Területi vezetőségi üzenet
Együtt munkálkodni az Úr szőlőskertjében
A közelmúltban lehetőségem adódott találkozni a Prestoni Misszionáriusképző Központban olyan nővérekkel és elderekkel, akik éppen azelőtt álltak, hogy megkezdjék szolgálatukat a missziós területen. Megmutattam nekik egy fényképet abból az időszakból, amelyet fiatal misszionáriusként az Ausztria Bécs Misszióban töltöttem. A képen egy szőlőskertben állok, a felirat pedig a következőt mondja: „A szőlőskertben munkálkodva”. Ennek nyomán egy beszélgetés alakult ki az egyik kedvenc Mormon könyve-beli szakaszomról, az olajfáról való allegóriáról, amely Jákób könyvének 5. fejezetében került feljegyzésre. A hasonlatban Izráel háza (az olajfa) szétszóratott a földön (a kertben)1, de a hitehagyás egy időszakát követően a kert Ura – aki Jézus Krisztus – biztonságban egybegyűjti őket.
A kedvenc szakaszom ebben a fejezetben a 70. verssel kezdődik. A kert Ura elküldi a szolgáját – akit a Tan és szövetségek 103:21 Joseph Smith prófétával azonosít –, valamint a „néhány” további szolgát, hogy még egyszer utoljára minden erejükkel munkálkodjanak a kertben. E cselekedettel jelképesen kezdetét veszi az idők teljességének adományozási korszaka és a folyamatos visszaállítás, amely során vállvetve együtt munkálkodunk a kert Urával, Jézus Krisztussal.2
Mily csodálatos bepillantást és vigaszt nyújtó gondolat tudni, hogy a munkánkat nem egyedül végezzük, sőt, hogy az nem pusztán a misszionáriusok munkája vagy az egyháztagok munkája, hanem az Úr munkája. Ő küldött el mindannyiunkat, misszionáriusokat és egyháztagokat egyaránt, hogy Izráelt egybegyűjtsük. Ezen adományozási korszak prófétái és apostolai többször is elmondták nekünk, miszerint: „Itt az idő, hogy az egyháztagok és a misszionáriusok összefogjanak és együtt dolgozzanak az Úr szőlőskertjében azért, hogy lelkeket hozhassanak az Úrhoz.”3
Russell M. Nelson elnök is kitért az egybeegyűjtés e nagyszerű munkájára a fiataloknak szóló világméretű áhítaton elhangzott beszédében 2018 júniusában. Azt mondta:
„Ezek valóban az utolsó napok, és az Úr meggyorsítja munkáját Izráel egybegyűjtésében. Ez az egybegyűjtés a legfontosabb dolog, ami ma a földön zajlik. Semmi sem fogható ehhez nagyságrendileg, semmi sem fogható ehhez fontosságban, semmi sem fogható ehhez fenségességben. És ha úgy döntötök, ha akar[já]tok, akkor létfontosságú résztvevői lehettek ennek. Kiemelkedő részesei lehettek valami kiemelkedőnek. Valami óriásinak! Valami fenségesnek!
Amikor az egybegyűjtésről beszélünk, akkor egyszerűen ezt az alapvető igazságot jelentjük ki: Mennyei Atyánk gyermekei közül mindenki – a fátyol mindkét oldalán – megérdemli, hogy hallja Jézus Krisztus visszaállított evangéliumának üzenetét.”4
Az 52–68. versekben a kert Ura elmagyarázza, hogy miféle munka szükségeltetik majd az egybegyűjtéshez, vagyis az olajfa ágainak beoltásához. Felkéri a szolgákat, hogy „[ássák]… körül őket, és [metsszék] meg őket, és [trágyázzák] meg őket még egyszer, ez utolsó alkalommal”5. Beszélgetésünk közben megkértem a fiatal misszionáriusokat, hogy írják körül egyetlen szóval, hogy is néz ki a misszionáriusok és egyháztagok együttes fáradozása Izráel egybegyűjtéséért a számukra. Olyan szavak hangzottak el, mint a szeretet, kedvesség, barátság, bizalom, megértés, elfogadás, boldogság és öröm.
Alma és Amulek missziója Ammoniha városában remek példája ennek. Alma (a misszionárius) úgy épített Amulek tanításaira, ahogy a teljes idejű misszionáriusainknak az elválasztásuk és képzésük szerint tenniük kell. Azonban Amulek (az egyháztag) volt az, aki képes volt magára vonni a nép figyelmét.6
Bizonyságomat teszem, hogy amikor elfogadjuk az Úr felkérését, hogy Ővele és mindannyian együtt is vállvetve munkálkodjunk az egybegyűjtés e nagyszerű munkájában, még inkább Krisztus tanítványaihoz hasonlatosakká válhatunk, és megtapasztalhatjuk az azon áldással járó örömöt, amelyet Ő megígért a számunkra.7