Apu, ébren vagy?
Eltűnődtek-e a fiaitok valaha azon, hogy ébren vagytok-e, amikor a számukra legfontosabb dolgokról esik szó?
Nemrégiben elder Pace, elder Condie és én találkoztunk az Első Elnökséggel. Amikor beléptünk a szobába, Hinckley elnök alaposan végigmért minket, majd mosolygós arccal azt mondta: „Hogy lehet három ősz hajú, idős férfi az egyház fiatal férfiainak elnöksége?” Egy dolgot mondhattunk: „Úgy, hogy te hívtál el minket erre, elnök úr!”
Fiatal férfiak, reméljük, hogy izgatottsággal tölt el benneteket az „Ároni papság: Isten iránti kötelességünk teljesítése” program. Az ároni papságnak szerte a világon mindenhol bemutatták. Az a célja, hogy megáldjon benneteket lelkileg, fizikailag, mentálisan és a társas kapcsolataitokban. A követelmények jelentőségteljesek és képességeiteket szinte teljes szélességükben kihasználják. Személyes célokat fogtok tudni kitűzni, és szüleitek valamint nagyszerű vezetőitek segítségével el is tudjátok érni azokat. Csodálatos lelkesedés kíséri ezt a programot mindenhol az egyházban. Azt szeretnénk, ha mindannyiótok kiérdemelné és elnyerné az áhított „Isten iránti kötelesség kitüntetés”-t.
Sok évvel ezelőtt elvittem egyetlen fiunkat élete első kempingezésére, egy horgászatra. Kisfiú volt még. A kanyon meredek volt, és nehezen lehetett lefelé ereszkedni. A horgászat viszont jól sikerült. Amikor kapásom volt, átadtam a botot a lelkes fiúnak, ő pedig örömujjongással tekerte az orsót, és kivontatta a gyönyörű pisztrángot. A késő délután hűvös árnyékában elkezdtünk visszamászni a felettünk magasodó sziklapárkányra. Gyorsan nekieredt az előttünk álló hegynek, és kihívóan azt mondta: „Gyerünk, apu! Fogadjunk, hogy előbb érek fel, mint te!” Mindezt hallottam, de bölcsen elengedtem a fülem mellett. Kicsi teste szó szerint átrepült minden akadály fölött és alatt, és amikor számomra már minden lépés életem utolsó lépésének tűnt, felért a csúcsra és kiabálva biztatott. Vacsora után letérdeltünk imádkozni. Vékony kis hangja édesen szállt a menny felé napunk befejezésekor. Ezután belebújtunk nagy, kétszemélyes hálózsákunkba, és egy kis helyezkedés után éreztem, hogy kis teste szorosan hozzám simul, meleget és biztonságot keresve az éjszakában. Amint ránéztem a fiamra, hirtelen a szeretet hulláma söpört végig testemen olyan erővel, hogy könnyek szöktek a szemembe. És abban a pillanatban kis karjával átölelt és így szólt: – Apu!
– Igen, fiam.
– Ébren vagy?
– Igen, fiam, ébren vagyok.
– Apu! Milliószor, billiószor szeretlek!!
És azonnal álomba is merült. Én viszont még késő éjszakáig ébren voltam, és mély hálámat fejeztem ki mindazokért a csodálatos áldásokért, amik ebben a kisfiúban öltöttek testet.
A fiam most már férfi, és neki is van fia. Néhanapján hármasban megyünk horgászni. Ránézek vörös hajú unokámra a fiam mellett, és lelki szemeimmel látom annak a csodálatos régi pillanatnak a képét. A kérdés, mely oly ártatlanul jött: „Apu, ébren vagy?”, még mindig a szívemben cseng.
Minden apának felteszem ugyanezt a komoly kérdést: „Apu, ébren vagy?” Eltűnődtek-e a fiaitok valaha azon, hogy ébren vagytok-e, amikor a számukra legfontosabb dolgokról esik szó? Úgy gondolom, hogy jó pár olyan terület van, ami megmutatja, „ébren” vagyunk-e vagy „álmodunk”, amikor a fiainkról van szó.
Az első: Isten iránti szeretetünk és családi vezetőként való szerepünk elfogadása parancsolatai megtartásában. Néhány évvel ezelőtt egy cövekkonferenciát követően úgy éreztem, hogy meg kell látogatnom egy papsági testvért, aki eltávolodott az egyháztól. Épp a kertjében dolgozott. Odamentem hozzá és azt mondtam: „Kedves testvérem, az Úr Jézus Krisztus küldött engem hozzád. Elder Hammond vagyok, az egyik szolgája.”
Latin-amerikai módon megöleltük egymást, és bementünk bájos kis otthonába. Szólt a feleségének és három gyermeküknek, hogy tartsanak velünk. Két jóképű fiatalember és egy gyönyörű fiatal lány ült le szülei mellé. Megkérdeztem a gyerekektől, mi az, amit ebben a pillanatban mindennél jobban szeretnének. A legidősebb fiú szólalt fel: „Ha mindannyian visszamennénk az egyházba, az egész család, akkor olyan boldogok, olyan hálásak lennénk!” Elmondtuk nekik, az Üdvözítőnek mennyire szüksége van rájuk, és mily nagyon szereti őket. Bizonyságot tettünk nekik és letérdeltünk imádkozni. Az apa mondta az imát. Az édesanya sírva fakadt. Mostanra teljes jogú tagokként visszatértek. A gyermekek büszkék édesapjukra és boldogok.
Az egyházban minden apának otthona pátriárkájaként kell ténykednie. Neki kell lelkileg vezetnie a családot. Nem szabadna feladatait az anyára ruháznia, és nem szabad semmisnek tekintenie azokat. Össze kell hívnia a családot imádkozni, családi estére, szentírásolvasásra és esetenkénti apai beszélgetésekre. Ő a védelmező, oltalmazó, és a fegyelmezés kedves forrása. Az apa az, akinek vezetnie, egyesítenie és erősítenie kell a családi egységet azáltal, hogy elfogadja Isten papságát és válaszol a papsági hatalommal járó elhívásokra és kiváltságokra. Istennel és Fiával, Jézus Krisztussal való kapcsolata egyike azon jelzőfényeknek, mely fiait és lányait átvezeti az élet viharos tengerén.
Ha az apa Jézus Krisztus igaz tanítványa, akkor a fiai úgy fogják őt követni, mint a nappal az éjt. „Apu, ébren vagy?”
A második: a feleségünkkel, gyermekeink édesanyjával való kapcsolatunk. Figyelembe véve mindent, amit teszünk, az van a leginkább hatással fiaink jellemére, ahogyan a feleségünkkel bánunk. Ha az apa bűnös a társának bármilyen mértékű szóbeli vagy fizikai bántalmazásában, fiai zokon veszik azt, sőt, talán még meg is vetik őt emiatt. Érdekes módon azonban amikor felnőnek és megnősülnek, nagy valószínűséggel feleségüket ugyanilyen módon bántalmazzák. Sürgősen szükség van társadalmunkban olyan apákra, akik tisztelik feleségüket és kedves, gyengéd szeretettel bánnak velük.
Nemrégiben hallottam egy olyan apáról, aki ostoba módon gyönyörű, intelligens feleségét „esztelennek” és „butának” nevezte, megalázva ezzel valamiféle kis, ártatlanul elkövetett hiba miatt. A gyermekek hallották ezt, zavarban voltak és féltették anyjukat. Az anyát azok előtt becsmérelték, akiket a leginkább szeretett. Bár a bocsánatkérés és megbocsátás kifejezésre került, annak az értelmetlen pillanatnak a fájdalma és szégyene megmaradt.
Az Úr Szellemétől nem lehet elvárni, hogy megáldja életünket, ha kitartóan dühösek, érzéketlenek és kegyetlenek vagyunk társunkhoz. Nem várhatjuk el fiainktól, hogy tiszteletet és gyengédséget alakítsanak ki anyjuk iránt, ha nem szolgálunk előttük megfelelő példával. David O. McKay elnök azt mondta: „A legfontosabb dolog, amit egy apa a gyermekeiért megtehet az, hogy szereti az édesanyjukat.” (Forrás: Theodore Hesburgh, Reader’s Digest, 1963. jan., 25. o.; in: Richard Evans’ Quote Book [1971], 11. o.) „Apu, ébren vagy?”
A harmadik: igazságosan és szeretettel telve fegyelmezni. Túl gyakran saját feszültségünkből és gyengeségünkből adódóan felemeljük a kezünket, hogy lesújtsunk gyermekeinkre, általában saját önző büszkeségünk megőrzése érdekében. Minden gyermeket fegyelmezni kell. Nemcsak szükségük van rá, de el is várják és akarják is. A fegyelem irányt ad, önuralmat tanít, de minden fegyelmezésben jelen kell lennie az igazságos ítéletnek és tiszta szeretetnek.
Amikor kisgyermek voltam, özvegy édesanyám a lehető legszigorúbban fegyelmezett engem. Könnyes szemmel azt mondta: „Fiam, olyan nagyot csalódtam benned.” A szívemben érzett fájdalom elviselhetetlen volt. Ezer korbácsütés sem fájt volna ennyire. Tudtam, hogy ez a büntetés csakis az ő tiszta szeretetéből fakadhatott, mert ha volt valami, amiben biztos voltam, akkor az az volt, hogy az édesanyám szeretett engem. Elhatároztam, hogy soha többé nem fog bennem csalódni, és nem töröm össze egy angyali anya szívét. Hiszem, hogy sikeres voltam célomban.
Amikor a fegyelemről van szó: „Apu, ébren vagy?”
Apák, nagyon fontos, hogy az említett kihívásoknak eleget tegyünk az életünkben, ha fiainkat lelkileg és érzelmileg érettnek akarjuk tudni. Ha ezt megtesszük, akkor nem fognak minket szégyellni, és nem fogják szégyellni saját magukat sem. Tiszteletre méltó, szeretettel teli férfiakká válnak, akik hajlandók az Üdvözítőt szolgálni és akaratát neki alárendelni. Ezután örvendezni fogunk abban, hogy ők örökké a mieink. Azt fogják mondani: „Apu, ébren vagy?”
És mi így válaszolunk: „Igen, fiam, ébren vagyok.”
Jézus Krisztus nevében, ámen.