2009
Az evangélium áldásai mindenki számára elérhetők
2009. november


Az evangélium áldásai mindenki számára elérhetők

Isten gyermekei ma sokkal teljesebb mértékben megérthetik az Ő rájuk vonatkozó tervét.

Elder Joseph W. Sitati

Néhány héttel ezelőtt Melvin R. Perkins elderrel, aki jelenleg területi hetvenesként szolgál Alaszkában, a Kanadai Vancouver Cövek gyülekezete előtt álltunk a szószéknél. Meghatott hangon arra kérte a szenteket, hogy gondolkozzanak el azon, amit látnak: a kézikocsis pionírok leszármazottja, valamint a messzi afrikai nemzetből érkező pionír megtért egymás mellett, az Úr szolgálatában.

Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza a New York állambeli Fayette-ből közel 180 évvel ezelőtti szerény kezdetei óta világméretű vallássá vált. E csodálatos munka tanújaként állok itt. Azért imádkozom, hogy velünk legyen az Úr lelke, míg ma délután megosztok veletek néhány gondolatot.

Hálás vagyok a kinyilatkoztatás kulcsaiért ebben az utolsó adományozási korszakban. A visszaállítás óta ezen kulcsok élő próféták általi használatának köszönhetően Isten gyermekei ma sokkal teljesebb mértékben megérthetik az Ő rájuk vonatkozó tervét.

Mennyei Atyánk szeretetét tükrözi az, ahogyan az élőknek és a holtaknak minden nemzetben lehetősége nyílt arra, hogy önrendelkezésük gyakorlásával most és a jövőben is felmagasztosulást nyerhessenek az Ő színe előtt. Mindenki számára ugyanaz a mérce és ugyanazok az áldások. Isten újra megerősítette, hogy Ő nem személyválogató.

Az evangélium oly minta alapján jut el a föld minden tájára, amely biztosítja Isten céljainak megvalósulását, ami az ember hallhatatlanságának és örök életének beteljesedése.

A bukás után első szüleink, Ádám és Éva, örök szövetséget kötöttek Istennel a szabadulásuk érdekében.1 Amint Ádám gyermekei egyre többen lettek, két csoport alakult ki.

Az egyiket Énók vezette, és olyannyira betartották a szövetséget, hogy nem lehetett őket többé lent tartani a földön. Ezért az Úr magához vette őket.2

A második csoport olyannyira gonoszságba süllyedt, hogy Isten ítéletei lesújtottak rájuk. Elárasztotta őket az özönvíz, csak Noé családja3 maradt meg, akik igazlelkű leszármazottai Énóknak.4

Isten szövetséget kötött Noéval, és azt is megígérte neki, hogy többé nem pusztítja el özönvíz az életet a földön.5

Aztán Noé családja is szaporodni kezdett, és sokan gonoszságra adták magukat. Kevélységtől vezérelve fel-építették Bábel tornyát. Isten megengedte, hogy lesújtsanak rájuk a menny ítéletei. Nyelvük összezavarodott, és szétszórattak. Csak néhány engedelmes menekült meg közülük.6

Köztük volt Járed fivére, a nagy hitű ember, aki az igazlelkű járediták nevében az Úrhoz könyörgött. Az Úr az amerikai földrészre vezette őket, és megígérte nekik, hogy ha Őt szolgálják, akkor mentesek lesznek „a rabságtól és a fogságtól, és minden más nemzettől az ég alatt”7. A nefiták később ugyanerre a földrészre vezettettek. Végül a járedita és a nefita civilizáció is elpusztult, mert nem bizonyultak hűnek.

Noé leszármazottja, Ábrahám, egy másik olyan nagy hitű ember volt, aki megőriztetett és Kánaánba vezettetett. Isten szövetséget kötött vele, és azt is megígérte neki, hogy utódai megsokasodnak, akár a csillagok az égbolton,8 és hogy magjában áldatik meg a föld minden nemzete.9 Az ígéretben szereplő nemzetek Noénak a Bábel tornyánál szétszórt leszármazottai, akiket általában véve nemzsidóknak nevezünk.

Isten Ábrahám fiával, Izsákkal is megújította a szövetséget, majd Ábrahám unokájával, Jákóbbal, a későbbi Izráellel is.

Mivel Izráel leszármazottai nem tettek eleget a szövetség feltételeinek, Mózes adományozási korszaka alatt a szövetség megváltozott. Alacsonyabb szövetség kezdődött, majd folytatódott Izráel gyermekei között mindaddig, míg Krisztus halandó szolgálata alatt vissza nem állította az evangélium teljességét.10

Feltámadása után a Szabadító jelezte, hogy elérkezett az idő, amikor az evangéliumot el kell vinni a nemzsidókhoz.11 Egy, a szőlőmunkásokról szóló korábbi példázatban már kinyilatkoztatta, hogy a nemzsidó nemzeteket meglátogatják és meghívják, egyiket a másik után. Az áldások azonban nem függnek majd a meghívás sorrendjétől.12

A Szabadító mennybemenetele után Péter, az elnöklő apostol, Izráel leszármazottja rendelkezett a papság kulcsaival, amelyek által utat mutatott az egyháznak. Fontos megjegyezni, hogy bár a Szabadító már engedélyt adott erre, Péter az első nemzsidót, Kornéliust csak azt követően keresztelte meg, hogy ennek megtételére konkrét kinyilatkoztatást kapott.13

A nemzsidók között végzett szolgálatnak egy időre Péter mártírhalála,14 valamint a többi apostol halála vetett véget, ami után a papság kulcsai elvétettek a földről. A hitehagyás hosszú időszaka következett.

A kulcsokat az ősi Péter, Jakab és János állította vissza 1829-ben Joseph Smithnek, közvetlenül az egyház megszervezése előtt. Újra eljött a földre az evangélium, annak teljességében, és új és örök szövetségként kezdett eljutni a nemzsidó nemzetekhez.

Joseph Smith próféta által az Úr kinyilatkoztatta, hogy a nemzsidó nemzetek meghívásának sorrendjében döntő szerepet játszik majd, hogy mennyire képesek lelkileg és fizikailag fenntartani Isten királyságát, amely most utolsó alkalommal jött létre a földön.15

Látjuk, hogy amint a visszaállított egyház megalapítására sor került a földön, az élő próféták mindig is Isten akaratát keresve és követve határozták meg, hogyan jusson el az evangélium a nemzetekhez.

Én megéltem, hogy lássam a Zénos próféta által az olajfa allegóriájában előre látott időszakot, amikor az igazlelkűek a föld minden nemzetéből Izráellel együtt részeseivé válnak Isten szövetségének.16

Láttam, amint az evangélium jó gyümölcse megérik otthonomban, Afrikában. Mindössze harminc év után 300 000 szent van ott. Sokan biztos horgonyt vetnek hitüknek a visszaállított evangélium tanaiban és tantételeiben. A vidéki közösségükből kiszakadt, a városokban jobb jövőt remélő családok új módot találtak arra, hogy miként ragaszkodjanak azokhoz az erős családi hagyományokhoz, amelyek egyre inkább ki vannak téve a mai világ globalizációs támadásának. Az Úr Lelke erőteljesen fejti ki hatását az emberek között.

Új, celesztiális kultúra alakul ki a családokban, amely az élő próféta napi imára és szentírásolvasásra, valamint a hetente megtartott családi estre vonatkozó tanácsából nyer táplálékot. Ennek eredményeképp sokan levetik az önrendelkezésük gyakorlását korlátozó hagyományok bilincseit.

Hadd meséljek el erre egy személyes példát: három gyermekünk nemrég kötött házasságot a templomban, és nem akadályozta őket a hozomány hagyományának terhe, amely sok fiatal férfit és nőt arra késztet, hogy kötelezettségvállalás nélkül éljenek együtt. A templomi házasságra már három templom is lehetőséget ad Afrikában: a Ghánai Accra, a Nigériai Aba és a Dél-Afrikai Johannesburg – ezek segítenek friss reményt önteni a házasság szentségébe.

Tanúbizonyságomat teszem a Szabadítóról, Jézus Krisztusról, aki által miénk lehet az evangélium és a felmagasztosulás ígérete. Tanúbizonyságomat teszem élő prófétánkról, Thomas S. Monson elnökről, aki által biztosak lehetünk abban, hogy a Szabadító továbbra is utat mutat nekünk, hogy mindenkihez eljusson a szabadulás. Jézus Krisztus nevében, ámen.

JEGYZETEK

  1. Lásd Mózes 6:52, 57, 59.

  2. Lásd Mózes 7:19–21.

  3. Lásd 1 Mózes 6:17–22; lásd még Mózes 7–8.

  4. Lásd T&Sz 84:14–15.

  5. Lásd 1 Mózes 8:11–21; 9:8–10.

  6. Lásd 1 Mózes 11:1–8.

  7. Lásd Ether 2:8–12; lásd még Ether 1:33–43; 4–6.

  8. Lásd 1 Mózes 12–17; lásd még Ábrahám 1–2.

  9. Lásd 1 Mózes 22:18.

  10. Lásd Zsidók 7:11–12.; 19–22; T&Sz 84:24–25.

  11. Lásd Máté 28:18–20.

  12. Lásd Máté 20:1–16.

  13. Lásd Cselekedetek 10.

  14. Lásd Kalauz a szentírásokhoz: Péter. 173.

  15. Lásd T&Sz 58:1–12.

  16. Lásd Jákób 5:57–68.