Isten szeretete
A szeretet jelenti hitünk mércéjét, engedelmességünk hajtóerejét és tanítványi mivoltunk igaz mélységét.
Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza folyamatosan növekszik, és egyre ismertebbé válik szerte a világon. Noha mindig lesznek olyanok, akik előítélettel viseltetnek az egyházzal és tagjaival kapcsolatban, a legtöbben mégis becsületes, segítőkész és szorgalmas népként gondolnak ránk. Néhányaknak rögtön fess misszionáriusok, szerető családok és barátságos szomszédok jutnak rólunk eszükbe, akik nem dohányoznak és nem isznak. Olyan népként is ismerhetnek bennünket, akik minden vasárnap háromórás istentiszteleten vesznek részt egy olyan helyen, ahol mindenki fivér és nővér, és ahol a gyerekek beszélő patakokról, pattogatott kukoricát termő fákról és olyan gyerekekről dalolnak, akik napsugarak akarnak lenni.
Fivéreim és nővéreim, mindazon dolgok közül, amelyek alapján ismertek szeretnénk lenni, vajon nincsenek-e magasztosabb tulajdonságok, melyek a Szabadító egyházának tagjaiként, vagyis Jézus Krisztus tanítványaiként kellene, hogy jellemezzenek minket? A hat hónappal ezelőtt tartott legutóbbi általános konferenciánk óta elgondolkodtam erről és néhány ehhez hasonló kérdésről, ma pedig szeretnék megosztani veletek pár gondolatot és benyomást, amelyek ennek eredményeként fogantak meg bennem. Az első kérdés a következő:
Hogyan válunk Jézus Krisztus igaz tanítványaivá?
Maga a Szabadító adta meg a választ ezzel a mély kijelentésével: „Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok.”1 Alapjában véve ezt jelenti az igaz tanítványi mivolt: azok, akik befogadják Krisztus Jézust, Ővele járnak.2
Ez azonban gondot okozhat néhányaknak, mivel sok „tégy” és „ne tégy” parancsolat van – már ezeknek a puszta számba vétele is nagy kihívást jelenthet. Néha az isteni tantételek jószándékú kibővítése – melyek közül sok nem sugalmazott forrásból fakad – tovább bonyolítja a dolgokat, felhígítva az isteni igazság tisztaságát az ember által alkotott kiegészítésekkel. Az egyik ember jószándékú ötlete – egy olyan dolog, amely neki beválik – gyökeret ereszt és elvárássá formálódik, az örök tantételek pedig fokozatosan elveszhetnek a „jó ötletek” útvesztőjében.
Ez volt a Szabadító egyik kritikája, melyet korának vallási „szakértői” számára megfogalmazott. Azért feddte meg őket, mert bár gondosan ügyeltek a törvény százféle apróbb részletére, de eközben elhanyagolták a súlyosabb kérdéseket.3
Akkor tehát hogyan maradhatunk összhangban e súlyosabb kérdésekkel? Létezik-e egy biztos iránytű, mely segít helyes fontossági sorrendet kialakítanunk az életünkben, gondolatainkban és tetteinkben?
Ismét a Szabadító az, aki feltárta az utat. Amikor arra kérték, nevezze meg a legnagyobb parancsolatot, habozás nélkül így felelt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat.”4 A második nagy parancsolattal társítva – miszerint szeressük felebarátainkat, mint önmagunkat5 – olyan iránytűt kaptunk, amely utat mutat nemcsak a mi életünkre vonatkozóan, hanem az Úr egyházának is a fátyol mindkét oldalán.
Mivel a szeretet a nagy parancsolat, annak kell minden tettünk középpontjában állnia: mindennek, amit a családunkban, az egyházi elhívásunkban és a munkánkban végzünk. A szeretet az a gyógyír, amely összeforrasztja a személyes és családi kapcsolatainkban bekövetkezett töréseket. Ez az a kapocs, amely egyesíti a családokat, közösségeket és nemzeteket. A szeretet az az erő, amely elősegíti a barátságokat, a toleranciát, az előzékenységet és a tiszteletet. Ez az a forrás, amely legyőzi a megosztottságot és a gyűlöletet. A szeretet az a láng, mely páratlan örömmel és isteni reménnyel melegséget hoz az életünkbe. Szeretet kell hogy áthassa minden szavunkat és tettünket.
Amikor igazán megértjük, mit jelent úgy szeretni, ahogyan Jézus Krisztus szeret minket, eloszlik a zavar, és fontossági sorrendünkben minden a helyére kerül. A Krisztus tanítványaiként élt életünk örömtelibbé lesz. Életünk új értelmet nyer. A Mennyei Atyánkkal való kapcsolatunk elmélyül. És az engedelmesség inkább öröm lesz, semmint teher.
Miért szeressük Istent?
Isten, az Örökkévaló Atya nem azért adta az első nagy parancsolatot, mert szüksége van a mi szeretetünkre. Hatalma és dicsősége nem halványul el, ha mi figyelmen kívül hagyjuk, megtagadjuk vagy akár megszentségtelenítjük az Ő nevét. Hatása és uralma kiterjed minden időre és térre, függetlenül attól, hogy azt mi elfogadjuk, jóváhagyjuk vagy csodáljuk-e.
Nem, Istennek nincs szüksége arra, hogy mi szeressük Őt. De ó, nekünk mennyire szükségünk van arra, hogy szeressük Őt!
Hiszen az, amit szeretünk, meghatározza, hogy mire törekszünk.
Amire törekszünk, az pedig meghatározza, hogy mit gondolunk és teszünk.
És amit gondolunk és teszünk, meghatározza, hogy kik vagyunk – és kikké válunk.
Mennyei szüleink képmására lettünk teremtve; Isten lélekgyermekei vagyunk. Így aztán lelki örökségünk részeként hatalmas képességünk van a szeretetre. Az, hogy mit és hogyan szeretünk, nem csupán egyes emberekként jellemez minket, hanem egyházként is meghatároz bennünket. A szeretet Krisztus tanítványának meghatározó jellemvonása.
Az idők kezdetétől fogva a szeretet jelentette a legmagasztosabb öröm és a legsúlyosabb teher forrását is. Ádám idejétől napjainkig láthatjátok, hogy a gyötrelem gyakorta a rossz dolgok szeretetéből fakad, míg az öröm a jó dolgok iránti szeretetből táplálkozik.
Az összes létező jó közül pedig maga Isten a legnagyszerűbb.
Mennyei Atyánk sokkal többet adott nekünk, gyermekeinek, mint amit a halandó elme képes lenne felfogni. Az Ő irányítása alatt a Nagy Jehova megalkotta ezt a csodás világot, amelyben most élünk. Isten, az Atya őrködik felettünk, lélegzetelállító örömmel tölti el szívünket, áldott békességgel ragyogja be legsötétebb óráinkat, becses igazságokat permetez elménkbe, pásztorként vezet minket a gyötrelem idején, velünk együtt örvendezik, és megválaszolja igazlelkű kéréseinket.
Gyermekeinek felkínálja a dicső és végtelen lét ígéretét, és utat kínál számunkra, hogy fejlődjünk a tudásban és dicsőségben, amíg el nem nyerjük az öröm teljességét. Megígért nekünk mindent, amivel Ő rendelkezik.
Mindazonáltal ha mindez nem elég indok, hogy szeressük Mennyei Atyánkat, akkor talán tanulhatunk János apostol szavaiból, aki ezt mondta: „Mi szeressük őt; mert ő előbb szeretett minket!”6
Miért szeret minket Mennyei Atyánk?
Képzeljétek el a legtisztább, mindent felemésztő szeretetet. Aztán szorozzátok meg ezt a szeretetet egy végtelen összeggel, és akkor megkapjátok Isten irántatok érzett szeretetét.7
Isten nem tekinti az ember külsejét.8 Úgy hiszem, mit sem törődik azzal, hogy kastélyban vagy kunyhóban élünk-e, jóképűek vagy csúnyácskák vagyunk-e, sem pedig azzal, hogy híresek vagyunk-e, vagy esetleg senki ránk sem hederít. Bár vannak hiányosságaink, Isten irántunk érzett szeretete mégis hiánytalan. Bár tökéletlenek vagyunk, Isten mégis tökéletesen szeret minket. Bár elveszettnek és tévelygőnek érezhetjük magunkat, Isten szeretete teljesen körülölel bennünket.
Azért szeret minket, mert telve van mérhetetlen mennyiségű szent, tiszta és leírhatatlan szeretettel. Nem életművünk miatt vagyunk fontosak Istennek, hanem azért, mert az Ő gyermekei vagyunk. Mindegyikünket szeret, még azokat is, akik hibáznak, akiket eltaszítanak, akik félszegek, szomorúak vagy megtörtek. Isten szeretete oly nagy, hogy még a büszke, önző, öntelt és gonosz embert is szereti.
Ez azt jelenti, hogy jelenlegi állapotunktól függetlenül van remény számunkra. Mindegy, milyen gyötrelem jár át bennünket, hogy milyen bánat sújt, vagy milyen hibáink vannak: Mennyei Atyánk végtelen irgalmában arra vágyik, hogy közeledjünk Hozzá, és így Ő is közeledni tudjon hozzánk.9
Hogyan tudjuk növelni az Isten iránti szeretetünket?
Mivel „az Isten szeretet”10, így minél közelebb kerülünk Hozzá, annál mélyebben fogjuk megtapasztalni a szeretetet.11 Mivel azonban fátyol választja el ezt a halandóságot mennyei otthonunktól, a Lélekben kell kutatnunk azt, ami a halandó szemnek láthatatlan.
Előfordulhat, hogy a menny időnként távolinak tűnik, de a szentírások reményt nyújtanak: „És kerestek engem és megtaláltok, mert teljes szívetekből kerestek engem.”12
A kifejezés, miszerint teljes szívünkből keressük Istent, sokkal többet rejt magában, mint egyszerűen egy ima elmondását, vagy néhány szó kiejtését, mellyel meghívjuk Istent az életünkbe. „Mert az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az ő parancsolatait…”13 Nagyszerűen előadhatjuk szavaink segítségével, hogy ismerjük Istent. Nyilvánosan hirdethetjük, hogy szeretjük Őt. Mindazonáltal ha nem engedelmeskedünk Neki, akkor mindez hiábavaló, mert „a ki ezt mondja: Ismerem őt, és az ő parancsolatait nem tartja meg, hazug az, és nincs meg abban az igazság”14.
Azzal gyarapítjuk Mennyei Atyánk iránti szeretetünket, és úgy mutatjuk ki e szeretetet, hogy gondolatainkat és tetteinket összhangba hozzuk Isten igéjével. Tiszta szeretete pedig a felé terel, és arra ösztönöz minket, hogy még tisztábbak és még szentebbek legyünk. Arra indít, hogy az igazságban járjunk – nem félelemből vagy kötelességből, hanem azon őszinte vágyunk miatt, hogy olyanná szeretnénk lenni, mint Ő, mert szeretjük Őt. Ha így teszünk, akkor újjászülethetünk és megtisztulhatunk „vér, méghozzá az… Egyszülött… vére által; hogy minden bűntől megszenteltethess[ünk], és élvezz[ük] az örök élet szavait ezen a világon, valamint örök életet az eljövendő világban, méghozzá halhatatlan dicsőséget”15.
Kedves fivéreim és nővéreim, ne csüggedjetek, ha időnként botladoztok! Ne érezzetek levertséget vagy kétségbeesést amiatt, hogy vajon mindig érdemesek vagytok-e, hogy Krisztus tanítványai legyetek! Az igazlelkűségben járás legelső lépése egyszerűen az, hogy megpróbáljuk. Meg kell próbálnunk hinni. Próbáljunk tanulni Istenről – olvassuk a szentírásokat, tanulmányozzuk utolsó napi prófétái szavait, válasszuk azt, hogy az Atyára hallgatunk, és tegyük meg azokat a dolgokat, amelyeket Ő tőlünk kér. Próbáljuk meg, és próbálkozzunk egyre tovább, amíg az, ami most nehéznek tűnik, egyszer csak lehetségessé válik – az pedig, ami most még csak lehetségesnek tűnik, az idővel szokásunkká válik, és lényünk valós részévé lesz.
Hogyan tudjuk meghallani az Atya hangját?
Amikor Mennyei Atyátok felé fordultok, amikor Krisztus nevében Hozzá imádkoztok, Ő válaszolni fog nektek. Mindenütt szól hozzánk.
Amikor Istennek a szentírásokban feljegyzett szavait olvassátok, figyeljetek a hangjára.
Ezen az általános konferencián és később is, amikor tanulmányozzátok az itt elhangzott szavakat, figyeljetek a hangjára.
Amikor a templomba látogattok, és részt vesztek az istentiszteleti gyűléseken, figyeljetek a hangjára.
Figyeljetek az Atya hangjára a természet ajándékaiban és szépségeiben, a Lélek gyengéd suttogásaiban.
A másokkal való napi kapcsolataitokban, egy himnusz szavaiban, egy gyermek nevetésében – figyeljetek a hangjára.
Ha figyeltek az Atya hangjára, akkor olyan ösvényre vezérel benneteket, melyen járva megtapasztalhatjátok Krisztus tiszta szeretetét.
Amikor közelebb kerülünk Mennyei Atyánkhoz, szentebbé válunk. És amikor szentebbé válunk, akkor legyőzzük a hitetlenséget, és lelkünket betölti az Ő áldott világossága. Amikor életünket összhangba hozzuk ezzel a mennyei fénnyel, az kivezet minket a sötétségből egy nagyobb világosság felé. Ez a nagyobb világosság pedig a Szent Lélek kimondhatatlan szolgálataihoz vezet, és így elvékonyodhat a menny és föld közötti fátyol.
Miért a szeretet a nagy parancsolat?
Mennyei Atyánk gyermekei iránt érzett szeretete alkotja a boldogság tervének központi üzenetét, mely tervnek Jézus Krisztus engesztelése ad életet – ez a szeretet kifejezésének legnagyszerűbb formája, amelyet a világ valaha is ismert.16
Mily világosan is szólt a Szabadító, amikor azt mondta, hogy minden további parancsolat a szeretet tantételén áll!17 Ha nem hanyagoljuk el a nagy törvényeket – ha igazán megtanuljuk szeretni Mennyei Atyánkat és embertársainkat, mégpedig teljes szívünkből, lelkünkből és elménkből –, akkor minden más is a helyére kerül.
Isten fenséges szeretete az átlagos tetteket átlagon felüli szolgálattá formálja. Az isteni szeretet az a hajtóerő, amely az egyszerű szavakat szent írásokká nemesíti. A szeretet az az alkotóelem, amely az Isten parancsolatai iránti vonakodó engedelmességet áldott áldozattá és odaadássá formálja.
A szeretet az a vezérlő fény, amely megvilágítja a tanítvány ösvényét, és mindennapos létünket élettel, jelentőséggel és csodával hatja át.
A szeretet jelenti hitünk mércéjét, engedelmességünk hajtóerejét és tanítványi mivoltunk igaz mélységét.
A szeretet a tanítványi mivolt útja.
Bizonyságomat teszem arról, hogy Isten ott van a mennyben. Ő él. Ismer és szeret titeket. Gondja van rátok. Meghallja imáitokat, és ismeri szívetek vágyait. Telve van végtelen szeretettel irántatok.
Végezetül hadd zárjam be azzal, kedves testvéreim, amivel kezdtem: Milyen jellemvonásnak kell meghatároznia minket Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjaiként?
Legyünk ismertek egy olyan népként, amely teljes szívéből, lelkéből és elméjéből szereti Istent, és úgy szereti felebarátait, mint önmagát. Amikor megértjük és gyakoroljuk e két nagy parancsolatot a családunkban, az egyházközségünkben és gyülekezetünkben, a nemzetünkben és a mindennapi életünkben, akkor elkezdjük megérteni, mit is jelent Jézus, a Krisztus igaz tanítványának lenni. Erről teszem bizonyságomat Jézus Krisztus szent nevében, ámen.