A Szentlélekre hallgatni
A bennünk rejlő benyomások isteni forrásból erednek, és ha követjük őket, segítenek a helyes úton maradnunk, és így védelmet kapunk a rossz hatások és a veszélyes kitérőkkel szemben.
Gondoskodó szülők neveltek egy olyan otthonban, ahol a megtanított és gyakorlott értékek előkészítették az egyházban való megjelenésem útját és az evangéliumi alapelvek elfogadását. 1959 augusztusában keresztelkedtem meg, röviddel tizenkilencedik születésnapom után. Miközben a megtérésem előtti eseményeken gondolkozom, eszembe jut egyik gyermekkori élményem.
Otthonunkhoz közel, ahol gyermekkoromban éltem, volt egy nagyon nagy ház. Egy csodálatos zárt telken állt. A kerítés toronymagasnak tűnt nekem, amit falemezekből készítettek, és talán 180 centi magas volt. Emlékszem, ahogy a kerítés hézagjain át be-bekukucskáltam. Olyan volt, mintha egy távcsővel egy másik világba néznék. Ott állt a tökéletesre nyírt gyep, a rendezett virágoskert és egy kis gyümölcsöskert, ami idilli hangulatot kölcsönzött a jellegzetes lakhelynek. Sajnos sohasem tudtam sokáig élvezni a látványt egy éber angol bulldognak köszönhetően, aki a kertekben „járőrözött”, és azonnal ott termett, ha valaki a kerítésen kívül, a házhoz közel álldogált. Annak ellenére, hogy ez a vad kutya a kerítésen belül kószált, szimatolásának hangja, amint a kerítés felé közeledett, elrettentett, és elgondoltam, mi mindent tehetne velem.
Mr. és Mrs. Lyons, akik a házban laktak, tanárok voltak. Méltóságteljes viselkedésük volt, és úgy tűnt, élvezik a ház elrendezése által biztosított magánéletet. Érdekeségképp megjegyzem, hogy Mr. Lyons-nak hiányzott a jobb karja, és egy acélkampó lógott ki zakója hajtókájánál. Fiús eszemmel elképzeltem Mr. Lyons-t, ahogy üldöz, és kampójával galléron ragadva elkap.
Emlékszem egy augusztusi reggelre, amikor 10–11 éves lehettem. Szokatlanul erős szélvihar utáni éjjel volt, amikor kiléptem otthonról, és üdvözölve fogadtak a barátaim. Nyilván izgatottak lehettek, amikor megkérdezték: „Hallottad, milyen szél volt tegnap éjjel?”
Amikor mondtam, hogy igen, elkezdtek mesélni nekem a felfedezésükről: a szél tönkretette a Lyons-ék házát körülvevő kerítés pár darabját. Nem értettem, mitől olyan izgalmas ez, és kértem, hogy magyarázzák el nekem.
Még nagyobb lelkesedéssel mondták: „Hozzáférhetünk az almafákhoz!”
Gyanakvásomat továbbra is kifejezve megkérdeztem: „Na, és Mr. Lyons?”
„Mr. és Mrs. Lyons nincsenek otthon. Elmentek rokonlátogatóba.”
„És hol van a kutya?” – kérdeztem.
„A család elvitte a kutyamegőrzőbe” – hangzott a válasz.
A barátaim kétséget kizáró, részletes nyomozást végeztek. Így, szavukra támaszkodva, nagy sietve elindultunk célunk felé. Amint az udvarukra értünk, felmásztunk a fákra, és sietve szedtük a gyümölcsöt megtöltve zsebeinket és pólónkat. Dobogott a szívem, és felszökött a pulzusom, mivel attól féltem, hogy vagy a kutya vagy Mr. Lyons vagy mindkettő bármelyik pillanatban itt lehetnek, és elkaphatnak. A bűntett színhelyéről egy közei erdőség elhagyatott helyére futottunk, és miután sikerült lenyugodnunk, elkezdtük elfogyasztani az almákat.
Augusztus volt, és az alma még nem volt elég érett. Igazából nagyon savanyú volt, de ezeknek a zöld almáknak a savanyúsága nem riasztott minket vissza attól, hogy lelkesen elfogyasszuk zsákmányunkat – egyfajta kényszerből, ami ma már számomra érthetetlen. Miután jó pár almát befaltam, elégedetten haraptam bele egyet-egyet a többi almába is, majd a maradékot bedobtam a mellettem lévő bokorba. Alábbhagyott a jókedvünk, amikor testünk fokozatosan reagálni kezdett az almainvázióra. A gyomornedvek és az éretlen alma között lejátszódó kémiai reakció hasgörcsöt és émelygést okozott. Miközben ott ültem megbánva tetteimet, rájöttem, hogy valami belül még az éretlen almánál is kellemetlenebb érzéseket váltott ki bennem.
Ezek a még rosszabb érzések abból a felismerésből adódtak, hogy amit tettem, helytelen.
Amikor a barátaim még csak javasolták, hogy törjünk be a kertbe, már kényelmetlenül éreztem magam. De mivel nem mertem nemet mondani, elfojtottam érzéseimet. Miután azonban véghez is vittem a tettet, bűntudatom lett. Sajnálatomra, semmibe vettem a cselekedetem helytelenségére figyelmeztető jelzéseket.
A fizikai akadályok és a külső erők meggátolhatnak abban, hogy veszélyes vizekre ússzunk, de mindannyiunkban van egy érzés, amit néha úgy jellemeznek, mint a szelíd, halk hang1, melyet ha felismerünk és követünk, nem fogunk kísértésbe esni.
Évekkel később Boyd K. Packer elnök szavai nagy hatást gyakoroltak rám, amikor így tanított: „Nem léphetünk rossz útra anélkül, hogy először ne hagynánk figyelmen kívül egy figyelmeztetést.” Erre és a hasonló pillanatokra gondoltam – azokra a benyomásokra és érzésekre, amik akkor jönnek, amikor elgondolkodunk cselekedeteink következményein.
Mormon próféta a következő szavakkal tágítja látókörünket ezekkel a benyomásokkal kapcsolatban: „Krisztus Lelke minden embernek megadatott, hogy különbséget tudjon tenni a jó és a rossz között.”2
Szent János ekképp erősíti meg evangéliumában azt az állítást, hogy mindannyian rendelkezünk az útmutatás ajándékával: „Az igazi világosság [az Üdvözítő] eljött volt már a világba, a mely megvilágosít minden embert.”3
Ezek a bennünk rejlő benyomások isteni forrásból erednek, és ha követjük őket, segítenek a helyes úton maradnunk, és így védelmet kapunk a rossz hatások és a veszélyes kitérőkkel szemben.
Jó pár héttel az almás élmények után elindultam, hogy találkozzak a barátaimmal a házunkhoz közeli erdős részen azt gondolván, hogy majd kitalálunk valami jó játékot. Közelebb érve hozzájuk láttam, hogy össze vannak bújva. Füstöt láttam keringeni felettük, és felismertem az égő dohány illatát. Egyikük szerzett egy doboz cigarettát, és dohányoztak. Engem is megkínáltak, de nem fogadtam el. Ők tovább kérleltek, és azt mondták, hogy vonakodásom a gyengeség jele. Gúnyosan kinevettek, és lekezelő megjegyzéseket szórtak rám. De semmi nem tudott meggyőzni arról, hogy megváltoztassam a véleményem. Akkor még fogalmam sem volt a visszaállított evangéliumról, és semmit nem tudtam a Bölcsesség szaváról, de egy bennem rejlő érzés visszatartott attól, hogy velük tartsak.
Hazafelé menet, miközben döntésemen gondolkoztam, jól éreztem magam legbelül. Bár nem úgy sikerült a nap, ahogy terveztem, és a barátaim nélkül kellett elütnöm valahogy az időt, felfedeztem valamit magammal kapcsolatban – az igazi boldogság forrásáról és arról a pozitív energiáról, ami a körülményektől és a kimeneteltől függetlenül, a helyes döntés kapcsán keletkezik.
A következő szentírásrészek Joseph Smith prófétának adatott kinyilatkoztatásokat tartalmaznak, melyek leírják milyen előnyökkel jár az, ha követjük ezt a belső iránytűt: „És a Szellem világosságot ad minden embernek, aki a világra jön; az egész világon mindenkit, megvilágosít a Szellem szava.”4
Ez a vers nem csak további bizonyságot ad arról, hogy mindannyian hozzáférhetünk az isteni irányítás e forrásához, hanem annak fontosságát is kiemeli, hogy figyelnünk kell a kapott sugalmazásokra, és ezek szerint kell cselekednünk. Az ezt követő ígéret nagy jelentőséggel bír a számunkra: „És mindenki, aki engedelmeskedik a Szellem hangjának, az Istenhez jut, magához az Atyához.”5
Ezek a belső érzések, melyeket néha lelkiismeretnek nevezünk, de ennél még pontosabb meghatározás a Krisztus világossága, nem csak a helyes és a helytelen közti választásban segítenek, hanem ha követjük ezeket, elvezetnek minket annak a világosságnak a forrásához, amely az Atya és a Fiú jelenlétéből árad.6
Az Üdvözítő megígérte tanítványainak: „Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok. És én kérem az Atyát, és más vígasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké. Az igazságnak ama Lelkét.”7 Így jellemzi tovább ezt az ajándékot: „Ama vígasztaló pedig, a Szent Lélek.”8 Előfordulhat, hogy valaki érzi a Szentlélek megnyilvánulásait, de ezt az ajándékot ránk kell ruházni, és csak a keresztelést követő kézrátétellel kaphatjuk meg.9
Kezdem még jobban felfogni azt, hogy miért írták Krisztusnak a föld nyugati féltekén élt tanítványairól azt, hogy: „És akkor azért imádkoztak, amit a legjobban óhajtottak, vagyis azt kérték, hogy a Szentlélek szálljon le rájuk.”10
Ő az igazság tökéletes hírnöke.
Visszanézve életemre világos a számomra, hogy sok döntés segítségével, melyek közül néhány jelentéktelennek tűnt akkoriban, néhány olyan, aminek a fontosságáról meg kellett győződnöm, magasabb [lelki] síkokra mászhattam fel, ami nem történhetett meg volna, ha nem hallgattam volna a Szentlélekre.11
E dicsőséges ajándék nélkül nem érthetjük meg az élet célját és az Örökkévaló Atya nagyszerű tervét.12 Mert „lehetetlen embernek az ő útjait kiismerni. Senki sem ismerheti útjait, csak az, akinek kinyilatkoztatja”13.
Nem elegendő csupán a logikára és a működő intellektusra támaszkodni. „Az ember nem is képes rá, hogy ismerhesse, mert csak a Szent Szellem ereje által lehet őket látni és megérteni, amely erőt Isten azoknak adja, akik őt szeretik, és akik megtisztítják magukat előtte”14
Nem találok szavakat érzéseim kifejezésére Krisztus világosságával és a Szentlélek ajándékával kapcsolatban. Olyanok, mint „az én lábamnak szövétneke, … és ösvényeimnek világossága”15.
Gondoljátok végig az Üdvözítő kérését az Atyához a Bőség földjén élt Tizenkettekkel kapcsolatban:
„Köszönöm Atyám, hogy megadtad a Szentlelket azoknak, akiket én kiválasztottam, akiket én a belém vetett hitük miatt e világból kiválasztottam.
Atyám, most azért imádkozom, hogy add meg a Szentlelket azoknak is, akik majd az ő szavaikban fognak hinni.”16
Ezen a háborgó világon biztonságot és békés lelkiismeretet élvezhetünk, ha hiszünk a próféták szavaiban, és ha velünk van a Vigasztaló. Ezáltal megtudhatjuk, hogy Jézus Krisztus Isten Fia, a világ Üdvözítője.17
Ezekről az igazságokról teszem a bizonyságomat Jézus Krisztus nevében, ámen.