Biztonság a lélek számára
Szeretném, ha teljességgel világos lenne, amikor Isten ítélőszéke előtt állok, hogy kijelentettem a világnak…, hogy a Mormon könyve igaz.
Az utolsó napokkal kapcsolatos jövendölések gyakran említenek hatalmas csapásokat, például földrengést, éhínséget vagy áradást. Ezek aztán széles körben elterjedő különféle gazdasági vagy politikai felbolydulásokat idézhetnek elő.
Van azonban az utolsó napi pusztításnak egy olyan formája, amely számomra mindig is úgy tűnt, hogy inkább az egyes embereknek, semmint a közösségeknek szóló figyelmeztetés; inkább személyesnek, semmint általános érvényűnek számít; egy olyan intés, amely talán jobban érthető az egyházon belül, mint azon kívül. A Szabadító figyelmeztetett, hogy az igazság ellensége az utolsó napokban még azokat is, akik a szövetségből valók – vagyis magukat a választottakat is – megtévesztheti.1 Ha erre a lelki pusztítás egyik formájaként tekintünk, az megvilágíthat előttünk egy másik utolsó napi kinyilatkoztatást is. Gondoljatok a szívre úgy mint hitünk jelképes központjára, hűségünk és értékeink költői helyszínére, majd pedig elmélkedjetek el Jézus szavain, miszerint az utolsó napokban „az emberek [szíve] elhal… a félelem miatt”2.
Az természetesen nagy reménységet adhat, hogy Mennyei Atyánk tud mindezekről az utolsó napi veszélyekről, e szívet és lelket sújtó gondokról, így tanácsot és védelmet nyújt velük kapcsolatban.
E tekintetben mindig is nagy jelentőséggel bírt számomra, hogy a Mormon könyve – az Úr egyik erőteljes záróköve3 ebben az utolsó napi csapásokkal szembeni ellentámadásban – az élet egy nagyszerű példázatával kezdődik: egy átfogó allegóriával a reményről a félelemmel szemben, a világosságról a sötétséggel szemben, a szabadulásról a pusztulással szemben, melyről Ann M. Dibb nőtesvér olyan meghatóan beszélt ma délelőtt.
Lehi álmában a már addig is fárasztó utazást tovább nehezíti a sötétség ködének megjelenése, mely homályba borítja a biztonságos, de keskeny ösvényt, amelyet családjának és másoknak követni kellene. Muszáj megjegyezni, hogy a sötétség e köde minden utazót beborít: a hithűeket és elkötelezetteket (mondhatnánk, hogy a választottakat) éppúgy, mint a gyengébb, kevésbé kitartó embereket. A történet alapvető mondandója az, hogy a sikeres utazók ellenállnak minden zavaró tényezőnek, ideértve a tiltott ösvények csábítását és mindazon hiú és kevély emberek gúnyolódását, akik ráléptek azokra az utakra. A feljegyzés szerint azok, akik védelemben részesültek, „előrenyomultak útjukon, folyamatosan [és hozzáteszem, rendületlenül] szilárdan kapaszkodva a vasrúdba”4, mely csalhatatlanul vezet az igaz ösvény mentén. Legyen bármily sötét is az éjszaka vagy a nappal, a vasrúd jelzi, merre folytatódik e magányos, megváltást ígérő út.
Nefi később ezt mondta: „…láttam, hogy a vasrúd… Isten szava, amely… az élet fájához vezet; mely… Isten szeretetét jelképezi.” Isten szeretetének e megnyilvánulására tekintve Nefi így szólt:
„…néztem és láttam a világ Megváltóját, …[aki] elment, tanítva az embereket, hatalommal és nagy dicsőséggel…
És emberek sokaságait láttam, akik betegek voltak, és akiket mindenféle nyavalyák sanyargattak, és ördögök és tisztátalan lelkek… És meggyógyultak, Isten Bárányának hatalma által; és az ördögök és a tisztátalan lelkek kiűzettek.”5
Szeretet. Gyógyulás. Segítség. Reménység. Krisztus hatalma, mellyel szembe lehet nézni mindennel és mindenkor – még az idők végezetén is. Ez az a biztos kikötő, melyet Isten nekünk szán a kétségbeesés csak minket, vagy az egész közösséget sújtó napjaira. Ezzel az üzenettel kezdődik a Mormon könyve, és ezzel is zárul, mindenkit arra hívva, hogy „jöjje[n]ek Krisztushoz, és legye[n]ek benne tökéletessé”6. Ez a kifejezés Moróni bizonyságtételének utolsó soraiban olvasható, amely ezer évvel Lehi látomása után íródott – egy haldokló bizonysága ez az egyedüli igaz útról.
Hadd említsek most egy modernkori bizonyságot, mely szintén egy ember utolsó napjaiban adatott. Amikor Joseph Smith és fivére, Hyrum elindult Carthage-ba, ahol – jól tudták – szembe kell nézniük a közelgő mártírhalállal, Hyrum e szavakat olvasta fel, hogy vigaszt nyújtson fivérének:
„…erőssé tétetsz, és így leülhetsz arra a helyre, melyet Atyám palotáiban készítettem el.
…és most én, Moróni, búcsút mondok… míg nem találkozunk Krisztus ítélőszéke előtt…”7
Pár rövidke vers Ether 12. fejezetéből a Mormon könyve lapjairól. Mielőtt becsukta a könyvet, Hyrum behajtotta az oldal sarkát, ahonnan olvasott, ezzel jelölve meg az idők végezetéig azt az örökkévaló bizonyságot, melyért e két fivér hamarosan meg fog halni. Kezemben tartom most azt a könyvet, azt a példányt, amelyből Hyrum akkor olvasott; az oldal sarkán még mindig látszik a hajtás. Később, amikor már a Carthage börtön fogságában voltak, az őrökhöz fordulva Joseph, a Próféta erőteljes bizonyságot tett a Mormon könyve isteni eredetéről.8 Nem sokkal ez után pisztolygolyók oltották ki e két tanúságtevő életét.
A Mormon könyve isteni eredetéről való saját bizonyságom ezernyi eleme közül úgy vélem, hogy ez további bizonyítéka a könyv igaz voltának. A szükség e rémisztő és utolsó óráiban vajon e férfiak káromolták volna-e Istent azzal, hogy életüket, becsületüket és saját örök szabadulásuk keresését továbbra is egy olyan könyvre alapozzák (ezzel együtt pedig egy olyan egyházra és olyan szolgálatra), amelyet a semmiből csupán önnönmaguk kreáltak?
Felejtsük most el egy pillanatra, hogy feleségeik hamarosan özvegységre, gyermekeik pedig árvaságra jutnak. Felejtsük el, hogy követőik kicsiny csoportja nemsokára „otthontalanná, hajléktalanná és barátok nélkülivé” válik, gyermekeik pedig „véres lábnyomokat” hagynak majd a befagyott folyók jegén és a vad préri földjén.9 Felejtsük el, hogy rengetegen fognak meghalni, de további sokaságok fognak életben maradni, akik e föld négy sarkáig közösen azt vallják, hogy tudják: a Mormon könyve és az azt hirdető egyház igaz. Tekintsünk hát el mindettől, és feleljetek erre a kérdésre: a halál óráján vajon úgy lépne-e ez a két férfi Örök Bírájuk elé, hogy egy olyan könyvből idéznek, és egy olyan könyv szavaiból merítenek vigaszt, amely ha nem Isten szava, akkor szélhámosként és sarlatánként bélyegzi meg őket az idők végezetéig? Bizonyos, hogy nem tennék! Készek voltak inkább meghalni, semmint megtagadni a Mormon könyve isteni eredetét és örök igazságát.
Százhetvenkilenc esztendőn át ezt a könyvet sokan vizsgálgatták és támadták, megtagadták és ízekre szedték, célba vették és elemeire boncolták úgy, ahogy talán egyetlen más könyvet sem a modernkori vallástörténetben – sőt, talán egyetlen más könyvet sem a teljes vallástörténelemben. És mégis fennáll. Eredetét illetően egy sor elhibázott elmélet látott napvilágot, melyeket szajkózták egy ideig, s végül feledésbe merültek – Ethan Smithtől kezdve Solomon Spauldingig, Joseph Smitht hol téveszméktől zavarodott embernek, hol pedig elképesztő lángelmének tartották. E válaszok közül – melyek, valljuk be őszintén, sokszor valóban nevetségesek és szánalmasak voltak – egyik sem állta ki a vizsgálódás kereszttüzét, mivel nem létezik más válasz, mint az, amelyet Joseph adott a könyv ifjú fordítójaként. Ebben saját dédapám mellett állok, aki meglehetős egyszerűséggel ezt mondta: „Egyetlen gonosz ember sem írhatott meg egy ilyen könyvet, és egyetlen jó ember sem írhatta meg, hacsak nem igaz, és nem Istentől kapott parancsot rá.”10
Tanúságomat teszem arról, hogy az ember nem juthat el a hit teljességéhez ebben az utolsó napi munkában – ennélfogva nem találhat rá a napjainkban oly szükséges béke és vigasz teljességére –, amíg be nem fogadja a Mormon könyve és az Úr Jézus Krisztus isteniségét, akiről a könyv bizonyságot tesz. Ha bárki elég balga ahhoz, vagy pedig sikerült annyira félrevezetni, hogy elvessen egy 629 oldalas, eleddig ismeretlen szöveget, mely bővelkedik irodalmi összetettségben és sémita szófordulatokban, és azt úgy teszi, hogy meg sem kísérel őszintén számot adni ezen oldalak eredetéről – különösen pedig úgy, hogy nem ad számot a Jézus Krisztusról való azon erőteljes tanúságról és arról a mély lelki hatásról, amelyet e tanúbizonyság idestova olvasók tízmillióira tett – ha ez a helyzet, akkor az ilyen ember, akár kiválasztott, akár nem, megtévesztés áldozata lett, és ha elhagyja ezt az egyházat, a kijáratot csakis úgy éri el, ha átkúszik a Mormon könyve alatt vagy fölött, vagy pedig el-oson mellette. Ilyen értelemben a könyv pontosan az, aminek maga Krisztus mondta: „…megütközésnek köv[e]… s botránkozásnak szikláj[a]”11, akadály azok útjában, akik nem akarnak hinni ebben a munkában. Tanúk – még olyanok is, akik egy időben ellenségesen viseltettek Joseph iránt – mindhalálig tanúságukat tették arról, hogy látták az angyalt, és megérintették a lemezeket. „…azokat Isten hatalma mutatta meg nekünk, nem emberé – jelentették ki. – …ezért tehát biztosan tudjuk, hogy a mű igaz.”12
Nem voltam ott Járed fivérével a hajón, amikor átkeltek az óceánon, és letelepedtek egy új világban. Nem hallottam, amikor Benjámin király elmondta angyali szózattal felérő beszédét. Nem prédikáltam megtérést Almával és Amulekkel, és nem voltam tanúja az ártatlan hívők máglyahalálának. Nem voltam ott a nefita sokaságban, akik megérintették a Feltámadt Úr sebeit, és nem sirattam Mormonnal és Morónival együtt egy egész civilizáció romba dőlését. Ennek ellenére az e feljegyzésről és azon békességről való bizonyságom, melyet ez az emberi szívnek nyújt, épp annyira köt engem és épp annyira megingathatatlan, mint az övék volt. Hozzájuk hasonlatosan én is nevemet adom a világnak, hogy tanúsítsam a világnak mindazt, amit láttam, és hozzájuk hasonlatosan én sem hazudok – „Isten tesz erről tanúbizonyságot”13.
És kérem, hogy ez a bizonyság, melyet saját eskümnek és hivatalomnak megfelelően a Mormon könyvéről és mindarról teszek, amit e könyv magában foglal, jegyeztessék fel az emberek által a földön, és írattassék fel az angyalok által a mennyben. Remélem, van még néhány évem az „utolsó napjaimból”, de akár van, akár nincs, szeretném, ha teljességgel világos lenne, amikor Isten ítélőszéke előtt állok, hogy kijelentettem a világnak a segítségemül hívható legvilágosabb nyelvezeten, hogy a Mormon könyve igaz, hogy úgy jött napvilágra, ahogyan azt Joseph mondta, és hogy azért adatott, hogy boldogságot és reménységet nyújtson a hithűeknek az utolsó napok szenvedései közepette.
Tanúbizonyságom Nefiét visszhangozza, aki a könyv egy részét az ő „utolsó napjaiban” írta:
„…hallgassatok ezekre a szavakra, és higgyetek Krisztusban; és ha nem hisztek e szavakban, higgyetek Krisztusban! És ha hisztek Krisztusban, hinni fogtok e szavakban, mert ezek Krisztus szavai… és ezek minden embert arra tanítanak, hogy jót kell tenniük.
És ha ezek nem Krisztus szavai, ítéljétek meg magatok – mert Krisztus az utolsó napon hatalommal és nagy dicsőséggel meg fogja nektek mutatni, hogy ezek az ő szavai…”14
Fivéreim és nővéreim, Isten mindig biztonságot nyújt a lélek számára, és a Mormon könyve által a mi időnkben is újra ezt tette. Ne feledjétek Jézus e kijelentését: „…aki kincsként őrzi szavam, az nem lesz megtévesztve”15 – és így az utolsó napokban sem szívetek, sem pedig hitetek nem fog cserbenhagyni benneteket. Erről teszem komoly bizonyságomat Jézus Krisztus nevében, ámen.