Jószívűség: egyszerre egy család, egy otthon
Szövetséges nőkként … megváltoztathatunk a föld színén egy-egy családot és egy-egy otthont a jószívűség és az igaz szeretet apró, egyszerű cselekedetei által.
Néhány évvel ezelőtt férjemmel együtt ellátogattunk Berlin keleti részébe. Az egykor hírhedt fal darabjai, melyek elválasztották a város polgárait, szerte szét hevertek, a megkötöttség felett győzedelmes szabadság emlékeztetőjeként. Az egyik kődarabra a következő szavak voltak ráírva egyenetlen, vastag, piros betűkkel: „Sok kis ember, sok kis helyen, sok kis dolgot téve megváltoztathatja a föld színét.” Számomra ez a mondat arról szól, hogy mi, mindannyian – szövetséges nőkként – mit tehetünk a változtatás érdekében, amint előlépünk, és felajánljuk szívünket és kezünket az Úrnak azáltal, hogy szeretünk és lelkileg felemelünk másokat.
Nem számít, hogy új megtértek vagy az egyházban született tagok vagyunk-e; egyedülállók, házasok, elváltak vagy özvegyek, gazdagok, szegények, tanultak vagy tanulatlanok vagyunk-e, vagy hogy egy modern városban vagy a dzsungel mélyén lévő legtávolabbi faluban élünk-e. Mi, mint szövetséges nők, Krisztus ügyének szenteljük magunkat keresztelési és templomi szövetségeink által. Megváltoztathatunk a föld színén egy-egy családot és egy-egy otthont a jószívűség és az igaz szeretet apró, egyszerű cselekedetei által.
A jószívűség1, az Üdvözítő igaz szeretete, a legmagasabb, a legnemesebb és a legerősebb megnyilvánulása a szeretetnek, amiért az Atyához könyörgünk, hogy mi is telve legyünk ezzel a szeretettel.2 Elder Dallin H. Oaks azt tanítja, hogy a jószívűség „nem tett, hanem állapot, [amivé az ember válhat]”3. Jószívűségünk mindennapos felajánlása „nem tentával, hanem az élő Isten Lelkével [van] írva … a szív[ünk] hústábláira”4. Jócselekedeteink apránként megváltoztatják a természetünket, meghatározzák jellemünket, majd végül olyan bátor és elkötelezett nőkké tesznek bennünket, akik azt mondják az Úrnak: „Itt vagyok, küldj engem!”
Az Üdvözítő saját cselekedeteivel példát mutatott abban, mit jelent a jószívűség. Jézus, a sokaságért tett szolgálata mellett, a családja iránt is kifejezte mély szeretetét és gondoskodását. Akkor is, amikor szörnyű kínok gyötörték a kereszten, édesanyjára és édesanyja szükségleteire gondolt:
„A Jézus keresztje alatt pedig ott állo[tt] vala az ő anyja. (…)
Jézus azért, amikor látja vala, hogy ott áll az ő anyja és az a tanítvány, a kit szeret vala, monda az ő anyjának: Asszony, ímhol a te fiad!
Azután monda a tanítványnak: Ímhol a te anyád! És ettől az órától magához fogadá azt a tanítvány.”5
Meghatónak találom, ahogy ez a szentírás tanúságot tesz János Mária iránt érzett mély odaadásáról, amikor azt mondja, hogy János „magához [vagyis otthonába] fogadá” az asszonyt. Hiszem, hogy a jószívűség legfontosabb cselekedetei aprók és egyszerű természetűek, örökkévaló következményeik vannak, és otthonunk falain belül tesszük meg azokat.
Amikor naponta türelemmel és szeretettel próbálunk bánni nyűgös kisbabákkal, kihívást jelentő tinédzserekkel, fárasztó szobatársakkal, kevésbé aktív házastársakkal vagy idősödő, rokkant szülőkkel, feltesszük magunknak a kérdést: „Valóban fontos mindaz, amit csinálok? Számít valamit? Van bármi értelme is?” Drága nőtestvérek! Igenis számít, amit a családotokban tesztek! Oly nagyon sokat számít! Naponta mindannyian újra és újra azt tanuljuk otthonainkban, hogy a jószívűség, az Üdvözítő igaz szeretete soha el nem fogy. Oly sok segítőegyleti nőtestvér végez nagyszerű szolgálatot családja körében! Ezek a hithű nők nem kapnak ezért világi dicséretet – nem is várják el –, hanem „könyörül[nek] némelyeken, megkülönböztetvén őket [vagyis változást idézhetnek elő]”6.
Kik azok a nők, akik változást idéznek elő? A nauvoo-i segítőegyleti nőtestvéreink a nyomasztó szegénység közepette megnyitották szívüket, és sok új, a városba áramló megtértet fogadtak be szívélyesen otthonaikba. Megosztották élelmüket, ruhájukat, és – ami még fontosabb – az Üdvözítő megváltó szeretetében való hitüket.
A mai idők egyik olyan szövetséges nője, aki változást idéz elő, Knell nőtestvér. Ő egy nyolcvanas éveiben járó özvegyasszony, akinek van egy 47 éves, születésétől fogva szellemileg és testileg is sérült fia. Néhány évvel ezelőtt ez a drága nőtestvér olyan célt tűzött ki, ami mindenki más számára lehetetlennek tűnt: meg akarta tanítani Keith nevű fiát olvasni. Keith nagyon szeretett volna megtanulni olvasni, de az orvosok azt mondták, hogy sohasem lesz erre képes. Ez az alázatos özvegyasszony, a szívében élő hittel és azzal a vággyal, hogy áldást hozhasson fia életébe, ezt mondta Keith-nek: „Tudom, hogy Mennyei Atyánk meg fog áldani téged azzal a képességgel, hogy el fogod tudni olvasni a Mormon könyvét.”
Knell nőtestvér a következőket írta: „Ez kemény munka volt Keith-nek, és nekem sem volt egyszerű. Eleinte rossz napjaink voltak, mert én hamar elveszítettem a türelmemet. Ez egy sok időt és szóról-szóra való tanulást igénylő küzdelem volt. Minden reggel odaültem az ágya mellé. Minden egyes szóra rá kellett mutatnom ahhoz, hogy ne máshová figyeljen. Hét hosszú év és egy hónap után Keith-nek végül sikerült elolvasnia a Mormon könyvét.” Édesanyja így folytatta: „Leírhatatlan érzés, amikor hallom, hogy segítség nélkül olvas el egy-egy verset.” Tanúságát fejezte ki: „Tudom, hogy valóban léteznek csodák, ha az Úrba helyezzük bizodalmunkat.”7
A szerte a világban, Afrikában, Ázsiában, a Csendes-óciáni szigeteken, Észak- és Dél-Amerikában, valamint Európában élő jószívű nők, családtagjaikkal összefogva, szintén nagy változást idéznek elő környezetükben. Trinidad kicsiny országában egy elfoglalt gyülekezeti segítőegyleti elnök, Ramoutar nőtestvér és családja a szomszédságban élő gyermekeken segítenek. Ramoutarék egy „drogfertőzött” faluban élnek, ahol sok olyan szülő és felnőtt él, akik alkohol- és kábítószer-függőségben szenvednek, vagy kábítószerrel üzérkednek. A gyerekek nagy veszélyben vannak, és sokszor nem figyelnek rájuk. Sokan vannak, akik nem járnak iskolába.
Minden csütörtök este mintegy 30, 3 és 19 év közötti gyerek ül a Ramoutarék háza előtti fedett teraszon, akik lelkes tagjai a népszerű „Nagy, boldog családunk” nevezetű körnek. Imádkoznak, himnuszokat és mókás dalokat énekelnek, és megbeszélik, hogy a gyerekek milyen jó cselekedeteket végeztek azon a héten. Olykor orvosok, rendőrök, tanárok vagy misszionáriusaink tanítanak hasznos leckéket, mint például Gordon B. Hinckley „a hatosról” szóló beszéde. A Ramoutar család a jószívűség apró és egyszerű cselekedetei által megmenti ezeket a gyerekeket. Mivel megosztják az evangéliumot „Nagy, boldog család”-juk körében, mások is csatakoztak az egyházhoz.
Szerető segítőegyleti nőtestvérek! Tudom, hogy bárhol is éljünk, bármilyen körülmények között, mi, szövetséges és az igazlelkűségben egyesült nők képesek vagyunk megváltoztatni a föld színét. Almával egyetemben én is tanúsítom, hogy „kicsi, egyszerű eszközök által nagy dolgokat lehet véghezvinni”.8 Otthonunkban ezek a kicsi és egyszerű dolgok – a jószívűség napi cselekedetei – e meggyőződésünket hirdetik: „Itt vagyok, küldj engem!”
Bizonyságot teszek arról, hogy a jószívűség legnagyobb tette most és mindörökké Jézus Krisztus engesztelése volt. Ő kész volt életét adni azért, hogy kiengesztelést hozzon az én bűneimért és a tieitekért. Az Ő ügyének szentelem életem. Őt akarom szolgálni szüntelen, bárhová is hívjon el engem. Jézus Krisztus nevében, ámen.