Jó, jobb, legjobb
Le kell mondanunk néhány jó dologról, hogy a jobbakat vagy a legjobbakat válasszuk, mert azok alakítják ki bennünk az Úr Jézus Krisztusba vetett hitet, és erősítik meg a családunkat.
A legtöbbünktől többet várnak el, mint amennyit képesek vagyunk elvégezni. Kenyérkeresőkként, szülőkként, egyházi alkalmazottakként és egyháztagokként számos döntést kell hoznunk azzal kapcsolatban, hogy mihez kezdünk az időnkkel és az egyéb forrásainkkal.
I.
Először is fel kell ismernünk azt a tényt, hogy azért, mert valami jó, nem elegendő indok arra, hogy azt meg is tegyük. Az elvégezhető jó dolgok száma jóval meghaladja az elvégzésükhöz szükséges rendelkezésünkre álló időt. Vannak dolgok, melyek jobbak az egyszerű jónál, és ezeknek előtérbe kell kerülniük az életünkben.
Jézus ezt a tantételt tanította Mártha otthonában. Miközben ő „foglalatos volt a szüntelen való szolgálatában” (Lukács 10:40), a nővére, Mária, „Jézus lábainál leülvén, hallgat[ta] vala az ő beszédét” (39. v.). Amikor Mártha panaszkodott, hogy a testvére magára hagyta őt a munkában, Jézus megdicsérte őt a szolgálatáért (41. v.), de megtanította neki, hogy „egy a szükséges dolog: és Mária a jobb részt választotta, mely el nem vétetik ő tőle” (42. v.). Dicséretre méltó volt Márthától, hogy „szorgalmas… és sokra igyekez[ik]” (41. v.), a Mester Tanítótól tanulni az evangéliumot azonban „szükségesebb dolog” volt. A szentírások más tanításokat is tartalmaznak arról, hogy egyes dolgok áldottabbak, mint mások (pl.: Cselekedetek 20:35; Alma 32:14–15).
Egy gyermekkori élményem rávilágított, hogy néhány döntés ugyan jó, de más döntések még jobbak. Két évig egy farmon éltem. Ritkán mentünk be a városba. A karácsonyi bevásárlásunkat egy katalógusból rendelve intéztük. Órákig nézegettem az oldalait. Akkoriban egy vidéki család számára egy katalógus olyan volt, mint ma egy bevásárlóközpont vagy az internet a korunk embere számára.
Volt valami, ami nagyon megmaradt bennem a bemutatott árukkal kapcsolatban. Három minőségfokozatba sorolták őket: jó, jobb és legjobb. Például néhány férficipő jó minősítést kapott ($18), néhány jobbat ($29), néhány pedig a legjobbat ($34).1
Miközben végiggondoljuk a különféle lehetőségeinket, nem szabad elfelejtenünk, hogy nem elegendő, ha valami csupán jó. Más lehetőségek jobbak, és vannak olyanok, amelyek a legjobbak. Lehet, hogy egy adott döntésért nagyobb árat kell fizetni, mégis a nagyobb értéke miatt talán az lesz a legjobb választás mindenek közül.
Gondoljatok bele, hogyan használjuk az időnket, amikor úgy döntünk, hogy televíziót nézünk, videojátékokat játszunk, internetezünk, vagy könyveket és magazinokat olvasunk. Természetesen jó dolog helyénvaló szórakoztató műsorokat nézni vagy érdekes információra szert tenni. De nem minden ilyen természetű dolog éri meg azt az időt, amit az életünkből rá szánunk. Vannak dolgok, melyek jobbak, és vannak, melyek a legjobbak. Amikor az Úr azt mondta nekünk, hogy törekedjünk a tanulásra, akkor így szólt: „Keressétek ki a legjobb könyvekből a bölcsesség szavait” (T&Sz 88:118; kiemelés hozzáadva).
II.
A legfontosabb döntéseink némelyike családi tevékenységekkel kapcsolatos. Sok családfenntartó azért aggódik, hogy a munkája túl kevés időt hagy a családjára. Nem könnyű ebben az esetben felállítani a fontossági sorrendet. Nem ismerek azonban olyan embert, aki tevékeny életére visszatekintve ezt mondta volna: „Nem töltöttem elég időt munkával.”
Amikor eldöntjük, mivel töltsük a rendelkezésünkre álló időt a családunkkal, vigyáznunk kell, nehogy olyan dolgokra pazaroljuk, amelyek csupán jók, és kevés időt hagyjunk azokra, amelyek jobbak vagy a legjobbak. Egy barátom elvitte fiatal családját egy nyári körutazásra, melynek során nevezetes történelmi helyekre is ellátogattak. A nyár végén megkérdezte a tizenéves fiától, hogy melyik nyári tevékenységet élvezte a legjobban. Az apa sokat tanult a válaszból, és azok is, akiknek mesélt róla. – Az tetszett a legjobban a nyáron – válaszolta a fiú –, amikor egy este te és én leheveredtünk a fűre, és néztük a csillagokat, és beszélgettünk. A nagyszabású családi tevékenységek lehet, hogy jók a gyermekeknek, de nem mindig jobbak, mint a kettesben töltött idő az egyik szerető szülővel.
Azt az időt is gondosan szabályozni kell, amit a gyermekek és a szülők olyan jó tevékenységekkel töltenek, mint a magánórák, a sport, valamint egyéb iskolai és egyesületi tevékenységek. Máskülönben a gyermekek időbeosztása túl zsúfolt lesz, a szülők pedig kimerültek és idegesek lesznek. A szülőknek időt kell keríteniük a családi imára, a családi szentírás-tanulmányozásra, a családi estre, valamint más értékes együttlétre és személyes beszélgetésekre, melyek összetartják a családot, és örökkévaló jelentőségű dolgok felé terelik a gyermekek értékrendjét. A szülők a gyermekeikkel végzett tevékenységeken keresztül tanítsanak az evangéliumi prioritásokról.
A családokkal foglalkozó szakértők figyelmeztettek „a gyermekek túlzsúfolt időbeosztására”. A mostani nemzedékben a gyermekek sokkal elfoglaltabbak, a családok pedig sokkal kevesebb időt töltenek együtt. E zavaró irányzat számos jele mellett kimutatták, hogy a megszervezett sporttevékenységekre szánt idő a duplájára nőtt, míg a gyermekek szabadideje heti 12 órával csökkent, a szervezetlen kinti tevékenységekkel töltött idő pedig 50 %-kal lett kevesebb2.
Azok száma, akik azt állítják, hogy „az egész család általában együtt vacsorázik”, 33 %-kal csökkent. Ez azért is olyan nyugtalanító, mert a család, otthoni étkezéssel eltöltött ideje a leghatározottabb előjele a gyermekek iskolai teljesítményének, illetve a környezetükhöz történő alkalmazkodásuknak.3 Azt is kimutatták, hogy a családi étkezések komoly védelmet jelentenek az ellen, hogy a gyermekek elkezdjenek dohányozni, inni vagy kábítószert szedni.4 Sugalmazott bölcsesség rejlik a szülőknek adott e tanácsban: Amit a gyermekeid leginkább szeretnének vacsorára, az te vagy.
Gordon B. Hinckley elnök könyörgött, hogy „úgy munkálkodjunk szülői felelősségünk teljesítésén, mintha az életben minden dolog ettől függne, mert bizony az életben minden ettől függ”. Így folytatta:
„Különösen titeket, férfiakat kérlek, hogy álljatok meg egy pillanatra és vegyétek szemügyre magatokat mint férjek, apák és otthonotok fejei! Imádkozzatok vezetésért, segítségért, útmutatásért, majd kövessétek a Lélek sugalmazásait, hogy minden felelősségetek legkomolyabbikában vezessen titeket, mert az otthoni vezetésetek következményei örökkévalók!”5
Az Első Elnökség felkérte a szülőket, hogy a „legnagyobb erőfeszítésüket” annak szenteljék, hogy megtanítsák gyermekeiknek az evangéliumi tantételeket, és azokban neveljék fel őket… „Az otthon az igazlelkű élet alapja, és semmi más eszköz nem léphet a helyére, vagy töltheti be alapvető szerepeit.” Az Első Elnökség kijelentette, hogy „bármennyire fontos és helyénvaló is egy másik igény vagy tevékenység, nem engedhetjük meg, hogy az Istentől kapott feladataink helyére kerüljön, amelyeket csak szülők és családok láthatnak el megfelelően”6.
III.
Az egyházi vezetők vegyék figyelembe, hogy az egyházi gyűlések és tevékenységek túl összetettek és terhesek lehetnek, ha az egyházközség vagy a cövek megpróbálja elérni, hogy az egyháztagok a rengeteg egyházi program közül mindent megtegyenek, ami jó és lehetséges. Itt is szükség van a fontossági sorrendre.
A Tizenkettek Kvórumának tagjai kihangsúlyozták annak fontosságát, hogy sugalmazott ítélőképesség gyakorlásával válasszunk az egyházi programok és tevékenységek közül. L. Tom Perry elder 2003-ban tanította ezt a tantételt az első világméretű vezetőképző gyűlésen. 2004-ben Richard G. Scott elder a következő tanácsot adta ugyanezeknek a vezetőknek: „Alakítsátok úgy a tevékenységeiteket, hogy azok megfeleljenek a helyi adottságoknak és forrásoknak. […] Győződjetek meg arról, hogy kielégítitek az alapvető szükségleteket, ám ne essetek át a ló túloldalára, olyan sok jó dolog létrehozásával, hogy az alapvetőekre nem kerül sor. […] Ne feledjétek: ne komplikáljátok az elvégzendő munkát, hanem inkább egyszerűsítsétek le!”7
A tavalyi általános konferencián M. Russell Ballard elder a családi kapcsolatok megromlására figyelmeztetett, amely akkor következhet be, ha túl sok időt töltünk olyan haszontalan tevékenységekkel, amelyek kevés lelki táplálékot nyújtanak. Óvatosságra intett minket az egyházi szolgálatunk „szükségtelen felhajtással és fényűzéssel [történő bonyolításával szemben], ami túl sok időbe és túl sok pénzbe kerül, és túl sok energiát von el. […] Az utasítás, hogy magasztaljuk fel elhívásunkat, nem arra ad parancsot, hogy felcicomázzuk és bonyolulttá tegyük azt. A kreativitás nem feltétlenül jelent bővítést; gyakran inkább egyszerűsítést jelent. […] Egyházi elhívásainkban nem a jelentésen szereplő statisztika vagy a megtartott gyűlések a legfontosabbak – mondta –, hanem az, hogy az egyes embereket – egyenként szolgálva őket, ahogy a Szabadító tette – felemeltük-e, bátorítottuk-e és végül megváltoztattuk-e.”8
A cövekelnökségek és a püspökségek gyakorolják a felhatalmazásukat, hogy kigyomlálják azt a túlzott és haszontalan elfoglaltságot, amelyet néha elvárnak a cövekük vagy egyházközségük tagjaitól. Az egyházi programoknak arra kell koncentrálniuk, ami a legjobb (leghatékonyabb) a céljaik eléréséhez anélkül, hogy megsértenék azt az időt, amelyre a családoknak szükségük van az „istentől kapott feladataik” elvégzéséhez.
Óvatosságra intem azonban a családokat is. Tegyük fel, hogy az egyházi vezetők lecsökkentik az egyházi gyűlésekhez és tevékenységekhez szükséges időt, hogy több időt hagyjanak arra, hogy a családok együtt lehessenek. Ez csak úgy éri el a célját, ha az egyes családtagok – különösen a szülők – erőteljesen azon fáradoznak, hogy több időt szánjanak a családi és a személyes együttlétekre. A sporttevékenységek, a számítógépes videojátékok és az internet már így is elhódították gyermekeink és fiataljaink idejét. Az internetezés nem jobb, mint az Úr szolgálata vagy a család erősítése. Néhány fiatal férfi és nő azért hagyja ki az egyház fiataloknak szervezett tevékenységeit, vagy azért nincs jelen a családi programokon, mert tagja egy futballcsapatnak, illetve más szórakoztató tevékenységen vesz részt. Sok fiatal halálra szórakozza magát – lelki halálra.
Egyes személyes és családi időtöltések jobbak, mások pedig a legjobbak. Le kell mondanunk néhány jó dologról, hogy a jobbakat vagy a legjobbakat válasszuk, mert azok alakítják ki bennünk az Úr Jézus Krisztusba vetett hitet, és erősítik meg a családunkat.
IV.
Íme néhány további példa a jó, a jobb és a legjobb dolgokra:
Jó dolog Mennyei Atyánk igaz egyházához tartozni, betartani minden parancsolatát, és eleget tenni a feladatainknak. Ha azonban azt szeretnénk, hogy a „legjobb” minősítést kapja, akkor azt szeretettel és önteltség nélkül kell végeznünk. Ahogyan az egyik nagyszerű himnuszunk mondja, „jóság[unkat] testvériséggel koronáz[zuk] meg”9, szeretetet és törődést mutatva mindazok iránt, akikre hatással van az életünk.
A több ezer házi- és látogató tanítónknak azt üzenem, hogy jó dolog meglátogatni a hozzánk kijelölt családokat; jobb egy rövid látogatást tenni, melynek során tant és tantételt tanítunk; és mind közül a legjobb, ha a látogatások némelyikén segítünk változást hozni az életükbe. Ugyanez érvényes a számos gyűlésre is, melyet tartunk: jó dolog gyűlést tartani, jobb tantételt tanítani, de a legjobb életeken javítani a gyűlés eredményeképpen.
Ahogy közeledünk a 2008. évi tananyaghoz a melkisédeki papsági kvórumban és a Segítőegyletben, ismét felhívnám a figyelmeteket Az egyház elnökeinek tanításai című könyv használatára. Sok év sugalmazott munkájának eredménye eme adományozási korszak alapító prófétája, Joseph Smith tanításai 2008-as kötete. Ez az egyik legmeghatározóbb egyházi könyv. Az elmúlt években néhány tanító csupán rövid említést tett a könyv egy fejezetéről, majd egy saját maga által összeállított leckével helyettesítette azt. Lehet, hogy jó lecke volt, de nem ez az elfogadott gyakorlat. Az evangéliumi tanítót arra hívják el, hogy a sugalmazott forrásanyagokban meghatározott témáról tanítsanak. A legjobb dolog, amit egy tanító tehet az, hogy kiválaszt néhány idézetet a próféta szavaiból a Joseph Smith tanításai című könyvből, melyek az osztály szükségleteinek megfelelő tantételekre vonatkoznak, majd elindít egy beszélgetést, melynek során megtárgyalják, hogyan alkalmazhatják azokat a tantételeket az életükben.
Tanúságomat teszem Mennyei Atyánkról, akinek a gyermekei vagyunk, és aki azért alkotta tervét, hogy érdemessé tegyen bennünket az örök életre, amely „Isten minden ajándéka közül a legnagyobb” (T&Sz 14:7; lásd még T&Sz 76:51–59). Bizonyságomat teszem Jézus Krisztusról, akinek az engesztelése mindezt lehetővé teszi. És tanúságomat teszem, hogy próféták irányítanak bennünket, Gordon B. Hinckley elnökünk és az ő tanácsosai, Jézus Krisztus nevében, ámen.