Most tedd meg!

Donald L. Hallstrom elder

a Hetvenektől

Most van itt az ideje, hogy megbékéljünk Istennel a változás ama irgalmas folyamatán keresztül, melyet az emberiség Megváltója ajánlott fel számunkra.

Amikor a legidősebb gyermekünk (aki ma három gyermek édesapja, és itt ül ma este e papsági gyülekezetben) 11 éves volt, azt a feladatot kapta a többi hatodik osztályos tanulóval együtt az iskolájában, hogy adja be a család kedvenc receptjét. A hatodik osztály egy szakácskönyvet szeretett volna összeállítani a nagy tavaszi vásárra, és szét kívánták osztani azt a közösségben. Amikor a tanító kihirdette a feladatot, és hogy a határidő péntekhez egy hétre lesz, a fiunk, Brett azonnal megállapította magában, hogy rengeteg ideje van még elvégezni a feladatot, és nem foglalkozott vele. A következő hét elején, amikor a tanár emlékeztette a tanulókat a pénteki határidőre, Brett úgy gondolta, bőven ráér elvégezni a feladatot csütörtök este, addig pedig más, sokkal élvezetesebb dolgokkal töltheti az idejét.

A kitűzött péntek reggelen a tanár megkérte a diákokat, hogy adják be a receptjüket. Brett addig halogatta a feladatot, hogy végül elfelejtette, és teljesen felkészületlenül ment órára. Nyugtalanul a mellette ülő osztálytársához fordult, és elmondta neki a problémáját. Az osztálytársa segíteni próbált, és ezt mondta: – Van nálam még egy recept. Ha szeretnéd, beadhatod azt. Brett azonnal megragadta a receptet, ráírta a nevét és beadta, gondolván, hogy megúszta a felkészületlensége bárminemű következményét.

Néhány héttel később, egy este hazaugrottam munka után, hogy felfrissítsem magam, mielőtt továbbmennék az esti egyházi gyűléseimre. Néhány nappal azelőtt hívtak el cövekelnöknek, miután számos évig szolgáltam püspökként. A közösségben tudták, hogy az egyház tagjai vagyunk, és úgy ismertek minket, mint akik megpróbálnak a vallásuk nézetei szerint élni.– Ezt látnod kell! – mondta a feleségem, Diane, amikor beléptem az ajtón. Kezembe nyomott egy könyvet, amelyben meg volt jelölve az egyik oldal. Rápillantottam a borítóra, A Noelani Iskola kedvencei – 1985, majd kinyitottam a megjelölt oldalnál, melyen ez állt: „A Hallstrom család kedvenc receptje: Bacardi rumos szelet”.

Sokan teremtünk magunknak olyan helyzeteket, melyek sokkal rosszabb következményekkel járnak, mint az, hogy zavarba jövünk azáltal, hogy halogatjuk a Jézus Krisztus evangéliumához való teljes megtérésünket. Tudjuk, mi helyes, ám lustaság, félelem, ésszerűsítés vagy a hit hiánya miatt elodázzuk a lelki fejlődésünket. Meggyőzzük magunkat róla, hogy „egyszer majd megteszem”. Sokak számára azonban az „egyszer” soha nem jön el, és még azok is, akik végül megteszik a szükséges változtatásokat, pótolhatatlanul veszítenek a fejlődési lehetőségeikből, és bizonyosan visszafelé is fejlődnek.

Az egyik módja annak, hogy megítéljük a lelki halogatásunkat az, hogy megvizsgáljuk, milyen hozzáállással veszünk részt az egyházi gyűléseinken. Azért, hogy „tanuljunk tanulmányozás és hit által” (T&Sz 88:118), azaz hogy alkalmazzuk is, amit megtanulunk? Vagy van egy „ezt már mind hallottam” mentalitásunk, ami azonnal megakadályozza, hogy a Lélek eljusson az elménkhez és a szívünkhöz, és engedi, hogy a halogatás töltse ki jellemünk túlnyomó részét?

A következőket írták az egyház egyik korai érdeklődőjéről, aki szövetséget kötött, hogy engedelmeskedni fog bármilyen parancsnak, amit az Úr számára ad: „És örömmel fogadta szavam, de Sátán azonnal megkísértette őt… és a világ gondjai következtében elutasította az igét” (T&Sz 40:2). Hasonlítsátok ezt össze az Úr világos kijelentésével: „Aki elfogadja törvényemet és cselekszi azt, az én tanítványom” (T&Sz 41:5).

Alma érzelemtől áthatva jelentette ki: „És most, testvéreim, szívem mélyéből kívánom, igen, nagy, méghozzá fájdalmas aggodalommal, hogy hallgassatok a szavaimra, és vessétek el a bűneiteket, és ne halogassátok bűnbánatotok napját” (Alma 13:27).

Alma barátja és tanítótársa, Amulek, a következő kijelentéssel erősítette meg üzenetét:

„Mert íme, az embereknek ez az élet a felkészülés ideje az Istennel való találkozásra; igen, íme, ez az élet a napja annak, hogy az emberek elvégezzék a munkáikat.

És most…, mivel olyan sok tanúbizonyságot kaptatok, könyörgöm, ne halogassátok tehát végsőkig bűnbánatotok napját” (Alma 34:32–33).

Amikor az ároni papságban tanító korú voltam, úgy tűnt, hónapokon át minden szombat reggel arra ébredek, hogy az édesapám kerti munkát végez kint, a hálószobám ablaka alatt. (Eltartott egy darabig, mire rájöttem, miért mindig az én ablakom alatt kezdte a munkát.) Egy ideig próbáltam figyelmen kívül hagyni a kinti zajt, majd felkeltem, és csatlakoztam édesapámhoz a heti feladataim elvégzésében, hogy segítsek neki az otthonunkat körülvevő kert gondozásában.

Talán néhány olyan reggelnek köszönhetően, amikor nem keltem fel elég gyorsan, vagy egyéb hasonló események miatt, amikor ismételten ösztönöznie kellett, hogy cselekedjek, egy nap az édesapám leült velem, és mutatott nekem egy képet egy lajhárról, amely állat a lustaságáról ismert. Majd kinyitotta a Tan és a szövetségeket, és a következőket olvastatta fel velem: „Mert íme, nincs rendjén, hogy minden dologban parancsoljak; mert aki minden dologban kényszerítve van, az rest és nem bölcs szolga; tehát nem kap jutalmat” (T&Sz 58:26; kiemelés hozzáadva). Attól a naptól kezdve az a kép és lecke életem becses tulajdonává váltak.

Spencer W. Kimball elnök egyik leghatékonyabb buzdítása csupán két szóból állt: „Tedd meg!” Majd később kibővítette, hogy hangsúlyozottan tanítson az időszerűség szükségéről: „Most tedd meg!”

Kimball elnök azt a mélyreható tantételt tanította még, hogy a halogatás a felmagasztosulás elvesztéséhez vezet. Ezt mondta: „Az egyik legkomolyabb mindenkori emberi fogyatékosság a halogatás – vonakodás attól, hogy személyes felelősséget vállaljunk az adott pillanatban. …Sokan megengedték, hogy félrevezessék őket, és… a szellemi és lelki nemtörődömség, valamint a világi élvezetek hajszolásának rabjaivá váltak” (Az egyház elnökeinek tanításai: Spencer W. Kimball [2006], 4–5).

Sokan közülünk a könnyű utat választanák: azt a folyamatot, ami nem követel komoly munkát és erőfeszítést. Nos, egyszer azt hittem, hogy megtaláltam. Honolulu mellett egy zöldellő völgyben vezetve felnéztem, és ezt láttam: Könnyű út! Miközben a felfedezésem sorsdöntő előnyeiről álmodoztam, elővettem a fényképezőgépemet, hogy megörökítsem e boldog pillanatot. A keresőbe belenézve azonban a látásom szó szerint és átvitt értelemben is kiélesedett. Egy nagy sárga tábla visszarázott a valóságba: a Könnyű út zsákutca volt!

A halogatás talán könnyű útnak tűnik, mivel időlegesen mentesít a szükséges erőfeszítés alól, hogy valami értékeset tegyél. Ironikus módon időnként a halogatás nehéz terhet szül, bűntudattal és a megelégedés hiányának ürességével fűszerezve. A világi, és ami még fontosabb, a lelki célokat nem fogjuk elérni halogatással.

Most van itt az ideje hitünk gyakorlásának. Most van itt az ideje, hogy elkötelezzük magunkat az igazlelkűség mellett. Most van itt az ideje, hogy megtegyünk minden szükséges dolgot azért, hogy megoldjuk a nem kívánt körülményeinket. Most van itt az ideje, hogy megbékéljünk Istennel a változás ama irgalmas folyamatán keresztül, melyet az emberiség Megváltója ajánlott fel számunkra.

Könyörgünk:

Mindenkinek, aki tanúságot nyert az evangélium, valamint Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza igaz voltáról, és még nem keresztelkedett meg és nem konfirmált.
Minden ároni vagy melkisédeki papságot viselőnek, aki vagy vétek elkövetése miatt, vagy csupán azáltal, hogy nem tesz semmit, ellentétesen él a szent esküvel és szövetséggel (lásd T&Sz 84:33–39).
Minden olyan felruházott egyháztagnak, aki jelenleg nem érdemes templomi ajánlásra.
Minden egyháztagnak, akit egy másik ember tettei megbántottak, és ezért bármilyen módon eltávolodott az egyháztól.
Mindenkinek, aki hamis életet él, és akit megoldatlan bűn terhe gyötör.

Tanúságomat teszem, hogy ti is, és mi mindannyian képesek vagyunk megváltozni, és ez már most megtörténhet. Talán nem lesz könnyű, megpróbáltatásaink azonban „feloldód[hat]nak Krisztus örömében” (Alma 31:38). Erről teszem bizonyságomat Jézus Krisztus nevében, ámen.