőjét, se termetének nagyságát, (…) mert az ember azt nézi, a mi szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van.” (1 Sámuel 16:7)
A nefiták a lámániták külsejét nézték. Jákób azt mondta erről: „Isten nevében parancsolom hát nektek, hogy ne gúnyoljátok őket többé sötét bőrük … miatt.” (Jákób 3:9)
Atyánk ismeri és szereti a gyermekeit az egész világon, Bostontól Okinawáig, San Antoniótól Spanyolországig, Olaszországtól Costa Ricáig. Ghánában Gordon B. Hinckley elnök nemrég hálát adott az Úrnak „a testvériségért, amely közöttünk él, hogy sem a bőrszín, sem pedig a születésünk helye nem választhat el minket, a Te fiaidat és lányaidat.” (A Ghána Accra Templom felszentelési imája a „Brotherhood Exists” c. cikkben, Church News, 2004. jan. 17., 17. o.)
Felhívunk minden férfit és nőt mindenütt, minden nyelvben és kultúrában, hogy térjen meg Krisztushoz, „hogy jóságában részesüljön; senkit el nem tilt, aki hozzá akar jönni, legyen az fehér vagy fekete, szabad vagy szolga, férfi vagy nő; … mert Isten előtt mindenki egyforma” (2 Nefi 26:33).
Sokféle színnel, formával, mérettel és körülménnyel születünk erre a világra. Nem kell gazdagnak, magasnak, soványnak, ragyogónak vagy gyönyörűnek lennünk ahhoz, hogy Isten királyságában üdvözöljünk – csakis tisztának. Engedelmeskednünk kell az Úr Jézus Krisztusnak és be kell tartanunk a parancsolatait. Ezt mindannyian megtehetjük, függetlenül attól, hogy hol élünk vagy hogy nézünk ki.
Amikor Móziás négy fia a vad és kegyetlen lámánitáknak tanították az evangéliumot, óriási változás ment végbe a szívekben:
„Azok a lámániták, akik hittek tanításaikban és megtértek és az Úr követői lettek, azok sohasem hagyták el hitüket.
Mert igaz emberek lettek. Letették fegyvereiket és nem lázadtak, nem harcoltak többé sem Isten, sem testvéreik ellen.” (Alma 23:6–7)
A mai napon nagyon sok leszármazottjuk olvas erről a Mormon könyvében és dönt úgy, hogy Krisztust követi. Nagyon szeretek Léhi gyermekeivel találkozni szeplőtelenül fehérbe öltözve a Mexikó-Dél Terület számos templomában, ahol jelenleg szolgálok. Úgy érzek, ahogy Gordon B. Hinckley elnök érzett a Guatemala City Templom felszentelésén:
„Kedves és kegyes Atyánk, szívünk teli van hálával, hogy emlékezetedben tartod Léhi fiait és lányait, apáink és anyáink rengeteg nemzedékét, akik oly sokat szenvedtek, és akik oly hosszú ideig bolyongtak a sötétségben. Meghallottad könyörgésüket és láttad a könnyeiket. Most megnyílnak számukra az üdvözülés és az örök élet kapui.” (Guatemala Guatemala City Templom felszentelési imája a „Their Cries Heard, Their Tears Seen” c. cikkben, Church News, 1984. dec. 23., 4. o.)
Láttam, ahogy Léhi alázatos leszármazottjai lejöttek a hegyekből, hogy elmenjenek a templomba. Láttam őket nyíltan sírni, miközben ámulva álltak ott. Egyikük abrazo [vagyis megölelt] és arra kért, hogy fogjam a szeretettel, nagyrabecsüléssel és testvériséggel teli ölelést, és vigyem vissza azoknak a szeretett misszionáriusoknak, akik elhozták nekik az evangéliumot, és azoknak a szenteknek, akiknek a becsületesen fizetett tizede elérhetővé tette számukra a templomi áldásokat. Jézus Krisztus kiengesztelése miatt szeplőtlenül, tisztán és fehéren állhatunk az Úr előtt.
Hálával emelem fel szavam Nefihez hasonlóan, aki azt írta: „És Krisztusról beszélünk, Krisztusban örvendünk, Krisztusról prédikálunk, Krisztusról jövendölünk, és jövendöléseink szerint írunk, hogy gyermekeink tudják, milyen forráshoz forduljanak bűneik bocsánatáért.” (2 Nefi 25:26)
A feleségem és én annyira szeretjük ezt a szentírást, hogy ő fel is festette a nappali falára, egy gyönyörű fehér porcelán Krisztus szobor alá. Állandóan arra emlékeztet minket, hogy Krisztus-központú életet éljünk.
Egy napon a fiam a családjával olvasta a szentírásokat. A hétéves kis unokám, Clatie ezt olvasta: „És Krisztusról beszélünk, Krisztusban örvendünk – hé, ez van felírva nagyapáéknál a falra!” Most ez az egyik kedvenc szentírása.
Egy másik alkalommal a Templom téren jártunk a Látogatóközpontban, ugyanezekkel az unokáinkkal. A kétéves Ashley fáradt volt és haza akart menni. Mask nőtestvér megkérdezte tőle, hogy akar-e látni egy nagy Jézust, olyat, ami nálunk van a falon. „Nagyobb, mint én?” – kérdezte. „Még nálad is nagyobb” – felelte Mask nőtestvér. Amikor ez a kislány felnézett a fenséges Krisztus szoborra, odaszaladt, megállt a lábainál, és néhány percig áhítatosan nézte. Amikor az édesapja szólt neki, hogy menniük kell, azt mondta: „Nem, még ne, apa, Ő szeret engem és meg akar ölelni!”
Az élet felé vezető út tele van földcsuszamlásokkal. Bármi is legyen a bűnünk vagy tökéletlenségünk, ugyanolyan buzgalommal vegyük fel ellenük a harcot, mint a misszionáriusok a földcsuszamlás ellen. Naponta köszönjük meg Atyánknak, hogy elküldte az Ő Fiát, Jézus Krisztust, hogy megbocsássa, hogy sárosak vagyunk, hogy szeplőtlenül tisztán állhassunk előtte. Ashley-nek igaza volt. Ő valóban szeret minket, és azt mondja majd nekünk azon a nagy napon: „Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe” (Máté 25:21).
Tanúbizonyságomat teszem, hogy Ő él és szeret minket. Ő a mi Üdvözítőnk és Megváltónk. Jézus Krisztus nevében, ámen.