Szolgálat az Elemiben
Az Elemiben való szolgálat mindig a legkedvesebb dolog volt számomra, így amikor megkaptuk a Magyarországra szóló missziós elhívásunkat emberbaráti misszionáriusokként, titkon azt reméltem, hogy lesz ott egy nagy Elemi sok gyerekkel, akik minden vasárnap hatalmas mosollyal és sok öleléssel köszöntenek. Végül is a mosoly és az ölelés nyelvén való társalgás független attól, hogy egyébként nem értjük meg egymás szavait.
Összeszorult a szívem, amikor az első, itt töltött vasárnapunkon beléptünk a Miskolci Gyülekezetbe. Bár az egyháztagok meleg fogadtatásban részesítettek bennünket, csak egy elemis gyerek volt. Hogyan fogom túlélni a következő húsz hónapot távol az unokáimtól és az otthoni gyülekezetemben lévő elemisektől, miközben Miskolcon nincsenek elemis gyerekek, akik betöltsék az űrt a szívemben?
A következő hat hónapban szívünket-lelkünket beleadtuk az emberbaráti szolgálatunkba, de nagyon nehéz volt eljárni vasárnaponként istentiszteletre. Megpróbáltam vidám arcot ölteni, de miután nem tudtam kommunikálni, nehezek voltak az istentiszteletek.
Missziónk nyolcadik hónapjában két fiatal lány keresztelkedett meg. Az elemis osztályunk növekedni kezdett. Olyan izgatott voltam! Kezdtem azért várni a vasárnapot, hogy láthassam azt a két drága elemis gyereket. Történetesen elhívtak az Elemibe szolgálni. Olyan izgatott voltam! De várjunk csak… hogyan tudom majd megállni a helyemet? A mosolyok és az ölelések nem pótolhatják a tanítást. Hogyan lehetne elvárni tőlem, hogy tanítsam a gyerekeket, amikor nem beszélek magyarul? Hiszen gyerekek, és nem lesz türelmük rám is meg még egy fordítóra is figyelni.
Ugorjunk gyorsan öt hónapot: még három gyerek keresztelkedett meg egy kevésbé aktív családból. Aztán még két, kevésbé tevékeny gyerek kezdett el járni az elemibe. Csoda csodát követett, és januárban nyolc gyerek részvételével tartottuk meg a gyermek istentiszteletet.
Felnőtt életem nagy részében az Elemiben szolgáltam, de még sosem éreztem ennyire az Úr Lelkét, mint ezen az elemis programon. Mindegyik gyerek felkészült, és nagyszerű beszédet mondott. Ahogyan a zongoránál ültem, és ezt a kis angyalkórust kísértem, amint minden egyes, a programban szereplő dalt elénekeltek, alig láttam a kottát a szemembe gyűlő örömkönnyektől.
A szívemben lévő űr várakozásomon felül betöltetett. Már várom a vasárnapokat. Várom, hogy az Elemiben lehessek.
Jézus azt mondta: „Engedjétek hozzám jőni a gyermekeket, és ne tiltástok el őket; mert ilyeneké az Istennek országa.” (Máté 10:14.) Köszönöm nektek, miskolci elemisek, hogy elhoztatok nekem egy darabka mennyországot.
(A szerző az Amerikai Egyesült Államokban, Arizonában él.)