Nyomtatásban nem jelenik meg
Végre eljutottam a templomba!
A Karibi-térség egyik apró szigetén élve lehetetlennek tűnt a templomlátogatás.
A szerző Barbadoson él.
Néhány évvel ezelőttig még csak nem is hallottam a templomokról. Miután három évvel ezelőtt rábukkantam az egyházra, a templomok még mindig csak a misszionáriusok képzeletében létező ábrándoknak tűntek. A Karibi-térség apró szigetén, Barbadoson élve, annak gondolata, hogy létezik egy templom a földön, olyan varázslatos tündérmesének tűnt, amely túl szép volt, hogy igaz legyen. Hogyha tényleg olyan bámulatosak, akkor Barbadoson miért nincs egy sem?
Egy évvel az egyházhoz való csatlakozásom után végre jobban megértettem, hogy Mennyei Atya igaz egyházának tagjaiként milyen szerepet játszanak a templomok az életünkben. Rendkívül erős vágyat éreztem, hogy ellátogassak a kicsi szigetemhez legközelebbi templomba, a dominikai köztársasági Santo Domingóba.
Akadályok és előkészületek
A Dominikai Köztársaságba szóló repülőjegy ára messze meghaladta a bankszámlámon árválkodó néhány dollár értékét. Úgy tűnt, az egymást érő akadályok egyre távolabb és távolabb taszítottak a templomba való ellátogatásom látszólag lehetetlennek tűnő céljától. Azonban szokássá tettem, hogy mindig emlékezzek a következő idézetre Thomas S. Monson elnöktől (1927–2018): „[M]indig legyen szemetek előtt a templom. Ne tegyetek semmi olyat, ami megakadályozhat abban, hogy belépjetek annak kapuján, és részesüljetek az ott elérhető szent és örökkévaló áldásokban” (A szent templom – jelzőtűz a világnak. Liahóna, 2011. máj. 93.).
Az ebben az életben elérhető legnagyobb örömök egyike a templom által nyújtott öröm. A misszionáriusokat hallgatva, amikor arról az örömről és a béke elsöprő érzéséről beszéltek, amely minden alkalommal eltöltötte őket, amikor ellátogattak a templomba, mindig egy kissé irigy voltam. Hiába maradtam elkötelezett a szövetségeim iránt, nem voltam olyan szerencsés helyzetben, mint ők – nem tudtam egyszerűen elsétálni vagy elautózni a legközelebbi templomhoz. Mivel a Dominikai Köztársaságban lévő templom messze volt, egyre inkább úgy tűnt, hogy már soha nem fogok részesülni az ott rám váró áldásokban.
Amikor már éppen feladtam volna minden reményt, hogy valaha ellátogathatok majd a templomba, a Barbados Bridgetown Misszió fiatal egyedülálló felnőtteinek a Dominikai Köztársaságba szervezett útja valóra váltotta a templommal kapcsolatos álmaimat. A felkészülés kulcsfontosságú volt. A templomba való belépés semmiképpen nem tekinthető kicsi vagy jelentéktelen vállalkozásnak, ezért az év elején magasabb fokozatba kapcsoltam a lelkiségem növelésére irányuló változtatások terén. Komolyabban vettem az úrvacsorát, elkezdtem jobban odafigyelni az úrvacsorai gyűlés közben, minden adandó alkalommal bizonyságot tettem, és többé nem engedtem, hogy a technika elvonja a figyelmemet. Azt is elhatároztam, az egyházban töltött óráimat annak szentelem, hogy még több módot találjak arra, hogy bőségesebben érezzem a Lelket.
Végre!
A templomba való belépést megelőző lelki felkészülés és érdemesség biztosítja, hogy részesüljünk a Mennyei Atya által számunkra tartogatott áldásokból. Szavakkal ki sem tudom fejezni, mit éreztem, amikor a hónapokon át tartó nehézségek, próbatételek, sőt, a szeretett nagymamám halála után megtettem az első lépéseket a dominikai templom kertjében. Amint ott álltam könnyes szemmel, úgy éreztem a Lelket, ahogy azelőtt még soha.
A számos templomlátogatásom során, amelyre azon az úton sor került, mindig egy bizonyos szentírásrésznél nyitottam ki a Mormon könyvét. Egy olyan versnél, amelyet gyakran olvastam fel a nagymamámnak, annak ellenére, hogy halála előtt nem volt az egyház tagja. Az 1 Nefi 3:7-ben található, és a következőt mondja: „És lőn, hogy én, Nefi ezt mondtam atyámnak: Megyek és megteszem azon dolgokat, amelyeket az Úr megparancsolt, mert tudom, hogy az Úr nem ad parancsolatokat az emberek gyermekeinek, csak akkor, ha utat készít számukra, hogy végrehajthassák azt a dolgot, amit megparancsol nekik.”
Teljes bizonyossággal tudom, hogy Mennyei Atya utat készített számomra, hogy elérjek a templomig, és hogy az Ő mennyei beavatkozásának köszönhetem, hogy végül eljuthattam oda. Ha ellenállás és botlást okozó kövek tarkítják is az ösvényünket, Mennyei Atya utat fog készíteni a számunkra, hogy továbbhaladhassunk, még akkor is, ha az ösvény sötétnek tűnik. A templom valóban egy szent hely, ahol már itt a földön is érezhetjük Mennyei Atya irántunk való szeretetét.