Ti mind a mennyekből küldettetek
Nőtestvérként betöltött szerepetek különleges és egyedi az Úr munkájában. Ti vagytok … a gondoskodó asszonyok.
Szeretett nőtestvéreim! Jelenlétetek lenyűgöző, és alázattal tölt el. Hálásan köszöntjük körünkben Hinckley elnököt és Monson elnököt. A kórus zenéje nagyon felemelő volt. Sainz nőtestvér imájában közénk hívta Istent. Bonnie Parkin, Kathleen Hughes és Anne Pingree nőtestvér sugalmazott üzenetei különlegesek voltak. Hinckley elnök, Monson elnök és én voltunk azok, akik elválasztották és megáldották ezt a három nőtestvért a Segítőegylet általános elnöksége tagjaiként. Sugalmazott feladatuk az, hogy vezessék a nőtestvérek e nagyszerű világméretű szervezetét a papság irányítása alatt. Az egyenként és együttesen e nőtestvéreknek adott áldások mély értelműek voltak. Amikor Hinckley elnök elválasztotta Parkin nőtestvért, emlékeztette a nőtestvéreket, hogy „Joseph próféta így vázolta fel a Segítőegylet munkáját: ki kell tárni karotokat, enyhíteni kell a szegények és elesettek szenvedését, és meg kell áldani minden nőt”.
Ma esti témánk: „Uram, itt vagyok, küldj engem!” Ez a mélységesen egyszerű kijelentés olyan helyénvaló ma, amikor hozzátok szólok, mert oly sokatok tesz tanúságot erről a szolgálatra való hajlandóságáról. Ti mind a mennyekből küldettetek. Az emberiség gyönyörű ékességei vagytok. Nőtestvérként betöltött szerepetek különleges és egyedi az Úr munkájában. Ti vagytok azok a gondoskodó asszonyok, akikben – ahogy azt Joseph Smith próféta mondta – „a jószívűség és jóakarat érzései”1 élnek.
Nem találok szavakat irántatok, csodálatos nőtestvérek iránt érzett tiszteletem, megbecsülésem és csodálatom kifejezésére. Ezen egyház nőtestvérei mindig is rendelkeztek a kegyesség isteni, egyedülállóan rájuk jellemző ajándékával. Nagy alázatra késztet minket hithű, odaadó, engedelmes, szeretetteljes szolgálatotok és igazlelkű példátok. Ez az egyház nem tölthette volna be a küldetését az elkötelezett, hithű nők nélkül, akik igazlelkűségük által mérhetetlenül megerősítették az egyházat. Az évek folyamán az egyház nőtestvéreinek mindig olyan nagy kihívásokkal kellett szembenézni, mint nektek ma. Kihívásaitok mások, mint édesanyátoké, nagymamáitoké és dédnagymamáitoké, ám nagyon valósak.
Örvendek annak, hogy a nőknek egyre több lehetőségük van az egyházban és a világban. Reméljük, hogy ki tudjátok használni ezeket a kitáruló lehetőségeket, és hozzájuk teszitek fennkölt női jellegzetességeiteket. Ezek a lehetőségek valóban korlátlanok. Amikor Joseph próféta megalapította ezt a szervezetet, akkor „elfordította a nők emancipációjának kulcsát”, ami „az egész világ számára el lett fordítva”.2 Azóta, hogy ez a kulcs 1842-ben elfordíttatott, a földre és a nőkre több tudás áradt ki, mint a világ egész addigi történelme során.
Az évek folyamán ez a nagyszerű női egylet tovább fejlődött sugalmazás által, ám a Segítőegylet alapvető munkája nem változott. Joseph próféta tömören kijelentette, hogy munkátok „nem csupán a szegények szenvedésének enyhítése, hanem a lelkek megmentése is”.3
Hiszem, hogy ezen egylet négy nagyszerű és maradandó elgondolása a következő:
Először is ez egy Isten által létrehozott nőtestvériség.
Másodszor: ez a tanulás helye.
Harmadszor: olyan szervezet ez, aminek alapvető elve mások szolgálata. Jelmondata így hangzik: „A szeretet soha el nem fogy.”
Negyedszer: olyan hely ez, ahol a nők társaságban lehetnek, és örök barátságokat alakíthatnak ki.4
Örülök, hogy nektek, fiatalabb nőtestvéreknek 18 éves kortól lehetőségetek van részt venni a Segítőegyletben. Nagy hasznotokra lesz e létfontosságú szervezetben való tagságotok. Életetek áldott lesz, amikor készségesen részt vesztek a nőtestvérekkel a könyörületes szolgálatban. A Segítőegylet tanmenete alapvető tanokra összpontosít. Biztosítja számotokra a lehetőséget az evangélium tanulmányozására és lelkiségetek növelésére. A tanmenet mindenkinek lényeges, nem csak a feleségeknek és anyáknak. Minden nőtestvért – beleértve titeket, fiatalabbakat is – „számon [kell tartani, és] Isten jó szavával táplál[ni]”.5 A tan megerősít titeket, és segíteni fog az élet kihívásainak legyőzéséhez szükséges lelkiség kialakításában.
Egy hozzám közel álló ifjú hölgy a következőt mondta: „18 évesen én vagyok egyházközségünk Segítőegyletének legfiatalabb tagja. Szeretek anyukámmal és nagymamámmal járni a Segítőegyletbe, mert nagyon jó érzés barátokként velük lenni. Szeretem hallgatni az anyukámat a barátnőivel beszélgetni, mert ezáltal megismerem a vele egyidős nőtestvéreket. Sok nő van, akik szeretnek megölelni engem, és megkérdezik, hol dolgozom, mit csinálok a nyáron. Mindig úgy érzem, hogy fontos és különleges vagyok a számukra. Az egyházközségben élő nagymamákkal és dédnagymamákkal való kapcsolatom során egyedülálló barátságokat kötöttem, amelyek gazdagabbá és áldottabbá tették az életemet. Szeretem az idősebb nőtestvérek tanításait is. Sokfelé éltek, és saját tapasztalataik jobb betekintést adnak nekem ahhoz, hogy megbirkózzam az élet kihívásaival és problémáival. A saját életükből megosztott történetek érdekesek, és segítenek jobban bekapcsolódnom a leckébe. Rájöttem, hogy a Segítőegylet valóban minden nőnek szól, koruktól függetlenül.”6
Nem számít, milyen körülményeitek vannak, hatásotok csodálatosan messzemenő lehet. Úgy hiszem, hogy néhányatok hajlamos alábecsülni nagyszerű képességét mások életének megáldására. Általában nem valamiféle nyilvános színpadi szerepléssel, hanem igazlelkű példátokkal, számtalan készséges, szeretetteljes és kedves tettetekkel, közvetlen szolgálatotokkal hattok másokra.
A szentírások bőven kínálnak példát arra, hogy az Úr különös figyelmet fordít az özvegyekre. Ez természetesen vonatkozik az egyedülálló édesanyákra is, akiknek annyira sok elvárásnak kell megfelelniük. Ételt, ruhát és más szükségleteket kell biztosítaniuk családjuk számára. Nekik is nagy szeretettel és gondoskodással kell nevelniük gyermekeiket.
Nemrégiben levelet kaptam egy ilyen helyzetben lévő nőtestvér fiától. Ebből idézek egy bekezdést: „Anya teljes idejét otthon tölthette, amikor családunk még fiatal volt. Ott akart lenni, ám közel 28 évvel ezelőtt négy, 5 és 14 év közötti gyermekkel mégis arra kényszerült, hogy hirtelen egyedülállóvá vált szülőként munkát vállaljon, hogy gondoskodni tudjon rólunk. Bár tudjuk, hogy a család nevelésének nem ez a legideálisabb formája, anya továbbra is szorgalmasan táplált minket az evangéliummal, és ellátta minden családi kötelezettségét, miközben teljes időben dolgozott. Csak most, hogy magam is szülő vagyok, és részünk van abban az áldásban, hogy feleségem otthon maradhat a gyerekekkel, most kezdtem megérteni anya egykori helyzetét és megpróbáltatásait. Nehéz és próbára tévő lehetett. Bárcsak többet tettem volna helyzete megkönnyítésére! Örökké hálás leszek áldozatáért, miközben példamutatásával megtanította nekünk, hogyan dolgozzunk és hogyan éljünk. A családról szóló kiáltvány bölcsessége különösen igaznak tűnik a számomra most, a családként egykor közösen szerzett tapasztalatok miatt.”7
Sok hithű, igazlelkű nőtestvérnek nem adatott lehetőség a házasságkötésre, mégis mindig elengedhetetlen és fontos szerepet játszottak ebben a szent munkában. Ezeknek a csodálatos nőknek az a különleges küldetésük van, hogy az irgalom angyalaiként álljanak szüleik, testvéreik, unokahúgaik és -öccseik, más családtagjaik és barátaik életében. Az egyházban végtelen lehetőségek vannak a szeretetre és a gondoskodásra. Az egyedülálló nőtestvérek, akiknek talán több idejük van, olyan rendkívül jól szolgálnak!
A utah-i Centerville-ből származó Margaret Anderson nőtestvér csodálatos példa egy olyan egyedülálló nőtestvérre, aki példás és teljes életét mindig mások szolgálatára fordítja. Sok éven át szeretőn gondozta idős édesanyját, nagynénjét és fizikailag sérült nővérét. Általános iskolai tanítónőként gyermekek százaira volt nagy hatással. Bár nyugdíjba vonult, önkéntesként dolgozik tovább. Segít a gyerekeknek megtanulni olvasni. Szolgálata különleges áldást jelentett egyházközsége tagjai számára. Egy ifjú hölgy ezt mondta: „Amikor kicsi voltam, Margaret minden évben tortát sütött a születésnapomra. A díszítést mindig úgy készítette, hogy az előző évi tevékenységeimet ábrázolja, például a táncolást vagy a focizást.” Nem egy misszionárius indul útnak az egyházközségéből úgy, hogy Margaret megajándékozza egy általa készített, gondos kimunkálású bőrtárcával. Értékes, evangéliumban jártas ember, különösen a Segítőegyletben kiváló forrás. Készségesen segít szomszédainak és barátainak ügyeik intézésében, és gyakran fuvarozza őket a templomba. Margaret nagylelkű házigazda. Ízletes cukorkákat készít, és gyönyörű képeket fest. Örül, ha másokkal is megoszthatja ezeket. Valóban megszámlálhatatlanul sok embernek áldotta már meg az életét.
Az Úr prófétái újra és újra megígérik, hogy semmilyen áldás nem lesz megtagadva az egyház igazlelkű egyedülálló nőtestvéreitől, ha önhibájukon kívül nem kötöttek házasságot ebben az életben, és nem lettek hozzápecsételve egy arra érdemes papságviselőhöz. A következő világban örökre szólóan övék lesz ez az áldás. „Akkor, amikor hevesen vágytok arra az elfogadásra és ragaszkodásra, ami a családi élettel jár itt, a földön, kérlek benneteket, ne feledjétek, hogy Mennyei Atyátok ismeri gyötrődéseteket, és egy nap majd minden elképzeléseteket felülmúlva megáld benneteket.”8
A Nauvoo-ban álló lenyűgöző új templom felszentelését követően együtt repültünk haza Parkin, Hughes és Pingree nőtestvérrel és nemes férjeikkel. Megkérdeztem a nőtestvéreket, hogy ellátogattak-e a nauvoo-i vöröstéglás boltba, ahol Joseph próféta mindössze húsz egybegyűlt nőtestvér jelenlétében 1842. március 17-én megalapította a Segítőegyletet. Parkin nőtestvér igennel felelt.
Miközben velük beszélgettem, erőteljes emlékeztetőt kaptam arról, hogy a világ bármely pontján élő nőtestvéreknek javára válhatnak az Úr nőknek szánt áldásai. Joseph Smith próféta ezt mondta: „Most pedig elfordítom számotokra a kulcsot Isten nevében. (…) Tudás és intelligencia árad majd le mostantól fogva.”9 A tudás és intelligencia ezen áldása leszáll az egyház minden igazlelkű nőtestvérére, bőrszínüktől vagy nemzetiségüktől függetlenül, és tekintet nélkül arra, hogy újak-e az egyházban vagy a Nauvoo-ban 1842-ben összegyűlt húsz nőtestvér egyikének leszármazottai-e. Ezek az áldások kiáradnak azokra a nőtestvérekre, akik készségesen végzik az angyalok munkáját.
Nemrégiben hallottam elder Dieter Uchtdorftól ezt a mély betekintést nyújtó kijelentést: „Családom egyik ága sem kapcsolódik Nauvoo-hoz. Származásom nem vezethető vissza a pionírokhoz. De a világszerte élő egyháztagok javarészéhez hasonlóan tiszta szívemmel átérzem a nauvoo-i szentek sorsát és Sionba való vándorlásukat. Azáltal, hogy folyamatosan megpróbálom végigjárni vallásom útját a tisztaszívűek Sionjába, nagyon közel érzem magam a tizenkilencedik századi pionírokhoz. Ők az én lelki elődeim, csakúgy, mint az egyház minden egyes tagjának, nemzetiségre, nyelvre és kultúrára való tekintet nélkül. Nem csupán egy biztonságos helyet hoztak létre nyugaton, hanem lelkileg is megalapozták a királyság felépülését a világ minden nemzete között.”
Most pedig néhány szó hozzátok, férjezett nőtestvérekhez. Nagyon is jelentős az, hogy otthonainkat a béke és boldogság menedékévé teszitek ebben a háborgó világban. Az igazlelkű férj a papság viselője, mely papság jelenti az uralkodó felhatalmazást az otthonban. Ő azonban nem maga a papság, csak a papság viselője.10 Felesége osztozik vele a papság áldásaiban. Semmilyen módon nem emelkedik felesége isteni státusa fölé. Gordon B. Hinckley elnök a tavaly április általános papsági gyűlésen kijelentette: „A házassági kapcsolatban nincs sem alsóbbrendűség, sem felsőbbrendűség. A nő nem halad a férfi előtt, és a férfi sem halad a nő előtt. Egymás mellett járnak Isten fiaként és lányaként egy örökkévaló utazásban.”
Így folytatta: „Biztos vagyok abban, hogy amikor Isten ítélőszéke előtt állunk, csak kevés említés esik majd arról, mennyi vagyont gyűjtöttünk össze az életben, vagy hogy milyen elismeréseket kaptunk. Lesznek azonban alapos kérdések otthoni kapcsolatainkat illetően. Bizonyos vagyok továbbá abban is, hogy csakis azoknak, akik társaik és gyermekeik iránti szeretettel, tisztelettel és megbecsüléssel járták végig az életet, csakis őnekik fog szólni örökkévaló bíránk szava: „Jól vagyon jó és hű szolgám …; menj be a te uradnak örömébe.”11
Nagy áldást jelentenek az egyháznak azok a feleségek, akik támogatják a püspökégben, cövekelnökségben és más papsági elhívásban szolgáló férjüket. Csendesen ám hatékonyan szolgálnak a színfalak mögött, támogatást nyújtva a családnak, míg férjük a szenteknek szolgál. Azt mondtam, „csendesen”. Azt hallottam, hogy néhány nő a csendes férfiakat szereti – mert azt hiszi, hogy akkor rá figyelnek!
Senki sem tudja nálam jobban, milyen erőt jelent egy támogató feleség. Házasságkötésünk óta az én Ruthom támogatott és bátorított engem számtalan elhívásomban, amit a közel hatvan év során kaptam. Egy napig sem szolgálhattam volna szerető támasza nélkül. Nagyon hálás vagyok neki, és szívemből szeretem őt.
Egy misszionáriusi társam özvegyét, Effie Dean Bowman Rich nőtestvért nagyon lefoglalja családja és két vállalkozása. Ezen felül egy nagy családban édesanya, nagymama és dédnagymama. Egy ideje, amikor e sokféle szerepkör elvárásainak teljesítésével küszködött, azt mondta: „Igazából egy feleségre lenne szükségem!” Természetesen arra gondolt, hogy szüksége lenne egy olyan ember támogatására, aki eleget tenne a gondoskodó feleség számtalan feladatának.
Nőtestvérek, bármilyenek legyenek is körülményeitek, mindannyiótoknak kell, hogy legyen olaja a lámpásában. Ez azt jelenti, hogy felkészültnek kell lennetek. Mindannyian emlékszünk a tíz szűz példázatára, akik meghívást kaptak egy esküvői lakomára. Öten bölcsek voltak és felkészültek, lámpásukban volt olaj a vőlegény fogadására; a többi öt nem ilyen volt. Mind a tízen megtöltötték lámpásukat, de öten nem vittek elég olajat, és hamar kifogytak belőle. Mindannyiunknak szüksége van lámpásunk fényére, hogy átjussunk a sötétségen. Mindannyian találkozni szeretnénk a Vőlegénnyel, és részt akarunk venni az esküvői lakomán.
Néhány évvel ezelőtt Spencer W. Kimball elnök rávilágított a felkészületlenség e tragédiájára. Azt mondta, hogy a példázat öt balga szüze „tanítva lett. Egész életükben figyelmeztették őket.” Napközben a bölcsek és a balgák egyformának tűntek, de „a legsötétebb órában, amikor a legkevésbé számítottak rá, eljött a vőlegény”. Az öt, akinek a lámpása kialudt, elszaladt olajért, de mire visszatértek a lakoma színhelyére, az ajtót már bezárták. Túl késő volt.
Kimball elnök elmondta, hogy „a balgák megkérték a többieket, hogy osszák meg velük az olajukat, ám a lelki felkészültséget nem lehet megosztani egy pillanat alatt. A bölcseknek menniük kellett, különben nem lett volna, aki üdvözölje a vőlegényt. Maguknak volt szükségük az olajra; nem menthették meg a balgákat.
Ebben a példázatban – folytatja Kimball elnök – az olaj megvásárolható a piacon. Életünkben a felkészültség olaja cseppről cseppre halmozódik fel az igazlelkű életvitel által. Az úrvacsorán való részvétel olajat csepegtet lámpánkba az évek során. A böjt, a családi ima, a családlátogatás, a testi étvágy feletti uralkodás, az evangélium hirdetése, a szentírás tanulmányozása – az odaadás és engedelmesség minden megnyilvánulása egy-egy cseppel növeli tartalékunkat. A kedves cselekedetek, a felajánlások és a tized fizetése, az erkölcsös gondolatok és tettek, a szövetségben mindörökre kötött házasság szintén nagymértékben hozzájárulnak ahhoz az olajhoz, amivel éjfélkor újra tölthetjük majd kiürült lámpásunkat.”12
Nőtestvérek, fontos, hogy legyen olaj a lámpásotokban, így amikor azt mondjátok az Úrnak: „Itt vagyok, küldj engem!”, akkor felkészültek legyetek a szolgálatra. Mindannyian a mennyekből küldettünk, ám nagy mértékben hajlandóságunkon és képességünkön múlik, mennyit tudunk elvégezni az Úr munkájából.
Bizonyságom, ami 59 évnyi házasságon alapszik, az, hogy az én Ruthom segítőegyleti részvétele gazdagabb lelkiséget és harmóniát teremtett az otthonunkban. Ez az isteni sugalmazásra létrejött szervezet nem csak az ő életét áldotta meg, hanem minden egyes családtagunk életét is. A Segítőegyletben való részvétel segíthet olajat töltenetek lámpásotokba. Megadhatja nektek azt a stabilitást és kitartást, ami ahhoz szükséges, hogy átvészeljétek az élet és a halandó utazásotok viharait.
Az azt követő első sajtótájékoztatón, hogy Hinckley elnököt felszentelték és elválasztották az egyház elnökeként, valaki megkérte az elnök urat, mondjon pár szót azoknak az édesanyáknak a kihívásairól, akiknek dolgozniuk is kell családi kötelezettségeik mellett. Hinckley elnök így felelt: „Tegyenek meg minden tőlük telhetőt, és ne feledjék, hogy legnagyobb kincsük ebben az életben azok a gyermekek, akiket a világra hoztak, és akiknek a táplálásáért és neveléséért felelősek.”13 Elismétlem ezt ma este. Tegyetek meg minden tőletek telhetőt, hogy mindannyian magasabbra emelkedhessünk! Áldjatok meg másokat veletek született lelki ajándékaitokkal! Segítsetek visszaszorítani a világ káros hatásait életünkben, otthonunkban és az egyházban!
Váljon valóra számotokra Nefi ígérete: „És nagy dicsőségben, erénnyel és Isten erejével lettek felfegyverezve.”14 Szeretném bizonyságomat tenni azokról az áldásokról, amik feleségem, Ruth, krisztusi édesanyám, hithű nagyanyáim, lányaim és unokáim, valamint más igazlelkű nők révén lettek életem részei. És ezt Jézus Krisztus nevében teszem, ámen.