Az áldozat hozza az áldásokat
Ha gondoskodók és jószívűek vagyunk, ha engedelmeskedünk Istennek és az Ő prófétáinak, akkor áldozatainkat mennyei áldások fogják követni.
A „Dicsérd a férfit!” című himnusz egyik sora, mely így szól: „Az áldozat hozza az áldásokat”1, mindig felkavarja a lelkemet. Az áldozathozatalt a következőképpen lehet meghatározni: „valami nagyra értékelt dolog feladása valami fontosabbért vagy érdemlegesebbért.”2 Az áldozathozatal sok formát ölthet. Az utolsó napi szentek szövetséget kötnek az Úrral az áldozathozatal megtételére. Ezáltal alávetjük akaratunkat az Ő akaratának, és életünket az Ő királyságának és gyermekei szolgálatának szenteljük.
Azok számára, akik hithű áldozatot mutatnak tisztességes tizedfizetéssel, az Úr azt ígérte, hogy meg fogja nyitni az egek csatornáit.3 Az ilyen áldozat nem csak az egyént és a családot áldja meg, hanem ezek az önként felajánlott hozzájárulások serkentő erőforrásokként segítik az Úr királyságát azért, hogy minden nap történhessenek csodák. Benjámin király ezt mondta: „De szeretném, ha azoknak az áldott és boldog állapotán is elgondolkodnátok, akik megtartják Isten parancsolatait. Mert bizony mondom, áldottak ők mind a testi, mind a lelki dolgokban.”4 A tizeddel való hithű hozzájárulás külső kifejezése egy áldozathozatalra irányuló belső eltökéltségnek.
A böjt törvényének való engedelmesség az áldozathozatal másik formája. Az Úr azt kéri tőlünk, hogy hagyjunk ki két étkezést minden hónap egy vasárnapján. Az egyház azt kéri, hogy azt a pénzt, amelyet erre a két étkezésre költenénk, ajánljuk fel az egyháznak hozzájárulásként, hogy segíteni tudjunk a szükségben szenvedőknek. A böjtnek és a bőkezű felajánlásnak nemesítő hatása van a lélekre. Spencer W. Kimball elnök kijelentette: „A böjtölés törvényét gyakorolva az ember rátalál az erő személyes forrására, amely által legyőzheti a kapzsiságot és az önzőséget.”5
A templomi munka és a családkutatás a szeretet áldozata. Hithű szentek több millió órát töltenek el családkutatással. Mikrofilmet és feljegyzéseket néznek át, majd tollal és számítógépekkel rögzítik a dátumokat és eseményeket. A templomban szent szertartásokat végeznek el drága őseikért. Az Üdvözítőhöz hasonlóan ez is áldozatot fejez ki, mert valami olyat teszünk meg másokért, amit ők már nem tudnának megtenni magukért.
Pár évvel ezelőtt, amíg Oroszországban, Szentpéterváron voltam egyházi kiküldetésben, a feleségemmel, Mary Jane-nel együtt különleges lehetőségünk nyílt arra, hogy érezzük a családtörténeti munka áldásait. Ellátogattunk a népesedési statisztikai hivatal irattárába, hogy megtekintsük, hogyan készülnek mikrofilmek Nyugat-Oroszország néhány okiratáról az egyház erőfeszítéseinek köszönhetően. Miközben néztem, ahogy a levéltáros Pskov város dohos, régi könyveinek a lapjait fényképezi, a nevek valós személyekké váltak. Mintha leugrottak volna a lapról, és azt mondták volna: „Megtaláltál. Most már nem vagyok elveszett. Tudom, hogy egy nap valahol, valaki a családomból el fogja vinni a nevemet a templomba, és meg fogok keresztelkedni, és részesülni fogok a felruházásban, és feleségem és a gyermekeim hozzám lesznek pecsételve. Köszönöm.”
Joseph Smith élete az egyik példája annak, amikor valaki önzetlen szolgálatot tesz Jézus Krisztus evangéliumáért. Bár Joseph próféta sokat szenvedett, de optimista maradt, és képes volt elviselni számos üldöztetést. Parley P. Pratt egy szívfacsaró élményről számol be, amikor 1838–39 telén a prófétával együtt börtönben volt Missouriban. Ez a hat hónapig tartó szenvedés és fogság sok leckét biztosított eme előre elrendelt és kiváló próféta számára.
A börtönben a prófétának és a testvéreknek végig kellett hallgatniuk az őrök hencegését arról, hogy milyen hitvány módon bántalmazták a „mormonokat”. Végül a próféta megelégelte szitkozódásaikat. Hirtelen felállt, és „mennydörgés hangján” így szólt: „,CSENDET, ti a pokol vermének ördögei! Jézus Krisztus nevében megdorgállak benneteket, és parancsolom, hogy maradjatok csendben!’
Egyenesen állt hatalmas fenségében. Elláncolva, fegyvertelenül; higgadtan és méltóságteljesen, mint egy angyal. (…) [A megszeppent ő-röket meghúzták magukat] a sarokban”, és leejtették fegyvereiket, „és bocsánatáért esedeztek, majd őrváltásig csendben maradtak”.
Pratt testvér így folytatja: „Láttam az igazságszolgáltatás taláros képviselőit …; tanúja voltam a kongresszus ünnepélyes nagygyűlésnek …; próbáltam meglátni a királyokat, a királyi udvarokat, a trónokat és a koronákat …; de csupán egyetlen egyszer láttam méltóságot és fenséget, amint az leláncolva állt éjfélkor egy missouribeli eldugott kis falucska börtönében.”6
Joseph, néhány héttel ez után az esemény után, egy másik sötét órában az Úrhoz fohászkodott útmutatásért. Az Úr így válaszolt: „Fiam, béke legyen lelkedben! Gyötrelmed és szenvedésed csak egy pillanat rövid lesz.”7 Az Úr ezután ezeket az érdekes szavakat mondta a prófétának: „A föld távoli zugaiban fognak neved felől tudakozódni.”8
Öt évvel később, visszatekintvén a Nauvoo Templom befejezetlen épületére, tudta, hogy útja a végéhez közeleg, és úgy megy, mint „a bárány a vágóhídra”, mégis „olyan nyugodt [volt], mint egy nyári reggel.”9 Még egyszer alávetette magát egy letartóztatásnak, mivel védelmet garantáltak neki. Azonban bizalmát semmibe vették. 1844. június 27-én őt és bátyját, Hyrumot brutálisan meggyilkolták a Carthage Börtönben.
A föld minden sarkában Joseph Smith neve felől tudakozódnak, és ma a nap mindenhol ráragyog Jézus Krisztus visszaállított egyházának tagjaira. A következő, Abraham Lincolnról szóló szavak szintén jellemzik Joseph Smith próféta méltóságteljességét:
Olyan ember volt, akit megcsodálhatott a világ;
olyan volt, mint a hegyek és a tengerek.
És amikor forgószélbe keveredett, úgy dőlt le,
mint egy hatalmas, zöld ágakkal teli cédrus,
hatalmas kiáltással a hegyeken,
és magányos helyet hagyva az égen maga mögött.10
Nincs nagyobb áldozat az Üdvözítő, Jézus Krisztus engesztelő áldozatánál. Az Ő engesztelése, ami bár felfoghatatlan és egyedülálló, e világ legnagyobb eseménye volt. Az Ő nagylelkű jószívűségének köszönhetően a halálnak nincs mérgező fullánkja és a sír nem diadalmaskodhat.
A mi kihívásunk az, hogy önzetlenül áldozzuk fel mindenünket, amink van, saját akaratunkat is beleértve. Elder Neal A. Maxwellnek igaza volt, amikor azt mondta: „Akaratunk alárendelése valóban az egyetlen egyedülálló személyes dolog, amit Isten oltárára kell tennünk. A többi dolog, amit adunk, … igazából azok, amiket Ő már nekünk adott vagy kölcsönadott a számunkra.”11
Az áldozat végső soron a szív ügye – a szívé. „Íme, az Úr a szívet és a készséges szellemet kívánja.”12 Ha gondoskodók és jószívűek vagyunk, ha engedelmeskedünk Istennek és az Ő prófétáinak, akkor áldozatainkat mennyei áldások fogják követni. „Hanem megtört szívet és bűnbánó lelket hozzatok nekem áldozatul.”13
Szokatlan módon volt részem az Üdvözítő irántam érzett szeretetében. Amikor Jeruzsálemben voltam a feleségemmel, karácsony este sok olyan helyre mentünk el, ahol az Üdvözítő annak idején járt és tanított. Az Üdvözítő gyötrelmes szenvedése mély fájdalommal töltött el bennünket, amikor a Kajafás palotája alatt lévő tömlöcben álltunk. Itt korbácsolták meg és itt sanyargatták az Urat. Láttuk a kőfalban a láncoknak kialakított lyukakat. Könnyes szemmel énekeltük az „Egy vándor, árva és szegény”14 című éneket. Annyira egyedül volt a gonosz bűnözők között! Nehéz szívvel imádkoztunk bátorságért, hogy érdemes szolgái legyünk.
Röviddel ezután megnéztük az üres kerti sírboltot. A szentírások szavai – „Nincsen itt, mert feltámadott”15 – szívünkben zengtek. Eliza R. Snow így vetette ezt papírra:
Tekintsd Megváltónk halálát!
Megszegett törvényt tett jóvá. (…)
Kínok közt függött keresztfán,
szenvedését tűrte némán.
Ég parancsát teljesítve
küldetését bevégezte.16
Az Üdvözítő engesztelése volt az emberiség által ismert legnagyobb jószívű cselekedet.
Szeretjük énekelni Gordon B. Hinckley elnök következő szavait:
Ő él, hitem biztos köve,
az egyetlen fényes remény,
egy jobb életre vezető,
halálon túlmutató fény.17
Fáj, hogy egyetlen csepp vért is hullatott érettem. Imádkozom, hogy egy nap találkozhassak az Üdvözítővel. Le fogok térdelni, és megcsókolom megsebzett kezét és lábát, és Ő le fogja törölni könnyeimet. Imádkozom, hogy akkor Ő majd így szóljon hozzám: „Jól vagyon jó és hű szolgám.”18 Kegyelme reményt ad nekünk, testvérek. Ő „minden áldásunk forrása”19. Ezekről a dolgokról teszek tanúságot nektek a legcsodálatosabb névben, az áldozat legnagyobb példájának szent nevében, vagyis Jézus Krisztus nevében, ámen.