A múlt módján szembenézni a jövővel
A múlt leckéi… felkészítenek minket a jövő kihívásaival való szembenézésre.
A feleségemmel az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy most nyáron részt vehettünk a utahi Mantiban megrendezett Mormon Miracle [Mormon Csoda] című elő-adáson. A rendezvény előtti egyik este beszédet intéztünk a szereplőkhöz. Mivel olyan sokan voltak, csak két részletben tudtunk mindannyiukhoz szólni. Az előadáson összesen nyolcszázan léptek színpadra, akik közül 570-en 18 évnél fiatalabbak voltak. A tavalyihoz képest idén százzal több szereplő volt, így a ruhákért felelős nőtestvéreknek további jelmezeket kellett készíteniük, amit örömmel meg is tettek. Inspiráló volt látni, hogy milyen szervezetten figyeltek oda még a legapróbb részletekre is.
A rendezvény helyszíne a Manti templom alatti, egyik gyönyörű domb-oldal volt. Amikor mi is részt vettünk rajta, 15 000 néző látta a műsort. Izgalmas volt látni ezt a seregnyi fiatal férfit és nőt, hogy mennyire átélik a visszaállítás történetét, miközben olyan lelkesen és nagyszerű lelkülettel játsszák a szerepüket.
Amikor Mantiban vagyunk, mindig szeretünk ellátogatni a temlomba. Ezekben a régebbi templomokban, melyeket a korai pionírok oly sok áldozat árán építettek fel, különleges lelkület uralkodik.
A Manti templom egyik szertartása különösen mély érzésekkel töltött el. Felidézte régi emlékeimet arról, hogy miként élt bennem a Utahi Logan templom még a felújítása és átépítése előtti időszakból. Ahogy zajlott a templomi szertartás, és átmentünk egyik szobából a másikba, mindenhol hallani véltem a korai pionírok hangját, amint ezt mondják: „Nézzétek, mit építettünk a puszta kezünkkel! Nem voltak elektromos szerszámaink, a kivitelezésben nem segítettek építési vállakozók és alvállakozók. Nem volt különleges darunk, hogy felemelje a nehéz köveket. A munkát saját erőnkből végeztük el.”
Mily dicsőséges örökséget hagytak ránk ezek a Sanpete megyei pionírok.
Ronald Reagan, az Egyesült Államok volt elnöke egyszer azt mondta: „Nem akarok visszamenni a múltba; azt akarom, hogy a múlt módján nézzünk szembe a jövővel.”1 Tanácsának szavai a mai napig visszhangoznak bennem. Van valami különleges abban, amikor megvizsgáljuk a múlt leckéit, hogy azok felkészíthessenek minket a jövő kihívásaival való szembenézésre. A hit, bátorság és leleményesség mily dicsőséges örökségét hagyták ránk a nemeslelkű korai pionírok, hogy mi erre a biztos alapra építhessünk. Minél tovább élek, annál jobban elmélyül irántuk érzett csodálatom.
Az evangélium befogadása teljes változást hozott az életükben. Mindent hátrahagytak – otthonaikat, munkahelyeiket, farmjaikat, és még szeretett családtagjaikat is –, hogy útra keljenek a pusztaságba. Minden bizonnyal megdöbbentek, mikor Brigham Young bejelentette: „Ez az a hely!”2 Előttük állt a roppant, sivatagos pusztaság, a terméketlen zöld dombok, a fák – és a gyönyörű rétek, melyek ismerős tájakat idéztek fel a legtöbb korai pionír szívében. Istenbe és vezetőikbe vetett szilárd hittel hozzáláttak, hogy a hegyek árnyékában csodálatos közösségeket hozzanak létre.
Sok megfáradt pionír éppen csak elkezdte élvezni az élet szerény örömeit, amikor Brigham Young újra felszólította őket, hogy ismét hagyják el otthonaikat, és induljanak keletre, nyugatra, északra és délre, hogy benépesítsék a hatalmas völgyet. Így jöttek létre Sanpete megye Fairview, Ephraim, Manti, Moroni és Mount Pleasant nevű települései is.
Sanpete megyei látogatásomból visszatérve feltámadt bennem a vágy, hogy még többet megtudjak a hely korai pionírjairól. Úgy döntöttem, eltöltök néhány órát az új Egyháztörténeti Könyvtárban, és kicsit utánaolvasok a történetüknek.
1849-ben, csupán két évvel azután, hogy megérkeztek a Nagy-sóstó völgyébe, Brigham Young, a nyugat nagy gyarmatosítója, összehívott egy csoportnyi szentet, hogy induljanak délre, és egy másik sivatagos pusztaságban kezdjék el újra felépíteni otthonaikat és közösségeiket. Röviddel azután, hogy letelepedtek Sanpete-ben, Heber C. Kimball elnök meglátogatta a Mantiban élőket, és megígérte nekik, hogy a völgyre néző dombon egy nap majd felépül egy templom, melyhez a keletre fekvő hegyek köveit fogják használni.
Néhány évvel Kimball elnök látogatása után a lakosok kissé aggódni kezdtek, mivel még semmilyen előrelépés nem történt a templomuk építése terén. Egyikük kijelentette: „Muszáj, hogy legyen itt egy templom. Eleget vártunk már erre az áldásra.” Egy másik erre azt mondta: „Ha valóban lesz itt egy templomunk, akkor jobb lenne munkához látnunk, és felépítenünk.” És pontosan így is tettek.
Az alapkőletételt 1879. április 14-én, mintegy 30 évvel a Sanpete-völgybe történő megékezésük után ünnepelték meg. Számos történetet lehetne mesélni az itt dolgozók szorgalmáról, akik a tőlük telhető legjobb munkával járultak hozzá e csodálatos templom felépítéséhez. Jó pár évvel ezelőtt, a Manti templom újraszentelésekor Gordon B. Hinckley elnök ezt mondta: „Jártam már a világ számos nagyszerű építményében, de egyikben sem volt ahhoz fogható érzésem, mint amikor Isten eme pionírok által emelt házaiba látogatok el.”3 A Hinckely család igen különleges kapcsolatban áll a Manti templommal: Marjorie Hinckely nőtestvér nagyapja a templom építésekor megsérült, ami végül a halálához vezetett.
Hogy mélyebben megértsük, a múlt módján hogyan nézhetünk jobban szembe a jövővel, szeretném megosztani veletek a Manti templom építéséről szóló egyik beszámolót. Után pedig szeretném elmondani, hogy ez mit tanított nekem az igaz tantételekről.
A Manti völgybe érkező, majd pedig ott letelepedő néhány tapasztalt norvég ács kapta azt a feladatot, hogy építsék meg a templom tetejét. Csakhogy még sohasem készítettek tetőszerkezetet, mivel korábban hajóácsként dolgoztak. Nem tudták, hogyan kell tetőt tervezni. Ekkor a következő gondolat jutott eszükbe: „Miért nem építünk egyszerűen egy hajót? Mivel egy jól megépített hajó stabil és biztonságos, így a terveket fejjel lefelé fordítva egy szilárd tetőt fogunk kapni.” Így hozzá is láttak a hajó terveinek, majd amikor elkészült, egyszerűen megfordították, és ezzel kész is lett a Manti templom tetejének terve.
Ebben az esetben a múlt tapasztalatait – a hajóépítés alapelveit – használták fel, hogy eleget tudjanak tenni az előttük álló kihívásnak. Nagyon helyesen úgy gondolták, hogy azok az alapelvek, melyek egy tengerre szánt hajó építésére vonatkoznak, egy stabil tető megépítésére is alkalmazhatók. Például, mindkét építménynek vízhatlannak kell lennie. A szerkezet alapvető tulajdonságaira nincs hatással annak elhelyezkedése, akár felfelé, akár fejjel lefelé áll. Leginkább arra volt szükségük, hogy ismerjék azokat a legfontosabb alapelveket, melyek egy stabil, maradandó építmény megalkotásához kellenek.
Jézus Krisztus evangéliuma olyan örök alapelveket és igazságokat tartalmaz, melyek sokkal tartósabbak a hajók és tetők építésének alapelveinél. Az Úr igaz egyházának tagjaiként, nektek és nekem különleges hozzáférésünk és rálátásunk van ezekre az örökkévaló alapelvekre és igazságokra, különösen akkor, amikor egyéni vagy családi kérdésekben hallgatunk a Lélek útmutatására, vagy amikor hallgatjuk a próféta hangját, amint kijelenti Isten akaratát az egyház minden tagjának. Ti is és én is jól tudjuk, hogy életünkben milyen fontosak ezek az örökkévaló tantételek és igazságok. Nem hinném, hogy ezek nélkül a korai pionírok szembe tudtak volna nézni a rájuk váró veszélyes és bizonytalan jövővel, mint ahogy mi sem tudnánk. Ezek jelentik az egyetlen igaz és örökkévaló módját a jövővel való szembenézésnek, különösen ebben az egyre veszélyesebbé és bizonytalanabbá váló világban, amelyben élünk.
Ezek a norvég hajóácsok szakmájukban szerzett alapvető jártasságaikat hozták magukkal, melyeket aztán hajóépítés helyett a templomokhoz használtak fel. Mi hozott ilyen drámai változást a fontossági sorrendjükben? Csak egyetlen válasz létezik, mely megmagyarázná, miért voltak hajlandók mindent feláldozni azért, hogy Isten királyságának építői lehessenek. Tanították nekik, ők pedig elfogadták Jézus Krisztus evangéliumának örökkévaló tantételeit és igazságait. Felismerték, hogy küldetésük nem csupán abból állt, hogy épületeket emeljenek, hanem hogy az evangéliumról való tudásuk megosztásával hozzájáruljanak mások építéséhez is. A Tan és a szövetségek 50. szakaszában ezt olvashatjuk: „Aki tehát prédikál, és aki fogadja, megértik egymást, és mindketten épülnek, és együtt örvendeznek” (22. vers).
Amikor részesültünk abban a különleges áldásban, hogy megismerhettük Jézus Krisztus evangéliumát, majd megkeresztelkedve magunkra vettük Krisztus nevét, azt a kötelességet is magunkra vállaltuk, hogy az evangéliumot másokkal is megosztjuk. Annak érdekében, hogy az evangélium hirdetésének közös felelősségét még jobban teljesíteni tudjuk, az egyház nemrégiben a feje tetejére állította a misszionáriusi programot. Néhány éve megszüntettük a cövekmissziókat, és figyelmünket az egyházközségi misszionáriusi erőfeszítések irányába fordítottuk. Az egyházközségi tanácsokon megalkotott egyházközségi missziós tervek hatására egyre nagyobb fejlődést érünk el. A legtöbb sikert a teljes idejű misszionáriusok érik el azáltal, hogy szorosan együttműködnek az egyházközségi tanácsokkal, az egyházközségi misszióvezetőkkel, valamint az egyháztagokkal.
Megfigyeltük, hogy az egyházközségi alapokra helyezett misszionáriusi munka több egyháztagot von be az érdeklődők felkutatásába és tanításába. Az érdeklődőket gyakran az egyháztagok otthonába hívják, hogy ott hallgassák meg a misszionáriusi leckéket. Az egyházközség tagjai még lelkesebben várják, hogy megoszthassák a Jézus Krisztus evangéliumáról való becses tudásukat, amikor közvetlenül tapasztalják meg a misszionáriusi szolgálat édes áldásait, és gyakoribb emlékeztetőt kapnak erre az egyházközségi misszióvezetőjüktől. Az egyháztagok figyelme egyre tágabb körre terjed ki, miközben azon elmélkednek és azért imádkoznak, hogy megoszthassák az evangéliumot a barátaikkal, szomszédaikkal, valamint a más hitet valló családtagjaikkal.
Gordon B. Hinckley elnök azt tanította: „Közülünk oly sokan tekintenek a misszionáriusi munkára mint egyszerű kopogtatásra. Mindenki, aki ismeri ezt a munkát, tudja, van ennek egy jobb útja is. Ez az út az egyháztagokon át vezet. Valahányszor egy egyháztag bemutat egy érdeklődőt, azonnal beindul egy támogatási rendszer. Az egyháztag bizonyságot tesz a munka igaz voltáról. Vágyik arra, hogy érdeklődő barátja boldog legyen. Izgalommal tölti el, amikor barátja halad az evangélium megismerésében.”4
Továbbra is a teljes idejű misszionáriusok fogják a tanítás javát végezni, viszont az egyháztagoknak bőségesen lesz alkalmuk kérdésekre válaszolni, és megosztani a bizonyságaikat. Jobban megszívleljük a próféta szavait, amennyiben felkészítjük magunkat, hogy tanítsuk az evangélium alapvető tantételeit. A felkészülés el-űzi a félelmet, valamint egyszerűsíti és meg is erősíti mindazt, amit az egyháztagok a teljes idejű misszionáriusok támogatásában tesznek. A teljes idejű misszionáriusok három alapvető leckét tanítanak: a visszaállítást, a szabadulás tervét, valamint Jézus Krisztus evangéliumát. Mennyire vagytok felkészültek, hogy tanúságot és bizonyságot tegyetek ezen alapvető leckék igazságáról? A Prédikáljátok evangéliumomat! című sugalmazott misszionáriusi kézikönyvet tanulmányozva készítsétek fel magatokat, hogy majd támogathassátok a teljes idejű misszionáriusok munkáját, miközben ezeket az alapvető evangéliumi leckéket tanítják.
Sajátítsuk el mindkét fontos leckét, melyeket a Manti templom tetőszerkezetét építő norvég hajóácsok tanítottak nekünk. Az első az, hogy a múlt alapelvei és igazságai segítenek szembenéznünk a jövővel. Másodszor pedig tanulhatunk az az iránti vágyukból, hogy amit tudnak, megosszák másokkal, hogy ezáltal segítsenek felépíteni Isten királyságát. Ha ezt a második leckét jól megtanuljuk, az segíteni fog sok más fivérünknek és nőtestvérünknek – Isten fiainak és leányainak –, hogy ugyanazokkal az örökkévaló ígéretekkel nézzenek szembe a bizonytalan jövővel, melyekkel mi is rendelkezünk.
Jézus Krisztus evangéliuma igaz. Azért lett visszaállítva, hogy megáldja az életünket ezekben az utolsó napokban. Mennyei Atyánk nagyszerű boldogságtervének minden igazságát, tantételét és szertartását tartalmazza, hogy általa mindannyian visszatérhessünk Hozzá, és Vele élhessünk az örökkévalóságban. Bizonyságom teszem nektek arról, hogy Jézus Krisztus evangéliuma az Ő isteni útja számunkra, mely által szembenézhetünk dicsőséges jövőnkkel. Jézus Krisztus nevében, ámen.