„Mert éheztem, és ennem adtatok”
Az egyház képviselői mindenütt ott vannak, ahol … bármi oknál fogva szükséget szenvednek az emberek. (…) Első kézből tapasztalhattam ezeknek az emberbaráti erőfeszítéseknek a hatékonyságát.
1936-ban, hatvannyolc évvel ezelőtt, a Tizenkettek Kvórumának egyik titkárnője elmesélte nekem, mit mondott neki a Tizenkettek egyik tagja. Elmondta, hogy az elkövetkezendő általános konferencián bejelentésre kerül egy program, ami figyelemre méltóbb elismerést fog kapni, mint az, amikor népünk pionírként ebbe a völgybe érkezett.
Nos, zárójelben megjegyzem, hogy ne mondjátok el a titkárnőtöknek, amit bizalmasan kellene kezelnetek, ő pedig ne mondjon senkinek semmit, amikor bizalmas információhoz jut!
Akkoriban viszont éppen ez történt! Ma már soha nem esik meg ilyesmi. De nem ám! És hozzá kell tennem, hogy az én rátermett titkárnőim soha nem is voltak bűnösek ilyesmiben.
Azok, akik járatosak a történelemben, tudják, hogy abban az időben jelentették be az Egyházi Biztonsági Tervet, ami később az Egyházi Jóléti Program nevet kapta.
Akkoriban azon tűnődtem, miként lehetséges, hogy valakinek többet jelentsen bármi is annál, mint amit az egyház tesz népünknek az Egyesült Államok nyugati völgyeibe való történelmi jelentőségű összegyűjtése érdekében. Olyan óriási jelentőségű mozgalom volt az, hogy úgy éreztem, semmi sem szárnyalhatja túl! De nemrégiben felfedeztem valami érdekeset.
Számos nevezetes látogató tér be hozzánk az Első Elnökség irodájába: államfők, nagykövetek. Néhány héttel ezelőtt vendégül láttuk a világ egyik nagyszerű városának polgármesterét. Ugyanígy nemrégiben vendégül láttuk Ecuador alelnökét és nagykövetét, Litvánia és Fehéroroszország nagykövetét, és másokat is. Beszélgetéseink során ezek közül egyetlen látogatónk sem tett említést pionír elődeink nagy jelentőségű vándorlásáról, azonban kivétel nélkül mindegyikük nagy elismeréssel beszélt jóléti programunkról és humanitárius erőfeszítéseinkről.
Ezen a nagyszerű papsági ülésen szeretnék pár szót ejteni a világ minden táján élő rászorulókért tett erőfeszítéseinkről, legyenek akár egyház- tagok, akár nem.
Azzal a céllal kezdődött el az újkori jóléti program, hogy gondoskodjunk saját népünk szükségleteiről. Az ezt követő évek során több ezer embernek volt szolgálatára ez a program. A püspökök és segítőegyleti elnökök rendelkezésére állnak olyan élelmiszerek, ruhák és egyéb készletek, amiket a rászorulóknak adhatnak. Számtalan egyháztag végez önkéntes munkát, hogy előállítsák a szükséges dolgokat. Ma 113 tárházat, 63 farmot, 105 konzervgyárat és házi raktározási központot, 18 élelmiszer-feldolgozó és elosztó gyárat, valamint sok egyéb létesítményt működtetünk.
Nemcsak az egyháztagok szükségleteit elégítjük ki, hanem számtalan más ember felé is segítő kart nyújtunk. Éppen itt, Salt Lake City környékén, sok éhezőt táplálnak nem egyháztag szervezetek az egyház jólé-ti készleteiből.
Itt, ebben a városban – és sok más helyen is – csodálatos boltokat működtetünk, ahol nincsenek pénztárgépek, ahol a pénz nem cserél gazdát, ahol az élelmiszerek, ruhák és egyéb használati cikkek elérhetővé válnak a megszorultak számára. Hiszem, hogy egyik élelmiszerbolt sem kínál jobb tejet, jobb húst vagy jobb lisztet, mint amit a püspöki tárházban találunk.
Az alapelvek, melyek szerint ezek a létesítmények működnek, alapvetően ugyanazok, mint a kezdetekkor.
A rászorulóknak minden tőlük telhetőt meg kell tenniük azért, hogy eltartsák magukat, azután a család felelőssége, hogy gondoskodjon a kevésbé jól boldoguló tagjairól, és csak ezután lehet igénybe venni az egyház forrásait.
Hiszünk Urunk szavában, és nagyon komolyan vesszük azt:
„Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, a mely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta.
Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem;
Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám.” (Máté 25:34–36)
Ez az Úr módja, ahogyan törődik a szükségben szenvedőkkel, akikről kijelentette, hogy mindig köztünk lesznek (lásd Máté 26:11).
Azok, akik megtehetik, önkéntes szolgálatot végeznek azokért, akik nem tudják fenntartani önmagukat. Tavaly 563 000 napnyi önkéntes munkával eltöltött időt számoltunk össze a jóléti programban. Ez ugyanannyi, mintha valaki 1542 évig dolgozna egyfolytában, napi nyolc órában.
Nemrég az Egyház híreiben egy kis idahói közösség földművelőiről olvashattunk egy történetet. Hadd idézzek ebből röviden!
„Október vége van, reggel 6 óra, és a fagyos levegő máris ott lebeg Rupert városka cukorrépa ültetvényei felett.
A cukorrépakombájnok hosszú karjai tizenkét sort képesek bekebelezni, miközben leszelik a cukorrépa tetejét. Mögöttük haladnak az aratógépek, amelyek mélyen a földbe nyúlnak acélkarmaikkal, felmarkolják a cukorrépát, ami végül egy konténerben köt ki. (…)
Ez az Idaho Rupert Jóléti Farm, és akik ma itt dolgoznak, önkéntesek. (…) Olykor 60-nál is több gép dolgozik egyszerre – … mindegyikük helyi gazdák tulajdonát képezi.”
Az emberek egész nap dolgoznak.
„Este hét óra. (…) Lement a nap, a föld ismét sötét és fagyos. A gazdák hazatérnek, kimerülten és boldogan.
Ezt a napot is sikerrel zárták.
Learatták az Úr cukorrépáit.” (Neil K. Newell, „A Harvest in Idaho”, Church News, 2004. márc. 20., 16. o.)
Ehhez hasonló önkéntes szolgálat zajlik szüntelenül, hogy fel lehessen tölteni az Úr tárházait.
A korai kezdetek óta a program továbbment annál, hogy gondoskodik a rászorulókról: arra buzdítja az egyház családjait, hogy legyenek felkészültek. Senki sem tudja, mikor üt be katasztrófa, betegség, munkanélküliség vagy lebénító baleset.
Tavaly a program segített a családoknak eltárolni több mint 8000 tonna alapvető élelmiszert szükségállapot esetére, ami azonban remélhetőleg soha nem következik be. Viszont a jó minőségű, tápláló alapvető élelmiszerek ekképp történő tárolása megnyugtat, és elégedettséggel tölt el minket az, hogy engedelmeskedtünk a tanácsnak.
Nos, időközben lett még egy további célja is a jóléti programnak. Néhány évvel ezelőtt kezdődött, amikor az Afrikában tomboló szárazság éhséghez és számtalan ember halálához vezetett. Az egyháztagokat hatalmas emberbaráti segítségre kértük, hogy eleget tudjunk tenni ezeknek a szörnyen elszegényedett embereknek a szükségleteinek. Rengeteg nagylelkű hozzájárulást kaptunk tőletek. A munka azóta is tovább folytatódik, mert máshol is komoly segítségre van szükség. Csodaszámba megy, hány emberhez ért el eddig ez a fajta segítség! Több millió tonna élelmiszer, orvosi műszerek, takarók, sátrak, ruha és egyéb cikkek tartják távol az éhséget és az éhhalált a világ számos helyén. Kutakat ásunk, terményeket ültetünk, életeket mentünk. Hadd mondjak erre egy példát!
Neil Darlington vegyészmérnök, aki egy hatalmas ipari cégnél dolgozott Ghánában. Ma már nyugdíjas.
Őt és feleségét elhívták misszionáriusnak. Ghánába küldték őket. Darlington testvér azt mondja: „Az egyház képviselőiként voltunk azokon a területeken, ahol éhínség, járvány és társadalmi békétlenség uralkodott, hogy segítő kart nyújtsunk a nyomorgóknak, az éhezőknek és a csüggedőknek.”
Kis falukban új kutakat fúrtak és régieket javítottak meg. Mi, akik bővelkedünk a friss, tiszta vízben, szinte meg sem érthetjük azoknak a helyzetét, akiknek ez nem adatik meg.
Magatok elé tudjátok képzelni ezt az elszánt utolsó napi szent misszionárius házaspárt, ahogy lefúrnak a száraz talajba? Fúrójuk eléri a talajvizet, és a csodaszámba menő nedű a felszínre tör, és szétárad a száraz, szomjas földön. Örömujjongás veszi kezdetét. Könnyek szöknek a szemekbe. Végre van ivóvíz; víz, amivel lehet mosni, és öntözni a növényeket. Semmi nem értékesebb egy száraz vidéken, mint a víz. Mily lenyűgöző, amikor víz tör fel egy új kútból!
Egyik alkalommal, amikor a falu törzsfőnökei és rangidős tagjai öszszegyűltek, hogy köszönetet mondjanak, Darlington testvér megkérdezte a törzsfőnököt, hogy elénekelhetnének-e egy éneket Sister Darlingtonnal. Belenéztek az előttük álló sötétbőrű férfiak és nők szemébe, és testvériségük kifejezéseképp elénekelték az „Úr gyermeke vagyok” kezdetű éneket.
Ez az egy házaspár, erőfeszítéseiknek köszönhetően, hozzávetőleg 190 000, távoli falvakban és menekülttáborokban élő emberhez juttatott el vizet. Kérlek benneteket, gondolkozzatok el ennek a teljesítménynek a csodáján!
Ma szó szerint több ezer hasonló házaspár szolgál különféleképpen és különböző helyeken, akik egyébként leélhették volna életüket hiábavaló dolgok hajhászásával is. Folyamatosan munkálkodnak Amerika elszegényedett térségeiben. Folyamatosan munkálkodnak Indiában, Indonéziában, Thaiföldön és Kambodzsában, Oroszországban és a balti államokban. És a munka egyre jobban kiterjed.
Az egyház, más szervezetekkel karöltve, nemrég körülbelül 42 000 tolószéket osztott szét mozgáskorlátozottak részére. Gondoljatok bele, mit jelent ez azoknak az embereknek, akiknek eddig szó szerint kúszva kellett létezniük! Önzetlen orvosok és ápolók segítségével újszülött újjáélesztő tanfolyamokon vehetett részt közel 19 000 szakember 2003-ban egyedül! Több ezer csecsemő maradhat majd életben ennek következményeképpen.
Tavaly körülbelül 2700 szemproblémával küszködő embert kezeltek, és 300 helyi szemész vehetett részt a látás megmentésére irányuló képzésben. A vakoknak szó szerint visszaadták látásukat.
Az egyház képviselői mindenütt ott vannak, ahol árvíz és földrengés pusztít, ahol tombol az éhség, ahol bármi oknál fogva szükséget szenvednek az emberek. Múlt évben hozzávetőleg 98 millió dollárnyi készpénz és ugyanennyi értékű egyéb segítség került kiosztásra, ami azt jelenti, hogy 18 éven leforgása alatt összesen 643 millió dollárt fordítottunk ilyenfajta segélyekre.
Első kézből tapasztalhattam ezeknek az emberbaráti erőfeszítéseknek a hatékonyságát. A világot járván láttam nagylelkű felajánlásaitok élvezőit. 1998-ban ellátogattam Közép-Amerikába, ahol hatalmas pusztításokat végzett a Mitch hurrikán. Az élelem- és ruhaosztás hamar megszerveződött. A lerombolt házak és összetört életek újjáépítése és megtisztítása csoda volt számunkra.
Nincs idő arra, hogy ismét végigszámoljuk, hány embernek segített eddig ez az óriási jelentőségű program. Amikor segítő kart nyújtunk, nem kérdezzük, hogy akiken segítünk, egyháztagok-e vagy sem, mert tudjuk, hogy a földön minden gyermek Isten gyermeke, aki megérdemli, hogy segítsenek rajta szükség esetén. Többnyire úgy segítünk, hogy nem tudja a bal kéz, mit tesz a jobb. Nem várunk el dicséretet vagy köszönetet. Elegendő számunkra az, hogy amikor Mennyei Atyánknak csupán egyetlen gyermekén segítünk, akkor azzal Őt és az Ő szeretett Fiát szolgálhatjuk (lásd Máté 25:40).
Tovább folytatjuk ezt a munkát. Mindig lesz, ahol segítenünk kell. Az éhség, a hiány és a katasztrófák mindig köztünk lesznek. És mindig lesznek olyanok, akiknek a szívét megérinti az evangélium világossága, és készek lesznek arra, hogy szolgálják és felemeljék a földön élő rászorulókat, és értük munkálkodjanak.
Ezzel összefüggő erőfeszítés volt az Állandó Oktatási Alap létrehozása, ami a ti nagylelkű felajánlásaitoknak köszönhetően jött létre. Ma 23 országban működik. Kölcsönökhöz jutnak arra érdemes fiatalok, hogy oktatásban részesülhessenek. E nélkül megrekednének ugyanabban a szegénységben, mint amiben a szüleik és elődeik éltek nemzedékeken keresztül. Több mint 10 000 fiatalon segítünk, és a tapasztalat, egészen a mai napig, az, hogy a képzéseknek köszönhetően ezek a fiatalok háromszor-négyszer annyit keresnek, mint ami azelőtt lehetséges volt a számukra.
Az Úr Lelke vezeti ezt a munkát. Ez a jóléti program világi tevékenység, ami a következő anyagi dolgokban jut kifejezésre: rizs és bab, takarók és sátrak, ruha és gyógyszerek, foglalkoztatottság és oktatás a jobb munkalehetőség érdekében. Ez az úgynevezett világi munka ugyanakkor a belső lelkiség külső kifejezése, az Úr Lelkének a kifejezője, hiszen az Úrról azt mondták: „széjjeljárt jót tévén” (Ap. csel. 10:38).
Alázatos imámban kérem, hogy a mennyek vigyék előre ezt a nagyszerű programot, és a mennyek áldása legyen azokon, akik ebben szolgálnak! Jézus Krisztus szent nevében, ámen.