Fegyelmezd az érzéseid
Ha vágyunk arra, hogy mindig megfelelő lélek legyen velünk, el kell határoznunk, hogy megfékezzük a haragunkat.
Fivérek, a papság hatalmas testületeként gyűltünk itt össze a Konferencia-központban és szerte a világon. Sugalmazott üzeneteket hallottunk ma este. Köszönetemet fejezem ki a Fivéreknek, akik beszéltek hozzánk. Megtisztel, mégis alázattal tölt el a kiváltság, hogy szólhatok hozzátok. Imádkozom, hogy velem lehessen az Úr sugalmazása.
Nemrégiben, amikor a híreket néztem a televízióban, feltűnt, hogy a vezető hírek legtöbbje hasonló természetű volt, valamint hogy a bemutatott tragédiákhoz alapvetően ugyanaz az érzés vezetett: a harag. Egy csecsemő édesapját letartóztatták a gyermek fizikai bántalmazása miatt. Állítólag annyira felbosszantotta a sírása, hogy eltörte a csöppség egyik végtagját és több bordáját. Ijesztő volt az egyre terjedő huliganizmus és a bűnszervezetekhez köthető gyilkosságok rohamosan növekvő száma. Aznap este egy másik hír arról számolt be, hogy féltékenységi rohamában egy elhagyott férj lelőtte a feleségét, amikor együtt találta egy másik férfival. Aztán természetesen ott voltak még a világszerte dúló háborúkról és konfliktusokról szóló szokásos jelentések is.
Eszembe jutottak a zsoltáríró szavai: „Szünj meg a haragtól, hagyd el heveskedésedet”.1
Sok évvel ezelőtt egy fiatal pár hívott fel az irodámban, és megkérdezték, eljöhetnének-e tanácsot kérni tőlem. Elmondták, hogy súlyos tragédia érte őket, és házasságuk komoly veszélyben van. Megbeszéltünk egy találkozót.
A köztük lévő feszültség nyilvánvaló volt már abban a pillanatban, amikor beléptek az irodámba. Történetük eleinte csak lassan bontakozott ki, mivel a férj akadozva beszélt, felesége pedig csendben sírdogált, és csak elvétve szólt hozzá az elhangzottakhoz.
A fiatalember a missziójáról hazatérve felvételt nyert az Egyesült Államok keleti részének egyik jó nevű egyetemére. Az ottani egyetemi egyházközségben találkozott leendő feleségével, aki szintén az egyetem hallgatója volt. Egy év randevúzás után elutaztak Utahba, hogy házasságot kössenek a Salt Lake templomban, majd pedig visszamentek keletre, hogy befejezzék az iskolát.
Mire lediplomáztak és hazatértek, már első gyermekük születését várták, a férj pedig elhelyezkedett választott hivatásában. A nő gyönyörű kisfiúnak adott életet. Minden csodás volt.
Amikor kisfiuk körülbelül másfél éves volt, rövid vakációra indultak, hogy meglátogassanak néhány családtagot, akik párszáz kilométernyire laktak tőlük. Mindez akkoriban történt, amikor az autós gyerekülésekről és a felnőtteknek való biztonsági övről még nem sokat lehetett hallani, így aztán nem is használták. A kis család minden tagja elől ült, a gyermek középen, a szülők között.
Valamikor az út közben a férj és a feleség között nézeteltérés támadt. Ennyi év elteltével már nem tudom felidézni, hogy mi váltotta ki, arra azonban emlékszem, hogy vitájuk egyre inkább elmérgesedett, és olyannyira hevessé vált, hogy a végén már kiabáltak egymással. Kisfiuk ettől érthető módon sírva fakadt, ami a férj elmondása szerint még tovább fűtötte haragját. Teljesen elveszítette a fejét. Megragadott egy játékot, amelyet a kisgyermek korábban az ülésre ejtett, hogy a feleségéhez vágja.
De nem őt találta el. A játék a kisfiú fejéhez csapódott, maradandó agykárosodást okozva. Fogyatékos maradt egész hátralévő életére.
Ez volt az egyik legtragikusabb helyzet, amellyel valaha is találkoztam. Tanácsot adtam nekik, és bátorítottam őket. Beszélgettünk az elkötelezettségről, a felelősségről, az elfogadásról és a megbocsátásról. Beszéltünk arról a szeretetről és tiszteletről, melynek vissza kell térnie a családjukba. Vigasztaló szavakat olvastunk a szent-írásokban. Együtt imádkoztunk. Noha a sok-sok évvel ezelőtti nap óta nem hallottam felőlük, aznap könnyeiken keresztül mosolyogva hagyták el az irodámat. Mindezen évek során abban reménykedtem, hogy úgy döntöttek, együtt maradnak, vigaszt és áldást lelve Jézus Krisztus evangéliumában.
Mindig eszembe jutnak, amikor e szavakat olvasom: „A harag nem old meg semmit. Semmit sem épít, ugyanakkor mindent tönkretehet.”2
Mindannyian éreztünk már haragot. Feltámadhat bennünk akkor, amikor a dolgok nem úgy sikerülnek, ahogyan szeretnénk. Kiválthatja valami olyasmi, amit valaki nekünk vagy rólunk mond. Megtapasztalhatjuk olyankor, amikor az emberek nem úgy viselkednek, ahogyan mi szeretnénk. Talán akkor támad ránk, amikor valamire tovább kell várnunk, mint ahogy gondoltuk. Dühösek lehetünk, amikor mások nem képesek a mi szemszögünkből látni a dolgokat. Látszólag megszámlálhatatlan oka van a harag fellobbanásának.
Vannak alkalmak, amikor vélt sérelmek vagy képzelt igazságtalanságok miatt válunk dühössé. Heber J. Grant elnök, az egyház hetedik elnöke mesélt arról, amikor fiatal korában elvégzett valamilyen munkát egy férfinak, aki aztán egy 500 dollárról szóló csekket küldött egy levél kíséretében, amelyben elnézését kérte, hogy nem tud többet fizetni. Grant elnök eztán elvégzett egy munkát egy másik férfinak – egy olyan munkát, amely tízszer olyan nehéz volt, tízszer annyi erőfeszítéssel és sokkal több ráfordított idővel járt, mint az előző. Ez a férfi azonban csak egy 150 dolláros csekket küldött neki. Az ifjú Heber úgy érezte, meglehetősen igazságtalanul bántak vele. Először sértődöttség, aztán pedig harag ébredt benne.
Egy idősebb barátjának elmesélte, hogy járt, mire a barátja megkérdezte: „Szándékosan meg akart bántani ez a férfi?”
Grant elnök ezt felelte: „Nem. Azt mondta a barátaimnak, hogy igen jutányosan fizetett a munkámért.”
Barátja erre ezt mondta neki: „Balga az az ember, aki felveszi a sértést, mely nem is akarattal történt.”3
Pál apostol feltesz egy kérdést az Efézusbeliekhez írott levél 4. fejezetének 26. versében, amely így hangzik a Joseph Smith fordítás megfogalmazásában: „Lehettek haragosak úgy, hogy ne kövessetek el bűnt? ne nyugodjon le haragotok felett a nap”. Én azt kérdezem, hogy lehetséges-e érezni Mennyei Atyánk Lelkét, amikor haragosak vagyunk? Nem tudok olyan esetről, amikor ez így lenne.
A Mormon könyvében, a 3. Nefiben ezt olvashatjuk:
„És ne legyenek közöttetek vitatkozások…
Mert bizony, bizony mondom nektek, hogy akiben ott van a viszálykodás lelke, az nem tőlem való, hanem az ördögtől, aki a viszálykodás atyja, és felserkenti az emberek szívét, hogy haragosan viszálykodjanak egymással.
Íme, ez nem az én tanom, hogy haragosan egymás ellen serkentsem az emberek szívét; hanem az én tanom az, hogy hagyjanak fel az ilyen dolgokkal.”4
Haragosnak lenni annyi, mint engedni Sátán befolyásának. Nem mások tesznek bennünket haragossá. Ez a mi döntésünk. Ha vágyunk arra, hogy mindig megfelelő lélek legyen velünk, el kell határoznunk, hogy megfékezzük a haragunkat. Tanúságomat teszem arról, hogy ez lehetséges.
A harag, amely Sátán eszköze, oly sok módon képes rombolni.
Úgy hiszem, legtöbbünk ismeri Thomas B. Marsh és felesége, Elizabeth szomorú történetét. Marsh testvér egyike volt az első modernkori apostoloknak, akiket azt követően hívtak el, hogy az egyház visszaállíttatott a földön. Idővel ő lett a Tizenkét Apostol Kvórumának elnöke.
Mialatt a szentek a Missouri állambeli Far Westben éltek, Elizabeth Marsh, Thomas felesége a barátnőjével, Harris nőtestvérrel elhatározta, hogy megosztják a tejet, hogy több sajtot tudjanak készíteni, mint ahogy azt külön-külön tehetnék. Hogy igazságosan járjanak el, megegyeztek, hogy nem teszik félre maguknak a tej sűrűjét, hanem a tejet és a sűrűjét is beadják a közösbe. A sűrűjét a fejés végén lehet kinyerni, és – ahogy a neve is sugallja – zsírosabb összetételű.
Harris nőtestvér betartotta a megállapodást, Marsh nőtestvér azonban különösen ízletes sajtot akart készíteni, így minden tehén megfejése után megtartott magának egy félliternyi sűrűjét, és a nélkül küldte el a tejet Harris nőtestvérnek. Ez aztán vitát váltott ki a két asszony között. Mivel nem tudtak dűlőre jutni, az ügyet a házitanítók elé tárták, hogy ők tegyenek igazságot. A házitanítók véleménye szerint Elizabeth Marsh hibás volt abban, hogy nem tartotta be a megállapodást. Elizabeth a férjével együtt nagyon felháborodott ezen, és egyházi tárgyalásért a püspökhöz fordultak. A püspöki testület szintén úgy ítélte meg, hogy nem lett volna szabad visszatartani a tej sűrűjét, és hogy Marsh nőtestvér megszegte a Harris nőtestvérrel kötött szövetségét.
Thomas Marsh ekkor a főtanácshoz folyamodott, a főtanács tagjai pedig jóváhagyták a püspök döntését. Ezután az egyház Első Elnöksége elé terjesztette a kérdést. Joseph Smith és tanácsosai megvizsgálták az ügyet, és úgy ítélték meg, hogy a főtanács helyesen döntött.
Thomas B. Marsh elder – aki mindvégig felesége mellett állt – minden egyes döntés után egyre dühösebbé vált, méghozzá olyannyira, hogy a végén felkeresett egy állami elöljárót, és eskü alatt vallotta, hogy a mormonok ellenséges érzéseket táplálnak Missouri állammal szemben. Eskü alatt tett nyilatkozata jelentősen hozzájárult Lilburn Boggs kormányzó kegyetlen kiirtási parancsának kiadásához, melynek következtében több mint 15 000 szentet űztek ki az otthonából, akik vándorlásaik során szörnyű szenvedéseknek voltak kitéve, és rengetegen közülük meg is haltak. Mindez azért, mert két nő között nézeteltérés támadt a tej és annak sűrűje miatt.5
19 év keserűsége és tévelygése után Thomas B. Marsh elutazott a Sóstó völgyébe, és Brigham Young elnök bocsánatáért esedezett. Marsh testvér az ebből tanult leckéről írt Heber C. Kimballnak, az Első Elnökség első tanácsosának is. Levelében ez állt: „Az Úr igen jól elboldogul nélkülem is, és Ő… nem vesztett semmit azzal, hogy én elhagytam az egyházat; De Ó! én mi mindent veszítettem! Gazdagságot, méghozzá nagyobb gazdagságot, mint amit ez a világ vagy az ehhez hasonló megannyi planéta csak adhatna.”6
Igen találóak John Greenleaf Whittier költő szavai: „Minden szomorú szó közül, mely szánkat s tollunkat elhagyja, a legmélyebb sóhaj ezeket kíséri: »Lehetett volna!«”7
Fivéreim, mindannyian ki vagyunk téve az olyan érzelmeknek, melyeket ha nem tartunk ellenőrzés alatt, könnyen haraghoz vezetnek. Bosszúságot, ingerültséget, ellenséges érzületet tapasztalunk, és – ha úgy döntünk – bizony elvesztjük a fejünket, és harag gerjed bennünk mások iránt. Igazán ironikus, hogy ezek a „mások” gyakorta épp saját családunk tagjai – olyan emberek, akiket valójában a legjobban szeretünk.
Sok évvel ezelőtt a következőt olvastam egy újságban, az egyik amerikai hírügynökség jelentésében: „Egy idős férfi elmondta fivére temetésén, akivel ifjú koruktól fogva egy kicsi, egyszobás házikóban laktak a New York-i Canisteo közelében, hogy egy vitát követően húztak egy krétacsíkot a szobájuk közepén, melyet ezután egyikük sem lépett át, és nem is szóltak egymás egyetlen szót sem attól a naptól fogva – egészen 62 éven át.” Gondoljatok csak bele, milyen következményei voltak annak a haragos pillanatnak! Micsoda tragédia!
Hozzunk tudatos döntést minden alkalommal, amikor ilyen választás elé kerülünk, hogy tartózkodunk a haragtól, és nem mondjuk ki azokat a durva és bántó dolgokat, amelyekre esetleg kísértést érzünk!
Nagyon szeretem annak a him-nusznak a szövegét, amelyet Charles W. Penrose elder írt, aki a Tizenkettek Kvórumában és az Első Elnökségben szolgált a 20. század elején:
Fegyelmezd az érzéseid,
Lelked felett uralkodj,
Figyelj rá, mit szíved diktál,
Bölcsesség legyen hangod.
Fegyelmezd az érzéseid,
Higgadt elméd erőt rejt.
A hév szétzúzza az érvet,
S elvakítja szemedet.8
Mindannyian Isten papságát viseljük. A papság esküje és szövetsége mindannyiunkra vonatkozik. Azok számára, akik a melkisédeki papságot viselik, ez annak a követelménynek a kijelentése, miszerint legyünk hithűek és engedelmesek Isten parancsolatai iránt, és magasztaljuk fel elhívásainkat. Az ároni papságot viselők számára ez a jövőbeni felelősségeknek és kötelességeknek a kifejeződése, hogy itt és most felkészíthessétek magatokat.
Eme esküt és szövetséget az Úr ezekkel a szavakkal jelenti ki:
„Mert akik hűségesek e két papság elnyerésére, amelyekről szóltam, és felmagasztalják az elhívásukat, azokat megszenteli a Lélek testük megújulására.
Mózes és Áron fiaivá, valamint Ábrahám magjává válnak, Isten egyházává, királyságává és kiválasztottaivá.
És emellett mindazok, akik befogadják ezt a papságot, engem fogadnak be, mondja az Úr;
Mert aki befogadja szolgáimat, engem fogad be;
És aki engem befogad, Atyámat fogadja be;
És aki befogadja Atyámat, befogadja Atyám királyságát; tehát megadatik neki mindaz, amivel Atyám rendelkezik.”9
Fivéreim, nagyszerű ígéretek várnak ránk, amennyiben igazak és hűek vagyunk ennek az általunk viselt drága papságnak az esküjéhez és szövetségéhez! Legyünk Mennyei Atyánk érdemes fiai! Járjunk elől jó példával otthonunkban, és legyünk hithűek minden parancsolat betartásában, hogy lelkünk ne adhasson otthont semmiféle ellenséges indulatnak, hanem legyünk inkább béketeremtők, észben tartva a Szabadító intését: „Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.”10 Ezért könyörgöm e nagyszerű papsági gyűlés végén, és ezért imádkozom alázatosan és őszintén, mert tiszta szívemből és lelkemből szeretlek benneteket, kedves fivéreim. Imádkozom, hogy Mennyei Atyánk áldjon meg benneteket az életetekben, az otthonaitokban, a szívetekben és a lelketekben. Jézus Krisztus nevében, ámen.