Amikor a szülők nem járnak istentiszteletre

Írta: Karmel Newell

A szerző az Amerikai Egyesült Államokban, Utah-ban él.

Russell M. Nelson elnök szerető családban nőtt fel, olyan szülőkkel, akiket imádott. Gyermekkorában azonban az édesanyja és az édesapja nélkül járt istentiszteletre, és nagyon vágyott arra, hogy a családjához pecsételjék a templomban.¹ Ám egyetlen gyermeknek sem kell egyedül járnia a szövetség ösvényén. A család és az egyházközség tagjaitól kapott szeretet és törődés képes kitölteni a hézagokat azoknál a gyermekeknél, akik otthon esetleg nem részesülnek evangéliumi támogatásban. Végső soron a megalapozott evangéliumi tanítások, valamint az otthon és az egyházban szerzett jó élmények minden gyermeknek segíthetnek érezni Mennyei Atya szeretetét.

Ha szülő vagy, és a házastársad nélkül jársz istentiszteletre

Oszd meg az evangéliumi élettel járó áldásokat. Segíts a gyermekeidnek meglátni, hogy az evangélium szerinti élet békességet hozhat, és könnyít a terheken. Magyarázd el, hogy te miért döntöttél úgy, hogy eljársz az egyházba, de ne mondj rosszat arról a szülőről, aki úgy dönt, hogy nem jár. Oszd meg az érzéseidet arról, hogy miként hoz számodra megnyugvást és iránymutatást a keresztelési szövetséged megtartása.
Alakíts ki pozitív hozzáállást! Segíts a gyermekeknek meglátni a családjukban lévő jóságot. Segíthetsz nekik abban is, hogy az egyházi tanítóikban, vezetőikben, és az egyházközség tagjaiban is meglássák a jóságot. Beszéljétek meg, hogy mit tanultak istentiszteleten. Ne taglald mások gyengeségeit vagy érzéketlen megjegyzéseit. Beszélj inkább pozitívan, és mutass hajlandóságot arra, hogy tanulj másoktól.
Dolgozzátok fel a negatív érzelmeket. Segíts a gyermekeknek nevesíteni a negatív érzelmeiket, úgymint a félelem, magány, csalódás és harag. Ezután segíthetsz nekik feldolgozni ezeket rajz, játék vagy beszélgetés által. Szükség szerint szakember segítségét is igénybe veheted. A sebzett szívek gyógyítása mindenkinek segíteni fog abban, hogy fogékonyabbak legyenek a lelki érzésekre, és jobb élményeik legyenek az istentiszteleten.
Szükség esetén kérj segítséget. Ha segítségre van szükséged, ne várj arra, hogy felajánlják. Időnként előfordulhat, hogy az egyházi vezetők és az egyházközség tagjai nem vesznek észre egy szükségletet, vagy haboznak kéretlenül segíteni. Ha egy gyermeknek áldásra van szüksége, imádságosan gondold át, ki tudna segíteni, majd pedig kérd meg rá. Gondold át azt is, hogy te kinek segíthetnél.

Minden felnőttnek

Vegyétek észre és szeressétek azokat a gyermekeket, akik az egyik vagy mindkét szülőjük nélkül járnak istentiszteletre. Tanuljátok meg a nevüket, és üdvözöljétek őket szívélyesen, kedvesen. Tartózkodjatok a körülményeiket érintő ítélkezéstől, és ne kérdezősködjetek a távol lévő szülőkről. Amikor a gyermekek őszinte szeretetet éreznek a többi egyháztag felől, akkor nagyobb valószínűséggel fognak lazítani, tanulni, és érezni a Lelket.
Legyetek érzékenyek a különleges szükségletek terén. Amikor egy vagy mindkét szülő távollétében jár egy gyermek istentiszteletre, vegyétek figyelembe, hogy milyen hatással lehet rájuk egy-egy konkrét tanítás vagy tevékenység. A papsági áldásokról szóló leckében tanítsatok arról, hogy mindenki hozzáfér ezekhez az áldásokhoz. Ha egy tevékenységhez a szülők is kellenek, vonjátok be az összes szülőt. Figyeljetek oda azokra a gyerekekre, akik érzékenyebbek lehetnek az olyan különleges ünnepeken, mint az Apák napja vagy az Anyák napja.
Segítsetek nekik szeretni és megerősíteni a családjukat. Tanítsátok meg a gyermekeknek, hogy a családot Isten rendelte el.² Biztassátok őket arra, hogy értékeljék a családjukban jelen lévő jó dolgokat. A családtörténeti munka segíthet a gyermekeknek megérteni, hogy a családjuk már a születésük előtt létezett. Ráadásul a családtörténeti munka azzal is megáldja őket, hogy közelebb hozza egymáshoz a családtagokat, és örömöt hoz a családjukba.³
Tanítsatok nekik igaz tant. Az önrendelkezés kulcsfontosságú tan a szabadítás tervében, és a gyermekek nem felelősek a szüleik döntéseiért és bűneiért (lásd Mózes 6:54). A szülők gondjaiért nem a gyermekeik a hibásak, és nem is az ő felelősségük, hogy helyrehozzák azokat. Ennek tudatában segítsetek a gyermekeknek abban, hogy kevesebbet aggódjanak az olyan dolgok miatt, amin nem tudnak változtatni, és inkább értékeljék a család számos mindennapi áldását.

Henry B. Eyring elnök, az Első Elnökség második tanácsosa ezt tanította: „Mennyei Atyánk izgatottan várja, hogy az egész családját egybegyűjthesse és megáldhassa. [A]z Ő terve mind[en gyermekének] megadja a lehetőséget arra, hogy elfogadja vagy elutasítsa az Ő hívását. E terv középpontjában pedig a családok állnak.”⁴