Szerető karjaiba zárva
Így is fognak nehézségeink támadni, de ennek ellenére Nefihez hasonlóan mi is tudhatjuk, hogy Isten szeret minket, ami olyan … tény, ami oly sok mindenen átsegíthet minket, és át is fog segíteni!
A krízisek háborgásában és a világ eseményeinek baljós kavargásában az igaz tanítványok megtartják hitüket a kinyilatkoztató és szerető Istenben és gyermekei megváltására alkotott tervében – amely terv Isten minden tettének a miértje! (Lásd Mózes 1:39.) Továbbá Isten jelleme, ahogyan az kinyilatkoztatott a számunkra, elárulja, hogy Ő rendelkezik az ahhoz szükséges kozmikus hatalommal, hogy képes is legyen elvégezni hatalmas munkáját. (Lásd 2 Nefi 27:20–21.)
Az igaz tanítványok megőrzik hitüket Isten engesztelő Fiában, Jézus Krisztusban is, és mivel ők „az Úr követői lettek” (3 Nefi1:22), folyamatosan boldog és hatalmas szívbéli változáson mennek keresztül. (Lásd Móziás 5:2; Alma 5:12–14.)
Testvéreim, Jézus tulajdonképpen már győzedelmeskedett is a legnagyobb csatában: „E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok: én [le]győztem a világot” (János 16:33; kiemelés hozzáadva). A kiengesztelés elvégeztetett, egyetemes feltámadást biztosítva milliárdok és milliárdok számára, mindenkit kiemelve a sírból – függetlenül attól, hogyan és mikor jutottunk oda! Ezért olyan éjszakákon, amikor tiszta az ég, bár felfoghatatlanul régóta ragyogó csillagokat láthatunk, ezek mégsem halhatatlanok. Mi viszont, hála Neki, azok vagyunk!
Hasonlóképp az igaz hívők (lásd 4 Nefi 1:36) megőrzik az utolsó napi visszaállításba vetett hitüket is, annak hatalmat adó látogatásaival, prófétáival és apostolaival, valamint „világos és értékes dolgaival” (1 Nefi 13:29) együtt. Az evangélium alapvető tantételei bizonyosan illenek az utolsó napokhoz.
Ironikus módon miközben a visszaállított egyház kiemelkedik az ismeretlenségből (lásd T&Sz 1:30), mindaz, amire nehéz kihívásként tekinthetnénk, valójában még inkább kiemeli az egyház egyedi mivoltát. Mindazonáltal a tanítványi mivoltunkkal járó állandó feladatoknak folytonos emlékeztetőjeként szolgál az, ha magatartásunkat hitelveinkhez igazítjuk.
A visszaállított evangélium felemelő, tág és mélységes – szinte fel sem foghatjuk. Tanít minket, legyen szó akár a világegyetem isteni elrendeződéséről, akár a személyes erkölcsösség és hűség fontosságának hangsúlyozásáról. Csak az alázatos tanítványok tudják biztonságosan kezelni az ilyesfajta merész teológiát.
A szentírások horgonyával és bizonyosságával mi is képesek vagyunk Istenhez fordulni, „és ő meg fog vigasztalni szenvedései[nk]ben” (Jákób 3:1).
Nekünk is részünk lehet abban, hogy Isten „megsegí[t] mindenféle megpróbáltatásban, bajban és szenvedésben … [és] ő ezután is ki fog [minket] szabadítani” (lásd Alma 36:3, 27).
Az Úr azt mondta: „Közöttetek leszek.” (T&Sz 49:27) „Vezetni foglak.” (T&Sz 78:18)
Ezen felül Isten felbecsülhetetlen értékű, személyes bizonyosságot ad nekünk a Szentlélek által (lásd János 14:26; T&Sz 36:2). Akár csendes, akár zavaros időket is éljünk, vigaszunk legjobb forrása a Vigasztaló.
Énók könnyezett kora gonoszsága felett, és először „nem akar[t] megvigasztalódni” (lásd Mózes 7:4, 44). Ám ezután jöttek a kinyilatkoztatások, egymás után mutatva be Jézust, amint megváltja a világot, majd az utolsó napi visszaállítást és a második eljövetelt. Az Úr így szólt Énókhoz: „Emeld fel szívedet [és] örvendezz!” (Mózes 7:44) Hasonlóképpen felemelhetnek minket a tanok és kinyilatkoztatások – még „háborúk és háborúk hírei” közepette is. (Máté 24:6; Márk 13:7; lásd még 1 Nefi 12:2; Mormon 8:30; T&Sz 45:26.) Így tehát nem szabad lelkünkben elcsüggednünk. (Lásd Zsidók 12:3; T&Sz 84:80.)
Tanítványi mivoltunkat nem szabad felperzselnie az elkeseredésnek, sem a nap hevének (lásd Alma 32:38), és a kétségbeejtő társadalmi tünetek miatt sem szabad keseregnünk (lásd Moróni 9:25) – az arculcsapó, világi összetűzések miatt sem.
Visszarettenhetünk jelenlegi emberi színterünk néhány dolgától, Jézus azonban nem rettent vissza a Gecsemánéban vagy a Kálvárián, hanem „befejezt[e] előkészületei[t] az emberek fiai számára” (T&Sz 19:19).
A próbatételeket illetően – beleértve hitünk és türelmünk próbáit is – nincsenek kivételek, csupán variációk. (Lásd Móziás 23:21.) Ezeket a lelki gyakorlatokat úgy tervezték, hogy növeljék a boldogságra és a szolgálatra való képességünket. Azonban a hithűek nem lesznek teljességgel immunisak e bolygó eseményeivel szemben. Így tehát a veszélyben lévő Sidrák, Misák és Abednégó bátor hozzáállása is követendő példát jelent. Tudták, hogy Isten képes megmenteni őket. „De ha nem tenné is” – fogadták –, akkor is Istennek fognak szolgálni. (Lásd Dániel 3:16–18.) Hasonlóképp a divatjamúltnak tekintett, ám mindenkire kötelező érvényű első és hetedik parancsolat betartása tükrözheti három régen élt fiatal nő bátorságát, akik életükkel fizettek azért, mert nemet mondtak. (Lásd Ábrahám 1:11.)
Így tehát előfordulhat, hogy minden oldalról támadás ér minket, ám semmi nem választhat el bennünket Krisztus szeretetétől (lásd 2 Korinthusbeliek 4:8; Rómabeliek 8:35–39); lehetséges, hogy világi aggodalmainkat éppen saját magunk támasztjuk. De még így is, ahogy Péter is intett, minden gondunkat az Úrra tudjuk vetni, és így is kell tennünk, mert néki valóban gondja van reánk! (Lásd 1 Péter 5:7.) Ó, testvéreim, mily szabaddá tesz minket, ha Istennek ilyen bizalommal alárendeljük magunkat!
Személyes hibáink helyrehozatalát illetően pedig nincsenek előttünk hátráltató forgalmi dugók a bűnbánat útján. Az úthasználati díjat viszont meg kell fizetnünk, Krisztus engesztelésének még jobb alkalmazása pedig előre fog minket lendíteni.
Lehet, hogy egyenes beszédű Jethrókra van szükség az életünkben, hogy megváltozzunk (lásd 2 Mózes 18:14–24), vagy talán az éles felismerés pillanataira, mint az eredeti Tizenkettőnek, akik megértették: „Uram, kihez menjünk? Örök életnek beszéde van te nálad.” (János 6:68)
Ráadásul ha nem vagyunk teljességgel elkötelezettek, mit mondunk majd a Martin’s Cove-i és a Sweetwater-folyói hősöknek és hősnőknek? Azt, hogy „Igazán csodálunk titeket, de nem szeretnénk átgázolni saját kihívásaink jeges folyóin”?
Testvérek, az isteni rendelés szerint ezekben a napokban kell élnünk (lásd Hélamán 7:9), hiszen „mindennek a maga idejében kell történnie” (T&Sz 64:32). Sőt, bár elbukó világban élünk, nem azért küldettünk ide, hogy mi magunk is elbukjunk.
Emlékeztek az új csillagra, ami a betlehemi születést jelentette? Sok-sok idővel felragyogása előtt már ott keringett kijelölt pályáján. Mi is hasonlóképp helyeztettünk emberi pályánkra, hogy ragyogjunk. Az isteni elrendezés nemcsak a világegyetemben működik, hanem e bolygón is. Elvégre a Mormon könyve lemezei nem Belgiumban lettek elásva, hogy Joseph Smith évszázadokkal később a távoli Bombay-ben szülessen meg!
Amerika figyelemre méltó alkotmányát – melynek jogai és védelme „minden emberre” vonatkoznak – megalkotó bölcs alapító atyák egy időben történő megszületése sem véletlenszerű dolog volt. (Lásd T&Sz 101:77–78, 80.) Egy történész így írt alapító atyáinkról: „[Ők voltak] az Egyesült Államok, de talán minden más nemzet történelme közembereinek legfigyelemreméltóbb nemzedéke.” (Arthur M. Schlesinger, The Birth of the Nation [1968], 245. o.) Egy másik történész pedig így tűnődött: „Felbecsülhetetlen lenne tudnunk azt, hogy mi okozta a tehetség ilyesfajta felszínre törését egy csupán két és félmilliós lélekszámú talapzatból.” (Barbara W. Tuchman, The March of Folly: From Troy to Vietnam [1984], 18. o.)
Ennek ellenére sokan mégis megelégednek egy következetlen vagy korlátozott istennel. Lámán és Lémuel például tudatában volt Izráel csodálatos megmenekülésének a fáraó hatalmas serege elől, ám ennek ellenére zúgolódtak, és megijedtek, amikor szembe kellett nézniük egy egyszerű, helybéli Lábánnal. Mi is lehetünk ilyen szűk látókörűek és magunk miatt aggodalmaskodóak. Isten, aki felügyeli a galaxisok, a csillagok és a világok kölcsönhatásait, arra kért minket, hogy ismerjük fel kezét a saját életünkben is (lásd T&Sz 59:21). Nem kaptunk-e biztosítékot afelől, hogy egy veréb sem hullik alá az Ő tudta nélkül, és hogy Ő számon tartja még hajunk szálát is? (Lásd Máté 10:29–30; T&Sz 84:80.) Isten jelen van a részletekben! Ahogy ismeri minden hatalmas teremtményét, éppúgy ismeri és szereti az egyént a tömegben – sőt az egész emberiséget egyenként. (Lásd 1 Nefi 11:17.)
Gondoljatok gyengéd szavaira, amiket Mózeshez intézett: „Név szerint ismerlek téged, és kedvet találtál szemeim előtt”, valamint Joseph-hez: „Ez az én Szeretett Fiam, őt hallgasd!” (Joseph Smith története 1:17)
Nem csoda, hogy Benjámin király így könyörög nekünk: „higgyétek el, hogy ember képtelen mindazt felfogni, amit Isten tud” (Móziás 4:9). Az Isten lélegzetelállító hatalmát tanúsító kinyilatkoztatások figyelmen kívül hagyása olyan, mintha céltalanul és elégedetten játszanánk az ábécé betűit felsorakoztató fakockákkal annak felismerése nélkül, hogy ugyanebből az ábécéből jöttek létre a shakespeare-i szonettek is.
Ábrahám nem hátrált meg a leszármazottaira vonatkozó isteni ígéret miatt, mert meg volt arról győződve, hogy amit Isten ígér, azt képes is megtenni (lásd Rómabeliek 4:20–21). Ezt teljességgel hihetjük.
Így tehát Anselm szavai jó tanáccsal szolgálnak: „Higgy ahhoz, hogy érts!”, ahelyett, hogy „Érts ahhoz, hogy higgy!” (St. Anselm, ford. Sidney Norton Deane [1903], 7. o.)
Kedves testvérek, bár zavaros időkben élünk, állhatunk szent helyeken úgy, hogy nem mozdulunk. (Lásd T&Sz 45:32; 87:8.) Jóllehet az erőszak idejében élünk, mégis miénk lehet az a benső békesség, ami felülmúl minden értelmet (lásd Filippibeliek 4:7). Így is fognak nehézségeink támadni, de ennek ellenére Nefihez hasonlóan mi is tudhatjuk, hogy Isten szeret minket, ami olyan alapvető és örömteli tény, ami oly sok mindenen átsegíthet minket, és át is fog segíteni! (Lásd 1 Nefi 11:17.)
Honnan tudhatjuk, hogy Isten ismer és szeret minket? A szentírások által, és hasonlóképp megtudhatjuk akkor is, ha őszintén összeszámoljuk áldásait és kegyelmének megnyilvánulásait az életünkben. Leginkább azonban a Szellem szelíd, halk hangja által biztosít minket e felől! (Lásd Alma 34:38; T&Sz 78:17–19.)
A tanítványi mivolthoz szükséges „hatalmas változás” hullámvasút-szerűnek tűnhet – amikor a szárnyaló kinyilatkoztatások alázatra indítóan húznak le a térdünkre. Így volt ez Mózessel is, aki „földre esett” és így kiáltott fel: „Az ember semmi, és ezt sohasem gondoltam volna.” (Mózes 1:9–10) Aztán jött a mindent átfogó isteni kijelentés: „Mert lásd, ez művem és dicsőségem, hogy létrehozzam az ember halhatatlanságát és örök életét.” (Mózes 1:39)
A „hatalmas” változás azonban hatalmas munkát is jelent, olyan munkát, amit még nehezebbé tehet a természetes ember egyáltalán nem hízelgő ösztöneinek követése. Lehetőségeinket túl gyakran némítják el a világ dolgai. Ritkán állunk készen a növekedést serkentő kinyilatkoztatásokra. Gondoljunk csak bele: szellemünk valójában örökkévaló, és hogy „kezdetben az ember is Istennél volt”! (Lásd T&Sz 93:29, 33.)
Természetesen nem érthetjük meg mindezt most! Természetesen nem tudhatjuk minden dolog jelentését most. Azt azonban tudhatjuk most is, hogy Isten személyesen ismer és szeret minket!
Akkor hát, kedves testvérek, mi tart vissza minket attól, hogy még jobban megismerjük és szeressük Őt? A minden bűnünk feladásától való vonakodásunk – azt gondolva, hogy megteszi egy előleg is. Vagy az attól való vonakodásunk, hogy engedjük, hogy akaratunk egybeolvadjon az Ő akaratával – ehelyett azt gondoljuk, hogy már akaratának az elismerése is elegendő! (Lásd Móziás 15:7.)
Joseph Smith próféta kijelentette, hogy Isten „előre megfontolta a földdel kapcsolatos összes eseményt, … még mielőtt az létre jött volna, … [Isten] tudta, … milyen mélységes gonoszság fonódik majd egybe az emberiséggel; ismerte gyengeségüket és erejüket, … minden nemzet helyzetét és … sorsát, … és így megfelelőképp gondoskodott [az emberiség] megváltásáról.” (Teachings of the Prophet Joseph Smith, vál. Joseph Fielding Smith [1976], 220. o.)
Isten „megfelelő gondoskodásának” részét képezik a hozzátok és hozzám hasonló tökéletlen emberek, akik elkötelezettek arra, hogy kijelölt pályájukon tündököljenek és szolgáljanak, mindeközben tudván azt, hogy Isten szeretettel zár minket karjaiba (lásd T&Sz 6:20).
Jézus Krisztus nevében, ámen.