Isten által elhívva
Megadatott nekünk a papság nagyszerű hatalma. Megáld minket egyénileg, és áldással szolgál családunk számára is.
Az ötödik hittétel kijelenti: „Hisszük, hogy Isten hatalmazza fel az embereket az evangélium hirdetésére és szertartásainak elvégzésére kinyilatkoztatás és olyan személyek kézrátétele által, akiknek erre felhatalmazásuk van.”1
Az egyik legfontosabb papsági elhívásunk, amire állandó jelleggel figyelnünk kell, a családunkban és az otthonunkban vár ránk. Testvérek, apákként és családunk pátriárkájaként „Isten terve szerint … szeretetben és igaz módon kell család[un]kat irányítan[un]k, valamint gondoskodn[un]k kell a család szükségleteiről és annak védelméről. (…)
Mind a férjnek, mind a feleségnek komoly kötelessége, hogy szeressék és törődjenek egymással, valamint gyermekeikkel. (…) A szülők szent kötelessége, hogy gyermekeiket szeretetben és igazságban neveljék, gondoskodjanak fizikai és szellemi szükségleteikről, arra tanítsák őket, hogy szeressék és szolgálják egymást, betartsák Isten parancsolatait, és bárhol is éljenek, állampolgárokként engedelmeskedjenek az ország törvényeinek. A férjek és feleségek – anyák és apák – felelni fognak Isten előtt e kötelezettségek teljesítéséért.”2
Olyan világban élünk, ahol igazlelkű vezetésre van szükség, mely hiteles alapelveken alapszik.
Az egyházunk, a maga sajátos módján, megtanít minket a vezetés helyes alapelveire a papsági hatalom irányítása alatt. Hiszem, hogy közülünk csak kevesen értik meg a papságban rejlő hatalmat, és azt, hogy mily nagy áldás is az. Minél többet tudunk a papság viseléséről és működéséről, annál jobban becsüljük az Úr nekünk adott áldásait.
John Taylor egyszer azt mondta:
„Röviden válaszolva: … [a papság] Isten kormánya a földön és a mennyekben egyaránt, mert ez az az erő, eszköz vagy tantétel, amely minden dolgot [fenntart és] kormányoz a földön és a mennyekben, és [ez] az erő tart fenn és támogat mindent. Ez kormányoz minden dolgot, ez irányít minden dolgot, ez tart fenn minden dolgot, és minden olyan dologhoz köze van, amely Istennel és az igazsággal kapcsolatos.
Ez Isten ereje, amivel meghatalmazták az intelligenciákat a mennyekben és az embereket a földön. (…) Amikor megérkezünk Isten celesztiális királyságába, mindennél tökéletesebb rendet és harmóniát fogunk találni, mert ott van a tökéletes minta, a kormányzás legtökéletesebb rendjének megvalósítása, és bárhol és bármikor is vezették be ezeket a tantételeket a földön, amilyen mértékben elterjedtek és azok szerint cselekedtek, olyan mértékben hoztak áldásokat és üdvözülést az emberiség családjának; és amikor Isten kormányzását szélesebb körben bevezetik, amikor Jézus imája, amit a tanítványainak tanított, megválaszoltatik, amikor Isten királysága eljön a földre, és akarata teljesül itt is és a mennyben is, csakis akkor, és nem előbb fog egyetemes szeretet, béke, harmónia és egység uralkodni.”3
Az Úr segített nekünk látni, mire terjed ki a papság, amikor eligazította apostolait, akiknek az Ő halála után tovább kellett folytatniuk a munkát. Azt mondta nekik: „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és én rendeltelek titeket, hogy ti elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon; hogy akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja néktek.”4
A papságból eredő áldások egyike az, hogy egy kvórumhoz tartozhatunk. A papság egy kvóruma olyan férfiak konkrét csoportja, akik ugyanazt a papsági hivatalt viselik, és akiket Isten királyságának hatékonyabb építésére szerveztek egybe.
Stephen L Richards elnök egyszer egy három részből álló meghatározást adott nekünk a papsági kvórumot illetően. Azt mondta, hogy a papsági kvórum három dolog: „először is egy osztály; másodszor egy testvéri egyesülés, harmadszor egy szolgálati egység.”5
Sok évvel ezelőtt, amikor részt vettem egy főpapi csoport gyűlésén Dél-Wyoming egy kis közösségében, megtanították nekem, miként is működik egy kvórum e három szempontot figyelembe véve. Az aheti lecke a megigazulásról és megszentelésről szólt. A lecke megkezdésekor nyilvánvaló volt, hogy a tanító jól felkészült testvérei oktatására. Ezután egy kérdés olyan választ idézett elő, amely megváltoztatta a lecke egész menetét. A kérdésre válaszolva egy testvér megjegyezte: „Nagy érdeklődéssel figyeltem a leckét. Eszembe jutott, hogy az elmondott információ hamarosan elfelejtődik, ha nem keresünk olyan területet mindennapi életünkben, ahol az elmondottakat átültethetjük a gyakorlatba.” Ezután felvázolta a cselekvésre tett javaslatát.
Az ezt megelőző éjszaka a közösség egyik tagja elhunyt. Felesége az egyház tagja, elhunyt férje viszont nem volt egyháztag. Ez a főpap meglátogatta az özvegyet és kinyilvánította együttérzését. A látogatás után tekintete végigjárta az elhunyt testvér csodálatos gazdaságát. Oly sokat fektetett életéből és munkájából annak felépítésébe! A lucerna készen állt a kaszálásra; a gabona hamarosan aratható lett volna. Hogyan tudott volna ez a szegény nőtestvér megbirkózni a rázúduló gondokkal? Időre volt szüksége, hogy felkészüljön új feladatai ellátására.
Ekkor ez a főpap azt kérte a csoporttól, hogy alkalmazzák az imént tanított alapelvet úgy, hogy az özveggyel együttműködve gondozzák a gazdaságot, míg a család tartósabb megoldást nem talál. A gyűlés súlypontja a nőtestvér megsegítését szolgáló tervek készítése felé tolódott.
Amikor kimentünk a teremből, jó érzés uralkodott a testvérek között. Hallottam egyikük megjegyzését, amikor kilépett a folyosóra: „Pont erre a feladatra volt szükségünk, hogy a csoport újra együtt dolgozzon.” Tanítottak egy leckét, megerősödött a testvériség, és megszerveztek egy szolgálatot, hogy segítsenek egy szükséget látónak.
Nos, a kvórum szervezetén belül nekünk tanított alapelvek nem csak a kvórumra vonatkoznak; ugyanezek az alapelvek vonatkoznak az otthonban történő papsági vezetésre is. Mennyei parancsolat vonatkozik ránk: „…hogy gyermekei[n]ket világosságban és igazságban nevelj[ü]k.”6 Ha az apák gyermekeiket nem világosságban és igazságban nevelik, akkor az Úr nincs megelégedve velük. Ez az üzenet:
„És bizony mondom neked, … te továbbra is … ítélet alatt vagy.
Nem tanítottad gyermekeidnek a világosságot és igazságot a parancsolatok szerint, és annak a gonosznak még hatalma van feletted, és ez az oka megpróbáltatásaidnak.
És én adok neked egy parancsolatot: ha meg akarsz szabadulni, akkor saját otthonodban kell rendet teremtened, mert sok minden van otthonodban, ami nem helyes.”7
Az egyháznak meg kell őriznie a családra fektetett hangsúlyt. A templomban házasságot kötött, hithű egyháztagok egymást követő nemzedékeinek felépítéséről kell tanítanunk. Alapvető tanokat kell tanítanunk, és meg kell értenünk a személyes és a családi lelki fejlődés közötti kapcsolatot. Az eredménynek világosnak kell lennie: arra kell felhívni minden egyháztagot, hogy térjen meg Krisztushoz, és mindvégig tartson ki.
A férfinak és nőnek adott első utasítások között volt ez: „Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez; és lesznek egy testté.”8
Isten a tervében arra rendelte a házasságot, hogy megvalósítsa szervezeti alapegységét – a családot. Az Ádámnak és Évának tanított egyik első alapelv az volt, hogy együttműködő kapcsolatot alakítsanak ki. A szentírás kijelenti:
„És Ádám és asszonya, Éva, az Úr nevét szólították, és hallották az Úr hangját az Édenkert irányából hozzájuk szólni, de nem látták őt, mert száműzettek színe elől.
És ő parancsokat adott nekik, hogy őt, az Urukat, Istenüket imádják, és a nyájak zsengéit az Úrnak áldozatul bemutassák. És Ádám engedelmeskedett az Úr parancsolatainak.”9
Ezután az Úr arra utasította első földi szüleinket, hogy engedelmességre és az Ő törvényeire tanítsák gyermekeiket: „Ádám és Éva dicsérték Isten nevét és mindezeket a dolgokat közölték fiaikkal és leányaikkal.”10
Spencer W. Kimball elnök a család örökkévaló természetéről tanított minket:
„A recept egyszerű; és csak kevés hozzávalóra van szükség, bár mindegyiknek sok kiegészítője van.
Először is megfelelően kell közeledni a házassághoz, s ez magába foglalja egy olyan házastárs kiválasztását, aki minden olyan tekintetben, ami fontos az egyéneknek, megközelíti a tökéletesség csúcsát. Aztán ennek a két félnek el kell mennie a templomban lévő oltárhoz felismerve, hogy keményen kell dolgozniuk ahhoz, hogy sikeresen együtt tudjanak élni.
Másodszor, nagyon önzetlennek kell lenni, meg kell feledkeznünk magunkról, az egész családi életet annak minden velejárójával magunkat alárendelve úgy kell irányítani, hogy az a család javát szolgálja.
Harmadszor, a szeretet életben tartásához és a fejlődéshez szükség van a folyamatos udvarlásra, a gyengédség, a kedvesség és a figyelmesség megnyilvánulásaira.
Negyedszer, teljesen úgy kell élni, hogy betartjuk az Úr parancsolatait, ahogy az Jézus Krisztus evangéliumában le van írva.”11
Legyen az otthon egy horgony, egy biztonságos kikötő, egy menedékhely, boldog hely, ahol a családok együtt élhetnek, egy olyan hely, ahol a gyermekeket szeretik. A szülőknek az otthonban kell gyermekeiknek az élet nagy leckéit megtanítaniuk. Az otthon legyen a földi tapasztalás központja, ahol a szeretet és a kölcsönös tisztelet arányosan keveredik.
Az örökkévaló társ mivoltának fontossága mellett a földi szülői mivolt a másik legfontosabb. Az apáknak és anyáknak át kell gondolniuk e felelősségteljes szerepüket. Sok évvel ezelőtt gyermekeim nagyszerű leckét tanítottak nekem. Családunk Kaliforniából New Yorkba költözött, ahol egy új cégnél kaptam állást. Az új otthon keresésének folyamata azzal kezdődött, hogy a belvároshoz legközelebbi közösségekben néztünk szét. Azonban fokozatosan egyre távolabb kerültünk a belvárostól, hogy olyan környéken találjunk otthont, ami megfelel szükségleteinknek. Egy csodálatos házra bukkantunk New York Citytől kicsit messzebb. Connecticut csodás, nagy erdeinek mélyén meghúzódó egyszintes ház volt. A ház megvásárlása előtti utolsó próba az volt, hogy megnézzem, meddig tart az út New York Citybe az arra közlekedő helyi vonattal. Kipróbáltam, és meglehetősen elkedvetlenedve tértem vissza. Az út másfél óra volt oda, és szintén másfél óra vissza. Bementem a motelszobába, ahol a családom várt rám, és választási lehetőséget adtam gyermekeimnek.
„Választhattok: vagy a ház, vagy az apátok” – mondtam. Legnagyobb meglepetésemre ezt mondták: „A házat választjuk. Egyébként sem vagy otthon túl sokat.” Magamba roskadtam. Gyermekeimnek igaza volt. Gyorsan bűnbánatot kellett tartanom. A gyermekeimnek olyan apára volt szükségük, aki többet van otthon. Végül megegyezésre jutottunk, és egy, a városhoz közelebb lévő házat vettünk meg, így az ingázás rövidebb lett. Változtattam a munkamenetemen, hogy több időt tölthessek a családommal.
Évszázadokon át az Úr megparancsolta népének, hogy tanítsák gyermekeiknek az igazságot és az igazlelkűséget. Arra ösztönzünk benneteket, hogy gyűjtsétek magatok köré a családotokat családi imára, szentírás-tanulmányozásra, közös munkára és családi tevékenységekre. Ösztönzünk benneteket, hogy tanácskozzatok családtagjaitokkal és bátorítsátok őket, hogy vegyenek részt a fontos döntésekben, mint például a családi tevékenységek megtervezésében.
Brigham Young elnök azt tanította: „A papság … a kormányzat tökéletes rendje és rendszere, és egyedül ez az, ami megmentheti az emberiséget mindazoktól a gonosz dolgoktól, melyek most annak tagjait gyötrik, és csak ez biztosíthatja számukra az örömet és a boldogságot a halál utáni életben.”12
Megadatott nekünk a papság nagyszerű hatalma. Megáld minket egyénileg és áldással szolgál családunk számára is; megáldja a kvórumunkat, amihez tartozunk; megáldja a gyülekezetet, amiben szolgálnunk kell, és megáldja a világot is, ahol élünk. Meg kell tanulnunk, hogyan kövessük igazlelkűen azokat a tanokat és tanításokat, amiket az Úr nekünk, szent papsága viselőinek adott. Ezt a tanácsot kaptuk:
„Tanulja meg tehát minden ember feladatát, és teljes szorgalommal működjék abban a tisztségben, amelyre kijelöltetett.
Aki rest, az nem találtatik majd méltónak arra, hogy [Isten előtt] álljon, és aki nem tanulja meg feladatát és nem érdemli ki [Isten] elismerését, az nem találtatik majd méltónak arra, hogy [előtte] álljon.”13
Az Úr áldjon meg mindannyiunkat egyháza tagjaiként, hogy felismerjük, mily áldás is papságát birtokolni a földön, és képesnek lenni arra, hogy azt családunk és az egész emberiség javára használjuk! Növekedjünk és értsük meg Istennel, a mi Mennyei Atyánkkal való kapcsolatunkat és a papságot, amit nekünk adott! Ez az én alázatos imám, Jézus Krisztus nevében, ámen.