Segítsünk másoknak részesülni az Úr gyógyításában
A szerző az Amerikai Egyesült Államokban, Utah-ban él.
A gyógyítás művészetét gyakoroljuk, amikor segítünk elhozni az Úr gyógyító áldásait azoknak, akik a test, az elme vagy a lélek betegségeiben szenvednek.
The Release. Készítette: Jenedy Paige. Tilos másolni!
Az egyik vasárnap a következő szentírásverset olvastam: „Bizony, bizony mondom nektek, ez az én evangéliumom; és tudjátok, hogy milyen dolgokat kell megtennetek az én egyházamban; mert azokat a cselekedeteket, melyeket engem tenni láttatok, nektek is azokat kell megtennetek” (3 Nefi 27:21; kiemelés hozzáadva).
Arra gondoltam: „Mik voltak Krisztus cselekedetei a földön?” Elsődlegesen két dolog jutott eszembe: a szolgálat és a gyógyítás. Szolgálni én is tudok – de gyógyítani? Nyilvánvalóan nem vagyok képes arra, hogy meggyógyítsak másokat. Vagy mégis?
Nemrégiben éppen felépülőben voltam egy műtétből, amely után súlyos allergiás reakció lépett fel. Azonnal eszembe jutottak azok, akik segítettek nekem a gyógyulás folyamata során, és ők igen sokan voltak. Ha ők képesek voltak segíteni a gyógyulásomat, akkor miért ne tehetném én is ugyanezt másokért?
Mindegyikünk elsajátíthatja a gyógyítás művészetét.1 Körülvesznek bennünket olyanok, akik a test, az elme vagy a lélek betegségeiben szenvednek, és akiknek áldást jelentene a segítségünk.
A betegek meglátogatása
Móziás 4:26 kijelenti: „…szeretném, ha adnátok javaitokból a szegényeknek, minden ember aszerint, amije van, úgy mint az éhesek táplálása, a mezítelenek felruházása, a betegek meglátogatása és szükségük enyhítése, lelkileg is és fizikailag is, igényeik szerint.”
A betegség – legyen szó a test, az elme vagy a lélek betegségéről – nagyon el tud valakit szigetelni. Miközben az emberek igyekeznek felépülni, sok magányos órát töltenek hálószobákban és kórtermekben, és a hangulatuk könnyen nyomottá válik. Amikor egyre gyűlik a sötétség, egy gondoskodó barát vagy családtag látogatása fényt vihet az életükbe.
Az is fontos lehet, hogy miként látogatjuk meg a betegeket. Számos nő válaszolt arra a kérdésemre, hogy miként segítettek nekik mások a gyógyulás folyamata során. Judi Arizona államból ezt írta: „A végighallgatás… nagy segítség a zűrös időszakokban. A végighallgatás, és nem a megítélés.” A türelmes, őszinte és szeretetteljes odafigyelés értékes támogatást jelent azoknak, akik gyógyulni próbálnak.
A kaliforniai Linda elmesélte, hogyan segített neki az egyik barátja látogatása: „Emlékszem a különleges emberekre az életemben – különösképpen azokra, akik valóban odafigyeltek, és a Lélek édes tanácsát tolmácsolták nekem. Miután 30 évesen, öt kisgyermekkel megözvegyültem, az egyik jó barátomnak, Karennek köszönhetően még mélyebben éreztem Mennyei Atyám és a Szabadítóm szeretetét. Karen mindig rám tudott hangolódni, és »nyitott füllel« fordult felém. Soha nem éreztem magam egyedül, mert állandóan emlékeztetett rá, hogy milyen csodálatos az a kötelék, amellyel Isten lányaként rendelkezem.”
A szolgálattevő fivérek és nővérek különösképpen alkalmasak a gyógyítás ezen művészetének alkalmazására. Fontos ráhangolódni a szenvedők szükségleteire. Néha egy rövid látogatás a megfelelő, mert éppen nagyon fáradtak. Máskor – a magányosság és az unalom miatt – egy hosszabb látogatás fogja kielégíteni a szükségleteiket. A személyiségükre is fontos ráhangolódni. Vannak, akik egyedüllétre és nyugalomra, míg mások folyamatos társaságra és támogatásra vágynak. Először ki kell derítenünk a szükségleteiket, majd annak megfelelően kell őket felkarolnunk.
Egymás terheit viselni
A Mormon könyvében Alma igen ékesszólóan jellemezte a Szabadító követésére vonatkozó elkötelezettségünket, amikor megkérdezte a híveket, hogy szeretnének-e „Isten nyájába jönni és az ő népének neveztetni, és hajlandóak[-e] egymás terheit viselni, hogy azok könnyűek lehessenek” (Móziás 18:8).
Mindannyian sokféle terhet hordozunk. Ezekkel akkor a legnehezebb megbirkózni, amikor betegek vagyunk, illetve éppen mentális vagy lelki nehézségekkel küszködünk. Az is a gyógyítás művészetéhez tartozik, hogy segítünk viselni mások terheit, amikor szenvednek.
Shannon, aki Utah államban él, elmondta, hogyan segítettek neki a szomszédai: „Amikor a kisfiunk temetése után hazaértünk a temetőből, azt láttuk, hogy a távollétünk órái alatt összegyűlt a szomszédság, és amíg mi a szertartáson voltunk, ők teljesen átrendezték a kertünket. Gyönyörű bokrokat, fákat és virágokat – és még új gyepet is! – ültettek. A szeretetük és támogatásuk figyelmes kinyilvánítása volt az, ami az elképzelhetetlen szomorúságunk közepette elindította számunkra a gyógyulási folyamatot. Minden évben, amikor a gyönyőrű kertünkbe visszatér az élet, eszünkbe juttatja, hogy a szeretet és az élet örök. Igazán szent és jelképértékű élmény [volt], amelyet soha nem fogunk elfelejteni.”
Amikor mellrákot állapítottak meg nálam, éppen segítőegyleti elnökként szolgáltam, és a városi tanácsunk tagjaként az újraválasztásomra pályáztam. A férjem elvesztette az állását, és sok egyéb komoly megpróbáltatás is ért bennünket akkoriban. A tanácsosaim megszívlelték, hogy mit is jelent „egymás terheit viselni”, és segítettek szétosztani az általam hordozott súlyt. A feladataim egy részét a püspököm vállalta át. A főzéssel és a házimunkával járó kötelezettségek jelentős részét a férjem vette át. Igazán alázatra indított, amikor azt láttam, hogy a terheim nem megszűntek, hanem sok-sok olyan ember között oszlottak meg, akik mind a gyógyítás művészetét gyakorolták.
Vigasztalás
Alma azt is tanította, hogy Krisztus követői „hajlandóak… gyászolni azokkal, akik gyászolnak; igen, és megvigasztalni azokat, akik vigasztalásra szorulnak” (Móziás 18:9).
A vigaszadásba beletartozik az együttérzés, a kedvesség, a figyelmesség, a törődés, a szeretet és a jószívűség. A betegek vagy gyötrődők szeretteljes átölelése ez, hogy segítsen nekik szembenézni a szenvedéseikkel.
Luann (nem a valódi neve) lelki és erkölcsi küszködést élt át, és így idézte fel a számára vigaszt nyújtó emberekhez fűződő élményét: „Túltekintettek az akkori énemen, és látták bennem az ígéretes lehetőséget – azt a lehetőséget, hogy nagyszerűbb, bölcsebb, kedvesebb emberré váljak. Amikor visszatekintek a korábbi önmagamra, néha megborzongok: egy kicsit az akkori tudatlanságom miatti szégyenkezés, egy kicsit pedig a vétkeim és a bűnös magatartásom miatt. Azonban a feszengés és a szégyen kínját mindig a kegyelem, az irgalom, a megbocsátás és a szeretet gyógyító balzsama követi. Amikor azt látom, hogy olyan emberek vettek körül, akik elárasztottak engem mindezzel, akkor a kín elmúlik. Ahogy azt is látom, hogy segítettek meggyógyulnom. Talán pontosabb úgy fogalmazni, hogy biztonságos környezetet teremtettek számomra – mondhatni, az irgalom védőburkát –, amelyen belül a Szabadító – a Gyógyítómester – munkálkodhatott rajtam. Megváltoztathatott. Megváltoztatta a szívemet.”
Gileádi balzsamolaj (részlet). Készítette: Annie Henrie Nader
A betegek vigasztalásának fontos részét képezi az, hogy a Gyógyítómesterhez irányítjuk őket. Sabrina Utah-ból ezt mondta: „Nincs annál jobb gyógyítás, mint amely attól jön, aki segít neked rátalálni Istenre vagy visszatérni Őhozzá. Elég lehet egy egyszerű emlékeztető is arról, amit már tudsz – hogy éppen a szükségesnél keményebb próbálsz lenni, mindent egyedül végezve, nem igazán támaszkodva Istenre.”
Fogékonynak kell lenni a Lélekre a betegek vigasztalásához és ahhoz, hogy pozitív szemlélethez segítsük őket. Életem egy szakaszában hónapokon keresztül rosszul aludtam: általában éjszakánként két-három órát, és azt sem egyhuzamban. Nagymértékben szenvedtem a szorongástól és kimerültségtől; számos orvosnál jártam, de hiába. Az egyik barátom végül elirányított egy utolsó napi szent orvoshoz, aki azonnal felállította a megfelelő diagnózist. Amit azonban ezt követően mondott, meglepett: „Merrilee, az a legfontosabb teendőd, hogy átadd Istennek a szorongásodat.” Majd arra buzdított, hogy mindennap elmélkedjek egy kicsit „Az élő Krisztus: Az apostolok bizonysága” című írás felett.
Korábban párszor már sikertelenül próbálkoztam ugyanezzel, de immár kétségbeesetten meg akartam gyógyulni. Másnap csendben a következő erőteljes kijelentésen elmékedtem: „[B]izonyságunkat tesszük az Ő páratlan életének valóságáról, nagyszerű engesztelő áldozatának végtelen tisztaságáról és erejéről.”2 Felvillanyozódtam, ahogy elkezdtem a nagy Gyógyítónkról tett bizonyságon gondolkodni, és tudtam, hogy megnyugvásra és békességre leltem a lelkemben.
Odafigyelés
Amikor a szentírásokat tanulmányozzuk, hogy Jézust tudjuk utánozni a gyógyítással való foglalatoskodásban, azt olvassuk, hogy volt valami, amit újra és újra megtett: odafigyelt a körülötte lévőkre.
Krisztus észrevette az embereket. A kulturális tilalmak ellenére elbeszélgetett a samáriai asszonynyal. Időt szakított a gyermekek megáldására. Vámszedőkkel és bűnösökkel evett, bélpoklosoknak és számkivetetteknek nyújtott szolgálattételt. Mindegyikükre odafigyelt.
Ha Krisztus követőiként el szeretnénk sajátítani a gyógyítás művészetét, kezdhetjük azzal, hogy Krisztus szemével tekintünk az emberekre. Időt szakíthatunk egy köszönésre, egy mosolyra, és hogy a napjuk felől érdeklődjünk. Soha nem tudhatjuk, milyen gyógyító balzsamként hathatnak az erőfeszítéseink azokra az emberekre körülöttünk, akik magányosak, búskomorak, betegek, elgyengültek vagy szenvednek. Még a szeretet egyszerű tanújelei is erőteljes hatást képesek gyakorolni.
Amikor Krisztus munkáját végezve kivesszük a részünket mások gyógyításából, nagy áldások fognak kiáradni. Amint azt Krisztus kijelentette: „[A]mennyiben megcselekedtétek egygyel ez én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg” (Máté 25:40). Őneki, aki mindegyikünket meggyógyított; aki többször ölelt át minket a szerető karjaival, mint amiről egyáltalán tudomásunk van; aki felkínálta engesztelése gyógyító balzsamát – felajánlhatjuk Őneki a fivéreink és nővéreink gyógyítására tett apró erőfeszítéseinket. Ebben áll a gyógyítás igazi művészete.