Családunk megáldása szövetségeink által
Szövetségeink megtartásáért csodálatos ígéreteket kapunk cserébe.
Nőtestvérek, milyen csodálatos veletek lenni ezen az estén! Mindannyian oly jók vagytok. Isten hithű és igazlelkű leányai vagytok, és legjobb tudásotok szerint próbáljátok Mennyei Atyánkkal kötött szövetségeiteket megtartani.
Remélem, mindannyiótoknak volt lehetősége megnézni a plakátot, amelyet a mottónk illusztrálására választottunk: „Itt vagyok, küldj engem!” A „Pionírok megérkeznek” című festményt Minerva Teichert nőtestvér készítette, aki anya, feleség és elismert művész. Nagyon szeretem ezt a képet. Szeretem a nő arcát nézni, ahogy a mellette lévő családjával sétál. És kifejezetten szeretem a táskáját. Bár soha nem fogom megtudni, hogy mi van benne, de engem emlékeztet az egyházban látott többi táskára. Én is hordtam őket, és biztosan ti is! Az enyémben szentírások, leckeanyagok, cumisüvegek, gyerekkönyvek, papírok és zsírkréták voltak.
Nőtestvérek! Ugyanúgy, ahogy vasárnaponként magunkkal hordjuk a táskáinkat, úgy kell, képletesen, egy másik táskát is mindig hordanunk – amiben szövetségeink kincsei rejlenek –, mert szövetséges nők vagyunk. Szeretnék beszélni veletek arról, hogy szövetségeink hogyan erősíthetik az igazlelkű családokat.
Fontos belátnunk, hogy az igazlelkű családok nem csak egyfélék lehetnek. Bizonyos igazlelkű családokban két szülő van; de néha halál vagy válás miatt csak egy szülő van. Néhány igazlelkű családban sok gyermek van, más családokban pedig – legalábbis egyelőre – nincs egy sem. Legtöbb egyháztag egyedülálló életének egy részében, de elder Marvin J. Ashton azt tanította: „Isten és egy ember már család”.1 Bizonyos igazlelkű családokban csak az apa dolgozik az otthonon kívűl, máshol mindkét felnőtt. Így, bár különbözhetünk, az igazlelkű családokban mégis közösek a szövetségek, amiket szentnek tartanak.
Először is azokra a szövetségekre gondolok, melyek az evangélium törvényeihez kapcsolódnak: például a tizedfizetésre, az istentiszteleten való részvételre, a Bölcsesség szavára. Nőtestvérek, nem kell mondanom, hogy ha megtartjuk ezeket a szövetségeket, akkor családunk áldott lesz. Ez nem jelenti azt, hogy soha nem fogunk szenvedni; de tudjuk, hogy végül jutalom jár ígéreteink betartásáért.
Más szövetségek erkölcsös életre köteleznek: mind az egymás iránti viselkedésünkben, mind a testünkkel való bánásmód normáiban. A gyermekeinknek erkölcsös viselkedést kell tanítanunk: becsületességet, tiszteletet, feddhetetlenséget és jóságot szóban és tettben is. Egy olyan világba küldjük őket, ahol ezek a viselkedésformák hanyatlóban vannak, de nekünk szóval, és még fontosabb, hogy példamutatással, a tisztesség és jóság tetteit kell nekik tanítanunk.
És mi van a testünkkel való bánásmód normáival? Nőtestvérek, példaként kell állnunk gyermekeink előtt az öltözködésben, megjelenésben és az erkölcsi tisztaság terén! Két évvel ezelőtt Hinckley elnök ezen az ülésen azt a tanácsot adta, hogy „tanít[suk] gyermek[einket], amikor még nagyon fiatalok és kicsik, és soha ne hagy[juk] ezt abba”2. A normák mindannyiunk számára világosak, mégis túl gyakran válnak a világ útjai a mi utunkká és gyermekeink útjává.
Egyszer egy anyától azt hallottam, hogy a lányaira váró gonosz befolyások hada miatt választania kellett, hogy melyik csatát vívja meg. Ennek szellemében úgy döntött, hogy nem harcol az öltözködési normáik miatt. De a szerénységért érdemes küzdeni, mert ez gyakran komolyabb erkölcsi kérdésekre is kihat. Persze ez nem azt jelenti, hogy fiainknak és leányainknak nyaktól bokáig el kell fedniük magukat, de segítenünk kell őket, hogy az öltözködésükön meglátsszon: ők Isten gyermekei. Nőtestvérek, ti bölcs és csodás anyák vagytok. Nincs szükségetek az elfogadható öltözködést taglaló kézikönyvre. Ha követitek a Szellemet, akkor gyermekeitekkel együtt tudni fogjátok mi a jó.
Biztosnak kell lennünk abban is, hogy gyermekeink értik az Úr elvárásait a szexualitással kapcsolatban. Az erkölcsi tisztaság normája nem változik – gyermekeinknek tudniuk kell, hogy hol a határ. Mégis túl gyakran látjuk, hogy gyermekeink a világ olyan dolgait mérlegelik és utánozzák, melyekről tudják, hogy helytelenek. Feszengésünket és kényelmetlen érzéseinket félre kell raknunk, hogy tizenéves gyermekeinkkel őszintén beszélgethessünk. Nem csak általánosságokban, hanem pontosan kell tudniuk, hogy mi megengedett egy férfi és nő számára a házasságon kívül. Ha mi nem tanítjuk meg nekik a normákat, akkor a világ fogja tanítja őket, ami pedig végzetes lehet.
Ugyanez igaz a legújabb veszélyre: a technika újdonságaira. Sajnos a legfejlettebb védelem sem óvhatja meg biztosan otthonunkat a világ szennyétől. Bár az internet csodálatos, mégis ébernek kell lennünk annak és más médiának az otthonra gyakorolt hatása miatt. A pornográfia egyre elterjedtebb lesz, lassan beszivárog a szentek életébe is, és sokak szívét fordítja el Isten normáitól.
A családokat érintő legfontosabb szövetség az örökkévaló házasság szövetsége. Tudjuk, hogy „a férfi és nő közötti házasságot Isten rendelte el, és a család központi játszik a Teremtő gyermekeinek örökkévaló sorsára vonatkozó tervében”3. Családunk a legfontosabb felelősségünk és a legnagyobb áldásunk is.
Ennek a konferenciának a témája: „Itt vagyok, küldj engem!” Ezek az Úrnak tett ígéretünk szavai, és kifejezik a szolgálatra való hajlandóságunkat. Szövetségeink megtartásáért csodálatos ígéreteket kapunk cserébe. Boyd K. Packer elnök azt írta:
„Nem ritka, hogy felelősségteljes szülők gyermekei egy időre olyan befolyás alá kerülnek, amely felett nincs a szülőknek hatalmuk. Szenvednek lázadó fiaik és leányaik miatt. Nem értik, hogy miért ilyen tehetetlenek annak ellenére, hogy mindig a jó utat próbálták követni.
„Meggyőződésem, hogy ezeket a bűnös hatásokat egy napon legyőzzük. (…)
Nem lehet túlságosan hangsúlyozni a templomi házasság értékét, a pecsételő szertartás összekötő szálait, és az ehhez szükséges érdemesség normáit. Ha a szülők megtartják a templom oltáránál kötött szövetségeiket, akkor a gyermekeik mindörökké hozzájuk tartoznak majd.”4
Nőtestvérek, ez az ígéret oly sok reménnyel tölt el! Haladjunk előre magabiztosan, fénylő táskáinkat erősen fogva – de tisztítsuk meg azokat a táskákat a szükségtelen dolgoktól! A túlsúly csak lelassít minket. Szabaduljunk meg a „mi lett volna, ha” és a „bárcsak” kifejezésektől, és „ves[sük] az Úrra a [mi] terh[ünket]”5! Ezt nekem is meg kell tennem, és nektek is. Tegyük meg minden nap a tőlünk telhető legjobbat, és hagyjuk, hogy az Úr hozzátegye a hiányzó részt. Ez az ő nekünk tett egyik ígérete.
Végül hadd meséljek nektek egy nőről, akivel soha nem találkoztam, de akit mégis nagyon szeretek, mert hű volt szövetségeihez. Az ükanyám, Charlotte Gailey Clark egyike volt annak az utolsó 295 embernek, akik a nagy, nyugatra tartó vándorlás megkezdése előtt megkötötték szövetségeiket a Nauvoo Templomban. A templom zárva volt, mióta a szenteket távozásra késztették, de még nem volt minden érdemes embernek alkalma arra, hogy részesüljön a felruházásban. Az ükanyám és férje a családjukat készült nyugatra vezetni, és szerették volna szövetségeiket megkötni, mielőtt nekivágnak a nagy útnak. Nagyon sokszor gondoltam rá az elmúlt néhány hónapban. Szeretném egy napon azt mondani neki: „Köszönöm, hogy megtartottad szövetségeidet! Áldás a te ükunokádnak lennem. Hithűséged megáldott engem és a családomat is – és még nemzedékeken keresztül fog mindannyiunkat megáldani.” És nőtestvérek, a mi gyermekeink és unokáink egy napon ugyanezt mondhatják majd nekünk és rólunk. Egy napon majd megköszönik nekünk, hogy szövetségeink „táskáját” hordoztuk, és vele családjaink életét megáldottuk.
Mennyei Atyánk áldása legyen velünk, hogy szövetségeink megtarthassuk, és hogy családunk erős és áldott lehessen igazlelkű életünk miatt! Jézus Krisztus nevében, ámen.